Országos Rádió és Televízió Testület
címke rss- kapcsolódó címkék:
- TV2
- RTL Klub
- rádió
- Tilos Rádió
- műsorszolgáltatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megszüntetnék az ORTT-t
Három médiaszakértő a napokban készítette el az új médiatörvény koncepciójának a munkaanyagát. A szakértők szerint nem működnek megfelelően a közszolgálati kuratóriumok és az ORTT, így ezeket a testületeket megszüntetnék. Az anyagot hétfőn nyilvánosságra hozzák, októbertől év végéig szakmai vitákon alakítják át. Az Országgyűlés elé várhatóan 2005 tavaszán kerül a törvényjavaslat.
Nyolcszázmillió forint új magyar tévéfilmekre
Eredetileg magyar nyelven született irodalmi alkotásokat adaptáló tévéjátékok, -filmek és -sorozatok készítését támogató közös pályázat kiírását jelentették be az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), valamint a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) vezetői.
Kijátszhatta az ORTT-t az RTL Klub
Nincs még szerződése a kábelszolgáltatókkal műsoruk terjesztésére annak a két új televíziós csatornának, amely hétfőtől kezdené meg adását. Az m+ és az f+ az RTL Klubtól kapott segítséget, ám az ügyet az ORTT is vizsgálja, mert az RTL-nek a médiahatósággal kötött megállapodása szerint nem lehetne részt vennie további műsorszolgáltatásban - írja a Népszabadság.
ORTT-döntés miatt tett feljelentést a Jobbik
Feljelentést tett közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A mozgalom médiapolitikai kabinetjének vezetője szerint az ORTT egy Magyar Rádiót elmarasztaló 2002-es határozata hamisított idézeten alapult.
A panaszbizottság elítélte a medvekínzás bemutatását
Az ORTT panaszbizottsága szerint a főműsoridős Aktívban sugárzott, medvék és kutyák harcáról szóló riport csak későbbi időpontban kerülhetett volna adásba a tv2-n.
Újabb elsötétítésre ítélték a tv2-t
Az ORTT a Big Brother február 21-i része miatt 20 percre felfüggesztette a tv2 műsorszolgáltatását. A kereskedelmi adó várhatóan megtámadja a döntést és annak megváltoztatását kéri a bíróságtól.
Mégsem sötétül el a tv2 és az RTL Klub
A Fővárosi Bíróság határozata értelmében a tv2 egyelőre nem köteles végrehajtani az ORTT döntését, ami műsorszolgáltatásának egyórás felfüggesztésére kötelezte Aktív és Claudia-show című programjai miatt. Az RTL Klub szintén nem sötétül el; a csatornát korábban a Való Világ 2 egyes részeiért ítélte húszperces műsorszünetre a médiatestület.
Elsötétítés a Való Világ és az Aktív miatt
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozata szerint az RTL Klubon sugárzott Való Világ 2 februárban több alkalommal sértette a médiatörvényt. A testület ezért arra kötelezte a kereskedelmi televíziót, hogy 20 percre függessze fel műsorát. Súlyosabb büntetést kapott a tv2, amelyet, az Aktív és a Claudia Show miatt, egyórás elsötétítésre ítélt a médiatestület.
A panaszbizottság elítélte a Balázs-show-t
A testület szerint az RTL Klub szembesítőshow-jának egyik része alkalmas volt a 16 éven aluliak fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.
Az ORTT nem találta sértőnek a Micukót
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága elutasította azt a beadványt, amelyet Balsai István MDF-es országgyűlési képviselő nyújtott be a tv2 Micukó - A világ ferde szemmel című produkciója kapcsán. Balsai elmondása szerint japán felkérésre lépett, s szerinte is sztereotípiákra épül a műsor.
Országos roma rádiót indítana az OCÖ
Egy, az egész ország területén hallgatható roma rádió indítását tervezi az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetése. Az MTI információi szerint Horváth Aladár, az OCÖ elnöke múlt hét elején tárgyalt Hajdu Istvánnal, az Országos Rádió és Televízió Testület vezetőjével, egyebek mellett arról érdeklődve: tud-e szabad frekvenciát biztosítani a médiahatóság a terv megvalósításához.
Új, tv2-s kabaré része lesz a Micukó
A tv2 újabb változtatással akarja elfogadhatóvá tenni Micukó című show-ját, amely a japán nagykövetség szerint sérti az ázsiai szigetország lakóit. A műsor nyár elején lekerül a képernyőről, és a kereskedelmi adó eddigi tervei szerint ősztől látható megint - ellenőrzött tartalommal, megújult címmel és egy új kabaréműsor keretében. A Magyarországi Japánok Szervezete gyorsabb cselekvést vár;a Micukó sugárzásának azonnali felfüggesztését kéri, ezért segítségért fordultak az ORTT-hez és az Interparlamentáris Unióhoz is.
