pénz

címke rss

Egy 200 éves pajtát alakítottak át luxusnyaralóvá

Gazdaság2023.05.01, 11:01

Long Island a helyi híresek és gazdagok egyik kedvenc üdülőhelye. A sziget egyik kis falujában pedig most eladó egy különleges nyaraló, amelyet a múlt század közepén egy 200 éves pajtából alakítottak át.

Egy technológiai cég 3 millió forintnyi havi fizetést ad gyakornokainak

Gazdaság2023.04.27, 15:57

Világszerte jellemző, hogy a gyakornokok vagy nem is kapnak fizetést, vagy csak szinte jelképes összegért dolgoznak. Vannak azonban olyan vállalatok, amelyek kisebb vagyonokat fizetnek már a gyakornoki pozícióban lévő dolgozóiknak is.

Ezekből az országokból érkeznek a ruhák a világba

Gazdaság2023.04.26, 15:24

Tartósan egy ország uralja a világ ruhapiacát, legalábbis az export tekintetében. Kínával ugyanis csak az Európai Unió tudja felvenni a versenyt ezen a téren, a további országok jelentős lemaradásban vannak. Kiderült, melyek a világ legnagyobb ruhaexportőr és importőr országai.

Őrült tömegverekedés egy hamburgerért: 35 éve nyílt meg az első McDonald's Magyarországon

Gazdaság2023.04.30, 13:56

35 évvel ezelőtt, 1988. április 29-én Budapesten, a Régiposta utcában nyílt meg az első magyarországi McDonald's. A nyitás napján a belvárosban száz méteres sorok kígyóztak az étterem bejárata előtt: óriási tömeg gyűlt össze, hogy elsőként kóstolhassa meg az amerikai étteremlánc ételeit. Sokan lökdösődtek, egyes hírek szerint kisebb tömegverekedés is volt az egyik nap a gyorsétterem előtt. 26 forintos sajtburger és egy falat amerikai álom: ezt kínálta az első magyarországi McDonald's, egyébként a Kádár-diktatúra végnapjaiban. Igaz, akkor még kevesen tudták, hogy hamarosan összeomlik a kommunista diktatúra.

Eladó egy igazi műalkotásnak számító ház

Gazdaság2023.04.30, 11:30

Nemrég piacra került a híres amerikai építész, Frank Lloyd Wright egyik legkülönlegesebb alkotása Oklahoma államban.

Látványos kortárs kúriát árulnak Los Angeles szívében

Gazdaság2023.04.29, 11:02

Újabb látványos kortárs rezidenciát adtak át és dobtak piacra a Los Angeles egyik legelőkelőbb negyedének számító Bel Airben. Az ingatlan építését idén januárban fejezték be, és most 26 millió dollárért árulják.

Nézze meg a Magyarországon forgató Benedict Cumberbatch szenzációs autógyűjteményét

Gazdaság2023.04.29, 12:10

A leginkább Sherlock Holmes, illetve Doctor Strange karakterének megformálásával világhírű színésszé vált Benedict Cumberbatch 2023 áprilisában érkezett Budapestre, ahol legújabb thrillersorozatának, az Ericnek forgatja le számos jelenetét. Nem titok, hogy a népszerű színész a vezetés megszállottja is. Vagyonának jelentős részét költi méregdrága, különleges autókra, garázsában nem mindennapi gyűjtemény várja. Bemutatjuk Cumberbatch gyűjteményének legizgalmasabb darabjait!

Súlyos katasztrófát okoz a szárazság Afrikában

Gazdaság2023.04.28, 17:06

Egy friss elemzés szerint az Afrika szarvának nevezett régióban tapasztalt aszály miatt közel 4,5 millió ember szorul humanitárius segítségre, és csak Szomáliában 43 ezren haltak meg tavaly.

Megdupláznák a logisztikai szektor szerepét a GDP előállításában

Gazdaság2023.04.28, 17:05

Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, hiszen közel 2500 vállalat tevékenykedik ezen a területen. A nemzetgazdaság meghatározó részeként több mint 280 ezer főt foglalkoztat, és a GDP 5 százalékát állítja elő. A Kormány célja, hogy 2030-ra 10 százalékra növekedjen ez az arány.

Hatalmas beruházást hajtottak végre a szerencsi csokoládégyárban

Gazdaság2023.04.28, 16:17

Csaknem 300 millió forint támogatást nyújtott a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a Versenyképességi programban a szerencsi csokoládégyár 600 millió forintos kapacitásbővítő beruházásához - mondta Joó István, a HIPA vezérigazgatója a Szerencsi Bonbon Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón.

Ők voltak 2022 legjobban kereső hollywoodi színészei

Gazdaság2023.04.28, 19:45

A koronavírus-járvány visszavetette ugyan a hollywoodi álomgyárat, de 2022-ben már igazán nagy filmsikerek kerültek a mozikba, és több sikervárományos alkotás is készült az elmúlt évben, amelyet még nem mutattak be. Egy közönségcsalogató film főszerepéért pedig nagy gázsi jár. Ennek kapcsán, a Világgazdaság segítségével összeszedtük azokat a hírességeket, akik a legtöbbet tehették zsebre a tavalyi szerepeikért.

Követendő példa Szentbékkálla tájáról: így kell hozzányúlni egy régi házhoz

Gazdaság2023.04.28, 14:30

A Szentbékkállán kínált ház az a példa, amire már régóta várunk a helyi ingatlanpiacon. A régimódi nyaraló homlokzatának tagolt üveggel való megnyitása olyan dizájnelem, amit külföldön már sokat látni, főként az alpesi stílusú "háromszög" nyaralók kapcsán. Öröm látni, hogy bontás helyett valaki okosan és jó ízléssel nyúlt hozzá egy Balaton-felvidéki ingatlanhoz.

