Pedro Almodóvar

címke rss
Szeretnek, óvnak, énekelnek, és még a bonbonról is mindent tudnak - ők a filmvászon legemlékezetesebb anyái

Szeretnek, óvnak, énekelnek, és még a bonbonról is mindent tudnak - ők a filmvászon legemlékezetesebb anyái

Február 27-én kerül a hazai mozikba a Párhuzamos anyák című film, amiben a legendás spanyol rendező, Pedro Almodóvar meséli el két egyszerre szülő nő sorsának összefonódását. A legkülönfélébb anyák a mozi története során számtalan filmben játszottak központi szerepet, mi pedig most listába gyűjtöttük a kedvenceinket közülük.

Almodóvar új filmje nyitja a Spanyol Filmhetet az Urániában

Archívum2021.10.15, 21:06

Spanyolország sokszínű filmterméséből ad ízelítőt október 26. és november 1. között a Spanyol Filmhét, amelyre ezúttal is a Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös szervezésében kerül sor. A tizennégy filmet tartalmazó válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete, akinek két rendezése és egy produceri munkája is szerepel a programban.

Tilda Swinton szerepel Pedro Almodóvar angol nyelvű debütálásában

Archívum2020.12.29, 12:39

Debütált az első előzetes a The Human Voice című félórás rövidfilmhez, ami Pedro Almodóvar angol nyelvű bemutatkozása lesz Tilda Swinton főszereplésével. 

Pedro Almodóvar egy westernen dolgozik

Archívum2020.09.04, 20:57

Csütörtökön mutatták be Pedro Almodóvar Oscar-díjas spanyol filmrendező Tilda Swintonnal forgatott rövidfilmjét a 77. Velencei Filmfesztiválon. A rendező hangsúlyozta: nagy szükség van rá, hogy a pandémia után a mozik újból megnyíljanak, és azt is elárulta, hogy egy westernen dolgozik.

Antonio Banderasnak a szívrohama az egyik legjobb élménye

Archívum2020.08.10, 13:10

A munkája miatt többször letartóztatták, edzett a spanyol olimpiai csapattal, és saját borászata van. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Antonio Banderas kapcsán.

Pedro Almodóvar alkotása tarolt a legfontosabb spanyol filmes gálán

Archívum2020.01.26, 15:02

A világhírű spanyol rendező, Pedro Almodóvar legújabb alkotása, a Fájdalom és dicsőség tarolt a legfontosabb spanyol filmes kitüntetés, a Goya-díj 34. gáláján vasárnap hajnalban Málagában.

Pedro Almodóvar és Roman Polanski filmje négy-négy jelölést kapott az Európai Filmdíjra

Archívum2019.11.19, 08:47

Az európai filmművészet két rendezőlegendája, Roman Polanski és Pedro Almodóvar filmje fej-fej mellett verseng az idei Európai Filmdíjakért. Polanski J'accuse (Vádolom) és Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmjét négy-négy - a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv és a legjobb színész - kategóriában jelölték a díjra - jelentette be az Európai Filmakadémia.

Almodóvar és Polanski filmje négy-négy jelölést kapott az Európai Filmdíjra

Archívum2019.11.10, 14:19

Roman Polanski J'accuse (Vádolom) és Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmjét négy-négy - a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv és a legjobb színész - kategóriában jelölték az Európai Filmdíjra. Ezt az Európai Filmakadémia jelentette be.

Spanyolország Pedro Almodóvar új filmjét nevezi Oscar-díjra

Archívum2019.09.06, 11:07

A spanyol filmakadémia Pedro Almodóvar kétszeres Oscar-díjas spanyol rendező legújabb, Fájdalom és dicsőség című alkotását nevezi a 92. Oscar-gálára nemzetközi film kategóriában - hozta nyilvánosságra döntését az intézmény csütörtökön Madridban.

Rekordszámú filmet mutatnak be a palicsi filmfesztiválon

Archívum2019.06.27, 13:32

Tizenöt kategóriában rekordszámú (a fesztivál történetében), több mint 130 filmet mutatnak be az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválján, amelyet július 20. és 26. között tartanak a vajdasági Szabadka melletti Palicson - közölték a szervezők.

Pedro Almodóvárt életműdíjjal tünteti ki a velencei filmfesztivál

Archívum2019.06.14, 14:38

Pedro Almodóvar spanyol filmrendezőt Arany Oroszlán-életműdíjjal tüntetik ki az idei velencei filmfesztiválon - jelentették be pénteken a szervezők.

