Oscar 2017

címke rss
Négy magyar nő is dönthet mostantól az Oscarról

Négy magyar nő is dönthet mostantól az Oscarról

Még soha nem fogadott be olyan sok új tagot az Amerikai Filmakadémia, mint most. Többek között Dwayne Johnson, Margot Robbie és a Marvel több szuperhőse is dönthet az Oscar sorsáról. Magyarokat is rekordszámban hívtak meg, többek közzött az Oscar-díjat nyert Mindenki rendezője és producere, Deák Kristóf és Udvardy Anna, illetve a Testről és lélekről című filmjével Arany Medvét nyert Enyedi Ildikó is szavazhat majd. 

A magyar filmesnek csak bajt hozott az Oscar-díj

Film2017.06.12, 14:38

Az Oscar korántsem jelenti azt, hogy a díjazott onnantól kezdve hátradőlhet, mert onnantól minden ajtó megnyílik előtte, és sikert sikerre fog halmozni. Halle Berry tudna erről mesélni. Az Oscarral jutalmazott magyar rövidfilm, a Mindenki producerét csupa csalódás érte a díj átvétele óta, egy elkeseredett Facebook-bejegyzésben mesélt arról, hogy sok barátot elveszített és hogy a szobor nem változtatott a helyzetén.

Kiderült, Nicole Kidman miért tapsolt olyan furcsán az Oscaron

Film2017.03.10, 22:33

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Christopher Polk middle on 5472 3648 A díjkiosztó közben a következő gyötrelmes dilemmával szembesült: ha tapsol, akkor annak a gyűrű láthatja baját, ha viszont nem tapsol, akkor az is kínos helyzetet eredményez. Ennek a dilemmának a feloldása volt ez a furcsa tetszésnyilvánítás, amely az Oscar-gála óta bejárta az egész internetet. Kidman vallomásának hála eggyel kevesebb rejtély maradt a világban. Nicole Kidman megkérdezte tőlem, hogy igazi-e a hajam http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20170301-nicole-kidman-megkerdezte-tolem-hogy-igazi-e-a-hajam-gasparfalvi-dorka-mindenki-oscar-2017.hhtml ...

Eva Mendes a gyerekeit választotta az Oscar helyett

Life.hu2017.03.09, 19:39

Ryan Gosling idén is kedvese nélkül jelent meg az Oscar-gálán, de eddig senki sem tudta, hogy Eva Mendes miért kerüli ennyire a reflektorfényt. Most elárulta az okát...

Deák Kristóf: Az Oscar édes teher, nem szeretném mindennap látni

Film2017.03.09, 12:06

Az Oscart nyert Mindenki alkotógárdája a díjkiosztó óta először gyűlt össze a hazai nyilvánosság előtt. Stílszerűen a Bakáts Téri Általános Iskola tornatermét választották helyszínnek, azt az intézményt, ahol a film jelentős részét forgatták. Deák Kristóf elmesélte, hogy örül a film körül kirobbant heves értelmezési vitának, Gáspárfalvi Dorka szerint nagyon sok rossz cikk jelent meg a filmről az Oscar óta. A találkozó végén előbb elérzékenyültünk a gyerekkórus éneklésétől, aztán a pillanatok alatt kitört bulit csodáltuk, sok-sok kéz nyújtózott, hogy megérinthesse a szobrot.

Tényleg ez volt az év legjobb alakítása

Unikornis2017.03.04, 08:48

Casey Affleck hétfőn hajnalban megkapta az Oscar-díjat A régi város című filmben nyújtott alakításáért, a film író-rendezője, Kenneth Lonergan pedig a legjobb eredeti forgatókönyv díját vitte haza. Hogy volt-e jobb film tavaly ennél, arról lehet vitatkozni, de hogy A régi város a teljes Oscar-mezőnyt kenterbe verte, az nem kérdés.

Interjú az Oscar- díjas Mindenki című film egyik főszereplőjével, Szamosi Zsófival

Life.hu2017.03.03, 14:01

Szamosi Zsófi, az Oscar-díjas Mindenki című film tanárnője a Life.hu riporterének adott interjúban elárulta, hogy milyen egy Oscart nyert filmben szerepelni....