Fontos bejelentések jöttek az orosz gazdaság állapotáról

Gazdaság2023.04.28, 15:32

Az orosz jegybank 7,5 százalékon tartotta az alapkamatot, miközben javított az orosz gazdaság idei teljesítményével kapcsolatos előrejelzésén. Ezenfelül módosította idei inflációs várakozását és az idei átlagos kamatszintre vonatkozó becslését is.

Bombahír érkezett a győri Auditól

Gazdaság2023.04.28, 15:18

Az Audi Hungaria Zrt.-nél hamarosan befejeződnek az előkészületek a spanyol Cupra márka Terramar modelljének szériagyártására. A modell első darabja 2024-ben gördül le a győri gyártósorról - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken.

Lenyűgöző történelmi kastélyt árulnak az angol vidéken

Gazdaság2023.04.28, 12:19

Mélyen átszövi az angol történelem azt a világörökség részét képező birtokot, amelyet most bárki megvásárolhat az angol vidéken. A luxusingatlan főépületét ráadásul az egykori istállóból alakították ki.

Új luxusszálloda nyílik a Balatonnál május elsején

Gazdaság2023.04.28, 13:30

A Magyar Építők számolt be róla, hogy a Laterex Építő Zrt. kivitelezésével megvalósuló projektben négycsillag superior szállodát építettek fel a Balaton partján.

Kiderült, miért sárga és piros színű a McDonald’s ikonikus logója

Gazdaság2023.04.28, 11:24

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a McDonald's híres emblémájában a sárga M betű a sült krumplit idézi meg a vásárlók számára. Ez azonban nem igaz, a színválasztás mögött egy mélyebb pszichológiai magyarázat áll.

Hátborzongató lényre bukkantak egy elhagyatott raktárban

Gazdaság2023.04.28, 11:56

Hátborzongató kobold magzatot találtak karmokkal és farokkal egy használaton kívüli mexikói raktárban - írja a Daily Star.

Tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma márciusban

Gazdaság2023.04.28, 09:23

2023 márciusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 707 ezer volt, 19 ezerrel több, mint egy éve. A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbihoz képest 21 ezerrel több, 4 millió 696 ezer volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Bizarr dolgok történnek a magángépek fedélzetein

Gazdaság2023.04.27, 20:50

Egy magánrepülőgépeken dolgozó pilótanő és egy stewardess felfedte gazdag és híres ügyfeleik meghökkentő utazási szokásait.

Samponokba, tonikokba teszik, mégis sokan értéktelen gyomnövénynek tartják a csalánt

Gazdaság2023.04.27, 16:34

Messzire elkerüljük, a kertben kikapáljuk, hiszen kellemetlenül csípős a csalán, ha hozzáérünk. Legalábbis a nálunk leginkább elterjedt fajtája, amelyet még - kis túlzással - gyomnövényszámba sem veszünk, pedig rendkívül sokoldalúan felhasználható csodaszer az úton-útfélen elterjedt, főleg a nedvesebb területeken élő, méltatlanul semmibe vett növény. Vitaminforrás, számos jótékony hatással bír és a konyhában is sokoldalúan felhasználható - írja egy agrárszakmai cikk a csalánról.

MVM: Legfontosabb az ellátásbiztonság és a stabil gazdálkodás

Gazdaság2023.04.27, 16:56

Az MVM Csoport közzétette 2022. évi konszolidált pénzügyi beszámolóját. Tavaly a háború és az ennek nyomán kibontakozó energiaválság állította rendkívüli kihívások elé nemcsak az energiapiaci szereplőket. A nehézségek ellenére az állami tulajdonú társaságcsoport sikeres évet zárt, hiszen folyamatosan biztosítani tudta az ország energiaellátását, miközben megőrizte pénzügyi stabilitását - áll a közleményükben.

Elegendő állati fehérje lesz Európában

Gazdaság2023.04.27, 15:27

A takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve, de mindez nem azt jelenti, hogy az embereknek vasárnapi ebédként rovarokat kell majd fogyasztaniuk. A rovarlárva tenyésztése és a belőlük készült takarmányfehérje és -zsír azonos súlyra vetítve 30-szor kisebb földfelület és 40-szer kevesebb víz felhasználásával tud megvalósulni, miközben 40-szer kisebb karbonkibocsátással jár, mintha az átlagos haszonállat-tenyésztésből származna, ezért a rovarfehérje állati takarmány célú bevonása az élelmiszerláncba elkerülhetetlen – hívta fel a figyelmet Perrcze ...

Megújul az MNB-székház rekonstrukciójával együtt a Szabadság tér egy része

Gazdaság2023.04.27, 15:30

A Magyar Nemzeti Bank 1905-ben épült székházának nagyszabású rekonstrukciós projektje keretében korszerűen megújulnak az elavult játszóterek és új játszótéri sportelemekkel, valamint zöldfelület-fejlesztéssel szépül Budapest belvárosában a Szabadság tér. Az épületfelújítás munkaterülete mellett található játszóteret a munkálatok mielőbbi befejezése és a gyermekek biztonsága érdekében ideiglenesen elbontják, a jövő évtől azonban – a tér túloldalán található játszótérrel együtt – megújult formában várja a látogatókat. Az építkezés területét elhatároló paravánok felületeire az MNB ez idő alatt edukatív, pénzügyi tudatosságot fejlesztő ...

Különleges terméket mutatott be a hazai pezsgőmárka

Gazdaság2023.04.27, 16:37

Egy rendkívül limitált, kiskereskedelmi forgalomba nem kerülő pezsgőt mutatott be a Hungaria. A pezsgőkülönlegességből mindössze 12 ezer palack készül, és csupán gasztronómiai helyszíneken lesz elérhető országszerte. Ez a kiadás a Hungaria 16. limitált változata a sorban, amelyet a Hungaria Launch Party keretében egy exkluzív helyszínen lepleztek le.

