prognózis

címke rss

Nagyobb növekedést vár Szlovákia

Archívum2005.06.22, 11:00

A szlovák pénzügyminisztérium azt várja, hogy az idén a bruttó hazai termék növekedése 5,1 százalékos lesz, szemben az eredeti prognózisban szereplő 4,9 százalékos éves növekedéssel.

Sokkal kedvezőbb a hiány a vártnál

Archívum2005.10.06, 17:12

Az államháztartás hiánya 63 milliárd forint lett szeptemberben a tervezett 93,1 milliárd forinttal szemben - hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium.A helyi önkormányzatok nélkül számított deficit így harmadik hónapja jobb a prognózisnál.

A vártnál is több mobilt adnak el idén

Archívum2005.11.22, 13:44

A 2005-ben eladott mobiltelefonok számát illető korábbi prognózist ismét felfelé módosította a Gartner, szakági piackutató. A korábbi, közel 780 milliós becslés egyébként már szintén egy év közben fölfelé változtatott szám volt.

Szlovák exit poll: A szocdemek győzhettek

Nagyvilág2006.06.18, 00:31

Eltérő prognózisok váltak ismertté a szlovákiai választóhelyiségek bezárását követő órában, szombaton késő este. Vélhetően az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) kapta a legtöbb szavazatot az előrehozott parlamenti választásokon. A második helyen állhat a jelenlegi kormányfő, Mikulás Dzurinda pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt. A Magyar Koalíció Pártja által elért eredményt jelentős eltéréssel vetítik előre a különböző előrejelzők.

Eltitkolt százmilliárdot kérnek számon a PM-en

Itthon2006.09.07, 10:10

Beperelte a Pénzügyminisztériumot a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet, miután úgy ítélte meg, hogy a tárca közérdekű információt titkolt el a 2006-os költségvetés féléves adataival kapcsolatban. A PM szerint félreértés történt, mert egy prognózist tekintettek közérdekű adatnak.

A vártnál kisebb az államháztartás hiánya

Gazdaság2006.09.07, 17:52

Augusztusban a prognózisnál valamivel kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete. A hónapok óta tartó folyamat augusztusra is jellemző, kisebb a hiány a vártnál, az adóbevételek a tervezettnél kedvezőbben alakulnak.

Várhatóan jövőre az ideihez hasonló arányban emelkednek a bérek

Állás 20112006.11.16, 08:49

Idén átlagosan 5,5-5,8 százalékkal növekedtek a bérek, ez várhatóan a jövő évben sem lesz másként - legalábbis ez derül ki a Hewitt Associates felméréséből. A közel 270 régióbeli vállalat bevonásával készült prognózis szerint 2007-ben 5,4-5,7 százalékos béremelkedés várható - számol be a Világgazdaság.

Kisebb a vártnál az októberi hiány

Gazdaság2006.11.16, 11:57

Tízmilliárd forinttal kevesebb volt a vártnál az államháztartási hiány októberben. A deficit 52,4 milliárd forint, szemben a 62,8 milliárd forintos korábbi, pénzügyminisztériumi prognózissal. A PM szerint a folyamatok kedvezőek, azonban továbbra is tartják magukat a 2006-ra jósolt 10,1 százalékos GDP-arányos hiányprognózishoz.

Rekord meleg év lesz 2007?

Időjárás2007.01.08, 14:05

A brit meteorológiai intézet szerint nagy esély van rá, hogy a 2007-es év lesz a mérések kezdete óta a legmelegebb év a Földön. Az ICI Interaktív Meteorológia szakemberei ugyanakkor óvatosságra intenek a prognózis kezelésében.

Elmarad az unióstól a magyar növekedés

Archívum2007.04.12, 17:08

Az idén a bruttó hazai termék (GDP) 2,8 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő, az infláció átlagos mértéke 2007-ben 6,8 százalék lesz - ismertette Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója az intézet prognózisát csütörtökön.