Papp László Budapest Sportaréna

címke rss

Újra Budapesten koncertezik a legendás Dire Straits frontembere

Kultúra2018.10.22, 11:30

2019-ben újra turnéra indul Mark Knopfler. Az egykori Dire Straits frontembere új lemezével és legendás zenekara legnagyobb slágereivel lép majd fel. 

Rossz hírt kapott Radics Gigi, nagyon szomorú

Kultúra2018.10.19, 18:56

Elmarad Radics Gigi arénás koncertje, amire már hónapok óta készül. A külföldi zenekar, akikkel már fél éve próbál, lemondta a novemberi közös zenélést.

Akkorára nőtt a Red Bull Pilvaker, hogy már csak az Arénában férnek el

Kultúra2018.10.18, 13:20

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy népszerűsége miatt lassan szintet kell lépnie a Red Bull Pilvakernek, és a szervezői tettek is ezért. Jövőre az Arénában lesz, hogy a lehető legtöbben tudjanak elmenni az irodalom, hiphop, színház és forradalom érdekes elegye kínálta rendezvényre. 

A 90 éves Ennio Morricone az Origónak: Bízom benne, hogy még sokáig ilyen jól leszek

Kultúra2020.11.02, 11:39

91 éves korában meghalt Ennio Morricone. Tavaly Budapesten adott koncertet, ez volt a búcsúturnéja. A fellépés előtt beszéltünk vele. Ezt a beszélgetést idézzük fel alább.   Több mint 600 zenét komponált már eddigi, több mint 60 éves pályafutása alatt. Két évvel ezelőtt kapott Oscar-díjat a legjobb eredeti filmzene kategóriájában az Aljas nyolcas-hoz írt zenéjéért. Tavaly az a hír járta, hogy 2017 után már nem vállal többállomásos koncertutakat. Azonban Ennio Morricone 89 évesen is nagyon jó egészségi állapotban van, a vezénylést továbbra is nagyon szereti, úgyhogy egy ráadásturnéval 2019-ben újra Budapestre jön. A világ egyik leggnagyobb ...

Magyarországra jön a diszkózene nagyapja, Giorgio Moroder

Kultúra2018.12.01, 20:09

A diszkózene megalapítójának tartott Giorgio Moroder bejelentette legelső élő európai turnéját. A 78 éves, többszörös Oscar- és Grammy-díjas Moroder 15 várost érintő európai turnéra indul 2019 tavaszán, köztük érintve Budapestet is.

Újra Budapesten koncertezik a Toto

Kultúra2018.10.10, 11:04

Újra koncertet ad Magyarországon a Toto. A fúziós rockzene több mint négy évtizede létező élő legendája 2019. június 27-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Jelentős magyar siker a szakmák Európa-bajnokságán

Gazdaság2018.10.01, 14:26

Ünnepélyes záró ceremónia keretében hirdették ki a EuroSkills Budapest 2018 győzteseit a Papp László Budapest Sportarénában. 27 szakmában indult magyar versenyző, ebből 17 versenyszakmákban értek el helyezést. Hazánk ismét bebizonyította, hogy a magyar fiatalok nem maradnak el szaktudásban és tehetségben európai társaiktól.

Deák Bill Gyula: Nem érzem magam 70 évesnek

Archívum2018.09.19, 13:38

Nagykoncerttel ünnepli meg 70. születésnapját és 50 éves pályafutását Deák Bill Gyula. A Papp László Budapest Sportarénában vendégként fellép még Hobo, és Ganxsta Zolee is. 

Közeledik az idei fesztiválszezon hivatalos záróbulija

Archívum2018.09.12, 14:25

Szeptember 27-én lesz az idei fesztiválszezon záróbulija a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évfordulója alkalmából szervezik meg, 12 zenekar lép fel 12 vendégművésszel. 

Kocsis Zoltánnak mindig volt egy aranyat érő megjegyzése

Archívum2018.09.06, 15:32

Kocsis Zoltán zongorái a magyar zenetörténet felbecsülhetetlen értékű kincsei. A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész fia, Kocsis Krisztián és családja úgy döntöttek, hogy nem hagyják porosodni a művész hangszereit: két zongoráját is átadják a Virtuózok pénteki szuperkoncertjére, hogy a fiatal tehetségek is megszólaltathassák. A különleges esemény kapcsán Kocsis Krisztián exkluzív interjút adott az Origónak. 

Újra Budapestre jön a Dead Can Dance

Kultúra2019.06.11, 12:08

Hét év után ismét Dead Can Dance-koncert lesz Budapesten. Jövő júniusban lép fel a Papp László Budapest Sportarénában a világzene kultikus zenekara. 