Az EU-hoz fordul a Fidesz az ORTT-sorsolás miatt
Tirts Tamás fideszes képviselő szerint az ORTT törvénytelenül, vallási alapon zárt ki szervezeteket a közszolgálati médiumok alapítványi kurátorainak sorsolásából. A képviselő az Európai Unió vezetőihez kíván fordulni, de előtte megvárja, mivel indokolja a kizárásokat az ORTT vezetése az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának soros ülésén.
Botrány a közmédiumok kuratóriumainak sorsolásán
Teljes hangzavar közepette kezdődött a közszolgálati médiumok kuratóriumi tagjainak sorsolása az ORTT székházában. Az eseményt egy a sorsolásból kizárt szervezet tiltakozó akciója zavarta meg, minek következtében a teremben hangzavar és káosz tört ki. A kínos közjáték utáni sorsoláson a rádió kuratóriumába került többek között a Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete és az Örmény Apostoli Egyház.
A médiahatóságot bírálja a Fidesz
Politikai alapon dönti el a Fidesz szerint az ORTT, hogy melyik, a közszolgálati médiumok kuratóriumába tagot delegálni kívánó civil szervezetet veszi nyilvántartásba. A Fidesz szerint szándékosan nem veszik nyilvántartásba a jobboldali, konzervatív szervezeteket. Az ORTT elnöke viszont úgy véli: csak arról van szó, hogy idén szó szerint betartják a jogszabályokat.
Sík Zoltán: Külön internetcenzúrában nem gondolkodom
Az [origo] Társalgójának vendége volt Sík Zoltán informatikai kormánybiztos. Sík elmondta, nem gondolkodik az internet cenzúrájában, de minden segítséget megad az ORTT-nek, amely már régóta bizonyos mértékű szabályozást sürget. A kormánybiztos a digitális aláírás után az elektronikus kereskedelem útját szeretné egyengetni, de emellett továbbra is szorgalmazza a magyar családok számítógéphez jutását és az olcsó internet megteremtését.
Jókai Mórral a korhatár-jelzés ellen
Újabb magyar irodalmi alkotás - Jókai Mór: Egy magyar nábob című regényének-filmes adaptációja kapcsán fordult az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságához a Körhatár Civil Kezdeményezés.
Fél órára elsötétül a tv2 - Bazi nagy vita élőben
A fél órás elsötétítéssel büntetett kereskedelmi adó, meghirdetett műsorától eltérően, április 11-én délután fél hattól az év televíziós élő vitaműsorának nevezett programját sugározza.
ORTT: félórás elsötétítés a tv2-nek
Műsorszolgáltatási jogának félórás megvonásával sújtotta a tv2-t a Bazi nagy roma lagzi című műsor sugárzása miatt szerdán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).
Az ORTT elnökjelöltje hagyná a sárga karikákat
Három frakció már biztosan támogatja Hajdu Istvánt az ORTT elnöki posztjára a hétfői szavazáson, a Fidesz még gondolkodik. Az elnökjelölt nem vizsgálná felül a korábbi, nagy vihart kavart döntéseket.
Ma szavaz a parlament az ORTT elnökéről
Hétfőn szavaz a parlament az Országos Rádió és Televízió Testület elnökéről és, az MTV közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két tagjáról. Az MDF vasárnap úgy döntött, hogy ha hétfő délig nem jelöli ki két kurátorát a Fidesz, akkor megszavazzák a maguk javasolta két személyt.
Megválasztották az ORTT elnökét
Megválasztotta az Országgyűlés Hajdu Istvánt az ORTT elnökének. Hajdu délelőtti bizottság meghallgatásán a felhalmozódott ügyhátralék ledolgozását nevezte a legfontosabb feladatnak. Ugyanakkor azt mondta: nem fogja elődje döntéseit felülbírálni. Az SZDSZ képviselői nemmel szavaztak Hajdura.
Ódzkodva támogatja az MSZP az ORTT-elnökjelöltet
Annak ellenére, hogy Mádl Ferenc államfővel együtt Medgyessy Péter miniszterelnök is jelölte Hajdu Istvánt az ORTT élére, az MSZP frakciója nincs elragadtatva a választástól. Egyrészt Mádlt tartják rugalmatlannak, hogy az ő névsorából kellett Medgyessynek választania, másrészt Hajdu rádióelnöki tevékenységét is sok kritika érte a baloldalon. A szocialisták hétfőn, a szavazás előtt mondják ki a végső szót, de várhatón megszavazzák Hajdut.
Hajdu István vállalná az ORTT vezetését
Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét kéri fel az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjára. A Magyar Rádió korábbi elnöke hivatalos felkérés esetén elfogadja a jelölést elnöki tisztségére.
