Otmar Szafnauer

címke rss
Leleplezték az utolsó 2023-as versenyautót is a Forma-1-ben

Leleplezték az utolsó 2023-as versenyautót is a Forma-1-ben

Tizedik, utolsó csapatként az Alpine is bemutatta idei jármûvét, az A523-at. A színtiszta francia csapat csütörtök este Londonban tartotta meg a ceremóniáját, és az is kiderült, hogy Jack Doohan lesz a szezon során a tesztpilótája.

Hazája védelmi miniszterének nevezte a remeklõ pilótáját az Alpine csapatfõnöke

Archívum2022.12.24, 16:01

Az idei teljesítményéért nagy dicséretet kapott Otmar Szafnauertõl Esteban Ocon, aki nem tiltakozott az Alpine fõnöke által adott új titulus ellen.

Exfõnöke zárásként nagyot belerúgott az új csapatát lenyûgözõnek találó botrányhõsbe

Archívum2022.11.23, 09:54

Otmar Szafnauer meg van gyõzõdve arról, hogy Pierre Gasly jobb teljesítményre lesz majd képes az Alpine-nal 2023-ban, mint amilyenre Oscar Piastri lett volna. A McLarenhez távozó ausztrál pilóta elégedetten értékelt a keddi, abu-dzabi gumiteszt után.

A kínos ütközés után döbbenetes gyûlölethullám érte Alonso csapatát

Archívum2022.11.13, 10:19

Az Alpine közzétette, mennyi bántalmazó megjegyzés érkezett hozzájuk az online térben Fernando Alonso és Esteban Ocon ütközése után, de állítják, hogy ezt nem hagyják annyiban. A csapatfõnök egyúttal kritizálta a pilótákat is.

Eldõlt, mikor engedi el a botrányt okozó pilótáját Alonso csapata

Archívum2022.11.12, 14:44

Az Alpine megegyezett Oscar Piastri szerzõdésének felbontásáról, így az ausztrál pilóta a vártnál korábban, már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat követõ tesztnapon megkezdheti a közös munkát a McLarennel – írja a Motorsport.

Megtámadták az F1-es istállókat, csapatfõnök is van a károsultak között

Archívum2022.11.07, 09:10

F1-es csapatok tagjai is áldozatául estek egy globális hackertámadásnak. A károsultak között ott van az Alpine jelenlegi csapatfõnöke, Otmasr Szafnauer, valamint az Alfa Romeo fõstratégája is.

Reagált a csapata Alonso újabb fájdalmas kiesésére

Archívum2022.11.03, 12:32

Az Alpine szerint jobb így, mint egy megbízható, de gyengébb motorral menni, mivel a teljesítményt célzó fejlesztések most már tilosak egészen 2026-ig, az új erõforrások érkezéséig.

Egykori csapata elgondolkodott az F1-bõl távozó Ricciardo leigazolásán

Archívum2022.10.12, 13:35

Otmar Szafnauer elárulta, hogy Daniel Ricciardo is szóba került, amikor el kellett dönteniük, hogy kit szerzõdtetnek a távozó Fernando Alonso helyére. Az Alpine csapatfõnöke bízik benne, hogy Esteban Ocon és Pierre Gasly ismét összebarátkoznak.

Piastri bizarr és dühítõ eseményekrõl beszél, csapata kirúghatja õt

Archívum2022.09.04, 08:29

A 2023-ban a McLaren színeiben versenyzõ Oscar Piastri elárult néhány részletet arról, ahogyan az Alpine kezelte a helyzetét. Az ausztrál pilóta bizarrnak és dühítõnek titulálta az eseményeket, ám az enstone-iak fõnöke tagadta ezeknek egy részét, és kilátásba helyezte, hogy napokon belül felmenthetik õt a tesztpilótai kötelezettségei alól.

Otmar Szafnauer reagált a felvetésre, miszerint Alonso a szezon közben elhagyhatja az Alpine-t

Archívum2022.08.18, 14:34

Szafnauer elvetette azokat a felvetéseket, amelyek szerint az Alpine dönthet úgy, hogy a szezon közepén megválik Fernando Alonsótól, mielõtt rivális Aston Martinhoz kerülne.

Mercedes-méretûre akar hízni az F1 elitjébe vágyó csapat

Archívum2022.08.16, 23:45

Nagyszabású személyzetbõvítést tervez az Alpine, amely a legjobbak közé akar kerülni. Közel tíz százalékkal bõvítenék a létszámot.

Összeesküvés történt Alonso és a botrányt kirobbantó pilóta között?

Archívum2022.08.12, 16:28

Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfõnöke egyáltalán nem zárja ki, hogy Fernando Alonso, valamint Oscar Piastri, illetve menedzsereik összejátszottak, aminek következtében a csapat nagy valószínûséggel mindkét versenyzõjét elveszíti. Egy korábbi F1-es pilóta szerint Flavio Briatore keze van a dologban.

