Quetzalcoatlus northropi

címke rss
Olyan volt, mint egy ragadozó zsiráf a legnagyobb repülő élőlény

Olyan volt, mint egy ragadozó zsiráf a legnagyobb repülő élőlény

Az emberi fantázia szülte kreatúráknál csak a természet, a kifürkészhetetlen evolúció által produkált különleges élőlények színesebbek. A csaknem 185 millió évet felölelő mezozoikum, a földtörténet középkora, amit a dinoszauruszok időszakaként is szokás emlegetni, az evolúció különleges állomásának számít. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a földi élővilág történetében talán ekkor éltek a legkülönlegesebb létformák, emeletes ház nagyságú növényevő behemótok, és a horrorregények szerzőinek képzeletét is felülmúló félelmetes ragadozók, mind a szárazföldeken, mind az ősi tengerekben, valamint a levegőben.

Budapestről Sydney-ig repülhettek volna egyhuzamban az őshüllők

Tudomány2010.10.13, 14:14

A Föld történetének eddigi rekorderei lehetnek azok a repülő őshüllők, melyek akár tizenhatezer kilométert is megtehettek egyhuzamban a levegőben. Egyes madarak - például a sarki csérek - szintén igen jó repülők, de még ők sem képesek rá, hogy leszállás nélkül tegyenek meg egy ekkora távolságot.

Előző
  • 1
Következő