Pedro Almodóvárt életműdíjjal tünteti ki a velencei filmfesztivál

Archívum2019.06.14, 16:20

Pedro Almodóvar spanyol filmrendezőt Arany Oroszlán-életműdíjjal tüntetik ki az idei velencei filmfesztiválon,

Korán elismerik Penélope Cruz életművét

Archívum2019.05.13, 10:30

Az eddigi legfiatalabb kitüntetettként Penélope Cruz spanyol színésznő vehet át életműdíjat az idei a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Pedro Almodóvarnak dél-koreai csalókkal kell megküzdenie Sydney-ben - videó

Archívum2019.05.09, 10:19

A 66. Sydney-i Filmfesztivál versenyprogramjában szerepel Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmje, illetve a dél-koreai Élősködők is Bong Joon-ho rendezésében. Mindkét film befut majd a magyar mozikba is, már magyar előzetesük is van. 

Cruz és Banderas újra együtt: itt az előzetes Pedro Almodóvar legújabb filmjéhez

Archívum2019.01.31, 16:58

Az Oscar-díjas Pedro Almodóvar tavaly nyáron jelentette be, hogy forgatja 21. játékfilmjét. A Dolor y Gloria (Fájdalom és dicsőség) főszerepeiben Antonio Banderas és Penélope Cruz látható, akik 2013-ban szerepeltek együtt először Almodóvar-filmben, a Szeretők, utazók-ban.

Antonio Banderas a csodálatos Budapestről

Archívum2018.04.27, 19:39

Az 57 éves Antonio Banderas Návai Anikóval beszélgetett a Géniusz-széria második évadában alakított szerepének apropóján. Nem csupán a Banderas által életre keltett Pablo Picassóról, és arról a különös egybeesésről mesélt, hogy a világhírű festő és ő is ugyanott, az andalúziai Malagán születtek, hanem karrierjének fontosabb állomásai is szóba kerülnek. Kezdve azzal, hogy Antonio Banderas 3 éves korában lépett először színpadra.

Penélope Cruz máris életműdíjas

Archívum2018.01.29, 17:20

Penélope Cruz Oscar-díjas színésznőt Cesar-életműdíjjal tünteti ki a francia filmakadémia - adta hírül a The Hollywood Reporter. A francia Oscarként emlegetett Cesar-díjakat március 2-án adják át Párizsban.

Almodóvar egy évtizede nem csinált ilyen jó filmet

Archívum2017.05.05, 17:37

Pedro Almodóvar három filmmel ezelőtt mélyrepülésbe kezdett, a legutóbbi munkája, a Szeretők, utazók pedig egyenesen katasztrofális volt. A Julieta viszont végre megállítja a negatív tendenciát, és önismétlés helyett végre újra a jó történetre és az erős színészi alakításokra koncentrál. Szerény, visszafogott, nagyon szép film, a spanyol zsenitől megszokott harsány színekkel és izgalmas főhősnőkkel.

Nézze meg az elsők között az új Almodóvar-filmet!

Archívum2017.05.03, 12:49

Pedro Almodóvar az elmúlt évek mélyrepülése után ismét egy hozzá méltó, nagyon szép drámával jelentkezett. A Julieta címszereplője a saját múltját próbálja kibogozni, és emlékeiben egészen egy sorsdöntő vonatútig megy vissza, amikor is két férfi érdeklődését is felkelti. Ha érdekli a spanyol mester legújabb filmje, akkor játsszon velünk, és jegyet nyerhet a Julieta premiernapi vetítésére.

Almodóvar arca, amikor Nemes Jeles elnyeri előle a BAFTA-t

Archívum2017.02.13, 13:45

Forrás: MTI/AP/Invision/Joel Ryan middle on 5760 3840 Nemes Jeles egy tömör és tárgyilagos beszéddel köszönte meg a díjat, elsőként a Saul fia főszereplőjét, Röhrig Gézát emelte ki, majd a producereket, az egész stábot és a film brit forgalmazóját, a Curzont is megemlítette. A díj átadása után egy gyors interjút is készítettek a magyar rendezővel, aki többek között a készülő filmjéről, az első világháború előtti években a Monarchiában játszódó Sunset-ről is mesélt. Szokatlan kosztümös filmet ígért, amelyet kockázatos és veszélyes vállalkozásként írt le. A Saul fia a brit Oscar-díjat is megnyerte http://www.origo.hu/filmmklub/blog/dijak/20170212-a-saul-fia-nyerte-a-legjobb-idegen-nyelvu-filmnek-jaro-bafta-dijat.html ...

