polgárháború

címke rss

Kétezer éve halt meg az első polgár

Tudomány2014.08.19, 15:52

Augusztus 19-én kereken 2000 éve, hogy a hónap névadója, Augustus római császár Kr. u. 14-ben elhunyt. Augustust a római császárkor első uralkodójaként tartjuk számon, noha egyeduralma a korábbi római köztársaság intézményeinek látszólagos fönntartására épült. Hosszú uralkodása alatt saját kezébe vette Róma vezetését, és a római állam irányításának olyan modelljét alakította ki, ami évszázadokra biztosította Róma hatalmát, biztonságát és stabilitását.

Csak képernyők világítanak a sötétség mélyén

Fotó2014.06.09, 17:06

Szíria évek óta húzódó véres polgárháborújában az észak-szíriai Aleppó a legvéresebb, legelkeseredettebb harcok helyszíne a különböző lázadó csoportok és a kormányerők között. Stanislav Krupar lengyel fotóriporter 2013-ban készült képei a legnagyobb, nem szélsőséges iszlamista lázadó csoport, a Szabad Szíriai Hadsereg aleppói főhadiszállásra adnak betekintést éjszaka, a sorozatos áramszünetek idején. Az éjszakára ide visszahúzódó lázadók, újságírók és fotóriporterek arcát csak az akkumulátorokkal működő laptopok és feltöltött okostelefonok világítják meg. A képeken két olyan fiatal fotóriporter is szerepel, akik időközben életüket vvesztették ...

Kielemezték az egyetlen ismert csimpánz-polgárháborút

Tudomány2014.05.10, 12:04

Élt egy öreg király, aki békésen uralkodott a népe fölött. Halála után azonban keserű harc kezdődött a hatalomért. Az ország kettészakadt, a polgárháborúban sokan haltak kegyetlen halált. Akár egy történelmi kalandfilm alaphelyzetéről is szó lehetne, de a leírás egy csimpánzcsoport 40 évvel ezelőtti kettészakadását takarja. A harcot most alaposan kielemezték.

Az ország, ami nem tud polgárháború nélkül élni

Nagyvilág2013.12.24, 16:32

Simon két napig rejtőzködött hullák alatt, nehogy vele is végezzenek. Csak azért fogták el 250, később lemészárolt társával, mert nem ismerte egy másik törzs nyelvét. A történet extrém, de épp most történik Dél-Szudánban, a világ legfiatalabb országában, ahol gyakorlatilag hatvan éve tart a polgárháború. Hol az északi elnyomó muszlimok, hol a déli törzsek tagjai között. A népirtás elkezdődött, a kérdés, hogy meddig tart.

Megkaparintották az olajmezőket a dél-szudáni lázadók

Nagyvilág2013.12.22, 23:03

A dél-szudáni felkelők vasárnap elfoglalták az olajban gazdag Unity szövetségi állam fővárosát, ahonnan a legfontosabb szudáni olajvezeték indul. Az ENSZ és Nagy-Britannia is elkezdte kimenekíteni az embereit a polgárháború szélére sodródott országból.

Polgárháborús káosz a Közép-afrikai Köztársaságban

Nagyvilág2013.12.05, 20:55

Heves zavargások törtek ki az afrikai országban, a halottak száma órák alatt 100 fölé emelkedett. A francia hadsereg az ott állomásozó kontingensének megduplázásáról döntött, megpróbálják védeni a civil lakosságot.

Bombatámadásban halt meg az egykori válogatott focista

Sport2013.11.18, 13:45

Egy eltévedt bomba végzett Burak Karannal, aki néhány évvel ezelőtt csatlakozott a szíriai felkelőkhöz. A korábbi korosztályos válogatott játékos néhány éve egyszerűen eltűnt a labdarúgásból, halálhírét most testvére közölte.

Gyermekbénulás-járvány tört ki Szíriában

Nagyvilág2013.10.29, 22:26

A napokban egyre több gyermekbénulásos fertőzésről kapott hírt Szíria észak-keleti részéből a WHO. A szervezet 10 megvizsgált fertőzöttnél megtalálta a kórokozót.