Hamilton helyett Vettel lehetett volna a Mercedes sztárja

Archívum2022.08.10, 14:30

Érdekes részletet árult el Vettelrõl egy korábban a Honda menedzsmentjében dolgozó szakember, ami alapján egészen másképp alakulhatott volna mindkét pilóta pályafutása.

Az Alpine fõnöke tombol és gyalázkodik

Archívum2022.08.07, 17:36

Otmar Szafnauer év elején éppen attól az Aston Martintól érkezett az Alpine-hoz, ahová 2023-tól Fernando Alonso igazol a jelenlegi csapatából, így jól ismeri, milyen háttérrel fog szembesülni a spanyol. A romániai születésû szakember azt is elismerte, több hûséget várt a szerzõdéshosszabbítását letagadó Oscar Piastritól.

Nem akartak Schumacheréhez hasonló visszaesést látni Alonsótól, ez vezetett a távozásához

Archívum2022.08.04, 14:03

Otmar Szafnauer úgy gondolja, az Alpine rövidebb távú, feltételes szerzõdésajánlata nem felelt meg a spanyolnak. A csapat viszont el akarta kerülni, hogy Michael Schumacherhez hasonlóan Alonso teljesítménye is visszaessen 40-es éveiben.

Korábbi csapattársa szerint rossz döntést hozott a csapatot váltó Alonso

Archívum2022.08.02, 15:44

Miután hétfõn bombaként robbant a hír, hogy 2023-tól Fernando Alonso veszi át a visszavonulását múlt héten bejelentõ Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál, Otmar Szafnauer és Felipe Massa is elmondta a véleményét az átigazolásról.

A sérülten teniszezõ Alonso ülését igencsak veszélyezteti az ausztrál tehetség

Archívum2022.06.02, 22:36

A kézproblémákkal küzdõ kétszeres világbajnok Monte-Carlóban maradt kikapcsolódni, Otmar Szafnauer csapatfõnök szerint viszont egyelõre nem alakult úgy a spanyol idénye, hogy biztos legyen a jövõ évi helye az istállónál.

Veszélyben az F1-es csapatok, többen kihagyhatják az utolsó futamokat?

Archívum2022.05.24, 14:26

Christian Horner úgy véli, ha nem emelik meg a jelenleg érvényben lévõ költségvetési korlátot, akkor a csapatok többsége nem fogja tudni végigcsinálni az idényt. A Red Bull csapatfõnöke az inflációra hivatkozva tette ezt a kijelentést, ám mások úgy vélik, a fejlesztésre szánt kiadások csökkentésével át lehet hidalni a problémát.

Alonso tíz éve volt utoljára ilyen versenyképes

Archívum2022.05.08, 20:17

A kétszeres világbajnok spanyol úgy gondolja, 2012-ben volt utoljára ennyire jó autója, noha az eddigi négy hétvégén mindössze két pontot szerzett. Az eddig peches Alonso és Otmar Szafnauer csapatfõnök szerint is sokkal több van az Alpine-ban, mint amennyit eddig mutatott, ezt pedig már a mai futamon is meg szeretnék mutatni.

Alonso fõnöke elárulta, miért hagyta ott Vetteléket

Archívum2022.04.05, 17:56

Az idén az Aston Martintól az Alpine-hoz szerzõdõ Otmar Szafnauer elmondta, miért távozott elõzõ munkahelyérõl. Az immáron a francia istálló csapatfõnöke úgy érezte, hogy egy új vezetõ érkezése miatt már jóval kisebb szerepet töltött be Silverstone-ban.

A McLaren és az Alpine is bezárná a több csapat által használt kiskaput

Archívum2022.03.15, 13:55

A McLaren csapatfõnöke gátat szabna a partnercsapatok közötti együttmûködésnek, mert szerinte az F1-nek valódi gyártókra van szüksége. Az Alpine-t vezetõ kollégája nem helyesli a közös szélcsatornát.

Hivatalos: Alonsóéknál folytatja Vettel egykori fõnöke

Archívum2022.02.17, 17:59

Az Alpine bejelentette, hogy az idei szezontól Otmar Szafnauer lesz az istálló csapatfõnöke. A francia alakulat egy másik érkezõ szakemberrõl is beszámolt, valamint egy meglévõ vezetõnek is új pozíciót adott.

Távozik az Alpine világbajnoka, hamarosan érkezhet az új csapatfõnök

Archívum2022.01.17, 14:52

Alain Prost szerzõdését nem hosszabbítja meg az Alpine, így a négyszeres világbajnok az idei évtõl már nem tagja a francia istállónak, amelynek hamarosan új ügyvezetõje és új szponzora is érkezhet.

Helycserés támadás jöhet Vettel és Alonso fõnökei között

Archívum2022.01.07, 17:09

Otmar Szafnauer távozása az Aston Martintól valóságos lavinát indíthat el. Sajtóértesülések szerint a román származású amerikai szakember másodmagával az Alpine-hoz igazol, egy ottani vezetõ viszont az ellenkezõ irányú utat teheti meg.