Pedro Almodóvar mondja ki a végső szót Cannes-ban

Archívum2017.01.31, 19:23

Forrás: Cannes Film Festival middle off 736 1104 „Hálás vagyok, megtisztelve érzem magam és egy kicsit zavarba is jöttem. Tudatában vagyok annak a hatalmas felelősségnek, ami a zsürielnökséggel jár, és remélem, hogy megbirkózom majd a feladattal. Most annyit mondhatok, hogy egész testemmel és lelkemmel a feladatra fogok koncentrálni, amely egyszerre kiváltság és öröm." Azt még nem tudni, hogy Almodóvar néz-e majd magyar filmet Cannes-ban. Az idei programot április közepén hirdetik ki, a hazai nagyjátékfilmek közül Mundruczó Kornél Felesleges ember című, természetfeletti elemekkel tarkított menekültdrámájának van a legnagyobb ...

Till Attila a legnagyobb példaképével száll versenybe

Archívum2016.10.13, 12:10

Till Attila a Csicska című rövidfilmjével megjárta Cannes-t, a Tiszta szívvelt a kelet-közép-európai térség egyetlen A-kategóriás fesztiváljára, Karlovy Varyba hívták meg, de ennyire illusztris társaságba talán még sosem keveredett. Kihirdették a jövő évi Oscarért versenyző idegen nyelvű filmek teljes listáját, és Till Attila akcióvígjátékának többek között Pedro Almodóvar, Paul Verhoeven vagy a nemrég elhunyt Andrzej Wajda legújabb filmjével kell megküzdenie, de versenyben van a Toni Erdmann című zseniális német vígjáték is.

Több szex kellett volna a meleg westernbe

Archívum2016.08.25, 11:47

A két cowboy szerelmi drámájáról szóló Túl a barátságon tíz éve vitt be egy alapos gyomrost a westernek macsó világának, a díjeső ellenére sokan ki is akadtak rá Amerikában. Pedig most kiderült, hogy lehetett volna ennél jóval provokatívabb is a film. Például ha a Pedro Almodóvar rendezi, akinek először ajánlották fel a lehetőséget.

Mégsem kell még temetni Almodóvart

Archívum2016.05.18, 17:28

Pedro Almodóvar három filmmel ezelőtt mélyrepülésbe kezdett, a legutóbbi munkája (Szeretők, utazók) pedig egyenesen katasztrofális volt. Örömmel jelentjük Cannes-ból, hogy a Julieta végre megállítja a negatív tendenciát. Szerény, visszafogott, nagyon szép film, a spanyol zsenitől megszokott harsány színekkel és izgalmas főhősnőkkel.

Botrány és gyönyörű nő most is lesz Cannes-ban

Archívum2017.03.20, 17:07

Szerdán kezdődik a filmvilág piros betűs ünnepe, a cannes-i filmfesztivál, ahol másfél héten keresztül a világ filmművészetének legjava mutatkozik be estélyi ruhába öltözött szupersztárok hada előtt. A Filmklub idén is a helyszínről tudósít, és alig várjuk, hogy lássuk, Marion Cotillard vagy Kristen Stewart lesz-e a legszebb, Elle Fanning a legbotrányosabb, Törőcsik Mari a legmeghatóbb és Ryan Gosling a legviccesebb. Hollywood ismét megmutatja sikerfilmjeit, Magyarországot két fiatal rendezőnő és a kilencvenéves Makk Károly képviseli, eláruljuk azt is, lesz-e, és ha igen, ki lesz az új Nemes Jeles László, illetve melyik film döbbentti ...

Íme, 5 film, amit látnod kell mielőtt meghalsz

Archívum2016.04.13, 17:15

Legutóbb összeállítottuk a könyves "bakancslistánkat", de ha inkább egy jó filmhez lenne kedved, akkor következzen az az 5 film, amit mindenképpen látnod kell, mielőtt feldobod a bakancsodat!

