Paksy Tímea

címke rss

Janics, Csipes és Paksy is két évre eltiltva

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség nem adott versenyengedélyt Douchev-Janics Natasának, Csipes Tamarának és Paksy Tímeának sem, jóváhagyta viszont Ruzicic-Benedek Dalma országváltását, aki így január 1-jétől a szerb válogatottban versenyezhet. Janics szerb, Csipes ausztrál, Paksy pedig osztrák színekben szeretett volna indulni, de a döntés alapján két évig egyikük sem kajakozhat világversenyeken.

Deutsch Tamás tagadja, hogy tartoznak Paksy Tímeának

Archívum2012.10.02, 17:12

Deutsch Tamás, az MTK elnöke szerint a klub az év végéig minden, az edzők és versenyzők felé fennálló tartozását rendezi. Paksy Tímea hétfőn azt mondta, ha kell, bepereli az egyesületet a két éve elmaradó fizetése miatt, Deutsch szerint azonban semmivel nem tartoznak az Ausztriába tartozó kajakosnak

Nem akar éhen halni az Ausztriába igazoló kajakbajnok

Archívum2012.10.01, 12:50

A kilencszeres világbajnok Paksy Tímea megerősítette, hogy Ausztriában folytatja a pályafutását. A kajakos azt mondja, az MTK-nál két éve nem kapott fizetést, a magyar szövetség pedig megszegte a neki tett ígéretét. 

Az utolsó esélyért tódulnak külföldre a kajakosok

Archívum2012.09.28, 11:33

Idén három igazi kajakbajnok, tavaly pedig három tehetséges kajakos döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot. Benedek Dalma és Paksy Tímea sokszoros világbajnokként, egyúttal az olimpiára kijutni képtelen vesztesként vette az irányt Szerbia, illetve Ausztria felé, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa pedig a jelek szerint régi hazájában próbálja feledni Londont. A sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalin támogatja a tervét, ugyanakkor a sportág hazai gyengülését jósolja. Az elnök Baráth Etele tőlünk tudta meg, hogy a vb-bronzérmes Sarudi Alíz is távozik. Szerinte a jelenségre nem árt odafigyelni, de így legalább levegőhözz ...

Újabb klasszis kajakosok hagynák el Magyarországot

Archívum2012.09.26, 09:35

Paksy Tímea és Sarudi Alíz is elhagyná Magyarországot, és más nemzet színeiben kajakozna tovább - írja a Nemzeti Sport.

Mély sebeket üt az olimpia a lemaradó kajakosokon

Archívum2012.07.17, 15:41

Az olimpiáról harmadszor is lemaradt Paksy Tímea elkeseredettségét megérti, a verseny hevében kifakadó Vajda Attilát a védelmébe vette, az újabb válogatót szorgalmazó kajaknégyes felajánlását viszont nevetségesnek tartja Storcz Botond szövetségi kapitány. A magyar sikersportágban sok sérelem felgyülemlett az utóbbi hetekben, pedig Storcz szerint az ő idejében még senki nem akarta a külvilágra fogni a kudarcát. 

A szövetség szívesen látja Paksy Tímeát az elnökségin

Archívum2012.06.21, 17:18

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleményben reagált Paksy Tímea vádjaira, a szervezet szerint az olimpián induló női kajaknégyes összeállítása a tavaly ősszel elfogadott felkészülési programhoz igazodva történt.

Kajak-kenus szappanopera: Vajda után Paksy is kiakadt Storczra

Archívum2012.06.21, 13:37

A kajakos Paksy Tímea nyílt levélben fordult a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségéhez: választ szeretne kapni, hogyan maradhatott ki az olimpiai csapatból olyan sportoló - nevezetesen ő -, aki maradéktalanul megfelelt a szövetségi kapitány által kiírt válogatási rendszernek.

A parti hírek szerint kialakult a női kajaknégyes az olimpiára

Archívum2012.06.16, 18:54

Paksy Tímea nyerte a női kajak egyesek szombati 500 m-es döntőjét a kajakosok és kenusok második olimpiai válogatóversenyén, a Szeged melletti Maty-éri pályán, de ez valószínűleg kevés lesz neki ahhoz, hogy bekerüljön a Londonba utazó csapatba.

Paksy verhetetlen volt a Városligeti-tavon rendezett kajakversenyen

Archívum2011.08.27, 22:31

A négy szám közül kettőben magyar győzelem született azon a különleges kajak-kenu versenyen, amelyet szombaton rendeztek Budapest szívében, a Városligeti-tavon.

Előző
Következő