Páty

címke rss
Átadták a Páty és az M1 autópálya közötti összekötő utat

Átadták a Páty és az M1 autópálya közötti összekötő utat

Átadták a Páty és az M1 autópálya közötti összekötő utat, az első ütemét annak a bruttó 6 milliárd forintos projektnek, amely lehetővé teszi, hogy a Pest vármegyei település kerülő nélkül csatlakozhasson az autópályához. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Pátyon, az út és a kapcsolódó létesítményeinek átadó ünnepségén hangoztatta: az összekötő út nagymértékben segíti a Pátyon, Biatorbágyon és a környéken lakók életét.

Menczer Tamás: December 15-én adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját

Itthon2023.12.02, 11:08

A kormány ígéretének megfelelően december 15-én délben adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán megosztott videóban.

A honfoglaló elit kincseit tárják a világ elé

Tudomány2023.04.15, 07:45

A közelmúltban feltárt pátyi sírok leleteivel és a helyszíni összefüggések bemutatásával kiegészülve láthatók péntektől a Magyar Nemzeti Múzeum Tarsolylemezek című korábbi kiállítása Szentendrén.

Szántóföldre zuhant egy helikopter Pátynál

Life.hu2023.02.24, 15:28

A helyszíni beszámolók szerint elfogyott az erő a gépből, tehát elképzelhető, hogy műszaki hiba okozta a balesetet.

Példa nélküli honfoglaláskori elit kincsek rejtőztek hazánkban

Tudomány2022.07.06, 18:04

Különlegesen ritka, egyedülálló leletekre bukkantak a Ferenczy Múzeum és a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, akik közösen tártak fel egy területet a budapesti agglomerációban található Páty területén, egy ipari beruházást megelőzően. Az itt feltárt 77 sírt számláló honfoglalás kori temető közepén kerültek elő a veretes tarsolyt tartalmazó sírok, egymástól alig néhány méter távolságban – tájékoztatott a régészeti vállalkozás.

Két autó és egy teherautó ütközött össze Páty közelében

Itthon2021.10.15, 08:30

Lezárták az 1-es főutat, miután két autó és egy teherautó összeütközött Pátynál péntek reggel. A balesetben hárman megsérültek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.

Érdekes fordulat állt be a pátyi boncmester ügyében: ezzel vádolják

Life.hu2020.12.16, 07:24

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a nyáron emberi testrészeket találtak egy patológus házában Pest megyében, Pátyon. A hátborzongató üggyel kapcsolatban újabb fejlemények láttak napvilágot.

Álmai otthonának tartja az emberi testrészektől bűzlő udvarú házat a pátyi boncmester fia

Itthon2020.07.30, 11:45

A pátyi boncmester annyira eladósodott, hogy a házát elvitte a bank. Elárverezték, miután a családfő nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket. Egy befektetésekre szakosodott cég vásárolta meg, de a héten ifj. R. Dénes ajánlatott tett arra, hogy visszavásárolja álmai otthonát. Egyáltalán nem zavarja, hogy az apja emberi szövetmaradványokat tárolt az udvarán. 

Visszavágyik a szülői házba a pátyi boncmester fia: "Túl sok a szép emlék"

Life.hu2020.07.30, 08:58

A pátyi boncmester fia szeretne visszaköltözni a szülői házba. Az ingatlant a bank nemrégiben elárverezte, miután a családfő nem tudta fizetni a törlesztőt, ám a héten Ifj. R. Dénes vételi ajánlatot tesz - tudta meg a Bors.

Így bukott le valójában a pátyi boncmester

Itthon2020.07.14, 10:10

Újabb döbbenetes részletek derültek ki a pátyi boncmester ügyében - írta a Blikk.

Megszólalt a pátyi boncmester fia: ezért gyűjtötte otthon a testrészeket az apja

Life.hu2020.07.13, 06:39

A pátyi boncmester fia elárulta, miért hordta haza édesapja az emberi maradványokat.

Minden borult a pátyi boncmester életében

Itthon2020.06.30, 15:18

Lassan két hete, hogy egy pátyi férfi otthonában emberi maradványokat találtak besurranó tolvajok. Mint kiderült, a férfi boncmesterként és halottszállítóként is dolgozott, így kerülhettek hozzá a testrészek. A férfi fia a Bors-nak beszélt arról, miért vihette haza a testrészeket.