Az MSZP két új jelöltet javasol az ORTT élére
Az MSZP elnökségének hétfői ülésén döntöttek arról, kit javasoljanak a köztársasági elnök által már kétszer is visszautasított Ladvánszky György helyett az ORTT elnöki posztjára. Az [origo] információi szerint a szocialista elnökség a Duna Televízió alapító Czeglédi Lászlót, valamint az ORTT hivatalának főigazgatóját, Kovács Györgyöt javasolja a tisztségre. A jelöltekről Medgyessy Péter kormányfő, és Mádl Ferenc államfő közösen dönt majd.
ORTT: Mádl négy elnökjelöltet ajánlott Medgyessynek
Mádl Ferenc köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlja Medgyessy Péternek az ORTT elnöki posztjára. A kormánypártok eddig ragaszkodtak Ladvánszky György jelenlegi MSZP-s delegálthoz, akit Mádl nem támogat.
Jövő héten dönt az MSZP az ORTT elnökjelöltjéről
Az MSZP elnöksége jövő hétfői ülésén dönt arról, ki legyen az új jelölt az ORTT elnöki posztjára. Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyanis már másodszor utasította vissza Ladvánszky György nevét.
Az RTL elismeri: szakmai és etikai hibát követtek el
Dirk Gerkens, a Magyar RTL Klub Rt. vezérigazgatója - Ladvánszky Györgynek, az ORTT MSZP által delegált tagjának megkeresésére reagálva - levélben fejezte ki sajnálkozását a csatorna által indított valóságshow-ban az utóbbi napokban sugárzott erkölcsileg kifogásolható, a szexualitást naturális módon hangsúlyozó jelenetek miatt. A vezérigazgató elismerte: a műsor szerkesztése során munkatársaik súlyos, az RTL Klub etikai kódexébe is ütköző szakmai és etikai hibát követtek el, ezért a csatorna jó hírének megóvása érdekében szigorított szerkesztői kontroll bevezetéséről határoztak.
ORTT: negyedórás büntetés az ATV-nek
A Magyar ATVadása negyed órára szünetel csütörtökön este 8 órától az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2002. december 17-én hozott határozata alapján.
Az MSZP kitart Ladvánszky mellett
Mádl Ferenc köztársasági elnök nem támogatná Ladvánszky György MSZP-s delegáltat az ORTT elnöki posztjára, mert nem akar a párthoz erősen kötődő személyt jelölni. Az MSZP ugyanakkor kitart jelöltje mellett. Ladvánszky közölte: nem hisz az igazi független szakemberben, viszont egy szakember képes felülemelkedni a politikai kérdéseken.
Döntésképtelen az ORTT
Mivel Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök december 31-i hatállyal felmondott, január 1-től a maradék négy fővel működésképtelenné vált a testület. Ladvánszky György MSZP-s tag szerint gondot okoz az átmeneti időszak, mivel késnek a döntések. A szóvivő szerint ugyanakkor jelenleg nincs terítéken nagyon fontos ügy, így nem okozhat nagyobb problémát a kimaradás. Ráadásul máskor is előfordult már, hogy 3-4 héten át nem ülésezett a testület.
Panaszroham az ORTT-nél a valóságshow-k miatt
2002 utolsó negyedévében az előző időszakokhoz képest 20 százalékkal több panasz érkezett az Országos Rádió és Televízió Testülethez. A panaszok negyedét a valóságshow-k miatt küldték a médiahatósághoz - mondta az ORTT panaszbizottságának soros elnöke, B. Szabó Gábor.
Csökken az ORTT költségvetése
Lényegesen csökken jövőre a médiahatóság költségvetési támogatása az elfogadott javaslat szerint.
Benyújtotta lemondását az ORTT elnöke
Benyújtotta hivatalos lemondását Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke. Körmendy-Ékes vasárnap tudatta szándékát. Az elnök december 31-i hatállyal távozik posztjáról.
Módosították a Sláger Rádió szerződését
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülésén egyhangú szavazással döntött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt-vel 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződés módosításáról.
ORTT: Nem korhatáros az Egri csillagok
Megalapozatlannak találta a tv2 ellen az Egri csillagok című film korhatárjelzés nélküli sugárzása miatt emelt kifogást kedden az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottsága.
MSZP: az ORTT elnökének már korábban le kellett volna mondania
Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke politikai áldozatként mutatja be önkéntes távozását. Úgy véli: az elmúlt években számos szakmai hibát vétett a testület. Emellett szerinte Körmendy-Ékes magánéleti ügyei - a nem jogerős szabadságvesztésről szóló ítélet vagy legutóbb a telekügy - miatt is már korábban le kellett volna mondania az elnöknek.