Aszad szerint neki járt volna a Nobel-békedíj

Nagyvilág2013.10.15, 09:56

Bassár el-Aszad szíriai államfő szerint neki kellett volna kapnia a Nobel-békedíjat, mert már régóta követeli, hogy a térség államai szereljék le tömegpusztító fegyvereiket. A szíriai polgárháborúban eddig több mint 115 ezren haltak meg, többen épp az Aszad-rezsim tömegpusztító fegyverei miatt.

Nőket és gyerekeket is gyilkoltak a szíriai felkelők

Itthon2013.10.11, 11:08

A szíriai felkelők legalább 190 polgári lakost öltek meg augusztusi offenzívájuk során Latakia tartományban - közölte a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet.

A Fehér Özvegy állhat a kenyai vérengzés mögött

Nagyvilág2013.09.23, 11:01

A szomáliai terrorszervezet bosszút áll azért, mert Kenya az USA oldalán avatkozott be a polgárháborújukba. A szervezet egyik fő ideológusa egy 29 éves brit nő. 

Lehet-e igazságos háború Szíriában?

Vélemény2013.09.13, 16:18

Barack Obama persze kényszerhelyzetben van egy korábbi kijelentésének köszönhetően, miszerint a vegyi fegyverek használata az a határ, amikor az Egyesült Államok beavatkozik. Mivel nem tudjuk, ki vetett be vegyi fegyvereket, Obama különösebb hitelvesztés nélkül állhatna el a beavatkozás ötletétől.

Látogassanak el Szíriába!

[origo] utazás2013.09.04, 15:02

Miközben a véres polgárháború miatt teljesen leállt az idegenforgalom a közel-keleti országban, a szíriai kormány, mintha mi sem történt volna, folytatja turisztikai kampányát.

Vegyi fegyverekkel gyilkoltak Szíriában

Nagyvilág2013.08.21, 12:23

Ellenzéki aktivisták szerint több százan meghaltak, amikor vegyi fegyvereket vetettek be Damaszkusztól keletre.

Elfoglalta a szíriai hadsereg Kuszeirt

Nagyvilág2013.06.05, 09:38

Több hetes ostrom után a szíriai kormányerők elfoglalták Kuszeirt - jelentette a szíriai televízió. A stratégiai fontosságú város eddig a Bassár el-Aszad katonái ellen harcoló felkelők kezén volt. A felkelők elismerték, hogy elvesztették a várost, de azt mondják, tovább harcolnak érte.

Megérkeztek az orosz rakéták Szíriába

Nagyvilág2013.05.30, 14:45

Bassár el-Aszad elnök bejelentette, hogy megérkeztek Szíriába az első orosz rakétaszállítmányok. Az elnök ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy a fegyverembargó nem volt nagy hatással a polgárháború sújtotta országra. Az oroszok szerint a fegyvereladással segítenek a térség stabilizációjában. Moszkva egyébként azóta üzletel nyíltabban a szíriai kormányerőkkel, amióta az Európai Unió hajlandónak mutatkozik az el-Aszad katonái ellen harcoló felkelők felfegyverzésére.

Videón ette meg egy halott katona szívét

Nagyvilág2013.05.14, 09:31

A Human Rights Watch háborús bűnnek tekinti az ügyet, a szír felkelők is azt mondták, hogy bíróság elé állítják katonájukat.

Gyermekeket és nőket mészárol az Asszad-rezsim

Nagyvilág2013.05.04, 16:50

A szíriai kormányerők nőket és gyermekeket sem kímélve mészárolják a tengerpari területeken élőket. A kormány ugyanakkor azt mondja, terroristákkal végeztek.

Megtámadhattak egy orosz utasszállítót Szíriában

Nagyvilág2013.04.29, 23:19

Állítólag rakétákkal lőttek hétfőn egy orosz utasszállító repülőgépre Szíria légterében, az esetet az orosz külügyminisztérium sürgősen tisztázza a közel-keleti ország hatóságaival.

Több tucat kivégzett fiatal Aleppóban

Nagyvilág2013.01.29, 15:09

Legkevesebb 65 fejbe lőtt fiatalember holttestére bukkantak Aleppó egyik lázadó negyedében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.

Szíria adhatja a következő bukott diktátort

Nagyvilág2012.12.09, 16:10

A német hírszerzés szerint húsz hónap polgárháború után összeomlóban van az Aszad-rezsim, az EU-s külügyminiszterek már az ellenzékkel tárgyalnak, Izrael pedig titkos szír vegyi fegyvert keres.