Kevesebbet nassolhatnak a Google alkalmazottai

Gazdaság2023.04.27, 11:27

Költségcsökkentésre hivatkozva a Google vezetősége jelentősen csökkentette az irodai nassolnivalók és rágcsálnivalók mennyiségét. Áldozat lett az M&M-s is - írja az Insider. 

Szinte meztelenül ment vásárolni az OnlyFans-modell, kitiltották a boltból - fotók

Gazdaság2023.04.27, 15:48

Kerolay Chaves, a 21 éves brazil Only Fans-modell és influenszer azt állítja, hogy a különösen vonzó megjelenésű nőket érintő előítéletek áldozata lett, miután kirúgták Belo Horizonte egyik szupermarketjéből. 

Elkészült a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének új logisztikai központja

Gazdaság2023.04.27, 12:19

Új logisztikai központtal erősítenek a szentesi zöldségtermelők: a DélKerTÉSZ több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnoka közel 3 milliárd forintból épült fel. A beruházás segítségével jelentősen felgyorsulnak és hatékonyabbá válnak a logisztikai folyamatok, így nagyobb mennyiségben kaphatnak magyar paprikát és paradicsomot a boltok. A csarnokban többek között csomagolóüzem és hűtőház van, a raktározást pedig a jövőben robotizáció is segíti. A nyugat-európai színvonalú üzemben könnyebben tudják kiszolgálni a megrendelőket, és jelentősen növelni lehet a napi csomagolt termékek arányát. 2029-ig pedig további 4-5 millliárd ...

Hivatalos: megindult az árcsökkenés a lakáspiacon

Gazdaság2023.04.27, 11:59

A lakáspiac visszaigazolta, amit a kereslet és a kínálat alakulásából már korábban sejteni lehetett, hivatalosan is megindult a lakásárak csökkenése. A KSH legfrissebb adatai szerint a múlt év utolsó három hónapjában 2,6 százalékkal csökkent a használt lakások ára - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely szerint a kínálati piacon az idén is fennmarad ez a tendencia.

Nőttek a tavaly kifizett szerzői jogdíjak

Gazdaság2023.04.27, 10:53

Az Artisjus 2022-ben 8,67 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek. Ez 29 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest, de még nem éri el a koronavírus-járvány előtti szintet. A nemzetközi zenei streaming elhangzásokra tavaly már 273 millió forintot fizetett az Artisjus a hazai szerzőknek, ez pedig igen jelentős, több mint háromszoros növekedés 2021-hez képest. Az Artisjus közzétette 2022-es statisztikáit.

Egy szekrény mögül áradó rémisztő fény sokkolta az új háztulajdonosokat - videó

Gazdaság2023.04.27, 11:41

Az elmúlt években rendkívül népszerűek lettek azok a videók, amelyek ingatlanvásárlások utáni hatalmas meglepetésekről készülnek. Az új tulajdonosok néha egészen meghökkentő videókat töltenek fel a közösségi oldalakra. Egy újabb ilyen érdekes esetet mutatunk be.

Rekordokról jelentett a Toyota

Gazdaság2023.04.27, 10:20

A Toyota Motor Corporation és leányvállalatai, a Daihatsu és a Hino a március végével záródott 2022-es pénzügyi évben együttesen rekordszámú járművet gyártottak és értékesítettek világszerte.

Szijjártó Péter: Magyar beruházásokat adtak át Laoszban 160 millió dollár értékben

Gazdaság2023.04.27, 10:09

Magyar beruházásokat adtak át Laoszban 160 millió dollár értékben, a kormányzati kötött segélyhitel-program keretében víztisztító telepet és korszerű húsfeldolgozó üzemet avattak fel, illetve elektronikus népességnyilvántartási rendszert hoztak létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Vientiánban.

Az ingatlanpiacon veszített rengeteg pénzt Nicolas Cage

Gazdaság2023.04.26, 16:38

Nicolas Cage elárulta, hogyan szabadult meg a 6 millió dolláros adósságától. Erről a Fox számolt be.

Ha minden így folytatódik, eltűnnek a DVD-k

Gazdaság2023.04.25, 13:31

Egy ideig úgy tűnt, a DVD-k és a filmek más fizikai hordozói békésen egymás mellett élhetnek az online streaming platformokkal. A legfrissebb adatok szerint azonban az online filmnézés mára annyira népszerűvé vált, hogy a jelenlegi trendek alapján akár el is tűnhetnek a DVD-k.

A világ legnagyobb lebegő városába már idén be lehet költözni

Gazdaság2023.04.26, 21:10

Oxagon City a Szaúd-Arábiában felépülő, futurisztikus Neom projekt egyik legkülönlegesebb részét képezi, hiszen lakói a vízen lebegő platformokon élnek majd. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az első lakók már az idén beköltözhetnek.

Rémisztő kísértetek kergettek a halálba embereket a Balatonnál

Gazdaság2023.04.26, 16:09

Nem csak természeti csodái miatt érdekes a Balaton és környéke, hanem számos kevésbé ismert történet és mítosz is kapcsolódik hozzá. Hosszú időn keresztül különös esetek tartották lázban az embereket a magyar tengernél.

Növekvő árbevételről jelentett a nagy háztartási gépek piacvezetője

Gazdaság2023.04.26, 16:08

31,5 milliárd forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet a Gorenje Magyarország, és ezzel iparági átlag feletti, 28,5 százalékos növekedést ért el a vállalat. A háztartásigép-gyártó 15,7 százalékos részesedésével piacvezető a darabszám szerinti eladásban nagy háztartási gépek kategóriában a hazai piacon. A Gorenje eladásai mind értékben, mind mennyiségben növekedtek tavaly, a cég összesen 560 ezer háztartási gépet értékesített. A kínai anyavállalat, a Hisense révén a cég nagy versenyelőnyre tett szert a globális gyártásban, az idei évre pedig további jelentős növekedésre számítanak.