Kifizeti tartozását a Sláger Rádió
Az ORTT és a Sláger Rádió tegnapi egyeztetésén a rádió vállalta, hogy mégis befizeti a műsorszolgáltatási díj még tavalyról esedékes 1,3 milliárd forintos részletét. A rádió a díjfizetéssel együtt azt kérte az ORTT-től, hogy további öt évvel hosszabbítsa meg műsorszolgáltatási szerződését.
Csak Orbánnal beszélt lemondásáról az ORTT elnöke
Napokon belül beadja lemondását Körmendy-Ékes Judit, az ORTT fideszes elnöke. Döntéséről a Fideszben egyedül Orbán Viktor volt miniszterelnökkel egyeztetett. Azt egyelőre nem tudja az elnök, milyen hatállyal mond le. Körmendy-Ékes szerint várható utóda, Ladvánszky György MSZP-s tag szakmailag alkalmatlan az elnöki posztra.
Az MSZP is levenné a sárga kört a képernyőről
Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa az ORTT-nél kezdeményezi, hogy a korhatáros filmeket jelző piktogramot vizsgálják felül. A képviselő a testület javaslatára a médiatörvény módosítását is hajlandó kezdeményezni, hogy ne állandóan és ne minden csatornán legyen látható a jel.
Körmendy-Ékes bejelentette lemondását
Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke vasárnap este A Hét című televíziós műsorban bejelentette, hogy lemond posztjáról. Hangsúlyozta azonban, még nem írta meg lemondását, és még azt sem döntötte el, hogy milyen hatállyal köszön el tisztségétől.
60-szoros haszon az ORTT-elnök pincéjén
Egy most elkészült szakértői jelentés szerint mindössze 800 ezer forintot ér az a XXII. kerületi telek, amelyért ötvenmillió forintot fizetett ki az ÁPV Rt. tulajdonában levő Váltó-4 Libra Rt. Az ingatlanforgalmazással és -fejlesztéssel foglalkozó társaság két éve vette meg a telket Körmendy-Ékes Judittól, az ORTT elnökétől és annak testvérétől - írja a Népszabadság. Körmendy-Ékes a vagyonnyilatkozatában pinceként tüntette fel az ingatlant.
Megírta lemondását az ORTT elnöke
A Magyar Hírlap információi szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke már megfogalmazta lemondását, a levél azonban még nem érkezett meg az államfőhöz és a miniszterelnökhöz. A lap úgy tudja, a médiahatóság fideszes elnökét Ladvánszky György szocialista delegált válthatja az elnöki székben.
Az MSZP-s Ladvánszky esélyes az ORTT élére
Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök több közvetlen munkatársa máris távozott a hivatalból azt követően, hogy kiderült: az elnök valószínűleg lemond tisztségéről - állítja az ORTT egyik munkatársa. Az elnöki posztra leginkább Ladvánszky György, MSZP-s testületi tag esélyes, aki szívesen elfogadná a felkérést. Több ötlete is van, hogyan lehetne működőképesebbé tenni az ORTT-t, például sokkal több javaslattal élnének a törvényhozók felé.
Egyik tévécsatorna sem sötétül el
A Fővárosi Bíróság csütörtökön a tv2 ellen hozott ORTT-határozat végrehajtását is felfüggesztette. Előző nap a bíróság hasonlóan rendelkezett az RTL Klub ügyében is, így egyelőre mindkét adó elkerülte az elsötétítést. Az ORTT a Való Világ és a Big Brother műsorok tartalma miatt ítélte félórás kényszerszünetre a kereskedelmi csatornákat.
Több rádió küzd a magas sugárzási díjjal
A Danubius és a Juventus rádió is túl magasnak tartja a jelenlegi piaci körülmények között a műsorszolgáltatási díjat. A Danubius rádió tárgyalást kezdeményezett az ORTT-vel a helyzet megoldása érdekében.
Hétfőn beszél távozásáról az ORTT elnöke
A parlament nem fogadta el az Országos Rádió és Televíziós Testület 2001. évi, valamint a Magyar Rádió előző négy évre vonatkozó beszámolóját. A kormánypárti felszólalók a pártatlanság hiányával és a csonka kuratóriumokkal indokolták az elutasításokat, amelyek jogi következményekkel nem járnak. Az ORTT elnöke hétfőn tesz bejelentést a távozásával kapcsolatban.
A Sláger Rádió megtámadta az ORTT határozatát
Bírósághoz fordult a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pénteken hozott döntése kapcsán - tudatta közleményben a kereskedelmi rádió.
Távozhat az ORTT elnöke
Lemondásán gondolkodik Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke - a Magyar Nemzet szerint. Minderre akkor kerülhet sor, ha a parlament elutasítja a testület 2001-es munkájáról szóló jelentést.
