Párbeszéd

címke rss

Az ellenzék bebizonyította, hogy nem védené meg az országot

Itthon2017.09.06, 17:26

Ha az ellenzéken múlott volna, már rég végrehajtották volna a kvótadöntést, és így Soros György tervét. Míg a baloldali pártok a kezdetektől elfogadták a brüsszeli kényszerkvótákat, addig a Jobbik a kvóták elutasításától eljutott addig, hogy adott esetben el lehet fogadni a migránsok Magyarországra telepítését. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje pedig arról beszélt, hogy le kell bontani az országot védő déli határkerítést.

Kétharmad fölött a Fidesz, szétesett az ellenzék

Itthon2017.10.09, 12:01

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP a szeptemberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Botka László múlt heti bukása után körvonalazódik egy MSZP-DK közös lista, de a Jobbikkal szinte kizárt a szocialista összeborulás. Ha a baloldali pártok nem állnak össze a választásra, akkor a kormánypártok még ennél is nagyobb többséget is szerezhetnek, de a kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okoz a baloldalon.

Százmilliókat vennének ki a zsebünkből Gulyás Mártonék

Itthon2017.10.12, 14:02

Közel félmilliárd forinttal kellene többek költenie az adófizetőknek az Országgyűlésre, ha megvalósulna a Gulyás Márton által életre hívott Közös Ország Mozgalom tervezett választási rendszere. Miközben a Fidesz-KDNP kormány 2010 után 386-ról 199 főre csökkentette a parlament létszámát, addig a balliberális pártok 222 főre növelnék a képviselők számát. Azt eddig nem árulták el, honnan vennék el ezt a félmilliárdot. Persze ebből a választás rendszer tervezetből nem lesz semmi, mivel nincs meg az ehhez szükséges parlamenti többségük, de jól mutatja Gulyék gondolkozását, hogy tervük csak a politikai osztály létszámát növelné.

Padlón az ellenzék, több mint kétharmaddal nyerne a Fidesz

Itthon2017.11.02, 13:37

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP az októberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okoz a baloldalon.

Závecz: Óriási fölényben a Fidesz, hanyatlik a Jobbik

Itthon2017.11.17, 15:19

Nagyon jelentős fölénnyel vezeti a pártok versenyét a Fidesz-KDNP, miközben brutális őszi MSZP-zuhanás létható, és a DK már a szocialisták nyakán van - közölte legfrissebb felmérésben az ZRI Závecz.

Karácsonyra totális káoszba fulladt a baloldal

Itthon2017.12.13, 15:12

Totális káosz alakult ki a baloldalon, miután az MSZP úgy döntött, hogy mostantól Karácsony Gergellyel próbálkozik. A zuglói párbeszédes polgármestert egyből korábbi szövetségese az Együtt támadta meg egy kiszivárogtatott hangfelvétellel. Gyurcsány Ferenc, az LMP és a Juhász Péter vezette Együtt nem kér a szocik és a mérhetetlen támogatottságú alakulat szövetségéből. A kiszorítósdi folytatódik, eredményhirdetés 2018 tavaszán várható. A végeredmény sejthető.

Baloldali szétszakadás: a DK külön listát indít, amelyet Gyurcsány vezet majd

Itthon2017.12.15, 12:58

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erősítette meg azt a már korábban is pedzegetett pártstratégiát, miszerint a DK önálló listát indít a jövő évi választáson, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd. A nagyívű bejelentést sikerült úgy időzíteni, hogy tegnap még az Inforádió Aréna című műsorban Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a szocialisták újdonsült miniszterelnök-jelöltje a közös lista és közös miniszterelnök-jelölt mellett kardoskodott. Gyurcsány Ferenc tehát ismét bedobta a zsarolóbombát a baloldali térfélen, és ezzel jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nem leszz ...

Tisztítótűz lehet 2018 a baloldalon

Itthon2017.12.30, 10:02

Míg az LMP számára részben sikeres volt a 2017-es év, az Együtt és a Párbeszéd számára teljes kudarcként lehet jellemezni a mögöttünk hagyott időszakot – minderről Fodor Csaba beszélt, aki a parlamentben lévő kis pártok idei évét értékelte. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a tavaszi parlamenti választás tisztítótűz lehet a baloldal számára, az LMP pedig jól járhat, ha kimarad a 2014-hez hasonlóan ismét eleve bukásra ítélt osztozkodásból.

Ekkora többsége lenne a Fidesznek, ha most választanánk

Itthon2018.01.05, 12:55

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP az év végén közzétett közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása még komoly fejfájást okozhat a balliberális oldalon, mivel mindkét párt Budapesten és a nagyvárosokban vehet el értékes szavazatokat, bár egyelőre a 2014-es baloldali összefogók sem tudtak megállapodni. 

Teljes káosz és összeomlás előtt az ellenzék

Itthon2018.01.09, 09:26

A korábbiakhoz képest is nagyobb a káosz az ellenzék oldalán, aminek a kicsúcsosodása, hogy a csepeli-soroksári választókerületről nem tudnak megállapodni egymás között a baloldali pártok, vagy inkább pártocskák, pedig ebben a körzetben 2014-ben nyerni tudtak. Pár hónappal a választások előtt azt sem lehet tudni, hogy ki, milyen listákkal akar indulni. A helyzetet nem könnyíti meg Karácsony Gergely sem, aki naponta egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, józan ésszel nehéz is kiigazodni rajta. Baloldali körkép 2018. január elején.