összeolvadás

címke rss

Összeolvad a T-Mobile és a Sprint

Gazdaság2019.07.29, 10:34

Az amerikai igazságügyi minisztérium engedélyezte a T-Mobile és Sprint 26 milliárd dolláros összeolvadását.

Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és a DK

Itthon2019.06.17, 16:45

„Azt, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, azt tudom, hogy ez ma két párt. Két jelentősen különböző párt” – hétfői sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, képviselője meglehetősen sejtelmesen válaszolt arra az újságírói kérdésre, miszerint egyesül-e az MSZP és a DK. Ebből még bármi lehet, Gréczy előhúzta kommunikációs kalapjából Gyurcsány Ferenc pártelnök egy évvel ezelőtti gondolatmenetét, amelyben egy nagy demokrata pártról értekezett. 

Kihátrált a Fiat Chrysler, nem egyesülnek a Renault-val

Gazdaság2019.06.06, 10:58

A Fiat Chrysler bejelentette, hogy visszalép a Renault-nak tett 35 milliárd dolláros egyesülési ajánlatától, és a francia autógyártóban 15 százalékos részesedéssel bíró párizsi kormányt hibáztatta azért, hogy nem jött létre a világ harmadik legnagyobb autógyártó cége. 

Kínában jöhet létre a világ legnagyobb acélgyártója

Gazdaság2019.06.03, 17:02

A kínai China Baowu Steel Group, a világ második legnagyobb acélgyártója, a Nikkei Asia Review értesülései szerint, összeolvad a belföldi riválisával, a Magang Holdinggal. A két vállalat az egyesülés után lőtávolba kerül ahhoz, hogy átvegye az első helyet az ArcelorMittal-tól.

Egymás után vásárolhatják fel a világ legnagyobb kaszinóit

Gazdaság2019.05.08, 16:51

Egyre fokozódik a felvásárlási és összeolvadási aktivitás a kaszinóiparban. Különösen Ázsiában lehet izgalmas a következő időszak, ahogy a nagy amerikai cégek folyamatosan próbálnak terjeszkedni a versenytársak bekebelezésével.

Beragadtak a megaüzletek, leálltak a nagy vállalati felvásárlások

Gazdaság2019.04.04, 12:28

Majdnem teljesen eltűntek a nagy, határokon átívelő megaüzletek a vállalati felvásárlási és összeolvadási piacról 2019 első negyedévében – derül ki egy friss jelentésből. Kína és Európa kimondottan gyengén teljesített, azonban az Egyesült Államok az egész évre kitartó reményt jelentheti a piacon.

Több ezer dolgozót rúg ki a Disney a gigaüzlet után

Gazdaság2019.03.20, 14:09

A Walt Disney véglegesítette a 21 Century Fox 71 milliárd dolláros felvásárlását, most viszont a beígért költségcsökkentést is végre kell hajtaniuk, emiatt pedig ezrek veszthetik el állásukat.

Erős volt tavaly a cégek felvásárlási étvágya

Gazdaság2019.03.10, 13:07

Erős évet produkáltak tavaly a cégek a felvásárlási és összeolvadási piacon, aminek eredményeként a közepes méretű tranzakciók száma globálisan 2,5 százalékkal bővült éves alapon. Bár a világgazdasági bizonytalanságok lerontják a hangulatot, a várakozások szerint az idei évben is kitarthat a cégek üzleti étvágya.

Ki kit vett meg? Az év legnagyobb cégfelvásárlásai

Archívum2018.12.31, 09:13

A vállalati tranzakciók (felvásárlások és összeolvadások – M&A) látványosan erős évet produkáltak 2018-ban, dacára a napról napra hallható bizonytalanságoknak. A vállalatvezetők azonban inkább a hosszú távú lehetőségekre figyelnek, vagyis sokakat nem tudtak eltántorítani az időszakos kellemetlenségek. Ráadásul egyre inkább úgy látszik, hogy a piaci volatilitás kitartóan velünk marad, vagyis sokakban az is fölmerülhetett, nem érdemes várni a nyugodt időszakra – derül ki a Baker McKenzie év végi jelentéséből.

Újabb megaüzlet az Egyesült Államokban

Gazdaság2018.12.18, 15:53

Az amerikai illetékes hatóságtól megkapta az engedélyt az egyesüléshez az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb távközlési cége, a T-Mobile és a Sprint.