Csapatfõnök nélkül maradt az Aston Martin

Archívum2022.01.05, 15:21

Szerdán hivatalosan bejelentette az Aston Martin, hogy 12 év után távozik az istállótól a csapatfõnök Otmar Szafnauer. Az új szervezeti hierarchián még gondolkodnak, a szakember következõ állomása az Alpine lehet.

Fõnöke elárulta, mit tart Vettel legnagyobb erényének

Archívum2021.12.30, 13:30

Otmar Szafnauer méltatta Sebastian Vettel versenyzõi és emberei tulajdonságait az elsõ közösen teljesített idény után. Az Aston Martin csapatfõnöke ugyanakkor nem lepõdött meg a látottakon.

Vettel fõnöke szerint nem igaz, hogy átigazolna Alonso csapatához

Archívum2021.11.12, 08:55

Lapértesülések szerint az Aston Martin csapatfõnöke, Otmar Szafnauer az Alpine-nál folytathatja pályafutását, de az érintett tagadja, hogy erre készülne.

Vettel ismét bírálta az F1-et, volt fõnöke nem osztja a véleményét

Archívum2021.10.17, 17:58

Túl sok versenyt rendeznek a Forma-1-ben Sebastian Vettel szerint, ami nemcsak a nézõknek, hanem a csapatok személyzetének sem tesz jót. Volt fõnöke viszont úgy van vele, ha valakinek ez nem tetszik, az ne dolgozzon itt.

Aston Martin: Mindenki rosszul járt volna, ha Vettel abbahagyja

Archívum2021.10.03, 13:39

Az Aston Martin csapatfõnöke, Otmar Szafnauer örül, mert sikerült megtartaniuk Sebastian Vettelt, akit csapattársa, Lance Stroll is méltatott.

Vettel marad az F1-ben, már most várja a 2022-es szezont

Archívum2021.09.16, 11:23

Az Aston Martin megerõsítette, hogy 2022-ben változatlan felállással versenyeznek a Forma-1-ben, Sebastian Vettel és Lance Stroll lesz a két pilótájuk. Az új szabályok megjelenését nagy lehetõségnek tartják.

Az Aston Martin tagadja, hogy Vettel utódját keresi

Archívum2021.09.13, 18:51

Tartja magát a pletyka, hogy Sebastian Vettel és az Aston Martin már az idei szezon végén szakíthat és a négyszeres világbajnok visszavonul, fõnöke szerint azonban szó sincs arról, hogy súrlódás lenne közöttük.

Aston Martin: Vissza kellett volna adni Vettel 2. helyét

Archívum2021.08.10, 13:55

Közleményt adott ki az Aston Martin azután, hogy a Magyar Nagydíj sportfelügyelõi nem adták vissza a Sebastian Vetteltõl elvett 2. helyet, mert az autót továbbra is szabálytalannak tartják.

Vettel tagadja, hogy közremûködne a Red Bull mérnökeinek elcsábításában

Archívum2021.07.11, 01:09

Két magas beosztású szakember is elfogadta az Aston Martin ajánlatát, és ismét annál a csapatnál dolgoznak majd, ahol Sebastian Vettel is versenyez. Nagy kérdés azonban, hogy mikortól.

Nem mutat jól a tévében, átfesthetik az Aston Martin autóit

Archívum2021.07.02, 23:14

Az Aston Martin egyik szponzora, a BWT visszahozná a rikító rózsaszín fényezést a Forma-1-be, de a csapat elnöke és vezetõje nem támogatja az elképzelést, de ettõl még változhat az autó színe.

A Red Bulltól igazol technikai igazgatót az Aston Martin

Archívum2021.06.25, 13:14

Kibõvíti a technikai stábját az Aston Martin, az Alfa Romeo Racingtõl elcsábított Luca Furbatto után a Red Bull aerodinamikai részlegvezetõje, Dan Fallows lesz a technikai igazgató.

Damon Hill példája is szerepet játszott Vettel szerzõdtetésében

Archívum2021.06.19, 14:20

Az 1996-os világbajnok Damon Hill-lel szerzett tapasztalatnak is volt szerepe abban, hogy az Aston Martin leigazolta a Ferraritól elküldött Sebastian Vettelt, árulta el a silverstone-i gárda sportigazgatója.

Az Aston Martin cáfol, a Red Bull az újabb baleseteket sem zárja ki

Archívum2021.06.19, 09:45

Ahelyett, hogy csökkenne, egyre több az ismeretlen a Pirelli gumijainak bakui meghibásodása körül, az Aston Martin ugyanis megcáfolta az olasz gyártó F1-es fõnökének kijelentését. Eközben a McLaren szeretné, ha végre elárulnák, hogy pontosan mit csinált a Red Bull és a silverstone-i gárda az abroncsaival.

Räikkönenéktõl igazolt nagyon tapasztalt mérnököt az Aston Martin

Archívum2021.06.18, 10:31

Az Aston Martin szerzõdtette az Alfa Romeo fõtervezõjét, Luca Furbattót, a csapat eddigi technikai igazgatója pedig más pozíciót kapott. Utóbbi szerint ez csupán egy folyamat kezdete.