Bejelentették a kötelező bolti akciózás várható részleteit

Gazdaság2023.04.26, 18:08

A szankciós infláció letörése érdekében a kormány görög és francia példák alapján új inflációellenes eszköz bevezetéséről döntött, a jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium kidolgozta a részletszabályokat, a tervezet társadalmi egyeztetése még a mai napon megkezdődik - áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium április 26-i közleményében.

Szijjártó Péter: Magyar cégek már több mint 350 millió dollárt fektettek be Szingapúrban

Gazdaság2023.04.26, 15:16

A nagy földrajzi távolság ellenére is adottak a feltételek a magyar-szingapúri gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez, ehhez a kormány minden szükséges támogatást megad - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szingapúrban.

14 napra érvényes, rendkívüli döntést hozott a Lidl

Gazdaság2023.04.26, 14:42

Ahogy az Origo is megírta, az élelmiszer-árstopot a kormány június 30-ig meghosszabbította. Emellett a az egyes üzletláncok saját döntésekkel igyekeznek segíteni az ellátásbizontságot az árstopos termékekből. Most egy rendkívüli döntést hozott a Lidl Magyarország ehhez kapcsolódóan, ami az egyik árstopos terméket érinti.

Ezentúl emailen is beküldhetjük az egészségpénztári számlát - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2023.04.26, 14:32

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következő kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Ha nem tudok egészségpénztári kártyámmal helyben fizetni, akkor postán kell feladnom a számláimat. Ez időpazarlás, miért nincs egyszerűbb megoldás?" (K. Noel, Budapest). Válaszol Dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

Megtiltották a hajóvonták találkozását, de senki nem tudta, hogy ez mit jelentett

Gazdaság2023.04.26, 15:25

Tizenegy évnyi kihagyás után 2018 áprilisa óta ismét hallható az egyik közszolgáltati rádióban egy régről ismerős közlemény: "hajóvonták találkozása tilos!". Korábban a rádióhallgatás elmaradhatatlan, pontosabban megkerülhetetlen élménye volt a vízállásjelentések részeként elhangzó felhívás, de csak kevesen ismerték jelentését, mostanában pedig a fiatalabbak számára vélhetően még annyit sem mond, mint korábban. Mire vonatkozik ez a figyelmeztetés, mikor hangzik el, és miért került elő ismét néhány éve? Ezekre próbálunk válaszokat adni ebben az összefoglalóban. 

Magyarországon volt a legalacsonyabb a háztartási villamos energia és gáz ára a tavalyi év második felében

Gazdaság2023.04.26, 13:34

2022 második felében folytatódott az EU-ban a háztartási célú vllamosenergia-árak átlagának emelkedése 2021 azonos időszakához képest. A villamosenergia-árak meredek emelkedését a gáz árának markáns növekedése kísérte, mindkét esetben rekordszintre növelve ezeket az energiaárakat - derül ki az EU statiszikai hivatala, az Eurostat friss energiaár-jelentéséből. A jelentés megállapítja: mind a háztartási villamos energia, mind a földgáz tekintetében Magyarorszon voltak a legalacsonyabbak az árak az EU 27 tagországát tekintve a tavalyi második félévben.

Százezrek is visszakaphatók az adóból, de ennek van egy fontos feltétele

Gazdaság2023.04.26, 11:00

Az elmúlt évben a gyermekes családok szja-visszatérítése miatt nem volt olyan hangsúlyos, idén azonban ismét rendelkeznünk kell a tavaly befizetett öngondoskodási célú megtakarítások után járó adójóváírás összegéről. Akinek több pénztári befizetése volt, annak mindenképp jeleznie kell az adóhatóság felé, hova kéri a 20 százalékos visszatérítést – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu portál elemzése.

Eladó a chicagói szénmágnás egykori kastélya

Gazdaság2023.04.26, 12:46

Chicago közelében is található egy Beverly Hills nevű település, ahol számos látványos lakóépület fekszik. Most eladó az egyik ilyen kastély, melyet egy szénmágnás rendelt meg a nagy gazdasági világválság kezdetén.

Elárverezik Kóbor János szeretett autóját

Gazdaság2023.04.26, 12:15

A Borsnak adott interjúban Kóbor János, azaz Mecky lánya, Kóbor Léna elárulta, hogy édesapja egyik kedvenc autóját felajánlja a Covid-árvák javára. A szívbemarkoló akciót édesanyjával együtt találták ki, hogy segíthessenek a világjárvány áldozatainak.

Robosztus növekedés a klímabarát hiteleknél, zöld pénzügyi termékkeresőt indít a jegybank

Gazdaság2023.04.26, 12:03

Megközelítette a félezer milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld tőkekövetelmény-programja révén nyújtott banki hitelek volumene. Több hitelintézet már készíti elő zöld fogyasztóbarát lakáshitelét, akár fél százalékpont kamatkedvezményt nyújtva eddigi konstrukcióihoz képest. Az MNB zöld pénzügyi termékkereső programot indít honlapján, ami az ügyféltájékoztatás mellett erősíti a további fenntarthatósági pénzügyi termékinnovációkat is – áll a jegybank Zöld pénzügyi jelentésében.

Mutatjuk az ország legdrágább ingatlanjait: ezeken a helyeken élnek ma a milliárdosok

Gazdaság2023.04.26, 13:12

Nettó hatmilliárd forintos irányárral egy Andrássy út végi palota ma a legdrágábban kínált lakóingatlan Magyarországon, Lagzi Lajcsi mocsai kastélya pedig az ezüstérmes a lakáspiaci toplistán. A több milliárdot érő ingatlanok általában több évig vannak eladósorban, az euróra átszámított irányárakkal pedig évről évre történelmi rekordokat írnak.

