rablás

címke rss

Háromtagú banda rabolt ki egy kamaszt Budapesten

Itthon2023.09.14, 15:37

A három férfi először a buszon figyelt fel a fiatalra, egyikük pedig addig fenyegette, amíg a gyerek oda nem adott neki 2000 forintot. De nem érték be ennyivel: ahogy leszálltak a buszról, közrefogták a fiatalt, átkutatták a zsebeit, melyből mindent elvittek, amit értékesnek találtak.

Késsel a kezében törte rá az ajtót a dohánybolti eladóra, majd magával vitte az összes pénzt a kasszából

Itthon2023.09.13, 15:42

Arcát eltakarva, késsel a kezében rontott be egy kecskeméti dohányboltba egy férfi, majd megfenyegette az eladót, és pénzt követelt tőle. A rablás során 75.000 forintot sikerült szereznie, ám a rendőrök pár napon belül elfogták. A férfi ezen kívül még három boltból lopott is, összesen hatszor.

Hátizsákjánál fogva rántotta földre áldozatát a miskolci rabló

Itthon2023.09.12, 15:59

Három és fél év börtönt szabott ki a bíróság azzal a nővel szemben, aki tavaly novemberben egy másik nőre támadt Miskolcon, majd erőszakkal elvette a pénzét és értékeit.

Sószóróval raboltak ki egy férfit Debrecenben

Itthon2023.09.12, 14:56

A férfitól már a buszmegállóban cigit kért a támadó, majd a buszon rátámadt. Miután leszálltak a buszról a támadó letépte a férfiról a táskáját. Ezek után dulakodni kezdtek, a támadó pedig sót szórt a férfi szemébe.

Lapkaszámítógéppel fosztogatták az ATM-eket

Techbázis2023.09.06, 16:40

Kikapcsolta az automaták védelmi rendszerét a rájuk dugott Raspberry Pi.

Kiraboltak egy pénzszállítót Debrecenben – videó

Itthon2023.09.06, 11:23

Két grúz férfi megtámadott egy férfit, akitől ellopták a táskáját. Nem sokkal később az egyik férfi, három társával együtt kirabolt egy pénzszállító autót Debrecenben, ezzel majdnem 54 millió forintot szerezve. A két férfi ellen vádat emelt az Ügyészség, társaikat még keresik.

Több mint 30 milliós rablás miatt kerülhetnek rács mögé egy budapesti banda tagjai

Itthon2023.09.05, 17:00

A férfiak 2020 decemberében egy cégvezetőt raboltak ki az I. kerületi házánál. Épp az alkalmazottai fizetését szállította, amikor ketten rátámadtak, megverték, gázsprayvel lefújták, és elvettek tőle több mint 30 millió forintot. A rablók további két társa a menekülésben segített, a zsákmányból pedig ötödik, felbujtó társuk is kapott. A banda tagjai mindnyájan fegyházba kerülhetnek.

Rablók támadtak a Ferrari Forma-1-es pilótájára

Gphírek2023.09.04, 11:09

Carlos Sainzt, a Ferrari Forma-1-es pilótáját az Olasz Nagydíj után nem sokkal kirabolták és elvitték az 500 ezer fontos óráját.

Rabolt, verekedett, és tört-zúzott a városban egy győri ámokfutó

Itthon2023.08.31, 15:07

Rendőrök vetettek véget egy fiatal férfi tombolásának Győr belvárosában, aki mindössze egy óra alatt három emberre is rátámadt.

Nem hiszi el, mi buktatott le egy körözött bűnözőt Budapesten

Itthon2023.08.22, 10:28

Összesen hét körözés volt kiadva az ellen a férfi ellen, akit a rendőrök egy zuglói strandon, napozás közben fogtak el. N. Zsoltot a tetoválása buktatta le.

Nyugdíjast rabolt ki egy nagykanizsai férfi

Itthon2023.08.21, 13:37

A nagykanizsai rendőrök még a helyszín közelében elfogták azt a férfit, aki rátámadt egy idős emberre és kirabolta. 

Kirabolták VV Vivient

Tévé2023.08.21, 12:08

Pénteken hajnalban feltörték az egykori valóságshow-szereplő autóját. Szilágyi Vivien közösségi oldalán üzent a tettesnek.

Kiraboltak egy német bankot, magyar lehetett az elkövető

Nagyvilág2023.08.19, 11:46

A bajor rendőrség szerint magyar lehetett az a bankrabló, aki hat hete rabolt ki pisztollyal a kezében egy kisvárosi bankfiókot Passau környékén.