Az Aston Martin kitûzte a célt, az élcsapatok példáját követné

Archívum2021.06.15, 10:45

Néhány éven belül világbajnokságot akar nyerni az Aston Martin csapatfõnöke, de tudja, hogy a jelenlegi élen állóknak is kemény munkát kellett végezni ahhoz, hogy ez sikerüljön.

Az Aston Martin nem érti, miért halogatják a szárnytesztek szigorítását

Archívum2021.05.25, 18:36

A szabályokat kijátszó szárnyakat sokkal tovább tart megtervezni, ezért az Aston Martin csapatfõnöke nem érti, hogy miért csak a bakui hétvége után lépnek életbe a szigorúbb ellenõrzések.

A Mercedes is módosítani fog a hátsó szárnyán, de nem azért, amiért a többiek

Archívum2021.05.23, 10:40

Több csapatnak is módosítania kell a hátsó szárnyán a Francia Nagydíjig, miután az FIA szigorította a hajlékonyságot ellenõrzõ tesztet. A Mercedesnek nem kellene ahhoz, hogy átmenjen az új teszten, de mégis fog.

Hiába a sok pénz és nagy nevek? Mi történik az Aston Martinnál?

Archívum2021.05.15, 08:36

Az elsõ négy verseny után az Aston Martin nem azt a sikertörténetet írja, amire a gyártó mecénásai számítottak. Egyre több a negatív hang a csapat körül és a szabályokkal is szélmalomharcot vívnak.

A Ferrari és a Mercedes számíthat a kis csapatokra, a Red Bull nem

Archívum2021.05.11, 15:14

A kisebb csapatok fõnökei nem érzik, hogy kiszolgáltatottak lennének az autógyártók érdekeinek, de néhányan elismerik, hogy az erõforrások ügyében a beszállító érdekeit képviselik.

Vettelnek már befellegzett? Fõnöke még optimista

Archívum2021.04.24, 18:29

Otmar Szafnauer. az Aston Martin csapatfõnöke szerint csak idõ kérdése, és Sebastian Vettel maximálisan felveszi a ritmust. Vele ellentétben két korábbi pilóta is úgy véli, hogy a négyszeres világbajnok soha nem fogja visszanyerni régi formáját.

Az Aston Martin perrel fenyeget, ha nem kezdenek valamit a szabályokkal

Archívum2021.04.17, 09:26

Finoman fogalmazva is érdekes kijelentéseket tett az Aston Martin F1-es istállójának csapatfõnöke Imolában. Otmar Szafnauer azt várja, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kezdjen valamit a szerinte õket hátrányosan érintõ új szabályokkal, különben akár perelhetnek is.

Hülkenberg ismét F1-es feladatot kap, az Aston Martin számít rá

Archívum2021.04.08, 15:02

Újabb német pilótát igazolt az Aston Martin, ezúttal a csapatot már jól ismerõ Nico Hülkenberget szerzõdtették tartalékpilótának. Arról nincs hír, hogy a Mercedes is behívhatja-e.

Nem ez volt Vettel legjobb formája, de csapatánál nem aggódnak miatta

Archívum2021.03.30, 16:07

Viszontagságos hétvégével mutatkozott be Sebastian Vettel az Aston Martinnál, de csapatfõnöke szerint még túl korai következtetéseket levonni a formájával kapcsolatban.

Vettel ideges és dühös, ráadásul még büntetést is kaphat

Archívum2021.03.27, 21:15

Sebastian Vettel elsõsorban a Q1 végén tapasztalható káoszt és a két sárga zászlót emelte ki, miután már a Bahreini Nagydíj idõmérõjének elsõ szakaszában elvérzett, és még az is elképzelhetõ, hogy megbüntetik. Fernando Alonso nem számított ennyire jó szereplésre.

Aston Martin: Nagyon nehéz lesz legyõzni a Ferrarit

Archívum2021.03.11, 10:14

Tavaly simán legyõzte az Aston Martin elõdje, a Racing Point a küszködõ Ferrarit, de a brit istálló csapatfõnöke úgy sem számít könnyû szezonra az olaszok ellen, hogy õk is erõsítettek a télen.

Hiába Vettel érkezése, az Aston Martin még évekig nem számít világbajnoki címekre

Archívum2021.03.10, 08:24

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel érkezése ellenére az Aston Martin úgy számol, hogy még évekig nem fog beleszólni az F1-es világbajnoki címért folyó csatába. A cél ugyanakkor az, hogy ezt elõbb-utóbb megtehesse, aminek érdekében már most elindultak az ehhez szükséges folyamatok.

Nem akarják túlhajtani Vettelt, rugalmasabbnak tartják Péreznél

Archívum2021.03.04, 12:05

Továbbra sem tartanak az Aston Martinnál új igazolásuk, Sebastian Vettel esetleges melléfogásaitól, a technikai igazgató szerint könnyebb lesz együtt dolgozni a négyszeres világbajnokkal, mint elõdjével, Sergio Pérezzel. Vettel már jól beilleszkedett új csapatánál.

