Párizs

címke rss

Már ötvennél több halálos áldozata van a tüdőgyulladásnak Kínában

Nagyvilág2003.04.06, 13:17

Vasárnapig 51 személy veszette életét Kínában az atípusos tüdőgyulladás következtében, köztük az első külföldi személy, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyik finn alkalmazottja. Eközben bérelt repülőgépen vasárnap reggel hazaérkezett Párizsba az a 12 fős francia önkéntes egészségügyi csapat, amely március közepén utazott Hanoiba, hogy segítséget nyújtson az ottani francia kórházban járványszerűen elharapódzott betegség leküzdésében.

Kijelölték a pingpongos vb-csapatot

Sport2003.04.10, 18:19

A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén jóváhagyta Volper László és Tarján András előterjesztését a 2003. évi felnőtt egyéni világbajnokságra utazó magyar csapat összetételére vonatkozóan. A május 19. és 25. között Párizsban megrendezésre kerülő vb-n ugyanazok a játékosok képviselhetik a magyar színeket, mint akik a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon szerepeltek.

Hazaindult New Yorkból az iraki ENSZ-nagykövet

Irak2003.04.12, 12:18

Elutazott New York-i állomáshelyéről Mohamed al-Duri iraki ENSZ-nagykövet: péntek éjjel Párizsba repült, majd Damaszkuszba utazik tovább. Al-Duri, az első iraki tisztviselő, aki elismerte Szaddám Huszein elnök kormányának vereségét.

160 millióért kelt el egy Munkácsy-kép

Itthon2003.04.14, 08:50

160 millió forintos leütési áron kelt el Munkácsy Mihály A baba látogatói című festménye a hétvégén Budapesten, egy árverésen. A licitálás 60 millió forintról indult. A képet egy magánszemély vásárolta meg, aki telefonon adott megbízást.

Párizs tagadja a fegyverszállítást Iraknak

Irak2003.04.16, 21:01

A francia vezetés cáfolja azt az amerikai médiák által felröppentett hírt, miszerint Párizs az ENSZ fegyverembargója ellenére még a múlt évben is fegyverrel látta el Irakot.

Franciaország: kelet-európai bűnözők őrizetben

Nagyvilág2003.04.23, 19:17

A moldovai maffiának dolgozó, cigarettakereskedelemre szakosodott betörőhálózat 38 tagjára csapott le szerdán a francia csendőrség Bordeaux-ban és Párizsban.

Irak: óvatos francia közeledés az USA-hoz

Irak2003.04.24, 01:38

Colin Powell amerikai külügyminiszter szokatlanul élesen bírálta Franciaországot, és esetleges szankciókat helyezett kilátásba az ország USA-val ellentétes Irak-politikája miatt. Szinte ugyanabban az időben Powell kijelentéseivel Párizs bejelentette, hogy Washington elképzelést támogatja az ENSZ-szankciók feloldása ügyében.

Az USA kizárná Párizst a NATO döntéseiből

Irak2003.04.24, 11:03

Az Egyesült Államok esetleg kérni fogja, hogy zárják ki Franciaországot a NATO legfontosabb döntéseiből az iraki válságban játszott háborúellenes szerepe miatt - mondta az amerikai külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselője. Ennek módja az lenne, hogy szövetség legfontosabb döntéseit az Észak-atlanti Tanács helyett - amelyben a NATO mind a 19 tagja képviselteti magát - a jövőben a Védelmi Tervező Bizottság elé terjesztenék, amelynek munkájában Franciaország 1966 óta nem vesz részt.

Leugrott egy férfi az Eiffel-toronyból

Nagyvilág2003.04.29, 20:39

Szörnyethalt az a férfi, aki kedden leugrott az Eiffel-torony első szintjéről. Az ugrás annak ellenére sikerült, hogy a tornyot biztonsági rácsok veszik körül.

Felfújható krokodilok és pálmafák a Duna-parton

Itthon2003.05.15, 14:03

Párizsi mintára homokkal leszórt, pálmafás partszakaszt hoznának létre augusztus 6. és 20. között a pesti rakpart újpesti szakaszán. A terv egyetlen szépséghibája, hogy két hétre le kellene zárni a rakpart ezen szakaszát, tovább nehezítve a közlekedést. A budapesti plázst ennek ellenére több fővárosi bizottság és maga a főpolgármester is támogatja, eddig csak a városképvédelmi bizottság nem bólintott rá.