Mezítláb jött ki a magyar színésznő az Oscar-gáláról

Film2017.03.02, 19:27

Forrás: Szamosi Zsófia middle off 720 960 A színésznő szerda este tért vissza Magyarországra, mesélte nekünk, hogy Los Angelesben a barátja és a macskája hiányzott neki nagyon. Szusszanni sem volt ideje a hazatérés után, ugyanis gőzerővel készül egy hamarosan forgó nagyjátékfilmre, amelyben az abszolút főszerepet alakítja.  Szamosi Zsófia: Mel Gibson is elment mellettem a folyosón http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20170227-mel-gibson-is-elment-mellettem-a-folyoson-szamosi-zsofia-mindenki-oscar-2017.html Nicole Kidman megkérdezte tőlem, hogy igazi-e a hajam http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20170301-nicolee-kidman-megkerdezte-tolem-hogy-igazi-e-a-hajam-gasparfalvi-dorka-mindenki-oscar-2017.html ...

Kiderült, ki a hibás az Oscar-baki miatt

Life.hu2017.03.01, 15:02

Az idei Oscar-gálán történt minden idők legdurvább bakija: Warren Beatty és Fay Dunaway rossz kártyát kaptak, így rossz film címét hirdették győztesnek. Végül kínos módon, de kiderült, hogy a Kaliforniai álom helyett a Holdfény nyerte a legjobb film díját idén.

Nicole Kidman megkérdezte tőlem, hogy igazi-e a hajam

Film2017.03.02, 09:39

Hétéves kora óta kaszkadőrködik, már volt része sok rázós kalandban. Forgatott filmet Helen Mirrennel, reklámot Antonio Banderasszal, úgyhogy bírja a sztárok közelségét. De így is nagy sokk volt Gáspárfalvi Dorka számára a vasárnapi Oscar-gála, amin a Mindenki egyik főszereplőjeként vehetett részt. Amikor kimondták a magyar kisfilm címét a Dolby Theatre színpadán, az idő is megállt a 14 éves lány számára. De utána összeszedte magát, belógott egy menő partiba, egy órán át Meryl Streepet hajkurászta, majd leszólította Nicole Kidmant egy közös fotóra. Ilyen volt az Oscar-díjkiosztó estéje, Gáspárfalvi Dorka szavaival, akit telefonon érrtünk ...

Miért nem ment fel a két magyar kislány az Oscar-színpadra?

Film2017.03.01, 09:37

Forrás: Facebook middle off 960 720 A két kislány azzal együtt is életre szóló élményekkel gazdagodott, hogy nem tudtak felmenni a színpadra. A gála utáni bulin például Nicole Kidmannel, Samuel L. Jacksonnal és Jeff Bridgesszel álltak össze egy-egy közös képre, de a díjkiosztó műsorvezetőjével, Jimmy Kimmellel is összejött nekik egy közös szelfi.  Tele volt a fejünkkel a híradó Az egyik 14, a másik még csak 13 éves, de máris egy Oscar-jelölt film főszereplőiként utazhattak a Los Angeles-i díjkiosztóra. A Mindenki című kisfilm gyerekszereplőivel ültünk le beszélgetni, Gáspárfalvi Dorkával és Hais Dorottyával, akiket már megiismernek ...

Az Oscar-nyertes magyar lányok a gála hőséről is elterelik a figyelmet

Film2017.03.01, 12:34

Forrás: Facebook middle off 644 859 A Mindenki a legjobb élő szereplős kisfilmek mezőnyében győzedelmeskedett a vasárnap esti Oscar-gálán, ebben a kategóriában eddig még jelölésig sem jutott magyar alkotás. Gáspárfalvi Dorkával és Hais Dorottyával készült interjúnkat itt olvashatja el.  A fenti videót heavencloudly ajánlotta a figyelmünkbe, köszönjük neki! 

Megoldódott Salma Hayek és Deák Kristóf civakodásának rejtélye

Film2017.03.01, 09:34

A rendező következő kisfilmjének a megvalósítása már a célegyenesben van, A legjobb játék címen fut, és várják azok jelentkezését, akik szerepelni szeretnének benne. Ha érdekli a dolog, siessen, ugyanis ma jár le a határidő.  Ebben a cikkben tudhat meg többet a feladatról és a jelentkezés módjáról. Ha beválogatják, egy Oscar-díjas film rendezőjének a filmjében fog feltűnni, kevés dolog van a világon, ami ennél menőbbnek hangzik.  Soha nem hibáztak még ekkorát Oscar-díj-átadón http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20170227-oscar-osszefoglalo-2017-mindenki-kaliforniai-alom-holdfeny-emma-stone-warren-beatty.html A magyar ffilm ...