Megszólalt a pátyi boncmester lánya: elárulta, milyen ember az édesapja

Life.hu2020.06.27, 08:58

A pátyi boncmester lánya úgy döntött, megtöri a csendet és elárulja, milyen az édesapja. Szeretné, ha mindenki tudná, ő nem egy szörnyeteg. 

Sikkaszthatott a pátyi boncmester

Life.hu2020.06.26, 11:41

Sokkoló esetre derült fény a napokban: egy pátyi boncmester emberi testrészeket vitt haza a patológiáról, amelyeket a kertjében találták meg.

Sikkaszthatott a pátyi boncmester halottszállító

Itthon2020.06.26, 12:14

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói próbálják kideríteni, mi lehetett az indítéka annak a hatvan év körüli férfinak, aki rendszeresen a pátyi házába hordta halottak testrészeit és abortuszok maradványait. Erről írt a mai Magyar Nemzet a Budapestkörnyéke.hu információra hivatkozva. E szerint több magyarázat is lehetséges, ezek közül a legvalószínűbb a sikkasztás. Az ügyben emberi test tiltott felhasználása miatt indult eljárás.

Csecsemők holttestét is hazavitte a pátyi halottszállító boncmester

Itthon2020.06.25, 11:50

Hatvan hordónyi emberi maradványt tárolt az udvarán R. Dénes. A halottszállító, aki boncmesterként is dolgozott az egyik fővárosi kórház patológiáján, a házához hordta a holttesteket. Korábban felmerült a gyanú, hogy ezekkel kereskedett, de a Borsnak nyilatkozó szakértő szerint nem úgy tárolta ezeket, hogy el lehessen adni. A lap azt is megtudta a szomszédoktól, hogy a halottszállító rendszeresen mosott fémkoporsókat a kertben, és sokszor éjjel a fészer mellé állított nagy üstnek is alágyújtott. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei test tiltott felhasználása miatt indítottak nyomozást.

A pátyi boncmester kertjében halott csecsemőket is találtak (18+)

Life.hu2020.06.25, 08:11

A pátyi boncmester udvarában pár napja találtak a rendőrök emberi maradványokat. Most újabb bizarr részletek derültek ki.

További testrészek után kutathatnak a pátyi boncmester horrortanyáján

Itthon2020.06.24, 12:48

Visszatért horrorisztikus tetteinek színhelyére kedden az az egykori boncmester, aki a gyanú szerint volt munkahelyéről halott emberek testrészeit és szerveit hordta haza pátyi otthonába. Szomszédjai szerint a férfi már hétfőn feltűnt háza kertjében, sőt, akikkel jobb viszonyt ápolt, azokhoz becsöngetett, hogy magyarázatot adjon a róla terjedő hírekre.

Árulhatta az ellopott testrészeket a pátyi férfi

Itthon2020.06.22, 14:42

Egy pátyi boncmester házánál több emberi maradványt, testrészt találtak a rendőrök múlt héten csütörtökön. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi volt a célja az ellopott testrészekkel, a Magyar Nemzet információi szerint könnyen lehet, hogy kereskedett velük.

Pökhendi és lekezelő volt - mondta a pátyi boncmesterről a munkatársa

Itthon2020.06.22, 14:38

Munkatársa szerint "nem volt százas" az a boncmester, aki a gyanú szerint hazahordta a halottak testrészeit és szerveit, azokat pedig pátyi házának udvarán vödrökben tárolta. A férfi harminc éve dolgozott boncmesterként.

Besurranó tolvajok buktatták le a pátyi boncmester horrorkertjét

Itthon2020.06.20, 17:49

Az egyik kórház patológiai osztályán dolgozik az a pátyi boncmester, aki magával vitte otthonába az emberi maradványokat. Egyelőre nem tudni, hogy miért csinálta mindezt. A szomszédok közül páran arra is gyanakodnak, hogy a malacait etette a maradványokkal. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei test tiltott felhasználása miatt indított nyomozást.

Gyomorforgató részletek: saját udvarán, hordókban tárolta az emberi maradványokat a pátyi boncmester

Life.hu2020.06.20, 09:01

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk , emberi testrészeket találtak egy patológus házában Pátyon.

