pápaválasztás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vatikán
- pápa
- konklávé
- XVI. Benedek pápa
- katolikus egyház
- legfrissebb
- legrégebbi
Titkosították a Vatileaks-dossziét
XVI. Benedek motu proprio apostoli rendelkezést bocsátott ki a konklávé szabályairól, és ebben a bíborosi testületre bízta a pápaválasztás időpontjáról szóló döntést. Az egyházfő titkosította a Vatileaks-dossziét is - közölte hétfőn a szentszéki szóvivő.
Erdő Péter: A személyiség a fontos a pápaválasztáskor
Erdő Péter bíboros szerint a pápaválasztáskor nem a nemzetiség vagy a földrajzi származás számít, saját esélyeinek latolgatásába azonban nem akart belemenni. Az MTI-nek adott interjújában elmondta, XVI. Benedeknek egy régi gondolata érhetett be a lemondásával, utódának a fő feladata pedig az emberek elvezetése lesz Krisztushoz.
A történelem legbotrányosabb pápái
Az utóbbi napokban azok figyelme is a Vatikán felé fordult, akiket kevéssé foglalkoztatnak a vallás kérdései, hiszen XVI. Benedek pápa bejelentette lemondását. Érthető, hiszen mindössze egyszer történt ilyen, az is nyolcszáz évvel ezelőtt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy eseménytelenül telt a pápaság története, sőt: bőven akadnak nem mindennapi, botrányos esetek. A Life.hu most ezeknek járt utána.
Ma van XVI. Benedek utolsó napja
Csütörtökön helikopterrel Castel Gandolfóba repül a pápa, ahol este nyolc órakor bejelentik a lemondását. 600 éve nem mondott le pápa, ezért a mai nap forgatókönyvén két hétig dolgoztak a Vatikánban. Hétfőn kezdődnek a pápaválasztás előkészületei.
Erdő Péter értékelte a pápa gesztusát
Erdő Péter bíboros, prímás szerint péntekre várható a konzisztórium, vagyis a bíborosi kollégium összehívása, és március második felében vagy közepén tarthatják meg a konklávét a pápaválasztásra jogosult bíborosok. Az esztergom-budapesti érsek erről a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott, miután a bíborosi kar elbúcsúzott a leköszönő XVI. Benedek pápától a Vatikánban.
Bíborosi kampány Róma utcáin
Egy művészcsoport álplakátokkal kampányol Peter Kodwo Appiah Turkson mellett. A ghánai bíboros régóta küzd a világ javainak igazságosabb elosztásáért.
A VatiLeakset is kivesézik majd a konklávén
Mivel nincs pápa, nyolc év után először maradt el a vasárnapi Úrangyala-imádság a Vatikánban. A turisták a pápa bezárt ablakát fotózzák, miközben a bíborosok folyamatosan szállingóznak Rómába a hétfőn kezdődő pápaválasztó konklávéra.
- címkék:
- Róma
- pápaválasztás
- pápa
- pápa lemondása
- Címkefelhő »
Lebukott egy álpüspök a Vatikánban
Megkezdődött a Vatikánban az első általános kongregáció, amelyen az új pápát megválasztó ülést készítik elő. A pápaválasztó 115 bíboros közül már csak 15-en nem érkeztek meg Rómába, egy álpüsköt viszont hétfőn lelepleztek a vatikáni biztonsági őrök. A rangidős bíboros nem siettetné a procedúrát, szerinte a jelölteknek alaposan meg kell ismerniük egymást.
Erdő Péter a sötét ló
A legjobban informált vatikáni tudósítók szerint Erdő Péter ott van a tíz legesélyesebb pápautód között, még ha a kevésbé ismert jelöltek közé tartozik is. Míg az olasz napilapok általában megemlítik a nevét, a nemzetközi hírügynökségek, illetve az angolszász sajtó jellemzően nem sorolják a favoritok közé. A fogadóirodák a hetedik-nyolcadik helyre sorolják.
- címkék:
- Erdő Péter
- pápaválasztás
- pápa
- Címkefelhő »
Baseballsapkában sétálgat az expápa
A nyugalmazott egyházfő vidéki rezidenciájának kertjében sétált titkárával, miközben a Vatikánban megkeződött a pápaválasztó bíborosok tanácskozása. A téma az egyház mai világban való szerepe és a konklávé időpontja, erről azonban még nem egyeztek meg.