Csak éhes katonára támadj, ha nincs elég lőszered!

Nagyvilág2012.12.04, 16:18

A hadsereg züllik, a felkelők türelmesen várják, hogy teljesen szétessen, de nagyon sokáig ők sem érnek rá, mert közben a civil lakosság egyre többet szenved Szíriában. A török határ közelében fekvő Haszínban egyre látványosabb a két éve tartó polgárháborúban is érezhető fordulat: a felkelők egyre magabiztosabbak, Aszad csapatai viszont már csak pusztítani képesek. Így néz ki a szíriai háború testközelből.

300 lakásba menekülhet a szíriai elnök

Nagyvilág2012.10.08, 14:14

Oroszországba menekülne a szíriai elnök, állította az al-Dzsazíra arab televíziónak egykori munkatársa.

Rakétákkal lőtték a kormányerők Damaszkuszt

Nagyvilág2012.08.22, 19:38

Több mint negyvenen meghaltak, miután a szíriai kormányerők heves támadást intéztek Damaszkusz több városrésze ellen. Szíria többi részén is folytatódtak az összecsapások.

Még 150 magyar van Szíriában

Nagyvilág2012.08.17, 12:54

A véres polgárháború sújtotta országban kialakult biztonsági helyzet és az emberrablások miatt a Külügyminisztérium mindenkit arra kért, hogy hagyják el Szíriát, de százötvenen még mindig kint vannak.

Hazamenekültek Szíriából az iraki menekültek

Nagyvilág2012.08.07, 14:31

Több mint huszonkétezer olyan iraki tért vissza hazájába a polgárháború sújtotta Szíriából az elmúlt három hétben, aki korábban az Irakban dúló erőszak elől menekült a szomszédos országba - közölte kedden az ENSZ.

A légi felderítés irodáinál harcolnak Aleppóban a felkelők

Nagyvilág2012.07.31, 10:51

Kedden is folytatódnak a harcok Szíria második legnagyobb városa feletti ellenőrzéséért a kormányerők és a lázadók között. A kormányerők helikopterekkel támadják a felkelők állásait, közben menekültek ezrei hagyják el a várost.

Végső támadást indítottak a lázadók Szíria fővárosában

Nagyvilág2012.07.18, 01:05

Több irányból is támadást indítottak a szíriai felkelők az ország fővárosa ellen. Az offenzívát az ország ellenzéke döntő csatának nevezte, amelyet a rezsim harci helikopterekkel és tankokkal próbál visszaverni. A felkelők állítólag lelőttek egy helikoptert is Damaszkusz fölött, a szíriai kormánytisztviselők szerint azonban szó sincs komoly támadásról, csak kis terrorista csoportok lövöldöznek a városban.

Feltárult a világvége kapuja a Szahara peremén

Nagyvilág2012.07.06, 09:13

Dühödt szélsőségesek bontják baltával a világörökség kincseit, miközben a világ tehetetlenül nézi az emberiség évszázados emlékeinek pusztulását a Szahara legendás városában, Timbuktuban. A lakosságot élelmiszerhiány, aknazár és egymás torkának ugró lázadók tartják rettegésben, néhány elvakult fegyveres pedig még a világ végét jövendölő szent kaput is feltörte. Egyre valószínűbb, hogy az észak-afrikai Maliban tomboló őrületnek csak a szomszédos országok katonái vethetnek véget, akik már készülnek is a bevonulásra.

Újabb vérfürdőt rendezett a szíriai hadsereg

Nagyvilág2012.06.10, 18:18

Szombaton és vasárnap 24 óra leforgása alatt 38 ember halt meg a szíriai Homsz tartományban, a  kormányerők ismét megélénkülő ágyútüzében - jelentette az AP hírügynökség. A brit külügyminiszter a kilencvenes évek Boszniájához hasonlította a szíriai konfliktust.

Ötven év börtönt kapott Hágában a volt libériai elnök

Nagyvilág2012.05.30, 12:37

Ötven év börtönre ítélte szerdán Charles Taylor volt libériai elnököt a Sierra Leone-i háborús bűnöket tárgyaló ENSZ-bíróság. A II. világháborút követő nürnbergi per óta most először ítélkezett volt államfő felett egy nemzetközi törvényszék.

