póráz

címke rss
Három kutya és egy rugós kés ölt meg kutyát New Yorkban

Három kutya és egy rugós kés ölt meg kutyát New Yorkban

Összeszólalkozott két kutyatulajdonos szombaton a New York-i Central Parkban. Egyikük pórázon tartotta kedvencét, míg a másik, a vele lévő három állatot szabadon engedte. A vita közben a három kutya egyike rátámadt a pórázon tartott állatra, majd közbeavatkozott a gazdájuk is, és egy rugós késsel leszúrta az állatot - írta a CBS News. 

Ezek lehetnek a világ első képei a kutyákról, ráadásul póráz van rajtuk

Tudomány2023.04.12, 19:55

Az Arab-sivatagban, egy mára letűnt folyó partján, egy homokkő sziklába vájva a következő jelenet tárul a szemünk elé: egy vadász húzza ki az íját, hogy elejtsen egy állatot. Tizenhárom kutya kíséri, mindegyiknek saját jellegzetességek vannak a bundáján. Két állat nyakától a férfi derekáig húzódnak a vonalak, mintha csak egy póráz lenne.

Kecskeméten, a nyílt utcán verte meg brutálisan a kutyáját egy nő

Itthon2022.10.19, 11:01

Törökbálinton verte meg brutálisan kutyáját egy nő áprilisban. A kutyát a pórázának csatos végével ütötte. Aztán ököllel verte tovább, egészen addig, amíg valaki rám nem szólt, és a kutya el nem szaladt.

Megvadult kutyák támadtak egy nőre Csepelen

Itthon2022.03.30, 10:48

A csepeli rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoztak az ellen a nő ellen, aki tavaly februárban póráz és szájkosár nélkül sétáltatta kutyáit a XXI. kerületben, és azok rátámadtak egy utcán sétáló nőre. Az áldozat súlyosan megsérült.

Milyen a jó nyakörv és póráz?

Petplace.hu2021.10.21, 14:45

Hogy a séta vidám és stresszmentes legyen, elengedhetetlen a jó póráz és nyakörv. De mivel vigyem sétálni a kutyámat? Milyen nyakörvet vegyek neki? És milyen a jó póráz? Fix vagy flexi? Mi a különbség? A fentiekre Bárány Margó kutyatréner válaszol.

Mi a laza pórázas séta titka?

Petplace.hu2021.09.09, 08:17

A kutyatartók legnagyobb hányada azért keres fel egy kutyaiskolát, mert a póráz húzás problémáját nem tudja egyedül megoldani és talán ez a legzavaróbb a hétköznapi életben. Pláne, ha nagytestű kutyáról van szó. Jó hír, hogy ez a gond orvosolható - elég sokféle módszer és eszköz áll hozzá rendelkezésre. De nézzük, mi a titok?

Kutya helyett a barátját sétáltatta pórázon egy nő

Life.hu2021.01.12, 17:07

A barátját pórázon sétáltatva próbálta megszegni a kijárási tilalmat egy nő. 

Két hatalmas kutya támadott meg és harapdált össze egy 18 éves lányt a Normafánál

Itthon2020.09.21, 19:04

Két, póráz nélküli kutya támadott meg néhány napja egy 18 éves lányt a Normafán. A lány combját érték a harapások, a sebek körül pedig bedagadt és belilult a lába. A kutyák gazdája szó nélkül magára hagyta a lányt, pedig igazolnia kellett volna, hogy a kutyái be vannak oltva. A lány azóta retteg.

Kutyapórázzal akasztotta fel gyerekeit, majd higgadt arccal ült a bíróságon

Nagyvilág2020.02.18, 21:07

Teljesen érzelemmentesen ült a bíróság előtt Lisa Snyder, akit azzal vádolnak, hogy tavaly szeptemberben a lakása pincéjében egy kutyapórázzal felakasztotta a gyerekeit, ráadásul több olyan fotót és videót is találtak róla, melyeken a kutyájukkal fajtalankodott.

Kutyapórázzal akasztotta fel gyerekeit egy amerikai nő (18+)

Life.hu2020.02.18, 14:43

Bíróság elé állt az az amerikai nő, aki tavaly ősszel akasztotta fel kisgyermekeit.

