programozó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- programozás
- fejlesztő
- így dolgoztok ti
- Microsoft Windows
- Windows
- legfrissebb
- legrégebbi
Kétezer új alkalmazottat keres a Google
Az internetes vállalat minden eddiginél intenzívebben bővíti alkalmazottai számát, a honlapján jelenleg több mint kétezer állást hirdet. A Google főleg fejlesztőket és értékesítőket keres, és a legtöbbjüket az USA-ba, de éppen Budapestre is van náluk felvétel.
Kínába szervezte ki saját munkáját a programozó
Az amerikai Verizon távközlési cég egyik magas fizetésű programozójáról kiderült, hogy teljes munkaidejét internetezéssel tölti ki, mivel feladatait olcsón dolgozó kínai szakembereknek szervezte ki.
Egy napon át versenyeznek az appfejlesztők
Beesmarter néven huszonnégy órán át zajló mobilapplikáció-fejlesztő versenyt hirdetett meg programozócsapatoknak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Magyar Telekom és az [origo] támogatásával.
Ada Lovelace, a világ első programozónője
Egyszer már írtam arról, hogy milyen okos dolog elsőnek lenni. Így a világ sosem felejt el. Különösen, ha ráraksz egy lapáttal és olyan dologban vagy első, amit még ki sem találtak. Ada Lovelace pont ezt tette. Ő volt a világ első számítógép-programozója akkor, amikor még menő volt gőzvonaton utazni. Mi volt előbb, a tyúk vagy a programozónő?
Mindig igazat mond az autista programozó
A magasan képzett IT-szakemberekért vívott globális harcban a cégek új terepen, az autisták között keresik majd az új munkatársakat. Az IT-szektorban már e nélkül is viszonylag sok autista lehet, mert ami a normál életben problémás, az a szoftvertesztelésnél előnyös tulajdonság. A hazai autisták országos szövetsége szerint a tervnek itthon is van realitása.
- címkék:
- programozó
- autizmus
- SAP
- Címkefelhő »
Csodaképet fest a magyar program
Egy kóderversenyre készült program olyan képeket generál, amelyek minden egyes képpontja más színű, a végeredmény mégis tetszetős.
Érettségivel is lehet 350 ezer forintot keresni
Érettségivel vagy szakközépiskolai végzettséggel is lehet havi 200 ezer forint fölött keresni – derül ki a Fizetések.hu felméréséből. Hó végén a legtöbb pénzt a programozók viszik haza, őket követik a mozdonyvezetők, de a kamionosok fizetése is havi 260 ezer forint körül van.
Hackert csinál a gyerekből a titkosszolgálat appja
A Cryptoy a brit titkosszolgálat alkalmazása, amely megtanítja a gyereknek, hogy tud kódolt üzeneteket küldeni és feltörni.
- címkék:
- gyerek
- kód
- programozó
- titkosszolgálat
- Címkefelhő »
Luxusvillát vett a Minecraft fejlesztője
Megéri programozónak lenni: a népszerű pixelbányászós játék, a Minecraft fejlesztője 17 milliárd forintos házat vett abból a pénzből, amelyet a programért kapott a Microsofttól.
Programozó lesz a digitálisan függő gyerekekből?
Mark Zuckerberg november óta minden csütörtökön kérdezz-felelek fórumot tart a Menlo Parki-i városházán. Tegnap, történetesen a harmincegyedik születésnapján, többek közt azt fejtette ki, miért nem tartja problémának, ha a gyerekek rákattannak a videójátékokra.