A kollagén iránti kereslet átalakította a táplálékkiegészítők piacát

Gazdaság2023.04.26, 12:01

Fehérjeporokkal, mint húzótermékekkel a fitnesz és testépítő sportból nőtte ki magát a táplálékkiegészítő piac. A Covid megjelenésével azonban elképesztően megugrott a kereslet a vitaminokra, illetve körülbelül ezzel egyidőben hazánkban is berobbant a világon tapasztalható kollagén őrület.

Sokan kapnak fontos levelet a NAV-tól

Gazdaság2023.04.26, 11:18

2023. május 2-áig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van – derül ki a NAV közleményéből.

Ajándékba adják a labort, ahol az egeret és a lézernyomatót feltalálták

Gazdaság2023.04.26, 11:08

A Xerox bejelentette, hogy a Palo Alto-ban található techológiai kutatóközpontját (elterjedt rövidítéssel hivatkozva: PARC) az SRI International nonprofit kutató- és innovációs intézetnek adományozza. Ezzel két, a II. világháború utáni modern informatikában úttörő szerepet játszó innovációs szervezet lép együttműködésre. A két műhelyben korábban olyan jelentős újításokat alkottak meg, melyek mostanra a hétköznapi számítástechnikai megoldások természetes, megkerülhetetlen részeivé, mindennapi felhasználói élménnyé váltak.

220 milliárd forintnyi büntetést fizet egy cég, mert cigarettát árult Észak-Koreának

Gazdaság2023.04.26, 10:21

A British American Tobacco dohányipari óriás 635 millió dollárnyi büntetést fizet az amerikai hatóságoknak, mert 2007 és 2017 között megsértette a szankciókat, és cigarettát adott el Észak-Koreának.

Gyógynövényes hústermékeket fejlesztett egy hazai vállalkozás

Gazdaság2023.04.26, 09:23

Komplex gyógynövénykivonatokat tartalmazó, fokozott antioxidáns tulajdonságokkal és csökkentett tartósítószer-mennyiséggel rendelkező hústermékcsaládot fejlesztett a felgyői vágóhidat működtető Gulyás János és Társa Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.

Meghaladta az 530 ezer forintot az átlagkereset februárban

Gazdaság2023.04.26, 09:40

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 531.200 forint volt 2023 februárjában, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 366.400 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 0,8, a nettó átlagkereset 1,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

100 millió dollárnyi aranyra van szüksége egy országnak, hogy digitális pénze lehessen

Gazdaság2023.04.25, 16:47

Zimbabwének 100 millió dollárnyi aranyra van szükséges ahhoz, hogy bevezesse a digitális valutáját, amely mögött aranyfedezet állna. Ezzel újabb afrikai ország tesz kísérletet arra, hogy stabilizálja a valutájának ingadozó árfolyamát.

Kiderült, hogy mit termesztenek kiskertjeikben a magyarok

Gazdaság2023.04.26, 08:52

Az elmúlt hetekben több mint félmilliónyi kiskertben, összesen mintegy 35-40 ezer hektáron kezdték meg a tavaszi munkákat. Az Agroinform.hu felmérése azt mutatja, hogy bár a legtöbben továbbra is elsősorban kikapcsolódásként tekintenek a kiskert gondozására, a zöldség- és gyümölcsárak emelkedése miatt a korábbinál fontosabb szemponttá vált, hogy anyagilag is kedvező a termények saját célra történő termelése.

Nem mindegy a szomszédoknak sem, milyen klímát telepítünk otthonunkba

Gazdaság2023.04.25, 11:21

Magyarországon településenként eltérőek a klímatelepítési előírások, de íratlan szabály, hogy a szomszéd nyugalmát nem zavarhatja meg a kültéri egység zaja. Antal Mihály, a Gree Magyarország műszaki szakértője arról beszélt, annak érdekében, hogy elkerüljük a későbbi félreértéseket, mindenképp érdemes tájékoztatni a mellettünk élőket a klímatelepítés tényéről. Mint mondta, érdemes olyan innovatív bel- és kültéri egységet választani, melynek zaja nagyságrendekkel alacsonyabb az átlagosnál. A suttogásnál is halkabb légkondicionáló ugyanis aligha fogja bárki fülét zavarni - írja a Gree Magyarország sajtóközleményében. 

Szenzációs kincseket találtak az elhagyatott olajkutak mélyén

Gazdaság2023.04.25, 16:21

Egyre több startup vállalat foglalkozik azzal, hogy kinyerje a lítiumot a már használaton kívüli olajkutak mélyéről. Az elektromos autókhoz is használt, kulcsfontosságú fémet így a jelenleg bevett bányászatnál sokkal hatékonyabban lehetne megszerezni, ami forradalmi hatással járhat a globális energiaiparban, különösen az elektromos autók gyártásában.

Magyar tervezők és iparművészek a nemzetközi hírnév kapujába léptek

Gazdaság2023.04.25, 14:53

Véget ért a világ legnagyobb, évente megrendezett design eseménye, a Milan Design Week, ahol április 17-23. között mutatkoztak be a magyar formatervezők és iparművészek. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) ernyőmárkája, a Budapest Select alatt 40 hazai designmárka két helyszínen, az Alcován és a Rossana Orlandi Galériában szerepelt különleges alkotásaival.

A monetáris tanács szűkítette a kamatfolyosót, az alapkamat nem változott

Gazdaság2023.04.25, 16:17

A jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén nem változtatott, a kamatfolyosót azonban szűkítette, a felső szélét 25 százalékról 20,5 százalékra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén.

Másfél millió lakossági ügyfél bankolását érinti az, ami a hosszú hétvégén történik

Gazdaság2023.04.25, 14:33

Az MKB Bank és a Takarékbank a hosszú hétvégén április 30-tól egyesül és létrejön a Magyar Bankholding (MBH), amely egységes arculattal működik tovább, és Magyarország második legnagyobb mérlegfőösszegű pénzintézetévé válik - közölték a pénzintézetek vezetői sajtótájékoztatón, Budapesten.