A részeges gazdiktól elvehetik a kutyajogsit

Gazdaság2018.10.10, 20:50

Bár már eddig is a bécsi állattartási rendelet volt a legszigorúbb Ausztriában, egy tragikus baleset után Bécs most még tovább szigorítja a kutyatartási szabályait. A veszélyes kutyák listáján szereplő ebeknél például kötelező lesz a szájkosár használata, gazdáiknak pedig nehezebb lesz a kutyajogsi megszerzése és rájuk is érvényes lesz a közlekedésben hatályos 0,5 ezrelékes alkohol határérték. Minimum 100 és 1000 euró közötti bírságot kell fizetnie annak, aki megszegi a szabályokat.

Pornófilmet forgattak Budapesten, pórázon vonszolták a színésznőt (18+)

Archívum2018.05.09, 18:48

Láncraverse sétáltatták a cseh pornószínésznőt Budapest utcáin. A járókelők között forgatták a legújabb szexfilmet. 

Rászólt, hogy tegyen pórázt a kutyájára – Majdnem halálra verték

Itthon2018.05.09, 11:14

Tavaly nyáron egy férfi a debreceni házától nem messze találkozott az ismerősével, aki a kutyáját póráz nélkül sétáltatta. A férfi ezért szólt is, mire a gazda a kutyáját magához hívta, és rátette a pórázt. A vita azonban tovább folytatódott, a végén pedig a kutyás úgy megütötte a másikat, hogy az majdnem belehalt.

Pórázon tartja a gyerekeit egy édesanya

Archívum2017.12.05, 14:07

Döbbenetes vallomást tett egy többgyermekes édesanya: elárulta, hogy rendszeresen pórázon tartja a csemetéit. 

Gyerekek pórázon!

She2017.02.20, 19:16

Kifejezetten a cukiság kategóriájába tartoznak azok a kisgyerekek, akiket a szüleik pórázon vezetnek az utcán. Pont úgy ugrabugrálnak, mint a kiskutyák, és a papa vagy mama is éppen olyan lelkesen sétáltatja őket.

Kutyának érzi magát a nő: pórázon és szájkosárral él

Life.hu2017.01.06, 18:09

Vannak az embernek titkolt vágyai, amiket szeretne kipróbálni az életben, ám az, hogy valaki örökre kutya szeretne lenni, talán kissé bizarr. Anna mégis így érez, és boldog az életével. 

Cukiság a köbön! Megtaláltuk a legkülönlegesebb házi kedvencet

Archívum2015.04.15, 19:05

A mosómaci, akárcsak egy kutyus, nyakörvet visel és pórázon is vezetheti gazdája.

Úgy lesz kötelező a póráz, hogy nem lesz az

Tudomány2013.04.17, 15:41

Mégsem lesz szabálysértés a póráz nélküli kutyasétáltatás, de ettől még továbbra is kötelező marad a póráz a lakott területeken. Egy városi kutyás vizsga megoldás lehetne, egy kutyakiképző szerint azt kéne megoldani, hogy a sikerrel vizsgázó állatok sétálhassanak póráz nélkül.

Nem lesz kötelező a póráz a kutyáknak

Life.hu2013.04.16, 15:20

Nem kell póráz a kutyára. Állítólag kikerül a törvénytervezetből az a passzus, amely ezt kötelezően előírná. Örültök a könnyítésnek?

Nem buszozhatott a pórázon vezetett barátnő

Nagyvilág2008.01.24, 14:15

Le kellett szállnia egy angliai helyi járatról annak a férfinak, aki pórázon vezette a barátnőjét. A darkos pár diszkriminatívnak nevezte a lépést. A közlekedési társaság azt ígérte, kivizsgálják az ügyet.

Hosszú pórázon (18+)

Tabu2006.11.29, 16:52

Az emberek többsége biztonság és megbecsülés után kutat, de az első (vagy második) erőteljesebb szexuális szellő hatására mégis képes mindent felrúgni. Normális ez?

IPI: pórázon voltak az újságírók az iraki háborúban

Nagyvilág2003.05.03, 15:45

Az amerikaiak túlpörgött hazafiságukat ünneplik, de a kritikus személyiségeket, újságírókat elszigetelték, s ez meg fogja bosszulni magát - nyilatkozta a Die Presse című bécsi lapnak Johann Fritz, a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) igazgatója.

Előző
  • 1
Következő