Peter Kenyon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Premier League
- Manchester United FC
- Chelsea FC
- Alex Ferguson
Capello négyéves szerződést kötne az MU-val
A Sunday Mirror értesülései szerint 2,8 millió fontos fizetésért, négy évre Manchesterbe szerződne Fabio Capello, az olasz AS Roma labdarúgócsapatának trénere. A United vezetői, élükön Peter Kenyonnal cáfolták az információt, noha az már napokkal korábban kiderült: Capellót valóban felkérték a távozó Sir Alex Ferguson utódjának.
- legfrissebb
- legrégebbi
Már tudják, de nem mondják, ki Ferguson utódja
A Manchester United igazgatója azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy már tudja, kit akar Sir Alex Ferguson utódjaként látni az edzősködéstől a jövő nyáron visszavonuló menedzser helyén. Korábban több szakember neve is felmerült, de Peter Kenyon elmondta, az ő fejében már csak egyetlen jelölt neve szerepel.
Beckham 40 millió fontot ér
Két héten belül aláírja új, négy évre szóló szerződését David Becham, a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott középpályása. A hírt Peter Kenyon, a MU elnöke jelentette be. Az egyik angol lap úgy tudja, amennyiben a klub eladná játékosát, minimum 40 millió fontot kérne érte.
Befejezte az erősítést a MU
Amíg a Liverpool szakvezetője, Gerard Houllier úgy érzi, csapat még erősítésre szorul, addig a Manchester United elnöke, Peter Kenyon meglepő bejelentést tett azzal, hogy bejelentette, idén már nem érkezik több új labdarúgó az Old Traffordra.
Mindenáron trófeát akar a Manchester elnöke
Peter Kenyon, a Manchester United ügyvezető elnöke kijelentette, még egy olyan szezon, amelyben nem nyer semmit a csapat, elfogadhatatlan lenne. Ezzel a kijelentéssel a MU operatív nagyfőnöke - aki amúgy ragaszkodik Sir Alex Fergusonhoz - szinte elviselhetetlen terhet rakott a 61 éves menedzser és a játékosok vállára.
A MU-nál nem számít a pénz
A Manchester United ügyvezető igazgatója, Peter Kenyon megerősítette, hogy a csapat immáron "örökös" vezetőedzője, Sir Alex Ferguson alaposan megerősítheti csapatát a nyári átigazolási időszakban. A Vörös Ördögök első embere azt is elmondta, hogy a menedzsernek nem kell feltétlenül eladnia játékosokat az átigazolások anyagi fedezetének előteremtéséhez.
Ronaldinho egyre közelebb Manchesterhez
Peter Kenyon, a Manchester United ügyvezetője pénteken Párizsban tárgyalt a PSG vezetőivel a brazil Ronaldinho leszerződtetéséről. Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere kulcsfontosságúnak tartja a 23 éves világbajnok középpályás leigazolását a 2003/2004-es BL-menetelés szempontjából.
Ronaldinho mégis a Barcelonát választhatja
Már úgy tűnt, semmi sem akadályozhatja meg, hogy Ronaldinho, a Paris Saint-Germain 24 éves brazil világbajnok középpályása a Manchester United labdarúgója legyen. Csütörtökön azonban homokszem került a gépezetbe: állítólag Peter Kenyon, a Vörös Ördögök ügyvezetője váratlanul nyolcmillió dollárral csökkentette az előzőleg kialkudott árat. Így most újból előnyös helyzetbe került a versenyfutásban a Barcelona, amelynek vezetői pedig már lemondtak a brazil zseniről.
Újabb manchesterit csábított el a Chelsea
A Chelsea a nyáron összesen 111 millió fontot költött új futballistákra, köszönhetően új tulajdonosának, az orosz multimilliárdosnak, Roman Abramovicsnak. Az üzletember azonban, úgy tűnik, tisztában van azzal, hogy a sikerek nem csak a pályán elért eredményekből következnek, éppen ezért a hírek szerint sikerült elcsábítania a Manchester United ügyvezető igazgatóját, Peter Kenyont, aki döntő szerepet vállalt a Vörös Ördögök pénzügyi felvirágzásában.
Ellentámadásba ment át a Chelsea
Peter Kenyon, a Chelsea labdarúgócsapatának főigazgatója bejelentette: ha az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az ellenük folytatott vizsgálat végén számukra elmarasztaló ítéletet hoz, akkor a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fogják megtámadni a döntést.