pilótafülke
címke rss- kapcsolódó címkék:
- utazás
- pilóta
- kényszerleszállás
- füst
- repülőgép
Megsérült a pilóták beszélgetését rögzítő fekete doboz
Használhatatlannak bizonyult a kedden a Pentagonba csapódott repülőgép két "fekete doboza" közül az, amelyiknek a pilótafülkében elhangzottak hangfelvételét kellett volna tartalmaznia.
- legfrissebb
- legrégebbi
Új biztonsági intézkedések várhatók a repülőgépeken
Az amerikai közlekedési miniszter szakértő-csoportot bízott meg azzal, dolgozzák ki, hogyan lehetne elkerülni a terroristák feljutását a gépre, és bejutásukat a pilótafülkébe.
Elindultak az első biztonságosabb repülők
Az American Airlines a légitársaságok közül elsőként bejelentette, hogy 18 repülőgépén már megerősítették a pilótafülkék ajtajait, hogy megelőzzék idegenek behatolását a pilótákhoz.
Nem voltak idegenek a lezuhant gép pilótafülkéjében
A New Yorkban lezuhant repülő fekedobozának meghallgatása után a hatóságok azt közölték: egyelőre semmi jelet nem találtak arra, hogy terrorakció történt volna hétfőn. A pilótafülkében elhangzottakat rögzítő hangszalag nem utal arra, hogy bárki illetéktelen személy lett volna jelen. Bizonyságot azonban csak a második, időközben megtalált feketedoboz hozhat.
Késsel akart a pilótafülkébe rontani egy arab férfi
A cseh légitársaság Dubai-Prága között közlekedő járatán egy arab férfit az utasok fékeztek meg, mert késsel akart a pilótafülkébe rontani.
Baltával állították meg a pilóták a támadót
Egy amerikai utasszállító gép fedélzetén egy uruguayi férfi rugdosni kezdte a pilótafülke ajtaját, mert beszélni akart a pilótával. Miután félig feltépte az ajtót, a másodpilóta egy baltával megállította.
- címkék:
- Miami
- balta
- pilótafülke
- Címkefelhő »
Egy kör Interlagosban, Jenson Buttonnal
A Renault fiatal angol pilótája beszámol arról, milyen egy kör a Brazil Nagydíjon a pilótafülkéből.
Kiemelték a Balatonba esett repülő motorját
Kiemelték vasárnap Alsóörsnél a Balatonból a második világháború végén lelőtt szovjet IL-2-es csatarepülő motorját, amelyet a honvédség a szolnoki repülő-múzeumba szállított. A repülőgép többi szétszóródott darabja, így a pilótafülke is, olyan mélyen fúródott az iszapba, hogy valószínűleg végleg ott marad.
- címkék:
- Balaton
- Alsóörs
- repülőgép
- pilótafülke
- iszap
- Címkefelhő »
Törött ablak miatt fordult vissza egy orosz gép
A pilótafülke ablakának sérülése miatt volt kénytelen visszafordulni egy Moszkvába indult orosz repülőgép Irkutszba. A fedélzeten tartózkodó 63 ember közül senki nem sérült meg a kényszerleszállás során.
Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways torontói járata
Kényszerleszállást hajtott végre még brit területen péntek este a British Airways Londonból Torontóba tartó járata, miután a pilótafülke megtelt füsttel.