Almodóvart is beszippantja az offshore-botrány

Archívum2016.04.06, 11:13

Pedro Almodóvar is érintett a nemzetközi offshore-botrányban, ezért lemondta legújabb filmjének bemutatója előtti sajtótájékoztatót. A spanyol rendező 1991-ben vett meg egy Brit Virgin-szigeteken bejegyzett céget testvérével.

Fogunk mi még jó Almodóvar-filmet látni!

Archívum2016.02.09, 17:20

Kedvenc spanyol rendezőnk nem volt a topon az utóbbi tíz évben, de hátha majd most. Pedro Almodóvar tavasszal új filmmel jelentkezik: a Julieta visszatérés a női központú drámákhoz, illetve a minőséghez is. Legalábbis az előzetes alapján úgy tűnik.

Cate Blanchett mondta a legszebbet a Saul fiáról

Archívum2015.12.12, 00:45

A rengeteg díjat nyerő és Oscarra is esélyes Saul fia 38 éves rendezőjével nagyot fordult a világ az elmúlt fél évben. Nemes Jeles László naponta 25 interjút ad, nagyágyúkkal smúzol, Tarantinóval cserél eszmét, Meryl Streeppel fecseg, Brett Ratner egyenesen udvarol neki. "Pár hónapig benne vagyunk a klubban", mondja. Hollywoodban most senkinek nem kell magyarázni, mi az a Saul fia. Filmjét csütörtökön Golden Globe-ra is jelölték legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, január közepén derül ki, az Oscar-hajrában is szurkolhatunk-e neki. Egyelőre úgy fest, igen, több kategóriában is.

Almodóvar visszatér a drámázó asszonyokhoz

Archívum2015.01.05, 12:45

Forrás: Budapest Film middle A Financial Times interjú apropója egyébként az, hogy Almodóvar egyik legnagyobb sikerfilmjéből, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén-ből musical készült és a napokban kezdik játszani a londoni West Enden, a Playhouse Theatre-ben. Olvasnivaló:  Almodóvar, a szenvedélyek krónikása

Az ember egy állat

Archívum2014.05.17, 12:10

Forrás: Cannes Film Festival middle Ahogy jönnek a további epizódok, világossá válik a film főtémája, és az is, hogy miért láttuk vadállatok fotóit az eleje főcím alatt: az egymástól teljesen független kis sztorik mindegyike arról szól, hogy a főhősök valamilyen traumatikus esemény hatására átmennek állatba, elhajítják a civilizáció maszkját, és engedik, hogy ösztöneik gátlástalan tombolásba kezdjenek. Ez nem meglepő módon az epizódok zömében egy vagy több ember halálához vezet. A kiváltó ok általában valami olyan kisebb (pl. elvontatják a tilosban parkoló autót) vagy nagyobb (pl. a lagzin derül ki, hogy vőlegény megcsalta a menyyasszonyt) ...

Nyerj dedikált Almodóvar-plakátot!

Archívum2013.04.04, 14:10

Ha láttad Pedro Almodóvar Szeretők, utazók című komédiáját és velünk játszol, megnyerheted a film dedikált plakátját. Ha szeretnéd megnyerni a Szeretők, utazók című film Pedro Almodóvar által dedikált magyar plakátját, nem kell mást tenned, mint megválaszolni az alábbi kérdést, s a helyes választ a lakcímeddel együtt elküldeni a filmklub@origo.hu címre. A levél tárgya "Szeretők, utazók-plakát" legyen, egy olvasó csak egy választ küldhet be. Milyen hírt közöl a film elején Penélope Cruz Antonio Banderasszal? A helyes megfejtést beküldők közül 1 játékost sorsolunk ki, aki megnyeri a rendező által dedikált magyar Szeretők, utazók-plakáátot. ...

Már a szexkomédiák is fapadosak

Archívum2013.03.30, 13:53

Pedro Almodóvar nagyjából mindent elért rendezőként, és több mint két évtizednyi sikersorozat után úgy döntött, megidézi gyökereit egy féktelen, mocskos kis vígjátékkal. Ami azonban sokkoló és fergeteges volt 40 évnyi diktatúra után Spanyolországban egy harmincéves punk bajkeverőtől, az 2013-ban fáradt és erőltetett egy tisztes-őszes legendától. A Szeretők, utazók sajnos olyan szexkomédia, amelyből kispórolták a poénokat és az erotikát is.