Emberi testrészeket találtak egy patológus házában Pátyon

Life.hu2020.06.19, 17:40

Emberi testrészeket találtak egy patológus házában Pest megyében, Pátyon - értesült pénteken az MTI.

Súlyos baleset Pátyon, lezárták a Zsámbék felé vezető utat

Itthon2020.02.26, 17:49

Két autó ütközött össze Pátyon, a baleset után lezárták a Zsámbék felé vezető utat - írta a Budapestkörnyéke.hu.

Sörösüveggel vágtak fejbe egy biztonsági őrt

Itthon2019.11.14, 11:20

Rajtakaptak egy nyugdíjast Pátyon, hogy lopott egy boltból, aminek a biztonsági őre a kijáratnál megállította. A férfi a kezében lévő sörös palackkal rátámadt. A budaörsi rendőrök elfogták és kihallgatták.

Új katolikus templom épült Pátyon

Itthon2019.04.28, 13:36

Új római katolikus templom épült a Pest megyei Pátyon, a Szent II. János Pál pápa-templomot Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelte fel vasárnap szentmise keretében - derül ki az MTI tudósításából.  

Súlyos buszbaleset történt Zsámbéknál, sok a sérült

Itthon2018.05.09, 21:14

Lesodródott egy menetrend szerinti autóbusz a Zsámbékot és Pátyot összekötő útról, az első információk szerint a járművön utazó tizenöt emberből tizenegy megsérült – közölte Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerda este az MTI-vel.

Oldalára borult egy autó Pátyon

Itthon2018.04.13, 09:04

Oldalára borult egy autó Páty térségében, a Rákóczi utcai szakaszon.

Árokba hajtott egy autó az 1-es főúton Pátynál

Itthon2018.03.19, 07:59

Letért az úttestről és árokba hajtott egy személyautó az 1-es főút 16-os kilométerénél, Páty térségében - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Baleset történt a Budakeszi és Páty közötti úton

Itthon2018.02.09, 12:04

A mentés idejére Budakeszi határában az utat lezárták.

Baleset az M1-esen, Páty közelében

Itthon2018.02.07, 19:34

Összeütközött egy kamion és egy autó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Páty közelében - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Újabb gránátot találtak a pátyi óvoda udvarán

Itthon2015.10.07, 15:32

Vélhetően ismét robbanótestet találtak a pátyi óvoda udvarán, ezért 240 méter sugarú körben védőzónát alakítottak ki és kiürítik a területet - mondta az Origónak Csámpai Attila, Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Baleset fogja meg a Buda felé tartó forgalmat

Itthon2015.05.20, 08:59

Baleset történt a Páty és Budakeszi közötti úton, Pátyhoz közelebb.

A Flextronics elhagyja Pécset

Gazdaság2015.05.06, 12:50

Ha a Flextronics távozik, a Harman érkezése nem jelent foglalkoztatásbővülést Pécsett.

Szeret borozni és játszani? A pincefalvakban a helye!

Travelo2017.12.12, 10:56

Stratégiai játékkal kombinált borozgatásra hív a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetsége májusban. A játék célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai építészeti, kulturális örökségeinkre és újra élettel töltse meg a pincefalvakat.

Befagyasztották a hatalmas pátyi golffalu építését

Itthon2010.07.18, 08:26

Egyelőre biztosan nem épül meg a Pátyra tervezett golffalu, miután a pátyi önkormányzat csütörtökön visszovonta azt az építési szabályozási tervet, amely lehetővé tette volna a beruházást. A beruházó Grupo Milton nem tudta határidőre megszerezni azokat a földeket, ahol az 1800 lakásos lakópark megépült volna. Legközelebb az önkormányzati választások után kerülhet újra szóba a golffalu megépítése.

2,7 milliárdos kétséggel biztosította be a golffalut Páty

Itthon2010.04.07, 16:08

A pátyi képviselők által választott értékbecslő szerint 2,71 milliárdot, egy helyi ingatlanos szerint csak 15 millió forintot ér az a székesfehérvári földterület, amelyet a Pátyra golflakóparkot tervező Grupo Milton ajánlott fel az önkormányzatnak biztosítékként. A hivatalos értékbecslést végző céget a Grupo Milton fizette ki, de szerinte ez nem csorbítja a cég függetlenségét. A 15 milliós értéket megállapító pátyi ingatlanszakértő azt állítja, többször figyelmeztette a polgármestert, de nem hallgattak rá.