Nem fellebbezhetett az elsötétítés ellen az RTL Klub
Az RTL Klub kifogásolja, hogy nem tudott jogorvoslati lehetőségekkel élni az ORTT példátlanul súlyos büntetése ellen. A médiahatóság szerint a Való Világ több része megsértette a médiatörvényt, ezért 15 perces elsötétítésre ítélte a csatornát.
Az MSZP-s ORTT-tag miatt csúszhat a Hír TV
Az ORTT MSZP-s tagja, Ladvánszky György azt javasolja a testületnek, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben ne vegyék automatikusan nyilvántartásba a Hír TV-t, hanem alaposan vizsgálják meg, a médiatörvény minden passzusának eleget tesz-e a televízió. A testületi tag szerint javaslatának nincs politikai indíttatása. Ladvánszky ugyanakkor szakmai aggályokat is megfogalmazott a Hír TV-vel kapcsolatban. Az iroda szakmai álláspontja szerint ugyanakkor a televízió eleget tett a törvényi feltételeknek, így nyilvántartásba kell venni.
Elsötétítéssel büntették a Való Világot
Az ORTT megállapította, hogy az RTL Klub valóságshow-jának több része megsértette a médiatörvényt, ezért a vasárnapi Való Világ előtt negyedórás elsötétítésre ítélte az RTL Klubot. A műsorszolgáltató vitatja a döntést, ezért bírósághoz fordul.
Hétfőtől egyórás kameraszünet a Big Brother-házban
Az ORTT által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetés eredményeként november 25-étől kezdve a Big Brother produkció készítői naponta egyórás kameraszünetet tartanak a házban.
Az ORTT Panaszbizottsága elítélte a Való Világot
A bizottság szerint az RTL Klub valóságshow-jának október 23-i része megsértette a televíziózásról szóló törvényt, mert a műsor kora esti adásában két szereplő az önkielégítésről oktatta egymást.
Direkt bosszant a sárga kör a tévékben
Folyamatosan tiltakoznak a nézők a képernyők sarkában megjelenő sárga és piros körök ellen. Az ORTT még októberben tette kötelezővé minden Magyarországon működő televíziónak, hogy a képernyőn állandóan fel kell tüntetni a korhatárra vonatkozó szabvány jelzést: a sárga vagy piros körben elhelyezett számot. A jelzést már bevezető csatornák közül a legtöbb panasz a kódolt mozicsatornához, az HBO-hoz érkezik. Az ORTT elnöke szerint olyan színt kerestek, amit nem szeretnek az emberek, így tiltó hatása van.
Bíróságra megy az RTL Klub az elsötétítés ellen
Bíróságon támadta meg az RTL Klub azt az ORTT döntést, amely törvénysértőnek mondta ki híradóját és elsötétítésre ítélte a csatornát. Az ORTT-határozat szerint a híradó összemosta a tavaszi kampány idején lebonyolított Kossuth téri Fidesz és MIÉP rendezvényeket.
Másodfokon enyhítették Lissák büntetését
A Fővárosi Bíróság egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre méréskelte két év nyolc hónap letöltendő börtönről Lissák Marcell büntetését. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnökének férjét sikkasztással, csalással és közokirat-hamisítással vádolták.
Napi egyórás kameraszünet a Big Brotherben
Amennyiben az ORTT továbbra is ragaszkodik ahhoz a megoldáshoz, hogy a Big Brother című műsorban legyen minden nap egy óra, amikor kikapcsolják a kamerákat, a tv2 eleget tesz a kérésnek. A tv2 vezetői fellebbeztek a médiahatóság korábbi hétmilliós bírsága ellen, szerintük -egy estetet kivéve - nem szerepelt öncélú szexualitás a műsorban a kora esti adásokban.
Frekvenciát kapott a Tilos Rádió
Néhány hónapon belül újra fogható lesz a Tilos Rádió a 90,3-as frekvencián. Az ORTT csütörtökön döntött a budapesti körzeti nonprofit rádióadók pályázatairól. A Tilos mellett az Ariel, az FM 4 és a Műsor Hang kapott még frekvenciaengedélyt.
ORTT: egészségtelenül erotikus a Big Brother
A valóságshow-k szereplőit is megilleti az emberi méltósághoz való jog, ami viszont sérült a Big Brother egyes adásaiban bemutatott jelenetekkel - állítja az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke. Körmendy-Ékes Judit személyesen arra is nagyon kíváncsi, hogy történt a szereplőválogatás, ugyanis szerinte furcsa végeredménye lett a válogatásnak.