A meleg légikísérők esete a szado-mazo dívával

Archívum2013.03.28, 16:08

Egy Almodóvar-filmtől már automatikusan szenvedélyes érzelmeket, melodrámát, forróvérű nőket, identitásukkal küzdő férfiakat és legfőképp drámát vár az ember, pedig tud ő vígjátékot is rendezni, ahogyan azt már többször be is bizonyította. Új filmje viszont leginkább csak bohózatnak nevezhető: Szeretők, utazók, kritika.  

Homoerotikus szárnyalás Almodóvarral

Archívum2013.03.26, 16:28

Szeretők, utazók című új vígjátékában elszabadult Pedro Almodóvar szexuális fantáziája. Ha kíváncsi vagy, hogyan tombolnak a stewardok egy repülőgép fedélzetén, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

Nézzük meg együtt a Szeretők, utazók című filmet!

Archívum2013.03.26, 12:14

Mozijegyet nyert: Kincses Lehel, Pongrácz Melinda, Szabó Kitti, Marcsók Györgyi, dr. Zakariás János, Ujvári Adelinda, Veisz Szilárd, Nagy Dániel Dávid, Horváth Aladár, Katona Anita, Bagdi Ágnes, Szobonya Ágnes, Dózsa-Vépy Renáta, Faber Ágoston, Makrai Éva. Pólót nyert: Flórián Éva, Berkin Edina, Tóth Dávid László, Hatvani Éva, Szabolcs Gergely. Mindenkinek gratulálunk!

Penélope Cruz akkor is cuki, ha gázol

Archívum2013.03.01, 21:48

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Qu1nR1a503RXSNAz Almodóvar a Szeretők, utazók-ban hetedik alkalommal rendezi Banderast, és ötödszörre Cruzt. A két spanyol színésznek ez az első közös munkája.

Almodóvar pasijai tapizzák egymást

Archívum2012.12.14, 17:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gfxXE88lEYAMEsH0   A komédia a kosztümökből ítélve a 70-es években játszódik, és egy repülőszerencsétlenségről szól, amelynek során az utasok bevallják egymásnak legféltettebb titkaikat. A filmben szerepel Cecilia Roth (Mindent anyámról, Szenvedélyek labirintusa), Javier Cámara (Beszélj hozzá!, Rossz nevelés),  Lola Duenas (Volver, Megtört ölelések), Paz Vega (Beszélj hozzá!), valamint cameózik benne Penélope Cruz és Antonio Banderas is. A Los Amantes Pasajeros Spanyolországban tavasszal kerül a mozikba.

Ez melyik filmből van? - Eke Angéla

Archívum2012.08.23, 23:15

Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. Az ötödik részben a Tűzvonalban tévésorozatból és a Rózsaszín sajtból ismert Eke Angélától a női nem bosszúszomjas, diadalmas kiáltványát hallhatjátok.

Penélope Cruz és Antonio Banderas végre együtt

Archívum2012.06.14, 10:04

Pedro Almodóvarnak minimum két világsztárt köszönhet a filmművészet. Penélope Cruz az ő filmjei hatására lett színésznő, majd Almodóvar rendezte első Oscar-jelölt alakításában (Volver) is. Cruzra saját bevallása szerint az 1990-es Kötözz meg és ölelj! tette a legnagyobb hatást, ami érdekes módon pont Almodóvar utolsó együttműködése volt férfi múzsájával, Antonio Banderasszal a tavalyi visszatérésig (A bőr, amelyben élek). A spanyol zseni kedvenc férfi és női múzsája tehát sosem találkozott Almodóvar-filmben, sőt még Hollywoodnak sem jutott eszébe, hogy lefizessék őket valami közös Csizmás kandúr- vagy Kémkölykök-vendégszereplésre. 22000-ben ...

Almodóvar előveszi a szexbombát (18+)

Archívum2012.06.05, 13:01

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7WAkaPNdFz4h663M Tisztelgés Paz Vega szépsége előtt Most bejelentették, hogy A szex és Luciá-ból és a Novó-ból ismert Paz Vega is csatlakozott a csapathoz, aki szintén dolgozott már Almodóvarral: a Beszélj hozzá! némafilmes betétjében alakította az alvó nőt, akinek a nemiszervébe bemászik miniatűrré összezsugorodó szeretője (nézd meg!). Hogy Vega kit alakít, arról egyelőre nincs hír. A Los amantes pasajeros-t a tervek szerint jövő tavasszal - feltehetően a cannes-i filmfesztiválon - mutatják majd be.

