Rakka

címke rss

Törökország csak a kurdok nélkül hajlandó megostromolni Rakkát

Nagyvilág2016.09.22, 15:14

A török hadsereg csak akkor hajlandó részt venni az iszlám Állam fővárosa, Rakka ostromában az Egyesült Államok oldalán, ha az ostromban a szíriai kurdok nem vesznek részt. Korábban a török elnök azt mondta, Barack Obama a G20-csúcson vetette fel neki a közös hadművelet ötletét, az egyeztetések már zajlanak róla.

Iraki milíciák vonták ellenőrzésük alá a Moszul és Rakka közötti utat

Nagyvilág2016.11.02, 18:43

Ellenőrzésük alá vonták iraki milíciák szerdán azt a stratégiai jelentőségű útvonalat, amely összeköti egymással az Iszlám Állam dzsihadista szervezet iraki és szíriai fellegvárát, Moszult és Rakkát – jelentette az al-Arabíja pánarab televízió.

Elkezdődött Rakka ostroma

Nagyvilág2016.11.07, 09:26

A Washington támogatta arab és kurd csapatok megindították az offenzívát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának, Rakkának a visszafoglalásáért – mondták el a műveletben részt vevő erők november 6-án, vasárnap.

Szorul a hurok az Iszlám Állam nyaka körül Szíriában

Nagyvilág2016.11.30, 22:31

Már harminc klilóméterre megközelítették a Szíriai Demokratikus Erők katonái az Iszlám Állam szíriai központját, Rakkát. A kormányerők jelentősen előretörtek Allepónál is.

Légicsapás végzett az Iszlám Állam egyik vezetőjével

Nagyvilág2016.12.10, 13:13

Amerikai légicsapás végzett a szíriai Rakkában az Iszlám Állam egyik vezetőjével, akinek köze volt a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni merénylethez is.

Rakkában nincs vízellátás a légicsapások miatt

Nagyvilág2017.02.03, 14:06

A Washington vezette nemzetközi katonai szövetség légicsapásai lerombolták az Iszlám Állam „fővárosát", Rakkát ellátó vízvezetéket, így az észak-szíriai városban nincs vízszolgáltatás.

A Rakkából kivezető utolsó utat is lezárták a felkelők

Nagyvilág2017.03.06, 13:18

Az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd–arab fegyveres koalíció lezárta hétfőn az Iszlám Állam szíriai fellegvárának számító Rakkából kivezető utolsó szárazföldi utat is.

Tűzszünetet hirdettek egy gát műszaki állapota miatt

Nagyvilág2017.03.27, 19:46

Négyórás tűzszünetet jelentett be hétfőn az észak-szíriai Tabka-gát környékén a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szíriai ellenzéki ernyőszervezet. Az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai fellegvárától, Rakkától keletre lévő létesítményt szeretnék szakemberekkel ellenőriztetni, mivel egyes jelentések szerint a gát megrongálódott és elöntéssel fenyegeti a várost.

Nem jutnak át a segélykonvojok Szíriába

Nagyvilág2017.05.11, 15:16

Sikerült kiűzni a dzsihádistákat Tabka környékéről. Miközben nagy erőkkel készülnek az Iszlám Állam tulajdonképpeni fővárosának, Rakkának ostromára, a segédkonvojok nem jutnak el a rászorulókhoz.