Brutális módon raboltak ki egy luxusüzletet Los Angelesben - videó

Gazdaság2023.08.14, 10:25

Több tízezer dollárnyi árut lopott el egy kapucnit és maszkot viselő 50 fős társaság el a Los Angeles-i Topanga nevű bevásárlóközpont Nordstrom luxus üzletéből a múlt hétvégén. A rablók spray-vel ártalmatlanították a bolt biztonsági őreit, akik közül egyiküket mentőnek kellett elszállítani.

Ezért gyilkolt az ukrán fiatal a Klauzál téren

Itthon2023.08.11, 10:07

Társa is volt annak az ukrán férfinek, aki brutális kegyetlenséggel agyonvert egy hajléktalant a Klauzál téren csütörtökre virradóra. Az is kiderült, hogy pénzt kért tőle, de nem kapott, ezért ölte meg. 

Liftben raboltak ki egy nyugdíjast Nyíregyházán

Itthon2023.08.09, 11:40

Egy liftben raboltak ki egy idős férfit Nyíregyházán. A támadó először barátságosan beszélgetni kezdett az áldozatával, hogy elnyerje a bizalmát, aztán megtámadta az idős férfit - adta hírül a TV2 Tények.

Gázspray-vel támadtak egy dohánybolti eladóra Gyálon

Itthon2023.08.07, 15:05

Gázspray-vel fújt le egy dohánybolti eladót egy férfi, aztán az üzlet háromnapi bevételét, és a nő saját pénzét is elvitte.

Meccs közben tudta meg a francia sztárcsapat focistája, hogy kirabolták a házát - videó

Sport2023.08.05, 16:32

Az Olympique Marseille futballistájának, Mattéo Guendouzinak nem sok öröme lehetett a Bayer Leverkusen elleni felkészülési mérkőzésen, ugyanis csapata 2-1-re kikapott, ráadásul a meccs alatt tudta meg, hogy kirabolták a házát, miközben felesége és gyermeke is otthon volt.

Késsel fenyegettek meg egy boltost Győrben

Itthon2023.08.03, 15:25

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy rabló megtaláláshoz, aki Győr belvárosában késsel fenyegette meg egy bolt eladóját. A férfiról, aki sapkát és maszkot viselt, képet is közzétettek a rendőrök.

Kórház parkolójából raboltak el egy ápolónőt, holtan találták egy csomagtartóban

Nagyvilág2023.08.02, 12:20

Egy detroiti ápolónő családja beperelte a kórházat, ahol dolgozott, miután a műszak végén elrabolták az intézmény parkolójából és holtan találták autója csomagtartójában.

Az utcán raboltak ki egy férfit Miskolcon

Itthon2023.07.24, 16:03

Két férfi azért szólított le egy férfit Miskolcon, hogy cigit kérjenek tőle. Amikor a férfi elutasította őket, a két támadó lefogta és elvették tőle a pálinkáját és a telefonját is.

Mielőtt útnak indulnál, jobb ha tudod: ezek Európa legveszélyesebb városai

Travelo2024.02.08, 12:06

Sokkal magabiztosabban és nyugodtabban utazgatunk Európában, mint egy-egy távol eső országban, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a bűnözés és az erőszak az öreg kontinensen is jelen van. A life.hu összegyűjtötte a 2023-as európai listán szereplő legveszélyesebb városokat, ahol azért érdemes résen lennünk.

Brutálisan megvertek és kiraboltak egy férfit Veszprémben

Itthon2023.07.22, 11:08

Két férfi rabolt ki egy alvó embert Veszprém belvárosában, de a rendőrség bravúros gyorsasággal elfogta az elkövetőt - írja a police.hu

Fegyverrel szerzett magának autót egy 8 éves kisfiú

Nagyvilág2023.07.17, 20:32

Egy 8 éves fiú fegyverrel fenyegetett meg egy sofőrt, hogy megszerezze az autóját, amivel elhajtott. A rendőrök őrült üldözés után azért tudták elfogni, mert a fiú nekiütközött egy másik autónak. A gyerek gyalog próbált tovább menekülni, azonban a rendőrök elfogták – írja a DailyStar.

Nagyszüleit rabolta ki egy bácsalmási férfi

Itthon2023.07.17, 14:22

A komlói rendőrök őrizetbe vették azt a  22 éves bácsalmási férfit, aki két nappal ezelőtt kirabolta saját nagyszüleit Komlón.

