Prága

címke rss

Egy prágai kávézóban koronavírus alakú desszertet kínálnak

[origo] Gasztro2020.10.14, 10:32

Egy prágai kávézó, a The Black Madonna, egyedülálló ötlettel állt elő. Mivel a világon minden a koronavírus körül forog, úgy döntöttek, készítenek egy koronavírus alakú desszertet. Azonnali siker lett a vendégeik körében.

A káosz építésze, akinek elhisszük, hogy az acél könnyebb a levegőnél

Travelo2020.10.13, 13:34

Frank Gehry egész szépen megélt abból, amit még szinte ismeretlen építészként keresett. Már akkor is hatalmas középületeket bíztak rá, és meg is csinálta, amit vártak tőle. De nem tette boldoggá. Egy este külső hatásra jött a döbbent felismerés, hogy ugrania kell. Gehry egy pillanat alatt elhagyta a biztonságot, majd a kevésbé kipárnázott, de sokkal kalandosabb utat választotta, a sajátját. Mi pedig nagyon szerencsések vagyunk, hogy Mr. Gehry azon az estén végleg kilépett a komfortzónájából. A világ nagyvárosainak sziluettjét újrarajzoló építészekről szóló sorozatunk második részében erről a pillanatról is olvashatnak.

Rekordot döntött az új koronavírus-fertőzések száma Csehországban

Nagyvilág2020.09.16, 11:17

Rekordszámú új fertőzéses esetet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok kedden Csehországban, egy nap alatt 1677 ember kapta el a koronavírust, ami 136-tal több, mint az eddigi legmagasabb napi esetszám - derült ki az egészségügyi tárca honlapján szerdán reggel megjelent legfrissebb adatokból.

Egyre több fertőzöttre lehet számítani Csehországban

Nagyvilág2020.09.15, 14:40

Nem várható a következő hetekben, hogy csökken az igazolt fertőzöttek napi száma Csehországban, valószínűbb a növekedés - jelentette ki Roman Prymula tudományért és egészségügyi kutatásokért felelős cseh kormánybiztos kedden a Prága melletti Vestecben, ahol Andrej Babis kormányfővel együtt meglátogatta a Biocev egészségügyi kutatóközpontot.

Prága is felkerült a kockázatosnak ítélt területek németországi listájára

Nagyvilág2020.09.10, 07:27

Utazási figyelmeztetést adott ki, és járványügyi szempontból kockázatos területnek minősítette Prágát a német külügyminisztérium szerdán este a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt.

Mindkét magyar kiesett párosban Prágában

Sport2020.09.04, 17:57

Gálfi Dalma és belga játékostársa a negyeddöntőben búcsúzott a 3,1 millió dollár (914 millió forint) összdíjazású prágai női salakpályás tenisztorna párosversenyében, pénteken.

Bondár továbbjutott, Stollár kiesett párosban a prágai tenisztornán

Sport2020.09.03, 17:47

Bondár Anna és szlovák játékostársa bejutott a negyeddöntőbe a 3,1 millió dollár (914 millió forint) összdíjazású prágai női salakpályás tenisztorna párosversenyében, Stollár Fanny és a spanyol Georgina Garcia Pérez harmadik helyen kiemelt duója ugyanakkor búcsúzott.

Elképesztő mennyiségű kannabiszt rejtegetett autójában egy szerb férfi

Itthon2020.07.20, 14:57

30 csomag, közel 13 kiló kannabiszt próbált Prágába csempészni egy szerb sofőr tavaly októberben, azonban Tompánál lecsaptak rá a rendőrök. A férfi ellen drogkereskedelem kísérlete miatt vádat emeltek.

Egyre elégedetlenebbek a csehek az Európai Unióval

Nagyvilág2020.07.16, 20:44

Tíz százalékkal csökkent tavaly novembertől idén májusig a csehek elégedettsége országuk európai uniós tagságával - derült ki a STEM közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.

Összeütközött két vonat Prága közelében, több tucatnyian megsérültek

Nagyvilág2020.07.15, 08:24

Egy személyvonat tehervonattal ütközött kedd éjjel a cseh főváros közelében, a baleset következtében több tucatnyi utas megsérült - közölték illetékesek.

Koncertteremnek szánják az egymilliárdért vásárolt katolikus templomot

Kultúra2020.06.16, 14:17

Egy használaton kívüli belvárosi katolikus templomot vásárolt meg a prágai önkormányzat, ahol a tervek szerint hangversenyeket tartanak majd.

Újabb légitársaság kaphat állami mentőövet

Gazdaság2020.05.18, 16:42

A cseh kormány a nehéz helyzetbe került cég túlélése érdekében teljes egészében megvásárolná a Czech Airlines anyavállalatát, a Smartwingset, vagy államilag garantált hitelt nyújtana a társaság számára.

Két hónapos szünet után számos bolt és szolgáltatás nyílt meg Csehországban

Nagyvilág2020.05.11, 13:33

Két hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak a bevásárlóközpontok, a vendéglők teraszai, a fodrászatok és más szolgáltatások, amelyek a koronavírus-járvány miatt március közepe óta zárva voltak.