Megvan a hatalmas Oscar-baki felelőse

Film2017.02.28, 12:30

Az Oscar-szavazásokért felelős tanácsadó cég szerint egyik képviselőjük, Brian Cullinan a felelős azért, hogy elsőre rossz győztest hirdettek a legjobb film kategóriájában. A férfi ugyanis egy másik kategória borítékját adta oda a díjat kihirdető Warren Beattynek és Faye Dunaway-nek. Elképzelhető, hogy a twitterezés terelte el a figyelmét, a közösségi portálon a díj átadása előtt pár perccel posztolt egy képet a backstage-ből.

Rég nézték ilyen kevesen az Oscar-gálát

Tévé2017.02.27, 21:15

2008 óta minden Oscar-gálára többen voltak kíváncsiak, mint a mostanira, az első adatok szerint alig 33 millió amerikai kapcsolódott be az adásba.

Az Oscar-gála megdöbbent arcait órákon át lehet tanulmányozni

Film2017.02.27, 18:24

Forrás: Los Angeles Times middle on 1200 675 A legtöbb színész tátott szájjal, megdöbbent arckifejezéssel figyeli a rettentően kínos eseményeket. A kép jobb szélén Meryl Streep riadtan hajol előre, róla egy unokáiért rajongó nagymama jutott az eszembe. Komoly bajba jutottak a szerettei, de legnagyobb bánatára nem tud segíteni rajtuk. Mögötte Dwayne Johnson nézi, de nem érti, mi folyik a színpadon. Ezt az arcát már számos vígjátékban megvillantotta, de az csak színészet volt, itt tényleg tanácstalanul bámul ki a fejéből. A gála végén bekövetkező csavar Salma Hayeket is sokkolta.  A legnagyobbra Michelle Williams tátja a szájáát, ...

Zseniális közös fotó készült az Oscaron Julia Robertsről és unokahúgáról

Tévé2017.02.27, 16:59

Emma Roberts, a Scream Queens: Gyilkos történet sztárja sajnos vőlegénye, a szintén színész Evan Peters nélkül vett részt a vasárnapi Oscar-gálán. Helyette híres nagynénjével, Julia Robertsszel bandázott egy kicsit – meglehetősen sajátos módon.

Emma Stone elmondta véleményét az Oscar-bakiról

Life.hu2017.02.27, 15:48

Talán az évezdred Oscar-bakiját sikerült elkövetnie Warren Beattynek, aki tévesen a Kaliforniai álmot és nem a Holdfényt mondta győztesnek a 89. Oscar-gálán... Emma Stone tiszta vizet öntött a pohárba.

Mel Gibson is elment mellettem a folyosón

Film2017.02.28, 19:50

Szamosi Zsófia tíz évig volt a Pintér Béla-társulat tagja, szerepelt a Terápia című HBO-sorozatban, és A martfűi rémben. 2014 végén eljátszotta a főszerepet egy pályakezdő rendező szerény rövidfilmjében, a Mindenkiben, és két és fél évvel később Justin Timberlake mellett vonult az Oscar-gála vörös szőnyegén, próbált nem elesni az uszályos ruhájában, ahogy baktatott fel a Dolby Theatre színpadára átvenni az Oscar-díjat, majd Nicole Kidman és Charlize Theron közelében várakozott, hogy visszaülhessen a helyére, és amikor felhívtuk telefonon Los Angelesben, az volt a legégetőbb dilemmája, hogy Elton John vagy Meryl Streep partiján fejezzze-e ...

Pasztell- és aranyparádé a vörös szőnyegen!

She2017.03.01, 19:54

A 89. Oscar-díjátadó vörös szőnyegén a csillogó estélyik javarészt a pasztellek és az arany árnyalatai felé mozdultak, illetve a hangsúlyos ékszerek kiválasztására is nagyobb fókusz került.

