polgármesterjelölt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- önkormányzati választás
- Szeged
- Orbán Viktor
- Mészáros Lőrinc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az arc nélküli polgármester falujában jártunk
Kilencen indulnak a polgármesteri székért az ezer lelkes Mezőgyánban, a kocsmában iszogatók szerint azért, hogy legyen állásuk. A település jelenlegi első embere fogad bennünket, de nem fotózhatjuk, és jegyzeteket sem készíthetünk. Kis magyar választás Békés megyében.
Abszolút igen Paksra
Ötször nyert világbajnokságot, négyszeres Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes, tagja a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi bizottságának. A 36 éves Kozmann György a Fidesz jelöltjeként indul a polgármesteri székért szülővárosában, Pakson, amelynek díszpolgára. A sportban töltött idő alatt jó kapcsolatrendszert épített ki, ami szerinte nem csak annak köszönhető, hogy gyorsan kenuzott. Úgy látja, ha jóban vannak a kormánypárttal, akkor több pénzt kaphatnak. Teljes mellszélességgel támogatja a Paksi Atomerőmű bővítését.
Óriásplakáton hívja haza az elvándorolt miskolciakat Pásztor
Az Együtt-PM 12 kerületben indít polgármesterjelöltet
Az Orbán-rezsim lebontását helyi szinten, az önkormányzati pozíciók elfoglalásával kezdené az Együtt-PM. A pártszövetség vasárnap bemutatta budapesti polgármesterjelöltjeit: 12 kerületben indítanak saját jelöltet.
Tarlós hivatalosan is jelölt
A Fidesz–KDNP 1167 településen indít polgármesterjelöltet az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a párt országos választmányának ülését követően.
Másfél év felfüggesztett börtönt kapott a Gyöngyöspatán verekedő Véderő-vezető
Hivatalos személy elleni erőszak miatt másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a gyöngyösi bíróság Eszes Tamást, a Véderő nevű szervezet vezetőjét, akit pünkösdhétfőn garázdaság gyanújával állítottak elő a rendőrök Gyöngyöspatán. Ítélete után a férfit a HírTV szerint egyből egy következtő kihallgatásra vitték, mivel adócsalással is gyanúsítják.
Az eddigi alpolgármestert jelöli Arnóth Sándor helyére a Fidesz
Bodó Sándort és Dombi Imrénét indítja a Fidesz-KDNP az Arnóth Sándor halála miatt megüresedett országgyűlési képviselői, illetve polgármesteri posztokra a júniusi időközi választáson.
Szombathelyen újraszámolják a szavazatokat
Újraszámolják Szombathelyen a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat - jelentette be hétfőn este a városban rendezett, eddig a szervezők által pártoktól semlegesnek mondott kormányellenes tüntetésen felszólaló Marton Zsolt, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője.
Gyurcsányt nem zavarják a fütyülők
Országjáró kampánykörútja során "hazaáruló" és "hazug" jelzőket skandáló, piros lapokat lobogtató és fütyülő emberek csoportja is fogadta Gyurcsány Ferencet Tiszafüreden és Tatabányán. Vadai Ágnes, Tiszafüred szocialista polgármesterjelöltje szerint nem a helyiek fütyültek, hanem a Fidesz által felbérelt, más településekről odaszállított emberek. A kormányfő blogjában azonban úgy vélte: nyugodtan fütyüljön, aki akar, mert ezzel az ő malmára hajta a vizet.
Versenyezteti polgármesterjelöltjeit a Fidesz
Polgármester-jelölti előválasztásokat tart a Fidesz az önkormányzati választások előtt három megyeszékhelyen. A párt helyi szervezetei által lebonyolítandó jelöltválasztásokon dől majd el, hogy ki induljon ősszel a Fidesz színeiben a polgármesteri cím megszerzéséért.
Annus Adrián belépett az MSZP-be
A doppingvétség miatt olimpiai címétől megfosztott Annus Adrián belépett az MSZP-be. Az indoklása szerint lakóhelyén, a Vas megyei Jákon élő emberek kérték meg, hogy lépjen be a helyi szervezetbe, és ő pedig azért lépett be, hogy segítsen nekik. A visszavonult kalapácsvető korábban is szocialista közelinek számított: az önkormányzati választáson az MSZP-s polgármesterjelölt mellett kampányolt.
Baloldali polgármestere lehet Miskolcnak
Káli Sándor, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje nyert Miskolcon.
Kormánypárti jelölt győzött Sopronban
A szavazatok több mint felével győzött Walter Dezső, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje Sopronban.
- címkék:
- Sopron
- szavazat
- polgármesterjelölt
- Címkefelhő »
Polgármesterjelöltek
Budapest és a megyeszékhelyek polgármesterjelöltjeit mutatjuk be röviden az alábbiakban. Kattintson a város nevére, hogy megtudja, kik indulnak a település vezetéséért!
Orbán a Centrum ellen kampányolt Karcagon
Orbán Viktor óva intette a Centrum pártra szavazni kívánókat, mondván: "azok csak begyűjtik a voksokat, aztán elviszik balra". A volt miniszterelnök a Karcagi Nagykun Polgári Kör szerdai rendezvényén beszélt, ahol a Fidesz városi polgármesterjelöltjét és önkormányzati képviselő-jelöltjeit mutatták be.
Kövért nem hívta meg az MDF
Az önkormányzati választások tétje az, hogy a megfelelő embereket a megfelelő helyekre sikerüljön megválasztani, s ezáltal egyensúly jöjjön létre Magyarország politikai térképén - erről Kövér László beszélt hétfőn Somogyváron újságíróknak, a település jelenlegi polgármesterét, a Fidesz polgármesterjelöltjét ajánló fórum előtt.
Kilépett a Fidesz fehérvári alapítója
Kilépett a Fideszből Nagy István, aki márciusban Székesfehérvárott még a jobboldali erők polgármesterjelöltje volt, augusztusban azonban a Fidesz vezette Polgári Szövetség Gógl Árpádot indította helyette a városvezetői poszt jelöltjeként.
Az MDF támogatásával indul Kósa Lajos
Kósa Lajos, Debrecen jelenlegi polgármestere a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MDF városi szervezetének közös polgármesterjelöltje. A Fidesz-MDF közös listán induló önkormányzati képviselőjelöltjeit a jövő héten regisztrálják Debrecenben.
Újabb győri polgármesterjelölt
A város jelenlegi önkormányzati testületében harmadik erőként szereplő Pro Urbe egyesület is ringbe száll a polgármesteri székért Győrött, mégpedig a jelenlegi alpolgármester, Jungi Csaba személyében.
- 1