Megszorongatták a pátyiak a golffalut engedélyező önkormányzatot

Itthon2010.04.03, 18:24

Nyárig biztosan nem lesz semmi a Páty határába tervezett hatalmas golffaluból, mert a pátyi képviselőtestület eltolta nyárra az építkezést szentesítő önkormányzati határozat hatályba lépését. A beruházás ellenzői szerint azért taktikázik az önkormányzat, hogy a zöldombudsman szerint a környéket hosszú távon veszélyeztető építkezést ne lehessen az Alkotmánybíróságnál megtámadni. A beruházást támogató képviselő szerint azonban lakossági nyomásnak engedtek és az ombudsmannak akartak időt adni.

Alkotmánybírósághoz fordul a golffalu miatt az ombudsman

Itthon2010.04.01, 20:19

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa Alkotmánybírósághoz fordul a pátyi golffalu miatt. Az ombudsman azt kéri a testülettől, hogy semmisítse meg a beruházást jóváhagyó önkormányzati rendeletet.

Nem hatották meg Pátyot az ombudsman aggályai

Itthon2010.03.29, 22:15

A pátyi önkormányzat hétfői ülésén nem fogadta el az ombudsmannak a tervezett golffalu szabálytalanságaira figyelmeztető észrevételeit. A képviselőtestület saját szakértővel vizsgáltatja meg a beruházás jogi hátterét.

Az ombudsman szerint jogellenes a pátyi megaberuházás

Itthon2010.03.28, 12:19

A jövő nemzedék ombudsmanja szerint jogszabályellenes a pátyi önkormányzat golfpályaprojektre vonatkozó döntése. Az önkormányzat február 22-én hagyta jóvá, hogy az eredeti tervektől eltérően jóval nagyobb területen valósuljon meg a golfpályán kívül szállodát is magába foglaló beruházás. Az ombudsman szerint a döntéssel a közösség érdekeit a beruházói érdekei alá rendelték. Az ombudsman ezért a döntés hatályon kívül helyezését kezdeményezte.

Rejtélyes némasági fogadalmak kísérik a pátyi megaberuházást

Itthon2010.03.09, 17:01

Váratlanul visszavonult a pátyi golflakópark-projektet nyíltan ellenző fideszes országgyűlési képviselő és a szomszédos Telki polgármestere. Az ügyeket továbbvivő telki alpolgármester szerint előbbi áttételes fenyegetést kapott, utóbbi pedig a "saját biztonsága és a település érdekében" burkolózik hallgatásba. Pátyon küszöbön áll a sávolyi Balatonringet is tervező spanyol beruházó győzelme, és az ombudsman tiltakozása ellenére az önkormányzat arra készül, hogy március végéig aláírja a szerződést a befektetővel.

Fenyőerdőbe zuhant egy siklóernyős Pátyon

Itthon2009.07.21, 21:32

Újabb siklóernyős-baleset történt kedd este Pest megyében. A siklóernyős egy fenyőerdőben landolt, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A móri mészáros újabb áldozata kerülhetett elő

Itthon2008.01.17, 22:13

Emberölés miatt indított nyomozást a rendőrség, miután még tavaly ősszel emberi maradványokra bukkantak a Pest megyei Páty határában - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője.

Óriásberuházás bérlakásokkal Törökbálinton

Ingatlan2007.08.29, 15:48

Hatalmas szolgáltató- és irodaközpont épül a következő években a fővárosi agglomerációban, Törökbálint és Biatorbágy között. A 300 milliárd forintos összköltségű beruházáshoz autópálya-lehajtókat és vasútállomást is építenek.

Gyereket rázott halálra a lelógó villanyvezeték

Itthon2007.08.12, 18:58

Agyonütött az áram egy kisgyereket, aki játék közben megfogott egy villanyoszlopról lelógó nagyfeszültségű vezetéket a Pest megyei Pátyon. A szakemberek még vizsgálják, hogyan lehetett szabadon az életveszélyes vezeték.

Előző
  • 1
  • 2
Következő