politikai korrektség

címke rss
A baloldal nemzetközi szinten egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a pedofília elfogadtatásáért

A baloldal nemzetközi szinten egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a pedofília elfogadtatásáért

Nem hazai jelenség, hogy a liberálisnak beállított politikai és közéleti szereplők a témakört filozófiai térben elhelyezve, a felnőtt-gyermek testi viszony kultúránként eltérő megítélését próbálják a pedofília szalonképessé tételére használni – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy Kőszeg Ferenc, a Soros György által támogatott Helsinki Bizottság egykori vezetője, volt SZDSZ-alapító politikus azt a kijelentést tette, hogy az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatokat felnőtt és gyerek között nagyon széles körűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak. A szakértő szerint egyébként Brüsszelbeen ...

Normalizálni akarják a pedofíliát

Nagyvilág2021.03.19, 13:09

Egyre többen támogatják azt, hogy legalizálják a felnőtt és gyerek közötti szexuális kapcsolatot, és olyanok is vannak, akik mentegetik a pedofilokat. A téma most ismét előtérbe került egy megosztó tévéműsor kapcsán - írja a V4NA.

Már az ámen szó sem elég jó az egyik amerikai kongresszusi képviselőnek - videó

Nagyvilág2021.01.04, 13:55

Új szintre lépett a politikai korrektség által gerjesztett őrület az Egyesült Államokban: az Amerikai Kongresszus tegnapi nyitó imádságát az egyik képviselő úgy fejezte be, hogy "Amen and awomen."

Egy újabb totalitárius diktatúrát hozhat a politikai korrektség ideológiája

Itthon2020.12.13, 17:15

Egy új elnyomást hozhat a világon a politikai korrekt beszédmód, mert a PC ideológiája „az elme totalitarizmusának" is tekinthető – minderről Alvino-Marino Fantini, a Mathias Corvinus Collegium - Danube Institute Patriotic Talks online szellemi csúcstalálkozó sorozatának egyik előadója beszélt az Origónak. The European Conservative amerikai származású főszerkesztője szerint akár Amerikában, akár Európában élünk, a politikai korrektség életünk minden aspektusába beszivárgott, mint egy méreg vagy egy vírus. Az interjú a múlt héten készült, vagyis még a brüsszeli EU-csúcs előtt.

A politikai korrektség egy fegyver, amit azok használnak, akik irányítani akarják a nyelvet

Itthon2020.11.26, 18:40

A Mathias Corvinus Collegium a Danube Institute-tal közösen indítja el online szellemi csúcstalálkozóját, a Patriotic Talkst. A csütörtök este 20:00 órakor induló beszélgetéssorozaton világhírű írók, politikusok, gondolkodók osztják meg nézeteiket a hazafiasságról, a nemzetállamokról, vagy éppen a zsidó-keresztény örökségünkről.

Az EU rosszabbul járhat, ha nem köt megállapodást Nagy-Britanniával

Nagyvilág2020.09.23, 20:34

A Brexit utáni gazdasági megállapodás elmulasztása az unió számára sokkal nagyobb veszélyt hordoz, ezért létre kell jönnie egy észszerű kompromisszumnak. Ezt Alexander Downer, Ausztrália leghosszabb ideig hivatalban lévő külügyminisztere, jelenlegi londoni nagykövet mondta a Danube Institute "Danube Dialogues Festival" elnevezésű online rendezvényén - írta a hirado.hu.

V4NA: Nem bírták a „politikailag inkorrekt” kritikát a liberális hallgatók

Nagyvilág2019.11.02, 17:17

"Politikailag inkorrekt" tematikus estet szervezett a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem konzervatív diákjait tömörítő Eoos Kör, amivel magukra haragították liberális hallgatótársaikat. Az Eoos a Facebookon kijelentette: fő céljuk a politikai korrektség álságosságának a bemutatása volt, amit sikerült elérniük - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Vegán húscenzúra és a végtelen gender-űr

Nagyvilág2019.09.25, 16:44

A vegánok húscenzúrás gyakorlataiba és a genderek feneketlen szakadékába nyerhetünk betekintést az Alapjogokért Központ heti PC-sajtószemléjében. Az intézet a következőképp határozza meg a szemle célját:

Dömötör Csaba: A családok ügye nem lehet a politikai korrektség rabja

Itthon2019.09.06, 11:40

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese szerint a családok ügye nem lehet a politikai korrektség rabja, és nincs ok az óvatoskodásra a családok ügyében a kommunikáció terén. Szemléletformálásra is szüksége van a kormányzati intézkedések mellett, valamint pozitív, követendő példákra, ismert emberek példájára - tette hozzá Dömötör Csaba a III. Budapesti Demográfiai Csúcson. 

Franciaországban hivatalos politika lett az iszlám terror tagadása

Nagyvilág2019.09.02, 17:09

Nagy döbbenetet váltott ki Franciaországban, hogy a francia hatóságok és az elnök, Emmanuel Macron pártjának politikusai már a hétvégén mentegetni kezdték a lyoni késes támadót. Az afgán migráns - akinek a francia hatóságok még a pontos életkorát sem tudják, mert több személyazonossága is van - egy 19 éves fiút megölt, nyolc másik embert megsebesített. Közülük hárman élet és halál között voltak. A lyoni polgármester, aki Macron bukott belügyminisztere, már a támadás napján azt tartotta fontosnak, hogy senki ne vonjon le „elhamarkodott" következtetéseket a támadásból. Az ügyészség értette az alig burkolt utasítást és már másnap arróll ...

Előző
Következő