Palkovics László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- ITM
- felsőoktatás
- intelligens járműrendszer
- oktatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Palkovics László: Júniusban módosulhat az akadémiai törvény
Ha a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése ma úgy dönt, hogy nem fogadja el az innovációs tárca javaslatait a kutatóintézet-hálózat kiszervezésére vonatkozóan, a helyzetet a kormánynak kell megoldani – mondta a Magyar Hírlapnak Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint a legfontosabb, hogy megszüntessék a már fél éve fennálló bizonytalanságot.
Rengeteg pénz jut idén is a kutatásfejlesztésre
A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, megkerülhetetlen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítése a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Autóipari és egyetemi együttműködésről tárgyalt Kínában Palkovics László
Autóipari és egyetemi együttműködésről folytatott megbeszéléseket Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter a belső-kínai Csungkingben.
- címkék:
- Palkovics László
- Címkefelhő »
A Budapest-Belgrád vasútvonalról tárgyalt Palkovics László Pekingben
A Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásról tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a fejlesztés kormánybiztosa, valamint Ning Csi-Csö, a kínai központi gazdaságtervezési szervezet, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke Pekingben.
Történelmi léptékű beruházásra készülnek a kínaiak Magyarországon
Akár egymilliárd euró értékben valósítana meg energetikai fejlesztéseket, továbbá regionális központjának létrehozását tervezi Magyarországon a kaposvári naperőművet építő kínai nagyvállalat, a China National Machinery Import&Export (CMC), az erről szóló együttműködési megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Zsuan Kuang, a CMC vezérigazgatója írták alá Pekingben. A Mercedes kecskeméti gyára után ez lehet minden idők második legnagyobb magyarországi működő tőke beruházása.
- címkék:
- Palkovics László
- Kína
- beruházás
- naperőmű
- ITM
- Címkefelhő »
További beruházásokat tervez Magyarországon a kaposvári naperőművet építő kínai cég
Akár egymilliárd euró értékben valósítana meg energetikai fejlesztéseket, továbbá regionális központjának létrehozását tervezi Magyarországon a kaposvári naperőművet építő kínai nagyvállalat, a China National Machinery Import&Export (CMC), az erről szóló együttműködési megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Zsuan Kuang, a CMC vezérigazgatója írták alá csütörtökön, Pekingben.
- címkék:
- Palkovics László
- Kína
- beruházás
- Címkefelhő »
Palkovics László: Valós képzési igényeket kiszolgáló, új felnőttképzési rendszer jön létre
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülésén a felnőttképzés keresletvezérelt módon történő, innovatív átalakítását javasolta, hogy a képzések jobban kövessék a vállalatok és a magyar munkavállalók képzési igényeit - tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-t az ülést követően.
Palkovics László: A légiközlekedés kérdése nemzeti ügy
A légiközlekedés területén felmerülő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt kérdések egyeztetése céljából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elnökletével megalakult a Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács 2019. április 11-én, Budapesten. A fővárosi repülőtér zajterhelésének csökkentése kapcsán Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére döntés született arról, hogy a tárcavezetővel közösen még áprilisban nyilvánosság elé tárják a konkrét megoldásokat.
Autópálya épül két magyar nagyváros között
A kormány által elfogadott közlekedési stratégia szerint minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határig, a megyei jogú városokat gyorsforgalmi úthálózattal kell összekötni, és el kell érni, hogy lehetőleg 30 percen belül mindenki (bárhol lakik is az országban) el tudjon érni egy gyorsforgalmi utat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Kossuth Rádióban. Kiemelte, hogy megépül a Debrecent és Békéscsabát összekötő autópálya.
Tudományos világszenzáció a Szegedi Tudományegyetemen
Magyar-francia-amerikai együttműködés indul a Szegedi Tudományegyetem vezetésével. A kutatási projektre alapozva nemzetközi konzorcium jön létre a nukleáris hulladékok hatékonyabb kezelését szolgáló eljárás kifejlesztésére a szegedi ELI-ALPS kutatóközpont lézerrendszerének felhasználásával. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Egyesült Államokban tett látogatása alkalmából írták alá 2019. április 5-én. A tárcavezető bejelentette, hogy a magyar kormány a projektet a nemzeti kutatási programban 3,6 milliárd forinttal támogatja.