Sajátos gesztussal kedveskedett Vettel új csapattársainak

Archívum2021.03.01, 20:12

Új csapatfõnöke szerint rögtön megszerették Sebastian Vettelt az Aston Martinnál, ebben segítette a német pilótát, hogy érti a brit humort, bizonyítani akar és különleges gesztussal is készült.

Vettel akár már az idén visszatérhet a gyõztesek közé új csapatával

Archívum2021.02.17, 19:18

A balul sikerült 2020-as szezon után Sebastian Vettel akár már az idén visszatérhet a dobogó tetejére, véli Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfõnöke.

Ferraris botladozásai ellenére nincs baj Vettel önbizalmával

Archívum2021.02.14, 12:56

Otmar Szafnauer úgy véli, Sebastian Vettelnek nem kell sok idõ a beilleszkedéshez. Az Aston Martin csapatfõnöke szerint az istálló megfelelõ környezetet teremthet a négyszeres világbajnoknak, akirõl kijelentette, továbbra is magabiztos és motivált.

A kötött szabályok ellenére alaposan megújul Vettel elsõ Aston Martinja

Archívum2021.02.06, 15:56

Nem a megszokott mértékben, de alaposan továbbfejleszti az idén már Aston Martin néven induló istálló a tavalyi autóját, ami feltûnõen hasonlított a Mercedesre, és ez idén is így maradhat.

Az Aston Martin mérnökei máris ámuldoznak Vettelen

Archívum2021.02.05, 17:49

Sebastian Vettel az Aston Martin F1-es csapatának gyárában tett elsõ látogatása során megmutatta, hogy mitõl lett négyszeres világbajnok, a csapatfõnök Otmar Szafnauer ódákat zengett róla.

Az Aston Martinnál nem fogják Vettelt hibáztatni

Archívum2021.01.25, 16:31

Minden adott lesz ahhoz, hogy az Aston Martinnál Sebastian Vettel visszaszerezze elveszett önbizalmát. A négyszeres világbajnok sem tagadja, hogy a nyugodtabb környezet elõnyére válhat.

Nem lesz pink az Aston Martin, a csapat új fõszponzort jelentett be

Archívum2021.01.07, 18:41

Beigazolódtak a pletykák és az Aston Martin jogelõdje, a Racing Point arculatát meghatározó korábbi fõszponzor helyett a brit autógyár csapata immáron új partnerrel készül az F1-es visszatérésre.

A Ferrari és a Mercedes jár a legrosszabbul az új díjazási rendszerrel

Archívum2021.01.03, 19:26

Tavaly a Forma-1 hatalmas bevételkiesést könyvelt el a koronavírus miatt, azonban ha a helyzet normalizálódik, a kis- és középcsapatok sokkal jobb pénzügyi helyzetbe kerülhetnek. Ennek oka az új díjazási rendszer, valamint a költségvetési plafon.

Hivatalosan is visszatért a Forma-1-be az Aston Martin

Archívum2021.01.01, 09:37

Hatvanegy év után hivatalosan is visszatért a Forma-1-be az Aston Martin, amely január 1-jével elindította F1-es istállójának weboldalát és közösségi felületeit, Lawrence Stroll és Otmar Szafnauer révén pedig a szurkolókhoz is szólt.

Sainz megúszta a büntetést, a McLarené lett a konstruktõri harmadik hely

Archívum2020.12.13, 19:47

A sportfelügyelõk nem találták szabálytalannak Carlos Sainz lassítását az Abu-dzabi Nagydíjon, így nem büntették meg a spanyol pilótát, amivel biztossá vált, hogy a McLaren megelõzte a Racing Pointot a konstruktõri pontverseny harmadik helyéért folytatott csatában.

Pár nappal elsõ gyõzelme elõtt még két autónyi alkatrésze sem volt a Racing Pointnak

Archívum2020.12.06, 23:12

Nem mindennapi összefogás elõzte meg a Racing Point történetének és Sergio Pérez pályafutásának elsõ F1-es gyõzelmét, a Bahreini Nagydíjon elszenvedett kettõs kiesés ugyanis nehéz helyzetbe hozta az istállót.

Vettel nem érti, hogy ha Alonso tesztelhet, õ miért nem

Archívum2020.12.05, 16:48

Továbbra is áll a bál Fernando Alonso körül, miután a kétszeres F1-es világbajnok részt vehet az abu-dzabi teszten, amelyen elméletileg csak fiatal pilóták szerepelhetnek. Sebastian Vettel és Otmar Szafnauer sem érti, hogy ez hogyan lehetséges, a Racing Point csapatfõnökének viszont a Renault-t irányító kollégája igencsak odaszúrt.

A csalódott Stroll és fõnöke is megvédte a Racing Point stratégiáját

Archívum2020.11.15, 17:42

Lance Stroll és Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfõnöke is kijelentette, hogy az adott helyzetben jó döntést hoztak, amikor a kanadai pilótát másodszor is kihívták kereket cserélni. A boldogan nyilatkozó Sergio Péreznek a verseny elején fogalma sem volt, hogy Max Verstappen üldözi.