Egzotikus szigeten töltötte betegszabadságát, kirúgták, beperelte a cégét

Gazdaság2023.04.25, 14:06

Egy kínai technológiai vállalat kirúgott egy alkalmazottat, mert egy trópusi szigeten vett igénybe orvosi "ágynyugalmat" ahelyett, hogy otthon lábadozott volna - írja az Insider.

Szijjártó Péter: Egyetértési megállapodást írtak alá az azeri földgáz közép-európai szállításáról

Gazdaság2023.04.25, 13:45

Azerbajdzsán, Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia egyetértési megállapodást kötött az azeri földgáz Közép-Európába szállításáról az úgynevezett Szolidaritási Gyűrűn keresztül, a régió energetikai infrastruktúrájának fejlesztése révén - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szófiában.

Dukai Regina ingatlanhirdetése miatt forrong most az internet

Gazdaság2023.04.25, 13:13

Többet ér egy celeb otthona, mint egy átlagos emberé, vagy csak könnyebben értékesíthető a körülötte képződő nagyobb hírverés miatt? A kérdés aktualitását Dukai Regina most eladósorba került lakása adja, a másfél szobás külvárosi ingatlan környékbeli átlag fölé lőtt irányára máris hatalmas vitát generált, írja a Világgazdaság.

Veszélyes mentési műveletet hajtanak végre az Adrián

Gazdaság2023.04.25, 12:40

Megkezdődött az INA horvát olajipari vállalat egyik adriai-tengeri gázplatformjának tartós szanálása - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden. Az Ivan D névre keresztelt fúrótorony még 2020-ban sérült meg egy viharban, a szerkezetét pedig napokkal később, negyven méter mélyen találták meg a tenger fenekén.

Kiderült, mikor kaphat új lendületet az ingatlanpiaci hitelezés

Gazdaság2023.04.25, 12:07

Nyomot hagyott a korábbi évekhez képest kedvezőtlenebb gazdasági környezet, ezen belül a magasabb kamatkörnyezet a lakáshitelezési piacon – derül ki az ingatlan.com hivatalos, KSH adatokon alapuló összeállításából. A tavalyi év második felében feleannyi hitelt folyósítottak a bankok használt lakás vásárlás céljára, mint egy évvel ezelőtt. Ez viszont a lakáspiaci forgalomra is rányomta a bélyegét, ami azóta is ugyanezzel a kihívással küszködik.

Fékezhetetlenül termelték az áramot a hazai ipari naperőművek

Gazdaság2023.04.25, 11:29

Az átviteli rendszerirányító MAVIR előzetes adatai már pénteken is minden korábbit felülmúló áramtermelési csúcsot mutattak az ipari naperőműveknél. Az abszolút rekordot a szombat hozta el a déltájban mért 2541 megawattal, ettől csak minimálisan maradt el a vasárnap 2540 megawatton tetőző összesített érték. A beépített teljesítmény folyamatos bővülése nyomán idén február óta minden hónapban újabb naperőműves csúcs született.

A Nagy Ő luxuslakások árát érő csodaautókkal jár - videó

Gazdaság2023.04.25, 11:38

A következő Nagy Ő, Jákob Zoltán olyan luxusautókkal jár, amelyek árából sokan álomotthont tudnának venni maguknak.

Johnny Depp nem kapott vacsoraasztalt Budapesten

Gazdaság2023.04.25, 11:51

A Világgazdaság számolt be róla, hogy Johnny Depp Budapesten vacsorázott volna, de nem kapott asztalt. A hazánkban forgató színész olyan éttermet nézett ki magának, ahol épp telt ház volt.

Nézze az Origón Áder János idei különleges klímatanóráját - online közvetítés

Gazdaság2023.04.25, 11:03

Nyolcadik éve rendezik meg a kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, ami közel 1800 iskola 400 ezer diákját éri el. Az idei témahéten ismét különleges tanórát tart Áder János volt köztársasági elnök. A tanóra 2023. április 25-én, 11 órakor kezdődik, és az Origón élő streaming közvetítésben kísérhető figyelemmel.

Megvan az első európai vállalat, amely 500 milliárd dollárt ér

Gazdaság2023.04.25, 09:30

Az LVMH, a Louis Vuitton és a Moët & Chandon pezsgő mögött álló francia luxuscikk-csoport lett az első európai vállalat, amely elérte az 500 milliárd dolláros piaci értéket, köszönhetően a gazdagok körében a csúcskategóriás márkák iránti fellendülő keresletnek.

Olyan történt a zeneiparban, amire 1987 óta nem volt példa

Gazdaság2023.04.24, 20:29

A bakelitlemezek új aranykorukat élik, és tavaly olyan történt az amerikai piacon, amire 1987 óta nem volt példa: a bakelitek eladásai maguk mögé szorították a CD-ket az értékesítésben.

Idén is különleges klímatanórát tart Áder János a Fenntarthatósági Témahéten

Gazdaság2023.04.25, 10:01

Nyolcadik éve rendezik meg a kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, ami közel 1800 iskola 400 ezer diákját éri el. A programsorozat minden évben a Föld napja körül kerül megtartásra, célja a diákok fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteinek bővítése. A Témahét egyrészt iskolai, tanórai keretek között, másrészt a nagyszámú támogatói szakmai partner jóvoltából közel 400 külső helyszínen zajlik. Az idei év kiemelt témái a biodiverzitás, a fenntartható értékek, az energia és a hulladék, ezeket tanórai és a helyszíni látogatásokon túl a diákok izgalmas pályázatok keretében dolgozzák fel, járják körbe. Az idei témahéten ismét különlleges ...