Késsel raboltak ki egy dohányboltot Sátoraljaújhelyen

Itthon2023.07.14, 11:17

Késsel fenyegette meg otthona, egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő község egyik dohányboltjának eladóját a sátoraljaújhelyi férfi, akit a támadás után egy órán belül elfogtak a rendőrök.

Megpróbáltak elrabolni egy kislányt Miamiban, de a gyerek nem hagyta magát

Nagyvilág2023.07.12, 16:15

Miamiban egy hatéves kislányt próbáltak meg elrabolni saját otthona elől. Az ügyes kislány azonban egyszer csak megharapta a támadó férfi karját, így sikerült elszöknie és meghiúsítani a rablást - közölte a miami rendőrség.

Megrúgdosta volt élettársát egy kunszentmiklósi férfi

Itthon2023.07.10, 11:28

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 39 éves helybélit június 9-én reggel rablás, magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt.

Brutálisan összeszúrkáltak egy salgótarjáni férfit a lakásán

Itthon2023.07.10, 10:43

Rablás, súlyos testi sértés kísérlete és lopás miatt emeltek vádat a férfi ellen aki két embernek is elvitte a kocsiját, az egyiket pedig össze is szúrkálta.

Brutális támadás a Corvin sétányon, mindent rögzített a kamera

Itthon2023.07.05, 13:07

Nem szabadulhat az a harmincas éveiben járó férfi, aki pár héttel ezelőtt a Corvin sétánynál elvette egy padon ülő férfi hátizsákját, és amikor az vissza akarta szerezni, ököllel megütötte.

Egymásra mutogatnak a kegyetlen aszódi gyilkosok - videó

Itthon2023.07.04, 13:29

Most tárgyalják a három évvel ezelőtti, aszódi gyilkosságot, amely során egy idős férfivel végeztek brutális kegyetlenséggel. A két vádlott egymásra mutogat, egyikük sem akarja beismerni, hogy ő ölt – derült ki a TV2 Tények videójából.

Hihetetlen pech: megint kirabolták a McLaren pilótáját

Gphírek2023.06.29, 21:17

Spanyolországi nyaralása közben rabolták ki Lando Norrist, a McLaren F1-es pilótáját, aki az Osztrák Nagydíj hétvégéje előtt mesélte el, mi történt pontosan.

Aprópénzért vert meg egy idős párt két fiatal

Itthon2023.06.29, 14:50

Két fiatal sorozatosan követett el bűncselekményket, az egyszerű lopástól kezdve a kegyetlen rablásig szinte minden szerepel a bűnlajstromukon. Bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indult ejárás ellenük. A kegyetlen fiatalok letartóztatását meghosszabbították.

Kegyetlen rablógyilkosság történt Temesváron

Nagyvilág2023.06.28, 16:36

Kettős gyilkosság történt Temesváron. Egy idős házaspárt öltek meg saját otthonukban. A gyilkos szökésben van.

Bozótvágóval támadtak három emberre a nyírbátori vasútállomáson

Itthon2023.06.28, 13:59

Rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a Nyírbátori Rendőrkapitányságon F. A., 32 éves nyírbátori lakos ellen, akit már őrizetbe is vettek. A gyanúsított több fiatalra is rátámadt egy bozótvágó késsel vasárnap.

Zalatnay Saroltához kivonultak a rendőrök: nagyon feldúlt az énekesnő

Life.hu2023.06.27, 11:43

Betörtek Zalatnay Sarolta otthonába hétfőn. Az énekesnőtől pénzt és ékszereket loptak el.

Késsel fenyegette meg a megkarmolt biztonsági őrt egy férfi

Itthon2023.06.26, 14:38

Egy férfi fizetés nélkül akart távozni egy boltból, ezt azonban észrevette egy biztonsági őr, aki megpróbálta megállítani. A férfi, akit végül a rendőrök fogtak el, megkarmolta és késsel fenyegette meg a biztonsági őrt.

Az otthonában öltek meg és raboltak ki egy férfit Budapesten

Itthon2023.06.23, 10:55

A nő jóindulatból hívta fel a józsefvárosi lakásba a két kéregető férfit, akik később rátámadtak a házigazda férfira. Az egyikük olyan brutálisan megverte, hogy belehalt a sérüléseibe. Ezek után a gyilkos a nőt is meg akarta erőszakolni, de nem járt sikerrel. Később összeszedték az értékeket és elmenekültek, de még előtte ettek és kávéztak is.