Presser Gábor és az Edda is koncertezik az erdélyi gyerekekért

Kultúra2018.08.27, 10:49

Jótékonysági koncertet szervez Jobb velünk a világ! néven az árva gyerekeket gondozó dévai Szent Ferenc Alapítvány és a fogyatékossággal élőket támogató Nem Adom Fel Alapítvány. A koncerten Presser Gábor és az Edda is fellép a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 13-án.

Az Arénában koncertezik a világhírű David Helfgott

Kultúra2018.08.09, 13:57

A Papp László Budapest Sportarénában lép fel a viághírű zongorista, David Helfgott. Az ő pályafutásának első szakaszáról szól a Ragyogj! című film, amelyben Geoffrey Rush alakította a zongoristát, amiért végül az Oscart is megkapta. 

Életműkoncertet ad a híres brit zenekar Magyarországon

Kultúra2018.07.16, 16:56

Több mint 50 éves pályafutásának összefoglalásaként szimfonikus zenekarral, óriás kivetítővel és látványvilággal ad életműkoncertet a Smokie együttes a Papp László Budapest Sportarénában.

Nézze meg, mit üzent Ricky Martin Magyarországnak

Kultúra2018.07.06, 19:27

Ricky Martin videoüzenetben ígérte meg a magyaroknak, hogy szeptemberben fergeteges bulit tart a Papp László Budapest Sportarénában.

Kivételt tesz Budapesttel José Carreras

Kultúra2018.07.05, 11:50

José Carreras a turnézástól elbúcsúzott, a színpadtól szerencsére nem. Egyéni koncerteket még vállal, és idén Budapestre is ellátogat: decemberben a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.

Ennio Morricone visszatér Budapestre

Kultúra2018.07.03, 14:52

2019-ben újra nagyszabású koncertet ad Budapesten az idén 90 éves Ennio Morricone. A világ talán legnagyobb hatású filmzeneszerzője tavaly még úgy gondolta, a jövőben a turnék helyett zeneszerzői munkásságára kíván fókuszálni.

Budapestre jön Loreena McKennitt

Kultúra2018.06.26, 11:20

Loreena McKennitt Lost Souls turné keretén belül Budapestre látogat

Mindenki kapott egy darabot Nick Cave-ből

Kultúra2018.08.22, 20:49

Aki ott volt június 21-én az Arénában a Nick Cave and the Bad Seeds koncertjén, és elég közel tudott kerülni a színpadhoz, az mind úgy érezhette, hogy kapott egy darabot az énekesből: mintha szétosztotta volna a szívét az első sorokban, de lehet, hogy pont az ott állók szívét rabolta el, és rohant vele reggelig, át a sűrű, sötét éjszakán.

Ne feledje, mindjárt itt van Nick Cave!

Kultúra2018.06.20, 15:36

Június 21-én nagy buli várható az Arénában, visszatér Budapestre az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású és legtalálékonyabb alternatív rock zenekara, a Nick Cave and the Bad Seeds.

Hobo az Arénában ad életműkoncertet

Kultúra2018.06.18, 14:40

Ötvenévesnél is hosszabb pályafutásának legfontosabb elemeit mutatja majd be életműkoncertjén Földes László márciusban. Hobo megjelenés előtt álló lemeze, a Hé, Magyar Joe egy részét is előadja majd.

A magyar női röpiválogatott ezüstérmet szerzett az Európa-ligában

Sport2018.06.15, 22:40

A magyar női röplabda-válogatott a második helyen végzett az Arany Európa-ligában, miután a döntőben 3-0-s vereséget szenvedett Bulgáriától a Papp László Budapest Sportarénában. Persze erre az ezüstre is büszkének kell lenni, mert egyrészt a bolgár válogatott papíron jóval erősebb, másrészt a magyarok már a döntőbe jutással is teljesítették a céljukat: bejutottak a Nemzetek Ligája interkontinentális selejtezőjébe, ahonnan már csak egy lépés a világelit. A bronzérmet Csehország szerezte meg, miután 3-1-re legyőzte Finnországot.

Katartikus röpisiker, Európa-liga döntőben a magyar női válogatott!

Sport2018.06.14, 22:49

Bejutott az Arany Európa-liga döntőjébe a magyar női röplabda-válogatott, amely egészen parádés játékkal 3-0-ra legyőzte Csehország csapatát a Papp László Budapest Sportarénában, így pénteken 20.00-tól Bulgária ellen játszhat az aranyéremért. A finálé kiharcolása egyben azt is jelenti, hogy a magyar lányok bejutottak a Nemzetek Ligája interkontinentális selejtezőjébe, ahol öt másik válogatottal mérik össze tudásukat azért, hogy odaérjenek a világ elitjébe.

