rajzfilm

címke rss

A Vatikán lapja szerint Homer Simpson katolikus

Tévé2010.10.19, 12:33

A pápai állam hivatalos lapja a hét végén  katolikusnak nyilvánította a Simpson család animációs sorozat Homerját és fiát, Bartot.

A Duna tévé Csupó Gáborral ünnepli az animáció világnapját

Tévé2010.10.26, 10:16

Október 28-án van az animáció világnapja, a Duna Tv idén is egésznapos programmal készül.

Eddigi legjobbját érte el a Minimax

Tévé2010.11.10, 16:48

A gyermekcsatorna októberben 11,6 százalékos közönségarányt ért el a 4-14 éves célcsoportban.

Csukás István: Egymillió gyermeket neveltem fel

Tévé2010.11.30, 10:26

Harminc éve, 1980-ban indult a Magyar Televízióban a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozat. A széria írója, Csukás István az [origo] kedvéért felelevenítette emlékeit, miközben a gyerekirodalomról, Lázár Ervinről, Major Tamásról és a Tom és Jerry-ről is esett néhány szó. A Mirr-Murrt és Süsüt is megalkotó Csukás gyerekkorában még hegedűművész szeretett volna lenni, Gombóc Artúrt kicsit önmagáról mintázta, a lesből támadó ruhaszárító kötelet Sajdik Ferenc bosszantására találta ki, és nagyon szeretné, ha még egy sorozat készülhetne A nagy ho-ho-ho-horgász-ból.

Dagadt macska randalírozik Moszkvában

Szórakozás2010.12.17, 22:48

Egy ukrán stúdió most adta ki a 2012-re tervezett Mester és Margarita-rajzfilmjének elképesztően vicces előzetesét. Erről eszünkbe jutott, hogy milyen ritkán nyúlnak az animációs rendezők fajsúlyos szépirodalomhoz, pedig a rajzfilm már régóta nem csak gyerekműfaj. Sok a fantasy, pedig annak különösen örülnénk, ha az Ulyssest végre rajzfilm formájában tenné emészthetővé számunkra valaki. Addig pedig jöjjön hét kedvenc irodalmi alapozású rajzfilmünk.

Megamax néven új gyerekcsatorna indul

Tévé2011.04.12, 16:59

Április 18-án Megamax néven új gyerekcsatornát indít a Chello Central Europe. A csatorna minden műsorát magyar szinkronhanggal sugározza.

Az interneten élnek tovább a régi magyar diafilmek

Kultúra2011.04.14, 16:20

Több száz diafilmet nézhet meg mostantól bárki a Virtuális Diafilmmúzeum oldalán. A Vuk-tól az űrhajózáson keresztül a szocializmus politikai propagandájáig - a magyar diafilmek gyűjtőoldala a legnagyobb magyar diafilm-gyűjtő, Bíró Ferenc gyűjteményén alapul és hetente bővül. Idővel nemzetközivé is válhat.

A rovarvilágot népszerűsítette a harmincöt éves Vízipók-csodapók

Tévé2011.04.24, 20:36

Harmincöt éve, 1976-ban mutatta be a Magyar Televízió a Vízipók-csodapók című rajzfilmsorozatot, amely eredeti szándéka szerint a rovarvilágot akarta közelebb hozni a gyerekekhez. Azt nehéz lenne lemérni, hogy a vállalás sikerült-e, az viszont biztos, hogy a széria igen népszerű lett: közel ötven országba vették át, a belőle készült egészestés filmet pedig egy év alatt több mint egymillióan nézték meg a magyar mozikban.

Kőkorszaki iPod is lehet a tévébe visszatérő Frédinél és Béninél

Tévé2011.05.17, 09:09

Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki visszatér a képernyőre. A Family Guy alkotója, Seth MacFarlane újraindítja a hatvanas évek legendás sorozatát.

Megúszták a hupikék törpikék a hatos karikát

Tévé2011.06.09, 14:22

Június végétől ott lesz a hatos karika számos olyan rajzfilm alján, amelyen eddig nem: civil szervezetekkel, egyesületekkel együtt dolgozza ki a napokban a Médiatanács azt a korhatáros ajánlást, amelyet a televízióknak praktikus lesz betartaniuk, amennyiben hat év alatti gyerekeknek nem való tartalmat adnak a kiskorúaknak szánt műsorsávban.