Andy Vajna az Oscarról: Felbecsülhetetlen hírnevet hoznak Magyarországnak

Film2017.02.27, 12:03

Mindössze egy évnek kellett eltelnie, hogy újabb Oscar-díjas magyar filmet ünnepelhessen az ország. Óriási siker, amit a Mindenki rendezője, Deák Kristóf és a producer Udvardy Anna, valamint a film elkészítésében részt vevő valamennyi stábtag magáénak tudhat – nyilatkozta Karas Monika, az NMHH Médiatanács elnöke az MTI-nek hétfőn. A sikerhez Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója és Andy Vajna is gratulált. 

Az Agymenők sztárját nem akarták beengedni az Oscar-gálára

Tévé2017.02.27, 11:44

Jim Parsons két hatalmas hibát is vétett a vasárnapi esemény előtt. Először is: elfelejtette magával vinni a személyi igazolványát, amit még a sztároknak is kötelező bemutatniuk, hogy bejussanak a ceremóniára. Másodszor is: kizárta magát otthonából, ahol az okmányt felejtette. A színész az Instagramon vicces képsorozatban mesélte el hányattatásait. 

Soha nem hibáztak még ekkorát Oscar-díj-átadón

Film2017.02.27, 11:00

Aki átaludta a 89. Oscar-díjátadót, az bánhatja, hogy nem látta élőben, amint Warren Beatty és Faye Dunaway történelmet csinál. A legjobb film díját átadó páros ugyanis rossz filmcímet olvasott fel a borítékból, így a Kaliforniai álom alkotói percekig hihették, hogy ők győztek. Az ordas baklövést még hosszú évekig emlegetni fogjuk, de az Akadémia ennél kellemesebb meglepetéssel is szolgált: újabb magyar alkotócsapat hozhat haza egy Oscar-szobrocskát. Összefoglalónkból megtudhatja, hogyan zajlott a gála végi botrány, miért duzzogott Denzel Washington, és milyen díjakkal vigasztalódhatott Ryan Gosling és Emma Stone zenés szerelmes filmje. 

Oscar: Nyertünk! Nyertünk! Nyertüüüünk!

She2017.03.01, 19:50

Tavaly is felébresztettem a szomszédaimat, és idén is óriási örömujjongásba törtem ki, amikor David Oyelowo kimondta a bűvös mondatot: "And the Oscar goes to: SING!!!"

Ki volt a legszebb az Oscaron?

Film2017.02.27, 09:59

Az idei Oscar-díjkiosztón sok színésznő öltözött feketébe, Brie Larson például dögös, Kirsten Dunst gyászos, Alicia Vikander bájos verzióban adta elő ugyanazt, tarolt a csipke, még fel-felbukkant a testszín, és pazar dekoltázsból sem volt hiány. 

Így tündökölt Brad Pitt exe az Oscar-gálán: Fotó!

Life.hu2017.02.27, 09:17

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Jennifer Aniston csak úgy ragyogott az Oscar színpadán. Nem ő azonban Brad Pitt egyetlen exe, aki megjelent a gálán.

Emma Stone ügyesen kezelte az Oscar-bakit

Unikornis2017.02.27, 10:11

A friss Oscar-díjas színésznő szabadszájúan áradozott a Holdfényről, és poénra vette a gála végén történteket.

Turisták sétáltak be az Oscar-gálára

Life.hu2017.02.27, 07:54

Nem mindennapi élményben volt részük azoknak a turistáknak, akik gyanutlanul sétáltak be a világsztárokkal tömött díszterembe, az Oscar-gála kellős közepén...

Így köszönte meg Deák Kristóf az Oscar-díjat

Videó2017.03.01, 22:12

„Köszönöm a feleségemnek, és Anna nevében is, a stáb és a szereplők nevében is ajánlom ezt a díjat azoknak, akik egyedül képesek jobbá tenni ezt a világot: a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól nevelni, olyan módon, hogy büszkék lehessünk rájuk” – mondta a fiatal rendező.

Így szexizik az Oscar-partin Jessica Alba

Life.hu2017.02.27, 12:28

A kétgyermekes anyukát régen láttuk, de most visszatért, és csinosabb, mint valaha.