Már megvannak az idei év legfurcsább, legbizarrabb, legostobább honlapjai

Gazdaság2023.04.24, 20:45

A becslések szerint egy év alatt több mint 634 millió honlap készül el, és az elérhetővé tett honlapok között minden évben legalább 10 százalékra tehető a meglehetősen furcsa, bizarr, racionális keretek között elhelyezhetetlen weboldalak aránya. Legyen az egyedi művészeti projekt vagy értelmetlen játék, a most következő összeállításban látható webhelyek garantáltan nem mindennapi tartalommal bírnak.

Egy hét a fenntarthatóságról: kezdetét vette a diákoknak szóló 8. Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét

Gazdaság2023.04.24, 21:50

A Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényét idén a Magyar Tudományos Akadémiánrendezték meg. Az előadók a Témahét kiemelt témáit – a biodiverzitás, az energia, a fenntartható értékek és a hulladék – mutatták be a saját szervezetük szemszögéből. Átadták a Témahét sikeréhez legtöbbet hozzájáruló tanároknak, diákoknak, iskoláknak, szervezeteknek és szakembereknek a Zöld Tündér díjakat.

Leállás lesz az egyik hazai banknál

Gazdaság2023.04.24, 17:07

A CIB Bank egyes szolgáltatásai nem, vagy csak korlátozottan lesznek elérhetőek szerdán este 10 órától csütörtökön hajnali 1 óráig az informatikai rendszer fejlesztése miatt - közölte a pénzintézet a honlapján.

Többen meghaltak azok közül, akik Gordon Ramsay műsoraiban feltűntek

Gazdaság2023.04.24, 17:13

Többen is öngyilkosságot követtek azt követően, hogy fetűntek a több Michelin-csillagos, szabadszájú tévés mesterszakács, Gordon Ramsay főzős tévéműsoraiban. A meghaltak között voltak, akik egyébként küzdöttek problémákkal, de voltak, akik feltették a kérdést, hogy lehet-e köze a halálokhoz annak, ahogy Ramsay korábbi műsoraiban beszélt ezekkel az emberekkel? Erről közöltek összeállítást a KnowledgeNuts oldalán.

Ezzel az új módszerrel kényelmesen befizethetők a csekkek

Gazdaság2023.04.24, 16:44

A Gránit Bank arculata megújult, és ezzel egy időben új innovációkkal is jelentkezik a bank. Közülük edukációs célokat is szolgál a mobilappban gyakorlatilag egy kattintással megvalósítható csekkbefizetés. Nem kell utazni, nem kell postafiókat keresni, pusztán egy okostelefonra van szükség és az otthon kényelméből, akkor, amikor az ügyfél szeretné, öt másodpercen belül megtörténik az átutalás.

Személyes példamutatással nevelhetők a fiatalok környezettudatosságra

Gazdaság2023.04.24, 16:20

Személyes példamutatással lehet rávenni a fiatalokat, hogy környezettudatosan éljék az életüket - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára a 2023. évi Kárpát-medencei fenntarthatósági témahét nyitórendezvényén hétfőn. Az Origo idén is a programsorozat médiapartnere.

Megújult arculat a Gránit Bank mobilalkalmazásában

Gazdaság2023.04.24, 16:25

E héttől megújult arculattal, az „Ott vagyunk Neked" üzenettel jelentkezik a Gránit Bank, jelezve a bank fiatalok iránti elkötelezettségét és azt, hogy gyakorlatilag minden fontos élethelyzetben, minden korcsoportban kínál digitális megoldást, legyen szó babaváró hitelről, szelfis számlanyitásról, lakáshitelről, Gránit Family szolgáltatásról, vagy egy kattintással elintézhető tranzakciókról.

Nyolc éven át játszott egy szerencsejáték-függő, mindenét elveszítette

Gazdaság2023.04.24, 12:39

Stacey Goodwin 18 évesen fogadott először szerencsejátékon, amivel 30 fontot (közel 13 ezer forintot) nyert, ekkor azonban még nem tudta, hogy a később kialakuló függősége az otthonába és a kapcsolataiba fog kerülni.

Átfogó razzia jöhet a benzinkutakon

Gazdaság2023.04.24, 17:07

Fogyasztói panasz nyomán az egyik vidéki városban vizsgálatot rendelt el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több helyi töltőállomás árképzése kapcsán – tudta meg a Világgazdaság. A GVH közléséből arra lehet következtetni, hogy a folyamat itt nem áll meg, vagyis hamarosan újabb versenyhatósági intézkedések jönnek az üzemanyag-kiskereskedelem területén.

A hétvégén akár már strandolhatunk is

Gazdaság2023.04.24, 15:09

Néhány fürdő a hagyományokhoz híven a május 1-i hétvégén megnyitja a strand- és élménymedencéit. A legtöbben ugyanakkor még várnak a melegebb időre, sokan a pünkösdi hétvégére tervezik a nyitást.

Élelmiszerként érkezik az európai boltokba a tüskés tavirózsa magja

Gazdaság2023.04.24, 12:50

Új élelmiszer forgalmazása kezdődhet meg az Európai Unió tagországaiban. Megjelent az Európai Bizottság (EU) 2023/652 végrehajtási rendelete az Euryale ferox Salisb. növény magjából nyert, pörkölt és pattogatott magbél (makhana) EU 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet, amely engedélyezi ennek a terméknek harmadik országból származó hagyományos élelmiszerként történő forgalomba hozatalát az uniós piacokon, illetve módosítja az (EU) 2017/2470 bizottsági végrehajtási rendeletet.

Egy angliai férfi 1 fontért vásárolt magának egy kastélyromot

Gazdaság2023.04.24, 14:13

Egy angliai férfi még 2008-ban döntött úgy, hogy megvásárolja azt az ősi kastélyt, melynek megmaradt romjait a hely településii tanács magára, pontosabban az enyészetre hagyta.