Összesen hét koronavírusos esetet találtak eddig a Racing Pointnál

Archívum2020.10.31, 12:34

Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfõnöke az imolai sajtótájékoztatón elárulta, a két versenyzõ és Lawrence Stroll tulajdonos mellett négy másik csapattagnál is kimutatták a koronavírust.

A McLaren ügyvezetõje nekiment a Racing Pointnak a koronavírusos Stroll miatt

Archívum2020.10.24, 10:59

Zak Brown élesen bírálta a Racing Pointot azért, ahogyan a silverstone-i gárda az Eifel Nagydíjon rosszullétre panaszkodó, késõbb pozitív koronavírustesztet produkáló Lance Stroll esetét kezelete. A McLaren ügyvezetõ igazgatója szerint a többi csapat irányába is felelõsséggel tartoznak, ezért szükség van az átláthatóságra a gyanús eseteknél. Szerinte ez ebben az esetben nem volt meg.

A Racing Point csapatfõnöke szerint nem hibáztak, amiért nem tesztelték újra Strollt

Archívum2020.10.22, 22:01

Otmar Szafnauer, a Racing Point Forma-1-es istállójának csapatfõnöke szerint a világon senki nem veszi náluk komolyabban a koronavírus-járványt, és egyetlen F1-es csapat sem teszteli annyit az alkalmazottait, mint õk. A fertõzésen átesett Lance Strollt azért nem tesztelték le újra, miután ismét rosszul lett, mert a pilóta Svájcból telefonáló orvosára hallgattak.

Racing Point: Vettel nem felejtett el vezetni

Archívum2020.10.15, 12:10

Otmar Szafnauer úgy véli, az istállónál uralkodó légkör segíthet Sebastian Vettelnek, hogy ismét kivirágozzon. A Racing Point csapatfõnöke hozzátette, a négyszeres világbajnok érkezése számukra is elõrelépést jelenthet.

A WC-rõl sem tudott leszállni a Racing Point helyettesítésre szoruló pilótája

Archívum2020.10.11, 10:00

Otmar Szafnauer, a Racing Point F1-es istállójának csapatfõnöke részleteket osztott meg arról, hogy miért kellett beugrania Nico Hülkenbergnek az Eifel Nagydíjon Lance Stroll helyére.

Pérez véletlenül tudta meg, hogy jövõre már Vettel fog ülni az autójában

Archívum2020.09.28, 15:33

Sergio Pérez megerõsítette, hogy már a bejelentés elõtt megtudta, hogy az Aston Martinná váló Racing Point jövõre már nem tart igényt a szolgálataira, mivel akarata ellenére hallotta a csapattulajdonos errõl szóló telefonbeszélgetését.

Racing Point: Vettel leigazolása ritka lehetõség

Archívum2020.09.17, 13:59

Komoly beruházásokkal készül Sebastian Vettel érkezésére a jövõre Aston Martin néven induló Racing Point. További sztárigazolásokról is pletykálnak.

Az USA-tól Japánig: minden csapatfõnök emlékszik a Ferrarira

Archívum2020.09.12, 19:21

A Toszkán Nagydíjon a Ferrari 1000. alkalommal áll rajthoz a Forma-1-ben. Az ellenfelek csapatfõnökei jól emlékeznek az elsõ alkalomra, amikor látták versenyezni a Ferrarit, bárhol is voltak éppen a világban.

Akár Räikkönen maradásától is függhet Pérez jövõje

Archívum2020.09.12, 14:19

Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfõnöke szerint Sergio Pérez elküldésével az istálló nagy értéktõl válik meg. A mexikói pilótát reálisan a Haas vagy az Alfa Romeo szerzõdtetheti, utóbbinál viszont sok minden múlik azon, hogy Kimi Räikkönen folytatja-e pályafutását.

Új gyárral és további igazolásokkal várja Vettelt az Aston Martin

Archívum2020.09.11, 22:57

Pályafutása legjobb szakaszában jár Sebastian Vettel, véli a jövõre Aston Martin néven induló Racing Point csapatfõnöke, aki úgy véli, a négyszeres világbajnok tökéletesen passzol a céljaikhoz.

A McLaren fõnöke ismét odaszúrt õt kritizáló kollégájának

Archívum2020.08.15, 10:18

Úgy érzi, van igazság abban, amit a Racing Point ingerült csapatfõnöke egy héttel ezelõtt mondott róla, de Zak Brown, a McLaren ügyvezetõ igazgatója ennek ellenére nem bírta ki, hogy ne szóljon vissza honfitársának.

99%-ig biztos, hogy mikor térhet vissza a koronavírusos Pérez

Archívum2020.08.10, 12:38

Csapatfõnöke 99%-os bizonyossággal megjósolta, hogy mikor ülhet újra autóba a legutóbbi két Forma-1-es futamot koronavírus-fertõzés miatt kihagyni kényszerülõ Sergio Pérez.