Fizet a Sláger Rádió az ORTT-nek
A Sláger Rádió kész megfizetni műsorszolgáltatási díjhátraléka egy részét, mintegy egymillió dollárt az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT) - tájékoztatta az adó kommunikációs ügynöksége a távirati irodát. Az ORTT a másik két országos kereskedelmi rádióval, és a Helyi Rádiók Szövetségével konzultált az ügyben.
ORTT: törvénysértő a Big Brother
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint ellentétes a médiatörvénnyel, különösen annak a gyermekek védelmére vonatkozó kitételeivel a tv2 Big Brother című televíziós produkciója. A tv2 a testület hivatalos értesítéséig nem kívánt reagálni a hírre.
Ombudsman vizsgálja az MTV elnöki pályázatát
Sürgősséggel vizsgálatot rendelt el a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára július végén meghirdetett pályázat kapcsán Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman a vizsgálat elrendelésével egyidejűleg levélben kérte az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének állásfoglalását.
Lovasék Sajtóklubja kikerülheti az ORTT-t
A külföldről sugárzott adásokat nem felügyelheti az ORTT. Így Lovas István radikális jobboldali műsora, a Sajtóklub kikerülheti a testületet, amennyiben valóra válik a terv, és Burgenlandból szórják az adást. Így nem lehetne panaszt tenni az ott elhangzottak miatt, noha a Sajtóklubot korábban már többbször is elmarasztalták.
Az MTV még nem reagál az elsötétítésre
Félórás műsorfelfüggesztéssel sújtotta a Magyar Televíziót (MTV) a tavaszi választási kampány alatt sugárzott, politikailag kiegyensúlyozatlannak és nem tárgyilagosnak ítélt műsorok miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az MTV vezetése csak az írásbeli határozat kézhezvétele után, az indoklás pontos ismeretében kíván reagálni a döntésre.
Egymilliós bírság a Pannon Rádió-ügyben
A Pannon Rádió kisebbségi tulajdonosát, a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítványt bírsággal sújtotta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), mert jogosulatlanul sugározta adását. Ugyanakkor a Pannon Rádiót üzemeltető Gidó Média Kft.-t felszólította, hogy szüntesse meg a kettős sugárzást.
Az ombudsman szerint szigorúbb médiatörvény kell
Mivel a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az Országos Rádió és Televíziós Testület (ORTT) megfelelően szankcionálja a szabálysértő műsorszolgáltatókat, ezért a helyettes ombudsman a médiatörvény megváltoztatását ajánlja.
Az ORTT elmarasztalta Anettka műsorát
Egy állampolgári bejelentés nyomán az ORTT tüzetesen megvizsgálta Anettkának a Budapest Televízióban július 27-én sugárzott műsorát. Állítása szerint a kérdéses műsorszám ellen felhozott vádak jogosak és megalapozottak.
Az ORTT-hez fordultak a rádió pártatlanságáért
A Magyar Rádió Közalapítvány kormánypárti kurátorai levélben fordultak az ORTT elnökéhez arra kérve őt, hogy tegyen lépéseket a rádióműsorok pártatlanságát biztosító intézkedések meghozataláért. A kurátorok a Vasárnapi Újság című műsort elmarasztaló ORTT-határozat nyomán sikertelenül kezdeményezték rendkívüli kuratóriumi ülés összehívását.
Felfüggesztett börtön Czeizelnek
Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték Czeizel Endrét. Az ismert genetikust emberkereskedelemben bűnsegédként való részvételben találta bűnösnek a Fővárosi Bíróság. Az orvos-genetikus ellen azért indult per, mert az ügyészség szerint 1994. és 1996. között pénzért adtak örökbe csecsemőket külföldre. Az üggyel kapcsolatba került Körmendy-Ékes Judit is, az ORTT elnöke, akit bűnsegédlettel vádoltak, őt a bíróság három hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.
Kezdeményezik az ORTT-elnök felfüggesztését
Az ORTT legközelebbi ülésén szavaz elnökének felfüggesztéséről - mondta Ladvánszky György, az ORTT MSZP által delegált tagja. A fideszes elnököt ugyanis felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték elsőfokon, és ha ez jogerőssé válna, akkor kizárással szűnne meg tisztsége. Az ORTT elnöke nem mond le tisztségéről.
Vasárnapi Újság: sok panasz, kevés elmarasztalás
Az elmúlt öt és fél évben 52 panasz érkezett a Magyar Rádió (MR) Vasárnapi Újságjával szemben, ebből az ORTT panaszbizottsága mindössze háromnak adott helyt. A testület ezenfelül két ízben marasztalta el a műsort, legutóbb 50 ezer forintra büntette az MR-t, titkos határozatban.