Óriási bakival zárult az idei Oscar-gála

Life.hu2017.02.27, 10:08

Idén 89. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb filmes eseményét, az Oscar-gálát. Ekkora baki talán még nem volt a díjátadó történetében...

Nézze meg, ahogy fülig érő szájjal lépdel Deák Kristóf az Oscarért!

Film2017.02.28, 08:07

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison middle on 4000 3302

Ismét magyar Oscar született, elképesztő hiba a legjobb film díjánál

Unikornis2017.02.27, 10:09

Hétfőn hajnalban a 89. Oscar-gálán díjazták a Mindenki című magyar rövidfilmet is. A legjobb film díjánál olyasmi történt, ami talán még soha: a Kaliforniai álmot hirdették ki győztesnek, majd amikor az alkotói már a színpadon köszöngettek, közölték, hogy tévedés történt, és a díj a Holdfényé.

Jennifer Aniston dekoltázst és combot is villantott az Oscaron

Life.hu2017.02.27, 09:28

A csodás dekoltázsok és rémes ruhaköltemények után muszáj külön is megemlíteni Jennifer Anistont, aki csak úgy ragyogott a 2017-es Oscaron. 

Nyert a Mindenki! Magyarország újra Oscar-díjas

Life.hu2017.02.27, 05:29

Salma Hayek csodás dekoltázzsal állt színpadra, de ezúttal nem csodás idomaira voltunk kíváncsiak. Hanem arra, ki nyerte az Oscar-díjat!

Megvan az újabb magyar Oscar!

Unikornis2017.02.27, 11:25

Deák Kristóf Mindenki című alkotása megkapta a legjobb élő szereplős rövidfilm díját a 89. Oscar-díjkiosztón.

A magyar film megnyerte az Oscar-díjat

Film2017.02.28, 07:33

És megtörtént az elképesztő csoda, amire gondolni sem mertünk! Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje elnyerte 2017-ben az Oscar-díjat a legjobb élő szereplős rövidfilm kategóriában. Ami azt jelenti, hogy előállt az a hihetetlen, egyben szenzációs helyzet, hogy zsinórban a második évben sikerült egy magyar filmnek elhoznia szobrot a világ legfontosabb filmes díjkiosztójáról. A 34 éves rendező a díjat a gyerekeknek ajánlotta köszönőbeszédében. Gratulálunk Deák Kristófnak és a film többi alkotójának, őrülten büszkék vagyunk rájuk!

Oscar-gála: Égből esett az étel a sztárokra

Life.hu2017.02.27, 04:36

Apró kis fehér ejtőernyőkön hullott alá a finom étel az idei Oscar-gálán. A sztárok hasára ezúttal is gondoltak.

A 2017-es Oscar legszerelmesebb pillanatai

Life.hu2017.02.28, 08:03

Ryan Goslingot ismét nem kísérte el  Eva Mendes, egyedül érkezett az Oscar-gálára. Más hírességek azonban a párjukkal voltak ott, és a képek tanúsága szerint boldogabbak és büszkébbek, mint valaha. 

Oscar-gála: Ryan Gosling egyedül érkezett a díjátadóra

Life.hu2017.02.27, 02:36

Ryan Gosling a Golden Globe után az Oscar-gálára is egyedül érkezett. Testvérét gyászoló felesége ezúttal sem kísérte el...

Oscar-gála: Halle Berry mikrofonfejet villantott

Life.hu2017.02.27, 01:58

Halle Berryt rég láthattuk már a nyilvánosság előtt, akkor is inkább paparazzi fotókon. Ezúttal viszont sikerült magára vonnia a fotósok figyelmét...

Oscar-gála: Michael J. Fox beteg is betegen is gálázik

Life.hu2017.02.27, 01:51

Már évtizedekkel ezelőtt tolószékbe kellett volna kerülnie a világhírű színésznek, orvosai szerint, ám ő még mindig jár, sőt az idei Oscar- gálán is tiszteletét tette. 

Oscar-gála: John Legend felesége, Chrissy Teigen ismét megmutatta bájait

Life.hu2017.02.27, 02:43

Elkezdődött az idei Oscar gála. Úgy tűnik villantásokból sem lesz hiány. Chrissy Teigen ezúttal égigérő combokat villantott.

