országgyűlési választás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- választás
- MSZP
- MDF Országos Választmánya
- pártpolitika
- legfrissebb
- legrégebbi
Rockenbauer és Mádi háttérbe szorulhat a Fideszben
Az [origo] információi szerint több ismert fideszes politikus - így például Rockenbauer Zoltán volt kultuszminiszter és Mádi László volt politikai államtitkár - háttérbe szorulhat pártjában. Az ellenzéki pártban ugyanis most zajlik a választókerületi elnökök kinevezése, és aki a 2002-es országgyűlési választásokon nem tudott egyéniben győzni, számíthat arra, hogy 2006-ban nem őt indítják. Nem indítják újra Selmeczi Gabriella egykori államtitkárt sem, ő a jövőben regionális elnöki koordinátor lesz.
Késésben van az MSZP az EP-listával
A Fidesz és az SZDSZ - amely vasárnap már az előkészítő kampányt is elkezdte - javarészt összeállította az EP-listáját, az MDF várhatóan még januárban véglegesíti azt. Az MSZP-nek ugyanakkor még listavezetője sincs, és terveik szerint csak kora tavasszal véglegesítik a listát. A kampány tervezett költségeiről eddig egyedül az SZDSZ nyilatkozott. Igaz, a törvény nem is szab határt a költségeknek, ellentétben az országgyűlési választással.
A Fidesz győzne most vasárnap
A Gallup közvélemény-kutatása szerint a Fidesz nyerné meg az országgyűlési választásokat, ha most vasárnap tartanák a voksolást. Miközben az ellenzéki párt valamivel 50 százalék fölött teljesítene, az MSZP egyre kevésbé népszerű, és Medgyessy Péter miniszterelnökről sem gondolták még soha ennyien, hogy rosszul dolgozik. Az emberek nem csak a kormánytól, de általában a politikától is elfordultak: a választók több mint fele vagy nem akar szavazni, vagy nem tudja eldönteni, hogy kit támogasson.
Orbán Viktor pert vesztett Lendvai ellen
Jogerősen elutasította Orbán Viktor keresetét Lendvai Ildikó ellen a Fővárosi Bíróság, ugyanis a döntése szerint az MSZP frakcióvezetője nem sértette meg a volt miniszterelnök személyiségi jogait a 2002-es országgyűlési választások utáni sajtótájékoztatóján. Akkor Lendvai éles hangon bírálta a távozó kormányt amiatt, hogy "a távozása előtti hetekben 650 milliárd forintot osztott szét, amely jelentős része 'korrupció-gyanús' módon, saját klientúrájának zsebébe vándorolt".
A költségvetés módosítására gyűjtene aláírást Orbán
Szabadabb lesz Magyarország, ha ismét Orbán Viktor lesz a miniszterelnöke. Ezt AWilfried Martens az Európai Néppárt elnöke jelentette ki a Fidesz Polgári Szövetség első nagygyűlésén a Budapest Sportarénában. A gyűlésen felszólalat a pártelnök is, aki szerint egymillió aláírást gyűjtenek majd össze, hogy rávegyék a kormányt a költségvetés módosítására. A többi szónok a szövetségbe tömörülés mellett érvelt, a kormányt kritzálta, és optimista nyilatkozatokat tett a szövetség sikereiről az idei uniós, és a 2006-os országgyűlési választásokon.
Egymilliót költhetnek fejenként a képviselők az EP-kampányra
A parlament önkormányzati bizottsága hétfői ülésén a kormány álláspontjával egyezően támogatta azt az MDF-es javaslatot, amely szerint, az országgyűlési választásokhoz hasonlóan, az európai parlamenti választáson induló szervezetek jelöltenként legfeljebb egymillió forintot fordíthatnának kampánycélokra.
Tartja előnyét a Fidesz
Nem változott az MSZP és a Fidesz népszerűsége közötti különbség áprilisban - derül ki a Szonda Ipsos legújabb kutatásából, melyet a Népszabadság közöl szombati számában. A nagyobb ellenzéki pártra a biztos szavazók 53, a nagyobb kormánypártra 37 százaléka voksolna, ha vasárnap rendeznék az országgyűlési választásokat.
Újra próbálkozik a kormány az elektronikus szavazással
Miután a csütörtök délutáni négypárti egyeztetésen nem képviselteti magát a Fidesz, valószínűleg ismét el fog bukni a kormánynak az a kezdeményezése, hogy a jövőben a külképviseleteken elektronikus úton lehessen szavazni az országgyűlési választásokon és az országos népszavazásokon.Az európai parlamenti választás esetében a hasonló javaslat már egyszer megbukott, mivel a Fidesz nem támogatta. A választási eljárásról szóló törvény kétharmados, így a Fidesz támogatására is szükség lenne.
A spanyolok még bíznak a szocialistákban
Márciusban még öt százalék előnnyel győztek a spanyol szocialisták az országgyűlési választásokon, most már csak két százalékot sikerült ráverniük az ellenzéki néppártra.
Dávid szerint reális a 10 százalékos MDF
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint reális célkitűzés, hogy az MDF 2006-ban 10 százalékot szerezzen az országgyűlési választásokon. Az elnök erről a párt választmányának szombati ülése után beszélt. Dávid kijelentette: az MDF nem foglalkozik sem a belső vitákkal sem a Fidesszel. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy a párt 2006-ban önállóan indul a választáson, a pártvezetés politikáját korábban bírálóknak pedig azt üzente: itt az alkalom, hogy átgondolják véleményüket.