A Pannon Rádió tagadja, hogy buzdított
A Pannon Rádió délelőtti műsorában helyszíni hangulatjelentéseket adott az Erzsébet hídi tüntetésről. Egy telefonon bejelentkező hang arra buzdította a rádió munkatársait, hogy minél több embert küldjenek a helyszínre. A rádiónál ugyanakkor tagadják, hogy a tüntetésen való részvételre szólították fel hallgatóikat. Az ORTT vizsgálatot indít az ügyben.
Az MTV műsoraira panaszkodnak a legtöbben
A választások és az azt megelőző kampány időszakában megduplázódott az ORTT-hez beadott panaszok száma. A második negyedévben beérkezett panaszok közel egyharmadát a Magyar Televízió műsorai ellen nyújtották be.
Állóháború alakult ki a kereskedelmi rádiózásban
Megmerevedtek a frontok a kereskedelmi rádiók piacért folytatott harcában. A háború, amely nem a piac résztvevői között folyik, akkor robbant ki, amikor a Sláger Rádió a piaci viszonyok megváltozására hivatkozva nem fizette be az ORTT-nek a koncessziós díj esedékes részletét. A médiahatóság erre felmondta a Slágerrel kötött műsorszolgáltatási szerződést, és felszámolást kért a rádió ellen. Ez utóbbit a Pest Megyei Bíróság elutasította. A Sláger viszont a piaci viszonyok megváltozására hivatkozva, a szerződés módosításával a koncessziós díj csökkentését szeretné elérni. Az ORTT a szóban forgó országos rádiófrekvencia ismételt pályázttatását ...
Online médiaszabályzási terv az ORTT-től
A gyermekek védelmét, valamint a média- és személyiségi jogok sajátos helyzetének vizsgálatát tartja legfontosabbnak az Országos Rádió és Televízió Testület az internetes tartalmak szabályzásánál.
A Sláger együttműködést kér
A rádiós műsorszolgáltatási díj új alapokra helyezése érdekében kérte a két országos kereskedelmi csatorna, a Juventus és a Danubius, valamint a hétfőn beiktatott miniszterelnök és a parlamenti pártok médiapolitikusainak együttműködését levelében a Sláger Rádió vezetése. A vezetés szerint indokolatlanul magas a műsorszolgáltatási díj. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint a médiatörvény alapján nincs tárgyalási lehetőség.
Online médiaszabályzási terv az ORTT-től
A gyermekek védelmét, valamint a média- és személyiségi jogok sajátos helyzetének vizsgálatát tartja legfontosabbnak az Országos Rádió és Televízió Testület az internetes tartalmak szabályzásánál.
Egyelőre csak Gidófalvi jelent meg az ORTT előtt
Immáron második hete zajlik a Pannon Rádió működésének körülményeit tisztázó vizsgálat az Országos Rádió és Televízió Testületnél. Az ORTT annak kíván utánajárni, hogyan fordulhatott elő, hogy a Pannon frekvenciáján májusban napokig két műsor volt hallható. A szocialista delegált arra is választ vár, hogy milyen szerepe volt a rádiónak a választások alatt a MIÉP kampányában. A Pannon Rádiót működtető Gidó Média Kft. elhalasztotta hétfőre összehívott tuladonosi taggyűlését, miután azon nem jelent meg a 26 százalékos részesedésű Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány képviselője.
Újabb büntetést kap a Pannon Rádió
Újabb milliós kötbért szabott ki a MIÉP-kötődésű Pannon Rádióra az ORTT. A médiahatóság a fővárosi adó kampányidőszakban sugárzott műsorát kifogásolta - tudta meg a Népszabadság.
Est FM: marad az átmeneti műsorrend
Továbbra is átmeneti műsorrenddel sugároz az Est FM - az erre vonatkozó, a június 7-én lejáró engedély meghosszabbításáról szóló kérelmet a napokban juttatja el az adó vezetése az Országos Rádió és Televízió Testülethez.
ORTT: negyven pályázat négy budapesti frekvenciára
Negyven pályázat érkezett az ORTT február végén meghirdetett négy budapesti rádiófrekvenciájára. A pályázók között szerepel a Tilos Rádió is; a nyertesek 7 évig használhatják a sávot
A bíróság hamarosan dönthet a Sláger Rádió felszámolásáról
Néhány héten belül döntés születhet arról, hogy a Pest Megyei Bíróság elrendeli-e a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt. felszámolását, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ugyanis beadta a bíróságra ez iránti kérelmét. A Sláger 1,3 milliárd forinttal tartozik az ORTT-nek, ám nem e cég az egyetlen adósa a testületnek - írja csütörtöki számában a NAPI Gazdaság.
Az ORTT elítélte a Mónika show-t
Alapvető személyiségi jogokat sértett az RTL Klub Mónika show című műsorának egyik adása - állapította meg az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága.