Újabb elefántbébi született a prágai állatkertben - kép

Nagyvilág2020.05.09, 18:35

Újabb elefánt jött a világra szombat reggel a prágai állatkertben - közölte Miroslav Bobek, az intézmény igazgatója a Twitteren.

Robbantásokkal fenyegetőzőt fogtak el Csehországban, bíróság elé állítják

Nagyvilág2020.04.29, 17:52

Három évtől akár 12 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az a cseh állampolgár, aki társával együtt névtelenül robbanásokkal fenyegetőzött vonatokon, kórházakban, és más intézményekben. A vádiratot szerdán adta át a bíróságnak a prágai államügyészség.

Csehországban továbbra is kötelező a szájmaszkok köztéri használata

Nagyvilág2020.04.15, 11:01

A szájmaszk kötelező köztéri használatának eltörlése nincs még napirenden - közölte Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerdán a közszolgálati rádióban.

Ötre nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Csehországban

Nagyvilág2020.03.25, 15:23

Rövid időn belül már az ötödik koronavírus-fertőzött személy halt meg Csehországban. A legújabb áldozat, csakúgy, mint a negyedik, egy idős férfi. Ez utóbbi ugyanabban a prágai kórházban halt meg, ahol pár órával korábban egy 71 éves nő is belehalt a súlyosan fertőző betegségbe - írja a Paraméter.sk., ahol a legfrissebb szlováki a fejleményekről is beszámoltak. Ott kedd éjfélig újjabb 12 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak.

Hiába hiánycikk, arcmaszk nélkül tilos a tömegközlekedés Prágában

Nagyvilág2020.03.16, 16:56

Arcmaszk nélkül keddtől kezdve tilos lesz használni a tömegközlekedési eszközöket Prágában - döntött hétfőn a prágai önkormányzat. Zdenek Hrib főpolgármester szerint az intézkedés visszavonásig érvényes.

Csehországban már 40 beteg van, szigorúan ellenőrzik a határátkelőket

Nagyvilág2020.03.10, 12:36

Csehországban már 40 embert kezelnek kórházakban koronavírussal. Kedd reggel egy 61 éves asszonynál és egy 54 éves férfinál is beigazolódott a fertőzöttség - számolt a legfrissebb fejleményekről Twitter-oldalán Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter. Andrej Babis cseh kormányfő kedd reggel rendkívüli ülésre összehívta a Cseh Nemzetbiztonsági Tanácsot, amelyet követően újabb szigorításokat jelentettek be. Egyébként a cseh rendőrség a járványügyi szakemberekkel közösen tíz déli és nyugati közúti határátkelőhelyen folyamatosan vizsgálatokat végez, minden sofőrnek és utasainak is megmérik a lázát. Az elmúlt 24 órában 35 834  gépjárművvet ...

Prágában karanténba helyeztek két általános iskolai osztályt

Nagyvilág2020.03.04, 12:49

A cseh fővárosban koronavírus-gyanú miatt karanténba helyeztek két általános iskolai osztályt a Prága hatodik kerületében található Antonín Cermák alapiskolában. A karanténba helyezett osztályokba járnak az egyik koronavírussal megfertőződött nő gyerekei - számolt be a cseh állami hírügynökség (CTK).

Orbán Viktor: Meg fogjuk állítani a migránsokat, ha esetleg a magyar határhoz érnének

Nagyvilág2020.03.04, 13:11

Egységesen lépnek fel a koronavírus-járvánnyal szemben a visegrádi négyek a jövőben - jelentették be a térség miniszterelnökei a prágai csúcstalálkozó után.

Orbán Viktor: Koronavírus, uniós költségvetés, migráció - fotó

Nagyvilág2020.03.04, 11:26

Koronavírus, uniós költségvetés, migráció. V4-csúcs Prágában - ezzel a szöveggel osztott meg egy képet Orbán Viktor a Facebook-oldalán a mai, V4-es találkozóról. 

Csehországban is megjelent a koronavírus, rögtön három beteg is van

Nagyvilág2020.03.01, 17:25

Csehországban is megjelent az új koronavírus, rögtön három beteget is találtak - számolt be rendkívüli prágai sajtótájékoztatóján a cseh egészségügyi miniszter.

Lövöldözés Prágában, egy férfi meghalt, egy nő pedig súlyosan megsérült

Nagyvilág2020.02.19, 13:25

Egy férfi meghalt, egy nőt pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba szerdán, miután lövések dördültek Prága Chodov városrészében - számolt be egy cseh hírportálra hivatkozva a Paraméter.sk .

Közel 50 ezer háztartás van áram nélkül Csehországban - videó

Nagyvilág2020.02.11, 10:38

Csehországban kedden reggel továbbra is mintegy 50 ezer háztartás volt áram nélkül az országon átvonuló heves és kiadós esővel kísért szélviharok következtében - jelentette a cseh közszolgálati rádió (CR).