Egymásnak esett a Racing Point és a McLaren fõnöke az autómásolás miatt

Archívum2020.08.08, 19:36

Élesen bírálta a Racing Pointot a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown, majd Otmar Szafnauer személyeskedve reagált a vádakra. A botrányt kavaró csapat áll a további vizsgálatok elé.

A Ferrari és három másik csapat szigorúbb büntetést akar a Racing Pointnak

Archívum2020.08.08, 11:21

Négy istálló, köztük a Ferrari is jelezte abbéli szándékát a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA), hogy megóvja a sportfelügyelõk által a Mercedest másoló Racing Point ellen hozott ítéletet, mivel az szerintük túl enyhe volt. A Ferrari csapatfõnöke további tisztázást szeretne arról, hogy szabályos-e, amit a silverstone-i gárda tett.

Újabb jel mutat arra, hogy Vettel közeledik a Racing Pointhoz

Archívum2020.08.05, 10:08

A Forma-1 ismert fotósa, Mark Sutton vasárnap szemtanúja volt annak, hogy Sebastian Vettel és Otmar Szafnauer a Racing Point csapatfõnökének az autójában hagyta el a pályát. Gerhard Berger azt javasolná a négyszeres világbajnoknak, hogy az idény végén vonuljon vissza, de ha nem így tesz, akkor az osztrák expilóta szerint a silverstone-i alakulat lenne a legjobb választás.

Csapatfõnöke elmondta, mikor térhet vissza a koronavírusos Pérez

Archívum2020.08.03, 13:46

A Brit Nagydíjat kihagyni kényszerülõ koronavírusos Sergio Péreznek nem elég annyi a visszatéréshez, hogy kigyógyul a betegségbõl, ha ugyanis a brit egészségügyi hatóság a megváltozott elõírásokat alkalmazza rá, negatív tesztek esetén is ki kell hagynia még egy futamot.

A Racing Point tagadja, hogy Pérezzel július végéig kellett volna szakítani

Archívum2020.08.01, 14:29

Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfõnöke tagadta a sajtóban elterjedt spekulációt, amely szerint Sergio Pérez felé július 31-ig kellett volna jelezni, ha felbontanák a szerzõdését.

A koronavírusos Pérez nem szegett szerzõdést a hazautazással

Archívum2020.08.01, 10:54

A Racing Point csapatfõnöke szerint a Brit Nagydíj elõtt pozitív koronavírustesztet produkáló Sergio Pérez semmi rosszat nem tett, amikor a jelenleg a tizedik legfertõzöttebb országnak számító Mexikóba repült, hogy meglátogassa a családját és balesetet szenvedett édesanyját.

Problémák sorát kellett megoldani Hülkenberg visszatéréséhez

Archívum2020.07.31, 14:51

Mindössze egy napja volt a Racing Pointnak, hogy pótolja Sergio Pérezt, miután kiderült, a mexikói pilóta koronavírustesztje pozitív lett. A csapat ráadásul nem akárkit, hanem rutinos jelöltet keresett.

Befagyaszthatja az állást a Magyar Nagydíjon a Mercedes és a Racing Point

Archívum2020.07.19, 10:05

Csatázhat a gyõzelemért a Mercedes két pilótája a Magyar Nagydíjon, de eltérõ boksztaktikákra nem számíthatnak. A Racing Pointnál a csapatutasítás sem kizárt a lehetõ legjobb eredmény elérése érdekében.

A szerzõdések ellenére nem kizárt Vettel érkezése a Racing Pointhoz

Archívum2020.07.17, 22:11

A Racing Point csapatfõnöke méltatta az istállót erõsítõ Sergio Pérezt, de az érvényes szerzõdés ellenére nem garantálta, hogy a mexikói pilóta jövõre is náluk versenyezhet. Sebastian Vettel esetleges leigazolásával kapcsolatban nem szorítja határidõ a csapatot.

Vettel eddig nem kereste az Aston Martint

Archívum2020.06.14, 15:18

Otmar Szafnauer kijelentette, bár hosszú ideje barátságot ápol Sebastian Vettellel, a négyszeres világbajnok nem vette fel vele a kapcsolatot, amióta bejelentették, hogy szezon végén távozik a Ferraritól. A Racing Point csapatfõnöke úgy véli, saját pilótái között idõvel megfordul az erõsorrend.

Hosszú idõ után újra idei F1-es autó gurul pályára

Archívum2020.06.11, 10:24

Jövõ héten szerdán Lance Stroll egy forgatási nap keretében kezdi meg a felkészülést az idénynyitóra a Racing Pointtal Silverstone-ban. Ezzel több mint három hónap után elõször gurulhat pályára 2020-as F1-es autó.

A Racing Point elárulta, miért klónozta a világbajnok Mercedest

Archívum2020.04.25, 13:33

Otmar Szafnauer, a Forma-1-es Racing Point-istálló csapatfõnöke elárulta, hogy elsõsorban miért akarták lemásolni a Mercedes aerodinamikai koncepcióját. A szakember arról is beszélt, hogy rövidesen a gyõzelmekért akarnak harcolni.

