pártpolitika

címke rss

A Jobbiké a nemzetbiztonság - egyezségre kényszerítették az MSZP-t a kispártok

Itthon2010.05.11, 20:24

Jól vizsgáztak kompromisszumkészségből az új parlamenti pártok, a régiek viszont a megszokott nyakasságukat hozták az országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetéseken, ahol a parlament bizottsági tisztségeit osztották ki egymás közt. A Jobbik és az LMP egymásnak és a többi pártnak is hajlandó volt engedményeket tenni, a Fidesz és az MSZP viszont makacsul diktálni próbált, és csak a délutánra tolt második tárgyaláson engedtek fel. Az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s vezető szerint az új pártok eleinte bizonytalanok voltak, de aztán beletanultak az egyeztetésbe.

Jobbra kell cserélni az MSZP vezetését Gyurcsány szerint

Itthon2010.05.12, 08:36

Nem csak leváltani kell, hanem jobbra cserélni az MSZP vezetését Gyurcsány Ferenc szerint. A korábbi miniszterelnök kedden tartotta első konzultációját az MSZP jövőjéről. Azt mondta, építő kritkákat vár, és vele nem kell senkinek megküzdenie, mert nincsenek hatami ambíciói. Az eseményen több mint kétszázan vettek részt. Gyurcsány bejelenetette rövidesen könyvvé bővíti a pártról szóló röpiratát.

Fekete mellény lesz Vonán a parlament alakuló ülésén

Itthon2010.05.11, 18:19

Fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az országgyűlés alakuló ülésén Vona Gábor Jobbik-elnök. Korábban azt ígérte, gárdista egyenruhában megy az alakuló ülésre, ahogy Szegedi Csanád is azt viselte az Európai Parlamentben. A feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájának viselése szabálysértés lehet, de Vonának mentelmi joga van, így csak a parlament jóváhagyásával indulhatna eljárás ellene. Lendvai Ildikó MSZP-elnök szerint Sólyom László köztársasági elnöknek kell figyelmeztetnie Vonát a tervezett ruházata miatt.

Többéves teherrel a vállán indul országjárásra Orbán

Itthon2010.05.11, 11:38

"Igazi kapcsolatot" szeretne teremteni a választókkal Orbán Viktor leendő miniszterelnök, aki országjáró körútra indul kedden. Az országjárás célja, hogy a kormányzásra készülő Fidesz megismerje az emberek véleményét az átala legfontosabbnak tartott problémákról. A Fidesz már 2005-ben is próbálkozott hasonlóval, annak végén hirdette meg Orbán a közélet megújítását, ami a 2010-es választási kampány végére a Fidesz egyik legfontosabb ígérete lett.

Zavarja a tutyimutyiság az MSZP közlegényeit

Itthon2010.05.10, 09:30

Rossz a hangulat az MSZP több helyi szervezeténél, sokan úgy érzik, a párt tutyimutyi lett. Több MSZP-s helyi képviselőnek nem tetszik, hogy a hatalmas választási vereség után a pártvezetés óvatoskodik a tisztújítással, új arcokat és több befolyást akarnak. Sokan aggódnak az őszi önkormányzati választásokért is, aminek már egy megújított párttal vágnának neki. Az [origo] az MSZP talpasaival beszélt.

Mesterházy szerint nem alapít új pártot Gyurcsány

Itthon2010.05.08, 17:25

Kizártnak tartja Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, hogy Gyurcsány Ferenc új pártot akar alapítani. A szocialista politikus erről egy pécsi pártrendezvényen beszélt, ahol ismét az MSZP megújulásáról beszélt. Pár tüntető várta a rendezvényen, akik szerint a pártban nem újítás zajlik, hanem marakodás a pártvagyonon.

Nem gyulladt be Gyurcsány a felelősségét emlegető fideszes frakcióvezetőtől

Itthon2010.05.07, 12:37

Tegye nyugodtan a dolgát az igazságszolgáltatás - reagált Gyurcsány Ferenc arra, hogy Lázár János, a Fidesz-frakció leendő vezetője az egykori miniszterelnök felelősségre vonásáról beszélt egy interjúban. Lázár szerint Gyurcsánynak időt kell majd szakítania az igazságszolgáltatásra, ha jön a Fidesz-kormány.

Konfliktusokat ígér az MSZP-nek Gyurcsány

Itthon2010.05.07, 15:02

Nem akar vezető posztot betölteni az MSZP-ben - írta pénteken blogján Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány azt állítja, rengeteg lelkes reakciót kapott az MSZP-t keményen bíráló röpiratára, amely alapján kedden elkezdi a párt sorsáról szóló konzultációkat.

Lemondatnák a pártvezetést hajdú-bihari szocialisták

Itthon2010.05.06, 16:38

Felszólítják a hajdú-bihari szocialisták az MSZP országos elnökségét, hogy a pártelnökhöz hasonlóan mondjon le, és kezdődjön tisztújítás. A több száz párttag által támogatott állásfoglalásban a megyei vezetés távozását is követelik, a hajdú-bihari területi lista első helyéről bejutott képviselő helyett pedig mást küldenének a parlamentbe.

Versenyfutásba kezdett Gyurcsány és Mesterházy

Itthon2010.05.06, 12:44

Országjáró értékelő körútra indul Mesterházy Attila, az MSZP új frakcióvezetője. A kampány alatt háttérbe vonuló, csak néha szereplő korábbi pártelnök, Gyurcsány Ferenc is értékelni szeretné a kampányt és a párt választási vereségét, és az erről szóló vitairatát már meg is küldte az érdeklődőknek.