Az ORTT eljárást indít a Pannon ellen
Államigazgatási eljárás megindításáról döntött keddi ülésén a Pannon Rádiónál kialakult helyzet tisztázása érdekében az Országos Rádió és Televízió Testület.
Megkezdődött a Sláger Rádió pere
Május 8-án megkezdődött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt. és az ORTT perének tárgyalása. A per célja az adó műsorszolgáltatási szerződését azonnali hatállyal felmondó döntés felülvizsgálata.
Ismét feljelentették Anettkát
A Heti hetes két sztárjának címzett üzenetei miatt újból feljelentették a tévénézők a Budapest Televízió műsorvezetőnőjét, Fehér Anettet, azaz Anettkát az Országos Rádió és Televízió Testületnél.
Az ORTT elítélte Anettka műsorát
A jó ízlést és az emberi méltóságot sérti a Budapest Televízió Forró drót Anettkával című műsorának március 9-i adása - állapította meg az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottsága.
Az ORTT vizsgálja Anettkát
Vizsgálatot indít az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Anettka műsora kapcsán. A panaszt egy tévénéző nyújtotta be, aki provokatívnak tartja a Budapest Tévé műsorvezetőjét.
Adásszünet az MTV-n főműsoridőben
Az ORTT rendelkezése értelmében március 8-án este fél nyolc előtt hétperces adásszünetre kényszerül a Magyar Televízió egyes csatornája. Az m2 nyolc óra után szintén szünetelteti az adást.
Harminc napig újra az éterben a Tilos
Március 9-től harminc napig újra földi hullámhosszon is hallható a Tilos Rádió. Így újra a tavaly augusztusban alkalmazott gyakorlat ismétlődik meg, a Tilos a 92,1 MHz-es frekvencián lesz fogható.
Petíció az ORTT-nek a Pannon Rádió miatt
Az Otthont Magyarországból Összefogás nevű szervezet hétfőn megtartotta demonstrációját az ORTT Reviczky utcai székháza előtt. A demonstráció keretében petíciót nyújtottak át az ORTT főigazgatójának.
Az ORTT felmondta a Sláger Rádióval kötött szerződését
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülésén egyhangú szavazással döntött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt.-vel 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződés azonnali felmondásáról - áll az ORTT Üzleti Negyedhez eljuttatott közleményében. A szerződés felmondásával - ami együtt jár a frekvencia elvesztésével - a szintén országos frekvenciával rendelkező Danubius kerülhet monopolhelyzetbe.
Az ORTT előtt tiltakoznak a Pannon Rádió ellen
A Szabadság tér helyett az Országos Rádió és Televízió Testület épülete elé vonulnak jövő hét hétfőn a Pannon Rádió miatt tüntetők. Az Otthont Magyarországból Összefogás a demonstráció keretében egy petíciót is átad az ORTT vezetőjének.
Lindát jegelik a tévében
Még a tavaszi szünetben sem izgulhatunk a könnyed, magyar krimi kedvelői Linda, a nyomozónő kalandjain. A nézők hiába várják, hogy az MTV levetítse az új sorozatot. Ez az alkotóknak is fáj, mivel úgy érzik, feleslegesen dolgoztak.
Csak a Magyar Rádióé lehet a nyugati URH-frekvencia
Jövő tavaszig elkezdődhet a műsorsugárzás a Kossuth adó korszerű, nyugati URH-hullámhosszán. Az ORTT pályázatán csak a Magyar Rádió indulhat, kezdetben a lakosság 61 százalékát elérő lefedettséggel. Az éves műsorszolgáltatási díj minimuma 3,75 millió.
Anettka csak éjjel vetkőzhet
Az ellentmondásos műsorvezetőnőért állítólag négy csatorna is tárgyalásokat folytat. Addig is marad azonban a Budapest Tvnél, ahol most beindult reggeli műsorában, az Elképesztő ébresztőben szórakoztatja közönségét. Az ORTT előírásai szerint itt viszont nem tárulkozhat ki teljesen.
Elvesztette a Tilos a pert az ORTT-vel szemben
Első fokon elutasította a Fővárosi Bíróság a Tilos rádió keresetét az ORTT-vel szemben. A Tilos rádió azért indított pert, mert szerintük az ORTT nem járt el jogszerűen a pályázatok elbírálásakor, amikor az azelőtt soha nem sugárzó Rádió C-nek ítélte a 88.8- as frekvenciát.
A hallgatók tüntetni is készek a Sláger Rádió megmentéséért
Boros Lajos és Bockhor Gábor arra kérte tegnap a Bumeráng hallgatóit: ha véletlenül kezükbe akad egy Blikk, akkor azt fordítsák ki, mert bár a címlapon az olvasható, hogy elnémítják a Sláger Rádiót, de az újság közepén található reklámfotójuk felett a az áll: Hohó! Nincs még vége!