Az Oscar-gála dekoltázsai

Life.hu2017.02.27, 11:27

Ha a világsztárok a vörös szőnyegre lépnek, a villantások és a ruhaköltemények mellett a dekoltázsok kapják a legnagyobb szerepet. Összegyűjtöttük a 2017-es gála legjobbjait. Cikkünk folyamatosan frissül. 

Az Oscar történetének legnagyobb bakija történt

Film2017.02.27, 07:21

Még sohasem történt ilyen hiba az Oscar történetében, főleg a legfontosabb kategória, a legjobb filmnak járó díj esetében volt kínos ez a blamázs. Rossz filmcímet olvasott fel Warren Beatty és Faye Dunaway, a Kaliforniai álom győzelmét hirdették ki, ezért a legjobb film Oscar-díjára mindenki által a legesélyesebbnek tartott musical stábja állt ki a színpadra örömködni. Néhányan már be is fejezték a köszönőbeszédüket, amikor Jordan Horowitz, a Kaliforniai álom egyik producere odasétált a mikrofonhoz, és bejelentette, baki történt - valójában a Holdfény nyerte a fődíjat. Kiderült, rossz boríték került a színpadra az eredményt bejelenttő ...

Deák Kristóf már az Oscar-szmokingjában feszít

Film2017.02.27, 01:21

Forrás: Origo middle off 644 1080 "A csokker még nem jó" - fűzte a képhez megjegyzésként a 34 éves rendező, azaz a csokornyakkendőjét még le fogja cserélni a díjkiosztó előtt, de ettől eltekintve készen áll arra, hogy végigsétáljon a Dolby Theatre 900 láb hosszú vörös szőnyegén, és helyet foglaljon a 3400 férőhelyes nézőtéren. Aztán már csak azt kell kivárnia, hogy bejelentsék, melyik alkotás nyeri az idén a legjobb élő szereplős rövidfilmnek járó díjat. Drukkoljunk, hogy ez a Mindenki legyen! Hollywoodban értük utol az Oscar-jelölt magyar film rendezőjét http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20170226-hollyw ...

Hollywoodban értük utol az Oscar-jelölt magyar film rendezőjét

Film2017.02.26, 23:08

Nagyban készülődik Los Angelesben a magyar idő szerint hajnali kettőkor kezdődő Oscar-gálára az Oscar-jelölt Mindenki stábja. A kisfilm rendezője, Deák Kristóf telefonon válaszolt az Origo néhány kérdésére a sürgés-forgásban. Megtudakoltuk például, hogy megírta-e már a köszönőbeszédét, hogyan látja az Oscar reggelén a Mindenki esélyeit, illetve azt is, hogy többet cigizik-e mostanában az izgalom miatt. Picit babonás, ezért megörült annak, hogy emlékeztettük rá, valamit vinni kéne a díjkiosztóra szerencsehozónak.

Csodaszép frizurával megy a magyar kislány az Oscarra

Film2017.02.26, 22:42

Forrás: Emma Willis Facebook middle off 644 859 Gáspárfalvi Dorka amúgy már korábban is dolgozott egyszer egy Oscar-nyertes film rendezőjével, illetve egy Oscar-nyertes színésznővel: a Mephisto rendezőjének, Szabó Istvánnak Az ajtó című filmjében A királynő-ben nyújtott alakításáért díjazott Helen Mirren gyerekkori mását játszotta. Aki még mindig nem látta a Mindenki-t, ma este kilenc óra öt perctől megnézheti a Duna TV-n. Az Oscar-gálát hétfőn hajnalban, magyar idő szerint 0:50-től a Duna TV-n nézheti, illetve az Origo Filmklub is élőben tudósít róla. Tele volt a fejünkkel a híradó Az egyik 14, a másik még csak 13 éves, dde ...

Az ő szavazataikra számíthat a magyar film az Oscaron

Film2017.02.26, 20:08

Több mint hatezer ember voksolt arról, hogy kik kapják meg a világ legrangosabb filmes díját, az Oscart. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagságához nem kell amerikai állampolgárnak lenni, így több magyar szavazatot is kaphat Mindenki című kisfilm. Szabó István, Andy Vajna vagy éppen Nemes Jeles László segítheti hozzá Deák Kristófot a győzelemhez.  

Előző
  • 1
  • 2
Következő