Mercedes: A Wolffról szóló pletykákkal csak károkat akarnak okozni

Archívum2020.04.05, 11:24

A Mercedes F1-es istállója közleményben állítja, Toto Wolff marad jelenlegi pozíciójában, és az Aston Martinnal kapcsolatos híresztelések csupán arra szolgálnak, hogy megingassák az istállót. Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfõnöke úgy véli, kollégája idén és jövõre újabb címeket akar nyerni a brackley-iekkel.

A Red Bulltól is érkeznek szakemberek az átalakuló Aston Martinhoz

Archívum2020.02.25, 18:25

Lelkesen készül a Racing Point csapatfõnöke arra, hogy a silverstone-i istálló jövõre felvegye az Aston Martin színeit és ezzel együtt igazi gyári alakulattá váljon.

Stroll az F1 egyik élcsapatává tenné az Aston Martinná váló Racing Pointot

Archívum2020.02.11, 14:45

Technológiai és üzleti elõnyt is vár a Racing Point és az Aston Martin befektetõje, Lawrence Stroll attól, hogy a két vállalat együttmûködésbe kezd, árulta el Otmar Szafnauer. A csapatfõnök örül, hogy egy évük van gyári istállóvá válni.

Két idei F1-es autóbemutatót is rendeznek Ausztriában

Archívum2020.01.22, 20:15

Az Alpha Tauri mellett a Racing Point is a szomszédos Ausztriában tartja idei F1-es autójának bemutatóját. A csapat javulni akar, de figyelmeztettek, hogy ehhez idõ kell. 

Elkaszálhatják a 2020-as gumik bevezetését a csapatok

Archívum2019.11.06, 10:31

Az USA Nagydíj pénteki szabadedzésein minden istálló kipróbálhatta a Pirelli 2020-ra szánt egyik gumikeverékét, a visszejelzések pedig egyöntetûen negatívak voltak. A csapatfõnökök megegyeztek, hogy hagynak idõt az adatok elemzésére, többen azonban már most úgy vélik, hogy jövõre maradni kellene az idei, rengeteg kritikát kapó gumiknál.

Racing Point: Drága és felesleges a tankolás visszahozása

Archívum2019.08.17, 19:54

Jean Todt nemrég elhessegette azokat a véleményeket, amelyek szerint a tankolás visszahozása az F1-be a költségeken múlna. Megkérdeztük a Racing Point vezetõit, hogy mekkora összegrõl van szó.

Vettel üdvözli, hogy az F1-es pilóták is beleszólhatnak a szabályokba

Archívum2019.08.16, 19:42

Két tárgyaláson is részt vettek az F1-es versenyzõi szakszervezet küldöttjei. A Hungaroringen a Ferrari pilótája, Sebastian Vettel és a Racing Point csapatfõnöke, Otmar Szafnauer is úgy vélte, jó ötlet bevonni a versenyzõket a 2021-es szabályok kidolgozásába.

A Racing Point meglépi, amit sokak szerint a Ferrarinak is kellene

Archívum2019.05.17, 18:18

A Ferrari idei szenvedéseinek egyik oka a jelek szerint az, hogy a csapat alapjaiban elhibázott aerodinamikai koncepcióval kezdte az idei szezont. A vörösök által követett irányt, vagy legalábbis ahhoz közel állót alkalmaz a Racing Point is, de már nem sokáig, a nyári szünet elõtt ugyanis új utat választ. Lehet, hogy a maranellóiaknak is ezt kellene tenni?

Schumachernek is szerencse kellett, Ocon ideje is eljön még

Archívum2018.12.13, 15:31

Korábbi csapatfõnöke, Otmar Szafnauer szerint nem jelzésértékû, hogy a fiatalok egyik legjobbjának tartott Esteban Oconnak jövõre nem jut ülés az F1-ben. Eddig elégedettek Lance Stroll munkájával.

Ferrari: A 2019-es szabályváltozások nem érik el a céljukat

Archívum2018.12.02, 12:58

A Red Bull után a Ferrari csapatfõnöke is kételkedik abban, hogy jövõre könnyebb lesz elõzni az F1-ben. Megállapodást szeretnének az F1 jövõjérõl, de kapkodást nem.

Bejelentették Strollt, teljes az F1 2019-es mezõnye

Archívum2018.11.30, 18:09

Már mindenki kész tényként kezelte, és végre a Force India is megerõsítette, hogy Lance Stroll lesz Sergio Pérez csapattársa.

Úgy tûnik, csõdöt mondanak a 2019-es szabályváltoztatások az F1-ben

Archívum2018.10.30, 13:39

Jelentõs mértékben veszítenek a leszorítóerõbõl a 2019-es módosítások miatt az F1-es csapatok, de ezt hamar behozzák, elõzni pedig nem valószínû, hogy ezentúl jóval könnyebb lesz.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