öttusa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Marosi Ádám
- Vörös Zsuzsanna
- Kovács Sarolta
- Balogh Gábor
- Kasza Róbert
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lenézik az öttusázókat - Marosi Ádám ötfelé szakad egy nap
Világbajnokságot kellett nyernie, hogy nyugodtan tudjon beszélni az anyagi hátteréről, mert korábban nem becsülték meg eléggé - mondta az [origo]-nak Marosi Ádám öttusázó, aki azzal a szándékkal utazik Londonba, hogy olimpiai bajnokként térjen vissza onnan. A hatodik tusaként a logisztikai feladatokat megoldó sportoló szerint a vívók, a lovasok, az úszók és a sportlövészek lenézik az öttusázókat, pedig ha megtehetné, hogy csak az egyik sportágra koncentrál, akkor megállná a helyét közöttük.
Kovács csak az olimpiai bajnokkal nem bírt a Kreml-kupán
Kovács Sarolta az olimpiai címvédő Lena Schöneborn mögött a második helyen végzett a Kreml-kupán, az öttusázók moszkvai nemzetközi versenyén.
- címkék:
- Kovács Sarolta
- öttusa
- Címkefelhő »
Gyenesei és Demeter marad le az olimpiáról
Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Marosi Ádám és Kasza Róbert londoni nevezését javasolta a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) a Magyar Olimpiai Bizottságnak.
Kovács Saroltának ujjgyakorlat volt a junior Eb-győzelem
Az olimpiai kvótával rendelkező Kovács Sarolta nyerte a nők hagyományos versenyét a junior öttusázók székesfehérvári Európa-bajnokságán.
- címkék:
- Kovács Sarolta
- öttusa
- Címkefelhő »
Döntési kényszerben az öttusaszövetség
A korábban megszerzett négy mellé további két olimpiai kvóta jutott a magyar öttusázóknak az úgynevezett kvalifikációs ranglistáról. A hazai sportági szövetségnek (MÖSZ) június 15-ig kell jeleznie, melyik négy versenyző nevezését javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, országonként és nemenként ugyanis csak két-két öttusázó indítható a londoni játékokon.
- címkék:
- öttusa
- olimpia
- London 2012
- Címkefelhő »
Orosz siker az öttusázók Világkupa-döntőjén
Az orosz Ilja Frolov nyerte a férfiak versenyét az öttusázók kínai Világkupa-döntőjén.
- címkék:
- Ilja Frolov
- öttusa
- Címkefelhő »
Balogh Gábor alelnök lett az öttusa szövetségben
Alelnökké választották a Magyar Öttusa Szövetségben a sportág közelmúltjának egyik legeredményesebb hazai képviselőjét, az egyéniben kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes Balogh Gábort.
- címkék:
- Balogh Gábor
- öttusa
- Címkefelhő »
Már a vívásnál elszálltak a magyar esélyek a öttusavébén
Marosi Ádám a hatodik helyen végzett a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjében. Demeter Bence 13., Kasza Róbert pedig 29. lett. A magyar csapat negyedikként zárt. A dobogóra az olaszok, az oroszok és a dél-koreaiak állhattak fel.
- címkék:
- Marosi Ádám
- öttusa
- Címkefelhő »
Életem leggyorsabb lövészete
A Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila összeállítású magyar csapat ezüstérmet szerzett a római öttusa-világbajnokság szombati női versenyében. Tóth 39 fokos láza nem múlt el nyomtalanul, Kovácsnak vívásban fejlődnie kell.
Marosi elverte a mezőnyt, Demeter és Kasza beküzdötte magát a döntőbe
Demeter Bence, Marosi Ádám és Kasza Róbert is bejutott a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjébe. Demeter és Kasza nagy csatára kényszerült az utolsó számban, és épp hogy bekerült a legjobb 12-be, míg Marosi magabiztosan verte a C csoport mezőnyét.