A női röpisek extázisban várják a budapesti Európa-liga Final Fourt

Sport2018.06.13, 15:24

Ha legjobbját nyújtja a magyar női röplabda-válogatott a csehek ellen az Európa Liga arany divíziójának csütörtök-pénteki négyes döntőjében, akkor bekerülhet a fináléba - a magyar szövetség főtitkára szerint.

Budapestre jön Nicki Minaj

Kultúra2018.06.12, 11:11

Nicki Minaj 2010-ben robbant be a köztudatba, azóta 10 Grammy-díjra is jelölték. A világ egyik legbefolyásosabb rappernője jövő februárban Budapesten is fellép. 

Ricky Martin újra Budapesten lép fel

Kultúra2018.06.12, 12:01

Szerdától lehet jegyeket vásárolni Ricky Martin szeptember, budapesti koncertjéra. 

Öt Nick Cave-szám, amelyet szívesen hallanánk a pesti koncerten is

Kultúra2018.06.20, 12:54

Nick Cave május utolsó napján a barcelonai Primaverán belekezdett európai turnéjába, június 21-én pedig Budapestre, a Papp László Arénába is megérkezik. Addig is idézzük fel pár dalát, amelyet a spanyolországi nyitókoncerten játszott, és itthon is szívesen hallanánk!

Röplabda: a csehekkel játszik a női válogatott az Európa-liga elődöntőjében

Sport2018.06.07, 11:57

A magyar női röplabda-válogatott Csehországgal vívja az elődöntőt jövő csütörtökön az Arany Európa-liga budapesti négyes döntőjében.

Magyar sportlegendákkal is találkozhat a budapesti röplabda Final Fouron

Sport2018.06.07, 09:27

A magyar röplabdasport történetének egyik legfontosabb hazai rendezésű eseménye lesz a budapesti női Arany Európa-liga négyes döntő június 14-én és 15-én. A közelgő csúcsesemény kapcsán készített imázsfilmet a Magyar Röplabda Szövetség sajtóosztálya.

Presser Gábor duplázik az Arénában

Kultúra2018.06.06, 10:02

Hamar elfogytak a jegyek Presser Gábor október 7-re meghirdetett arénás nagykoncertjére, ezért másnap duplázik. 

Megmentette egy néző életét Peller Károly az Operettszínházban

Kultúra2018.05.07, 09:57

Kilépett a szerepéből, és azonnal segített a fuldokló nézőn Peller Károly, az Operettszínház színésze. 

Orvosok vigyáznak Balázs Fecóra a Korál arénás koncertjén

Kultúra2018.04.27, 10:15

A Korál együttes jubileumi nagykoncertjén orvosok vigyáznak a frontember Balázs Fecó egészségére. Állítólag tele lesz velük a közönség első három sora. 

Vereség Szlovéniától, matematikai esély maradt a magyar hokisok feljutására

Sport2018.04.25, 22:27

A budapesti a divízió I/A-s jégkorong-világbajnoság szerdai napján semmi nem úgy alakult, ami a magyaroknak kedvezett volna, beleértve ezzel az esti mérkőzést is, ahol 4-1-es vereséget szenvedett a magyar válogatott Szlovéniától, így nagyon távol került a feljutástól.

Szokatlan meleg nehezíti a játékosok dolgát a budapesti hokivébén

Sport2018.04.24, 14:36

Soha nem lehet megunni a szurkolók ünneplését Erdély Csanád szerint, akit a magyar jégkorong-válogatott többi tagjával együtt hétfőn este nagy tömeg éltetett azt követően, hogy 3-2-re legyőzték az olaszokat a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság második fordulójában.

Budapesten tehet újra csodát a magyar hokiválogatott

Sport2018.04.22, 06:57

Április 22. és 28. között Budapesten rendezik a jégkorong divízió I/A világbajnokságot. A hatcsapatos torna első két helyezettje feljut a jövő évi A-csoportos elit vb-re, az utolsó pedig kiesik. A mezőny talán most a legerősebb, mióta a jelenlegi lebonyolítási rendszerben játszanak, így szinte lehetetlen megjósolni a végeredményt. Magyarország mellett Kazahsztán, Szlovénia, Olaszország, Lengyelország és Nagy-Britannia küzd majd a minél jobb eredményért. Az érdeklődés óriási, a magyar válogatott meccsire már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek, a Papp László Sportarénában garantált lesz a fantasztikus hangulat. 

Star Wars-szupershow érkezik Budapestre

Kultúra2018.04.16, 10:49

Negyven évvel ezelőtti bemutatása óta a Csillagok háborúja: Egy új remény még mindig óriási hatással van a kulturális életre, legendássá vált története, karakterei, elképesztő látványvilága és John Williams zenéi nézők millióit inspirálták. A film egy élő szimfonikus koncerttel egybekötve október 16-án érkezik a Papp László Budapest Sportarénába.