Piros jelzésnél, leengedett sorompók mellett vitték át az óvodás csoportot a síneken

Life.hu2020.02.07, 16:58

Azt hihetnénk, hogy az óvónőkben megbízhatunk még akkor is, ha külsős programra viszik gyermekeinket. Nos, a következő videót az érintett szülők egész biztos, hogy nem szívesen nézték végig.

Lezárt sorompónál vezették át a gyerekeket a síneken az óvónők - videó

Nagyvilág2020.02.07, 14:35

Óriási mértékben kockáztatták a rájuk bízott gyerekek életét az egyik prágai kerület óvónői - számolt be a megdöbbentő esetről a Paraméter.sk , amely kapcsán a helyi polgármester feljelentést is tett.

Csehország leállította a vízumok kiadását kínaiaknak

Nagyvilág2020.01.30, 15:25

A cseh külügyminisztérium leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak - jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter csütörtökön Prágában.

Ellenőrizni kezdték a prágai reptérre érkező utasokat a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.01.26, 17:47

Csehország vasárnap ellenőrizni kezdte a prágai repülőtéren az országba érkező utasokat, nem mutatnak-e a koronavírus-fertőzésre, azaz a vírus okozta tüdőgyulladásra utaló tüneteket - jelentette be Facebook-profilján Andrej Babis cseh miniszterelnök.

A kiegyezés óta ontja az édességeket az első magyar csokoládégyár

Gazdaság2020.01.17, 14:38

Nem csak manapság küzdünk a nem megfelelő minőségű élelmiszerrel, hanem bizony így volt ez már az 1867-es kiegyezés korának Budapestjén is. Pontosabban Budán és Pesten, hiszen időben még az 1873-es városegyesítés előtt járunk, amikor felbukkan egy német cukrászmester, aki kifejezetten azzal a szándékkal alapítja meg Magyarország első csokoládégyárát, hogy megszabadítsa a magyarokat a rossz minőségű, egészségre veszélyes anyagokat tartalmazó cukorkáktól. A kísérlet olyannyira jól sikerült, hogy nem csak egész Magyarország, hanem egész Európa megismeri ezeket a finomságokat, az egykori német cukrászmestert pedig maga Ferenc József csáászár ...

Újabb képeket küldött Prágából Orbán Viktor

Nagyvilág2020.01.16, 15:58

Orbán Viktor miniszterelnök újabb képeket osztott meg a közösségi oldalán a prágai V4-es csúcstalálkozóról. 

Orbán Viktor: Ausztria természetes partnere Magyarországnak és a V4-nek

Itthon2020.01.16, 15:48

Ausztria természetes partnere Magyarországnak és a visegrádi csoportnak, sok területen együttműködhetnek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágában, a visegrádi országok és Ausztria vezetőinek csúcstalálkozóján.

Ünnepélyesen megnyitották a felújított prágai Állami Operát

Nagyvilág2020.01.06, 08:22

Ünnepélyesen megnyitották vasárnap este a felújított prágai Állami Operát. A gálakoncerten, amely Alice Nellis rendezésében megismertette a nézőkkel az épületben működő társulatok történetét, Andrej Babis cseh kormányfő meghívására Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Orbán Viktor vasárnap Prágába utazik a felújított operaház megnyitó gálakoncertjére

Itthon2020.01.03, 17:30

Andrej Babis cseh kormányfő meghívására Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a felújított prágai Állami Opera ünnepélyes megnyitóján vasárnap este - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Középkori modern emberként uralkodott az alkimista császár

Tudomány2019.12.05, 21:00

Hiába rendelkezett kiváló képességekkel, jeleskedett több tudományágban és élt kitűnő humanistaként. Habsburg Rudolf német-római császárt máig az egyik legsötétebb uralkodóként tartja számon a történelmi magyar emlékezet. Bár kortársai rendkívül tisztelték, uralkodása mégis politikai zűrzavart okozott. Tény, hogy a dühkitörésekre hajlamos császár szívesebben szentelte idejét a művészeteknek, az alkímiának vagy épp a csillagászatnak, mint birodalma irányításának. Az I. Rudolf néven magyar király mégis harminckettő éven át ült Szent István trónján, akárcsak Hunyadi Mátyás. És ez már önmagában is érdekessé teszi a személyét.

Két busz karambolozott szerda reggel Prágában, rengetegen megsérültek

Nagyvilág2019.12.04, 11:24

Súlyos buszbaleset történt szerda reggel Prágában. Egy városi busz és egy óvodásokat szállító autóbusz karambolozott, aminek következtében legalább 30-an megsérültek, zömében kisgyerekek - számolt be a Cseh Távirati Iroda (CTK).

"Ölsz vagy téged ölnek meg" - vallja a világszerte ismert bérgyilkos

Itthon2019.11.22, 10:41

Három különböző, más-más országokban elkövetett gyilkosság ügyében folyik a nyomozás Dér Csaba ellen. Prágában kapták el, és most Magyarországon tölti börtönbüntetését. Ő ölhette meg a vállalkozót, akinek a holttestét a Pólus Center közelében találták meg.