Megvertek és kiraboltak egy férfit Dunaújvárosban

Itthon2023.06.22, 15:14

Egy 19 éves férfi a barátnőjével sétálgatott Dunaújvárosban, amikor egy háromfős banda leszólította őket. Később a támadók megverték a férfit és kirabolták.   

Rátámadt az ismerősére és ellopta a kocsiját egy salgótarjáni férfi

Itthon2023.06.22, 14:44

A fiatal férfi a salgótarjáni buszpályaudvaron ismerekdett meg a férfival. Együtt iszogattak, majd felmentek a férfi lakására. Ott a férfi rátámadt az ismerősére egy csavarhúzóval és ellopta a kocsiját.     

Biztonsági őrre támadt egy nő egy budapesti üzletben - videó

Itthon2023.06.18, 11:24

Felvétel készült arról, ahogy tolvajok összeverekednek egy biztonsági őrrel egy gazdagréti üzletben. A két nő telepakolta egyikőjük táskáját ennivalóval, alkohollal és kozmetikumokkal, majd megpróbáltak fizetés nélkül elmenekülni, de a biztonsági őr megállította őket. Lökdösődni kezdtek, majd az egyik tolvaj, egy 18 éves nő belerúgott az őrbe. Az egyiküket még keresi a rendőrség. A TV2 Tények mutatta be a felvételt. 

Két nő rabolt egy újbudai boltból – videó

Itthon2023.06.16, 16:19

Két nő ment be az egyik XI. kerületi boltba, ahonnan alkoholt, élelmiszert és kozmetikai eszközöket akartak lopni. A kijáratnál a biztonsági őr meg akarta állítani őket, a nők azonban ellenálltak, az egyikük meg is rúgta az őrt.

Sört akart rabolni egy férfi Angliában, csapdába esett a boltban - videó

Nagyvilág2023.06.16, 13:31

Egy bátor boltos ügyesen meghiúsította a bolt kirablását, az ablakredőnnyel csapdába ejtette a betörőt.

Kirabolták a debreceni kézilabdacsapat játékosait Rómában

Sport2023.06.15, 17:46

A női kézilabda bajnokságban szereplő DVSC Schaeffler a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat négy játékosát fényes nappal kirabolták Rómában.

Egy hevesi férfi az utcán megverte és kirabolta a postást

Itthon2023.06.15, 15:56

A férfi erős nyugtatókat vett be, majd rátámadt az éppen a háza előtt elsétáló postásra. Megverte, majd elvette a PDA-ját és 10 ezer forintot a táskájából.

Egy páros férfiakat rabolt ki Bogácson

Itthon2023.06.14, 16:39

Egy férfi és egy nő úgy rabolt ki férfiakat egy bogácsi pincesoron, hogy a nő ismerkedést színlelt velük, mire a társa odament hozzájuk és leütötte a férfiakat. Kétszer próbálkoztak, az egyik esetben sikerrel jártak.

Ugyanazon a reggelen kétszer is kiraboltak egy amerikai fagyizót - videó

Nagyvilág2023.06.14, 13:51

Egy San Franciscó-i fagylaltozóba ugyanazon a reggelen kétszer is betörtek. A bolt tulajdonosának most több millió forintnak megfelelő kárral kell szembenéznie. A rendőrség még keresi a tolvajokat.

Idős férfit raboltak ki Salgótarjánban

Itthon2023.06.12, 15:57

Egy mátraterenyei férfi kifigyelt egy idős férfit az egyik salgótarjáni italboltban, majd egészen hazáig követte, ahol rátámadt és elvette tőle a táskáját. A rendőrök pár órán belül elfogták a rablót.

Zárás közben rabolt ki egy kocsmát egy kiskunfélegyházi férfi

Itthon2023.06.12, 15:26

Egy kiskunfélegyházi férfi akkor támadt rá egy kocsma tulajdonosára, amikor az éppen bezárta az italozót. Ájultra verte a tulajdonost, kivette a zsebéből a pénzt, majd a kocsmába is visszament, ahonnan a kasszából is eltette a pénzt.

Kirabolták a Juventus focistájának az otthonát, hatalmas az anyagi kár

Sport2023.06.07, 10:16

A La Stampa című lap értesülései szerint nehéz pillanatokat élt át az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus brazil támadója, Kaio Jorge. A fiatal játékost - aki sérülés miatt az egész szezont kihagyta - kirabolták.