Elítélték a véres gyémántokkal üzletelő volt libériai elnököt

Nagyvilág2012.04.26, 18:04

Többek között gyilkosságban, nemi erőszakban, szexuális rabszolgaságra kényszerítésben és gyermekkatonák toborzásában mondta ki bűnösnek a hágai törvényszék a volt libériai elnököt. Az ügyészség szerint Charles Taylor nevéhez fűződnek a kényszermunkával bányásztatott, úgynevezett véres gyémántok is.

Luxusút a háborúba

Nagyvilág2012.04.21, 14:56

Szokatlan és izgalmas úti célokat vett fel luxushajóinak állomásai közé egy brit utazási társaság: Bejrút, Belfast és Algír az utóbbi években nem éppen turisztikai értékeik miatt szerepeltek a hírekben, a külügyminisztériumok pedig óvva intenek minden oda készülő turistát. Összegyűjtöttünk még néhány izgalmas helyet. Extrém menetrend vakmerő utazóknak.

A Jobbik nem készül polgárháborúra

Itthon2012.04.20, 12:11

A belügyi államtitkár azt mondta, Magyarországot nem fenyegeti veszély, az MSZP úgy látja, bűncselekmény gyanúja is felmerül, a Jobbik szerint "abba lehet hagyni a hisztit". A parlament nemzetbiztonsági bizottsága a jobbikos Juhász Oszkár polgárháborús hangfelvétele miatt ülésezett.

Magánvélemény a gyöngyöspatai polgárháború a Jobbik szerint

Itthon2012.04.19, 14:20

Gyöngyöspata polgármestere szerint a Jobbik elleni rágalomhadjárat része és manipulált az atv.hu-n megjelent hangfelvétel, amelyen ő állítólag egy előbb-utóbb bekövetkező polgárháborúról és "zsideszes rendőrökről" beszél. A Jobbik szerint Juhásznak egy magánbeszélgetésen elhangzott magánvéleményéről van szó, a felvétel pedig bizonyíték arra, hogy politikusait megfigyelik. Az MSZP a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi.

Új országot kiáltottak ki a Szaharában a tuareg harcosok

Nagyvilág2012.04.06, 11:41

Kikiáltották hazájuk, Azavad függetlenségét a Szahara egyik legnagyobb országát kettészakító tuareg lázadók. A felkelők az év elején indítottak fegyveres felkelést Mali északi részén, és a múlt hónapban már teljesen átvették a hatalmat a sivatagi területeken. Az ország déli felében közben a hadsereg hajtott végre katonai puccsot, a kettészakadó államban pedig civil szervezetek humanitárius katasztrófától tartanak.  

Ötezer katonával indul a vadászat a gyerekrabló afrikai hadúr után

Nagyvilág2012.03.27, 16:51

Szorul a hurok az afrikai gyerekek elrablójaként és Közép-Afrika mészárosaként ismert ugandai hadúr, Joseph Kony körül, miután az Afrikai Unió országai közös hadsereget állítottak föl az elfogására. Az afrikai dzsungelben tavaly óta száz amerikai katona segíti a fanatikus hadúr elleni hajtóvadászatot, most pedig négy afrikai állam ötezer katonát gyűjtött össze, hogy az új haderővel kerítsék kézre Konyt.

Hatezer-hatvan évre ítéltek egy volt guatemalai katonát

Nagyvilág2012.03.13, 09:43

Évekig az Egyesült Államokban dolgozott egy pulóvergyárban az a guatemalai férfi, aki részt vett az 1982-ben elkövetett guatemalai mészárlásokban. A férfi ügyében hétfőn született ítélet: 201 ember haláláért felelős, áldozatonként harminc évet kapott.

Kinek van a legnagyobb puskája Szíriában?

Nagyvilág2012.02.21, 14:57

Hagyományos, forgótáras, kitámasztós vagy épp múzeumi darab: valóságos fegyverarzenállal készülnek a szíriai rezsim ellen az ország lázadói. Szíria északi részén, a török határnál fekvő Idlib városában az utcákat a felkelőkből verbuválódott Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) harcosai ellenőrzik, miközben délen a kormány tankokkal lövi az ellenzék fellegvárát. Nézze végig, hogy mutat a gépfegyver a kendős, maszkos szíriai lázadók kezében, akik hamarosan talán páncélosokkal lesznek kénytelenek szembeszállni az elmérgesedő polgárháborúban!

