ortopéd szakorvos

címke rss
Tovább duzzad az ortopéd cipős ügy - videó

Tovább duzzad az ortopéd cipős ügy - videó

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai összehangolt akciót tartottak, amelyben összesen 32 rendőr vett részt.

Újabb ismert orvosokat fogtak el a cipős ügyben – ők is több tízmilliót csaltak el

Itthon2023.04.28, 11:19

Már 40 gyanúsítottja van annak az ügynek, amelyben gyógyászati segédeszközök után járó pénzeket lophattak el az érintettek. A gyanúsítottak között 16 orvos, 13 cégvezető és 11 alkalmazott van. Hárman vannak bűnügyi őrizetben, tizennégyen letartóztatásban, kilencen bűnügyi felügyelet alatt. A rendőrök a legutóbbi akciójukban 50 millió forint vagyont vontak el a gyanúsítottaktól.

Az egyik budapesti sztárorvos egzotikus nyaralásból, a másik síelésből ért haza, amikor a rendőrök elfogták

Itthon2023.02.08, 11:33

A hétvégén őrizetbe vett két férfi mindegyike külföldről jött éppen haza, amikor a nyomozók elfogták őket. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amelyik gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul. Mint az az egyre szélesedő ügy nyomozása során kiderült, a gyógycipőkön túl különböző portézisekkel kapcsolatban is történtek visszaélések.

Ortopédorvosokat és cégvezetőket tartóztattak le - Gyógycipőkkel csaltak

Life.hu2023.02.03, 16:37

A Pécsi Járásbíróság 2023. február 2-án elrendelte három nő és négy férfi letartóztatását egy hónapra, üzletszerűen, bűnszövetségben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Újabb orvost tartóztattak le költségvetési csalás miatt - videó

Itthon2022.12.21, 17:02

Még egy orvost letartóztattak abban az ügyben, amelyben gyógyászati segédeszközöket gyártó cégeket segítettek orvosok abban, hogy támogatásokat hívjanak le. Ezzel a módszerrel több száz millió forintot igényelhettek vissza. Eddig 7 embert került rács mögé, egy ember pedig felügyelet alá. Az érintettek elfogásáról és a házkutatásról a rendőrség videót is tett közzé. 

Két és fél kilónál nem lehet több az elsősök iskolatáskája

Itthon2018.09.01, 12:03

Az iskolatáska a gyermek súlyának legfeljebb 10 százalékát érheti el, ami 7 éveseknél hozzávetőleg 2,5 kilogramm – figyelmeztetett Moravcsik Bence ortopéd szakorvos az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Jön a nyár – Ints búcsút még most a köszvénynek, ízületi gyulladásoknak!

Life.hu2015.05.02, 12:32

Kevés olyan ember van, aki úgy éri meg az időskort, hogy semmilyen ízületi problémája nem volt. Az ízületi gyulladások bármelyik korban megkeseríthetik az életünket. Szakértők szerint nem szabad halogatni a heveny vagy krónikus gyulladások kezelését, hiszen akár évekig is elhúzódhat, amíg teljesen meg lehet szüntetni a panaszokat és a velük járó fájdalmat.

Fókuszban a flipflop - Lehetőleg kerüld a hosszú sétákat vietnami papucsban!

Life.hu2014.07.16, 10:32

A nyári hőségben a strandokon, nyáresti partikon, de még utcai „rohangálós” lábbeliként is viselt, pillekönnyű lábujjközi, azaz flipflop-papucs praktikus és közkedvelt darabja ruhatárunknak, orvosszakértők szerint azonban hosszú távon vagy intenzív mozgás közben nem túl szerencsés vietnami papucsot húzni.

Tönkreteheti a lábadat a balerinacipő

Life.hu2013.07.09, 13:21

Az ortopédrendelők a nyár végére garantáltan megtelnek az olcsó szépségre pályázó kislányokkal, hölgyekkel. A szakértő elmondja, miért káros a balerinacipő.

Tényleg szexis egy nő lábujj nélkül?

Archívum2013.01.13, 16:48

A szépségért szenvedni kell - tartja a mondás, s ennek nők százezrei tesznek eleget szerte a világon. A magas sarkú cipő szinte elmaradhatatlan kelléke a szexi nőnek, ezért egyre gyakoribb a lábat érintő, igencsak meghökkentő, ráadásul az egészségre káros plasztikai sebészeti beavatkozás, mint a lábujjrövidítés és a lábujj-eltávolítás.

Előző
  • 1
  • 2
Következő