Pedro Almodóvar ugyanazokhoz a nőkhöz nyúl

Archívum2012.04.17, 16:39

Ahogy azt már korábban is megírtuk, Pedro Almodóvar új filmje, a The Brief Lovers pimasz komédia lesz, amely egy csapat emberről szól, akik viccesen katasztrofális helyzetbe kerülnek. A Screen Daily jóvoltából most az is kiderült, hogy a rendező nem csak a Beszélj hozzá!-ban és a Rossz nevelés-ben megismert Javier Cámarával dolgozik újra együtt, hanem két kedvelt színésznője, Lola Duenas (Volver, Megtört ölelések) és a Mindent anyámról főszerepét játszó Cecilia Roth is szerepel majd a filmben, ami állítólag a rendező 80-as évekbeli punkos munkáira emlékeztet majd. A The Brief Lovers-ben többek között látható lesz még Raúl Arévalo (LLaza ...

Almodóvar pikáns szerelmesfilmmel folytatja

Archívum2012.02.14, 14:34

Pedro Almodóvar valószínűleg nem tud nem vicces filmet csinálni: előző munkája, a sötét thrillernek beharangozott A bőr, amelyben élek is inkább vicces lett, mint horrorisztikus. A következő Almodóvar-film viszont felvállaltan komédiának készül: Pedro testvére és producere, Agustín beszélt egy spanyol rádióadónak a filmről, amit nyáron kezdenek forgatni. A The Brief Lovers (kb.: Futó szerelem) a producer elmondása szerint "szellemes komédia lesz nagyon pikáns párbeszédekkel, rengeteg humorral és tabudöntögetéssel". A film egyik szerepét a tervek szerint Javier Cámara alakítja majd, aki a Beszélj hozzá!-ban és a Rossz nevelés-ben is ...

Förtelmes sminkben parádézott a bájos színésznő

Archívum2011.12.08, 12:02

Drew Barrymore-t imádjuk, most mégis szomorúan vettük tudomásul, hogy már ő sem a régi.

"Óvom a kamerával a színésznőket" - interjú Almodóvar állandó operatőrével

Archívum2011.11.29, 14:35

Pedro Almodóvar legújabb, A bőr, amelyben élek című filmjének operatőre, José Luis Alcaine, korábban a spanyol rendező olyan filmjeit is fényképezte, mint a Volver, a Rossz nevelés, vagy az Oscar-díjra is jelölt Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén. A hetvenhárom éves operatőr, aki jelenleg Fernando Colomo rendezővel forgatja Budapesten A Picasso-banda című filmet, elmesélte az [origo]-nak, hogyan lettek olyanok Almodóvarral, mint egy elvált házaspár, miért rajong érte egy sereg színésznő, és hogy miért szeret rögtönözni a forgatásokon. Szóba került még a pályája elején egymással nem flörtölő Penélope Cruz és Javier Bardem, a Juurassic ...

Asszonyok labirintusában - Almodóvar és a nők

Archívum2011.09.11, 14:26

Hollywoodi színésznők tömkelege ürítené ki azonnal a naptárját, ha kapna egy hívást Almodóvartól, de ő csak spanyol asszonyokat ajándékoz meg azzal, hogy a filmtörténet istennői közé emeli őket. Kábítós apácák, jó útra tért örömlányok, nővé operált férfiak és anyatigrisek férnek meg békésen egymás mellett az egyenletesen magas színvonalú filmográfiában. Új filmje, a héten bemutatott A bőr, amelyben élek apropóján áttekintjük kedvenc múzsáit Penélope Cruztól Elena Anayáig.

A bőr, amelyből ki akarok szállni - kritika A bőr, amelyben élek című filmről

Archívum2011.09.07, 13:36

Banderas és Almodóvar újra együtt! Plusz tigrisszerkós szatír, szúnyogálló mesterséges bőr és fogvatartott bombanő - vajon lehet nem szeretni A bőr, amelyben éleket? Kritikusunk utálja magát érte, de neki odaadó Almodóvar-rajongóként sem sikerült.

Antonio Banderas a plasztikai műtétek megszállottja lett

Archívum2011.09.07, 14:12

A spanyol színész egy végletekig elszánt plasztikai sebészt alakít Pedro Almodóvar perverzen sokkoló új filmjében, ahol senki sem az, akinek látszik. A bőr, amelyben élek - kritika.

Előző
Következő