Titokban tartott, régi autókból álló lenyűgöző gyűjteményt árvereznek el

Gazdaság2023.04.24, 13:53

Hollandiában a közelmúltban bukkantak rá minden idők egyik legkülönlegesebb leletére egy pajtában: egy 230 veterán autóból álló gyűjteményre, amelyet hamarosan árverésen értékesítenek. A Palmen Barnfind Collection egykori tulajdonosáról kapta a nevét. A férfi több mint 40 évvel ezelőtt kezdett különleges autókat gyűjteni, azonban lenyűgöző kollekcióját idáig titokban tartotta.

Valóra vált a rémálom: madár csapódott egy amerikai repülőgép hajtóművébe

Gazdaság2023.04.24, 12:43

Az American Airlines Phoenixbe tartó járata vasárnap kényszerleszállásra kényszerült, miután egy madárral ütközött a levegőben és kigyulladt a hajtóműve - írja a Fox. 

Az MNB Intézet oktatási sikerének kulcsa: versenyképes tudás nemzetközi szinten

Gazdaság2023.04.25, 09:42

Az idei évben ismét nagy érdeklődés mutatkozott az MNB Intézet Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás képzése iránt. A Neumann János Egyetem budapesti campusán elérhető képzésnek töretlen sikere van az országban a hasonló területen meghirdetett szakok között. A mesterszak indulásának második évében is kiemelkedő jelentkezési számokkal zárta a felsőoktatási felvételi eljárási időszakot. Lehmann Kristóf, a Magyar Nemzeti Bank igazgatójának írása.

Rejtélyes, bizarr állatmészárlás történhetett Amerikában

Gazdaság2023.04.24, 12:34

A texasi hatóságok értetlenül állnak a rejtélyes ügy előtt: hat megcsonkított szarvasmarha-tetemet találtak holtan több helyszínen. Az állatok elpusztulásának oka egyelőre rejtély  - írja a Daily Star. 

Örökösödési adót fizettetnének III. Károllyal

Gazdaság2023.04.24, 12:12

Egyre nagyobb nyomás nehezedik III. Károlyra, hogy fizessen örökösödési adót az édesanyja, II. Erzsébet által rá hagyott vagyon után. A britek többsége úgy gondolja, hogy nem szabad kivételt tenni a királlyal.

Ingyenes szoftverekkel segít a digitális átállásban a Magyar Turisztikai Ügynökség

Gazdaság2023.04.24, 12:04

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) regisztrált minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára ingyenesen elérhetőek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által biztosított VENDÉGEM szoftverek. A VENDÉGEM Vendéglátás és a VENDÉGEM Attrakció amellett, hogy automatikusan továbbítja a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé a statisztikai, forgalmi adatokat, az alapvető értékesítési funkciókat is ellátja. A szoftverek internetkapcsolat mellett számítógépen, valamint okostelefonon, vagy táblagépen is használhatóak. Mindezek nagyban segíthetik azoknak a vállalkozásoknak a fejlődését, amelyek eddig nemm ...

A bankszámla-tulajdonosoknak üzent a jegybank

Gazdaság2023.04.24, 12:59

Idén május 1-ig tíz bank emeli meg számlaköltségeit a tavalyi infláció miatt. Az egyoldalú díjemelésekre csak a jogszabályok szerint történhet, ennek betartását az MNB ellenőrzi. Az ügyfeleknek – januárig megkapott éves számlakimutatásuk segítségével is – érdemes áttekinteni számlaterheiket, és számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni.

Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháborús szintet

Gazdaság2023.04.24, 11:28

Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végi szintet, a több mint három évtizede legnagyobb növekedést Oroszország ukrajnai inváziója ösztönözte - derült ki egy hétfőn közzétett összehasonlító jelentésből.

Jelentősen nőtt a fizikai munkát végzők átlagos bruttó órabére

Gazdaság2023.04.24, 09:48

Az idén az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary közös közleményben hétfőn az MTI-vel.

Egy 10 éves kislányt etetett meg emberekkel a whiskey-gyár tulajdonosa

Gazdaság2023.04.24, 09:16

A Jameson messze a legismertebb ír whiskey a világon. A céget John Jameson skót ügyvéd alapította még 1780-ban Dublinban. S bár a Jameson whiskey alapítása után jelentős karriert futott be, a siker mögött borzasztó örökség van. 

Több milliárd forintba került Shakirának, hogy Amerikába költözött

Tévé2023.04.23, 15:36

Shakira elhagyta Gerard Piquét és Barcelonát, Miamiba költözött – ami rengeteg pénzébe került.

Meglepően olcsón kínálnak egy lenyűgöző kilátással rendelkező házat Long Island-en

Gazdaság2023.04.23, 09:34

A New York államban található Long Island kedvelt üdülőövezet, ahol általában igen magas áron kerülnek piacra az ingatlanok. Most azonban a térség egyik kisvárosában kimondottan olcsón kínálnak egy lenyűgöző kilátással rendelkező házat.

Rendőrkordonnal érkezett meg a kólás palackba zárt amerikai életérzés Magyarországra - képek

Gazdaság2023.04.22, 18:59

Öt és fél évtizeddel ezelőtt mutatták be a Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV) a Coca-Colát, méghozzá tumultuózus jelenetek közepette. Majd a következő évben gördült le az amerikai licensz alapján előállított üdítő első palackja a kőbányai likőrgyár gyártósoráról. Kezdetben csak a kiváltságos helyeken lehetett hozzájutni az újdonsághoz, később azonban folyamatosan emelkedtek a gyártási volumenek, és a korábban "a kapitalizmus proletárpusztító borzadályának" nevezett üdítőital a mindennapok szerves részévé vált a Kádár-diktatúra Magyarországán.