20 évesen kezdte, és 50 éve van a színpadon Deák Bill Gyula

Kultúra2018.04.13, 08:56

A Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a 70 éves Deák Bill Gyula. 1968 óta aktív, ami azt jelenti, hogy 50 éve koptatja a színpadokat.

Nagy Feró: Azt fogom énekelni, ami a szívemből jön

Kultúra2018.04.08, 08:49

Gőzerővel készül a 40 éves Beatrice jubileumi arénás koncertjére, bár a programon már nem változtat, mert ilyenkor már nem szabad. A 72 éves Nagy Feró egy laza focimeccs után a koncerten kívül mesélt régi nagy döntésekről, elhatározásokról és persze a rock and rollról is. Interjú.

Magyarul énekelt a Metallica a budapesti koncerten

Kultúra2018.04.06, 16:00

Különleges meglepetéssel készült a Metallica a magyar közönségnek. Nem elég, hogy eljátszották a Tankcsapda A legjobb méreg című számát, de ráadásul az eredeti szöveggel, magyarul. A Tankcsapda zenészei azt mondták, hogy nincsenek szavak erre az óriási megtiszteltetésre. 

9 év után újra az Arénában ad önálló koncertet Presser Gábor

Kultúra2018.03.21, 14:22

Presser Gábor 1507. koncertjét tartja október 7-én a Papp László Budapest Sportarénában. A zeneszerző, billentyűs, énekes legutóbb 2009-ben adott önálló estet az Arénában.

Nagy Feró a fürdőszobában gyűjt ihletet éjjelenként

Kultúra2018.03.19, 12:42

Nagy Feró szó szerint éjjel-nappal az áprilisi életmű koncertjére gondol. Gyakran felkel az éjszaka közepén, kioson a fürdőszobába és feljegyzi a telefonjába az újabb ötleteit. Az éjszakai virrasztásoknak megvan az eredménye: a zenésznek rengeteg ötlete van, és élete legjobb koncertjét szeretné összehozni.

Megsértődtek a 40 éves Korál egykori alapítótagjai

Kultúra2018.03.07, 13:59

Ketten is megsértődtek, mert nem hívták el őket a Korál jubilieumi nagykoncertjére, holott a zenekar tagjai voltak az 1978-as indulásnál.

Quincy Jones Budapesten is megünnepli születésnapját

Archívum2018.03.05, 12:52

Quincy Jones két nagyszabású koncertet ad Európában 85. születésnapja alkalmából, és az egyik a Papp László Budapest Sportarénában lesz nyáron.

Most már jót ehetünk az Arénában is

[origo] Gasztro2018.02.16, 14:10

Végre a koncertek, rendezvényeken előtt, közben és után is jót ehetünk. A Westendben lévő étterem után hamarosan a Papp László Budapest Sportarénában is beleharaphatunk a Séf Asztala ételeibe.

Ismét Presser Gábor lesz a vendég Rúzsa Magdi nagykoncertjén

Archívum2018.02.09, 10:48

Ismét Presser Gábor lesz Rúzsa Magdi februári dupla koncertjén a vendég. Már három éve rendszeresen fellépnek együtt az Angyal mellettem című turnéval. Az énekesnő zenekarának felállása is változatlan, a koncerten pedig elhangzanak majd Rúzsa Magdi legismertebb dalai. 

Egy skót faluból jutott a világhírnévig Emeli Sandé

Kultúra2018.02.05, 16:15

Nem sokon múlt, hogy orvos legyen, végül mégis a zenei pályát választotta, ugyanis a kettő együtt nem ment. Viszont könnyen lehet, hogy a zenéjével több embernek tud segíteni, mint akár neurológusként tudott volna. Merthogy annak készült. Emeli Sandé februárban koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában, és a koncert előtt Londoni otthonában értük el telefonon. Éppen zenéken dolgozott a harmadik albumához, amit megszakított, hogy a múltról, családjáról és az identitáskeresésről beszéljen. Interjú.

Budapestre jön a Massive Attack

Kultúra2018.01.25, 13:09

A modern elektronikus könnyűzene, a trip-hop egyik legnagyobb hatású csapata, a brit Massive Attack ad koncertet június 23-án a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar nyolc év után tér vissza Magyarországra.

A Dal egykori győztese énekel majd Emeli Sandé előtt

Archívum2018.01.16, 09:52

Freddie és zenekara melegíti be a közönséget a világhírű brit soul és R&B énekesnő, Emeli Sandé február 18-ai budapesti koncertje előtt a Papp László Budapest Sportarénában.