Rakétával támadták a kormánypárt irodáját Szíria fővárosában

Nagyvilág2011.11.20, 10:41

Rakétagránátok csapódtak a kormányzó Baasz párt irodájába vasárnapra virradóan Damaszkuszban, Szíria fővárosában. Az épület üres volt, szemtanúk szerint így akartak üzenni a hatalomnak.

Készül a csapda a rettegett "fekete majomnak"

Nagyvilág2011.10.23, 11:00

Milliókat üldözött el otthonukból, tízezrek halála szárad a lelkén, emberei szerint kapcsolatba tud lépni a szellemekkel, Rambo a kedvence, és közel 25 éve dúlja Közép-Afrikát. A gyerekkatonáival négy ország lakosait félelemben tartó ugandai Joseph Konyt most Barack Obama amerikai elnök által küldött kommandósok segítségével próbálják kézre keríteni.

A szélsőséges időjárástól is függ, mikor és hol tör ki polgárháború

Időjárás2011.08.25, 15:01

Összefüggés van az időszakosan fellángoló fegyveres konfliktusok és a ciklikusan jelentkező éghajlati-időjárási jelenségek között. A három-hétévente hőséget és aszályt okozó El Nino is felelőssé tehető az elmúlt fél évszázad során kirobbant harcok harmadáért a 90 szubtrópusi-trópusi országban, például Peruban a Fényes Ösvény terrorakcióiért - állapították meg amerikai kutatók.

Hazatért a júniusi merényletben megsebesített jemeni kormányfő

Nagyvilág2011.08.23, 22:42

Közel három hónapos Szaúd-arábiai gyógykezelés után hazatért Mohamed Mudzsavar jemeni miniszterelnök, elsőként a júniusi merényletben megsérült jemeni vezetők közül.

Bengázi forradalmától Kadhafi haláláig - a líbiai háború képekben

Nagyvilág2011.10.20, 16:03

A vérbe fojtott tüntetésekkel kezdődő polgárháború végigsöpört a keleti Bengázi városától a nyugati Tripoliig, a katonának álló civilek NATO-gépek támogatásával lépésről lépésre vették át a kezdeményezést Moammer Kadhafi szétbombázott csapataitól. A Líbiát irányító hatóság vezetői csütörtök délután bejelentették, hogy elfogták Kadhafit. Érkeztek hírek az egykori vezető állítólagos haláláról és sérüléseiről is, de ezeket egyelőre nem erősítették meg független források.

"Eljött a nulladik óra" - megkezdődtek a harcok Tripoliban

Nagyvilág2011.08.21, 17:50

Fegyveres csoportok kezdtek harcot az eddig békés líbiai fővárosban, így vasárnapra virradó éjjel Tripolit is elérte a líbiai polgárháború. A városban Moammer Kadhafi líbiai vezető szerint az éjszaka visszaverték a támadókat, a felkelők szerint azonban összehangolt támadás indul a helyi fegyveresek, az ostromra készülő lázadó csapatok és a NATO segítségével. A tripoli magyar nagykövetség munkatársai jól vannak, egyelőre nincs napirenden a külképviselet evakuálása.

"A szemünk láttára olvad el Kadhafi hatalma"

Nagyvilág2011.08.22, 10:36

Ellenállás nélkül értek be nyugat felől Tripoliba a kormányellenes felkelők vasárnap este. A líbiai fővárosban szemtanúk szerint véres harcok folynak, a líbiai kormány szóvivője szerint több mint ezren meghaltak. Kadhafi kész tárgyalni a felkelőkkel, gárdája állítólag megadta magát, és egyik fiát is elfogták. A NATO vezetői szerint Moammer el-Kadhafi líbiai vezető rendszere összeomlóban van, Kadhafi egykori helyettese pedig egy tévéinterjúban legfeljebb tíz napot adott a rezsim fennmaradásának.

Kiengedik a kórházból a júniusi merényletben súlyosan megsérült jemeni elnököt

Nagyvilág2011.08.06, 23:54

Két hónappal az ellene elkövetett merénylet után kiengedik a kórházból a jemeni elnököt. Ali Abdalláh Száleh egyelőre nem tér vissza Jemenbe, hanem a szaúdi kormány rijádi vendégszállásán marad.