paloták

címke rss

Szecessziós paloták és álombéli festett üvegablakok - Szabadkán jártunk!

Ásotthalom irányából, 25 percre a határtól már láttuk is a csodás palicsi tófürdő parkjának épületeit. A Víztornyot, ami a palicsi park főbejárata, a Zenepavilont és a Női fürdőt. Innen hét kilométerre pedig Szabadkára értünk. Este volt már, égtek a karácsonyi fények, szállt a sült gesztenye és a frissen pattogatott kukorica illata. 

A legszebb palota- és templomkertek Szöulban, amiket a nyugalom sző át

Travelo2019.10.29, 08:57

A városnak angolul igen szép elnevezése van, Soul of Asia, azaz Ázsia lelke. Ez a metropolisz az ázsiai országok egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Szöul 2012-ben a világvárosok listáján a nyolcadik helyet foglalta el a gazdasági területen kiemelkedő befolyása miatt. Itt van a világ egyik pénzügyi és kereskedelmi központja is. Mégis, hogyan maradhat meg a lelke ennek a magyarországnyi lakossal bíró, lüktető városnak? Erre keressük a választ, miközben ellátogatunk a legszebb történelmi helyekre, ahol helyiek és a turisták megnyugvásra lelhetnek a rohanó világ elől.

Ide utazzon, ha egy helyen látná a legszebb UNESCO világörökségeket!

Travelo2019.03.11, 09:35

Horvátország annyi érdekes és szép látnivalóval büszkélkedik, hogy még az UNESCO sem tudott nekik ellenállni, így 1979 óta szinte tíz évente kioszt az országnak egy-egy elismerést. Míg 2008 körül hét ilyen helyszín volt, 2019-ben már 10 díjazott helyet látogathatnak meg a horvát határon belül. A kiválasztottak között két óváros, egy palota, egy ősi bazilika és egy mezőgazdasági terület is található, tartsanak most velünk a legszebb helyekre!

Bajorország legszebb várainak és kastélyainak nem lehet ellenállni!

Travelo2018.09.08, 10:54

Tudták, hogy a gyönyörű Herrenchiemsee kastély csakis azért épült meg, hogy II. Ludwig király ne maradjon alul Versailles pompájával szemben? Vagy, hogy a nürnbergi császári palotában évekig sört tároltak? És arról hallottak már legendákat, hogy a visszahúzódó király soha senkit nem akart beengedni az eredetileg Neue Burg Hohenschwangau névre hallgató mesevárába? Mert ha nem, akkor irány Bajorország, ahol az ősi várfalak szinte ódákat zengenek.

A világ legszebb báltermei Moszkvától Madridig

Travelo2017.12.05, 11:00

Pompás, pompásabb és túl pompás: Anasztázia bálterme, Capuleték reneszánsz csarnoka és II. Lajos rokokó szobája. Kastély mustra, Travelo módra.

Előző
  • 1
Következő