országgyűlési képviselő

címke rss
Eltemették Bajkai Istvánt

Eltemették Bajkai Istvánt

Örök nyugalomra helyezték és elbúcsúztatták Bajkai Istvánt, a Fidesz alapító tagját, országgyűlési képviselőjét, a KESMA volt kuratóriumi tagját hétfőn a pestszentlőrinci temetőben.

Dolgozni nem akar, de pénzt igen, ezért az emberektől tarhál Hadházy Ákos

Itthon2022.06.07, 13:34

Nem tette le a képviselői esküt, a munkahelyére nem akar bejárni, de pénz azért kellene Hadházy Ákosnak. A szélsőbaloldali politikus most az emberektől koldul Facebook-oldalán, hiszen nem jár neki képviselői tiszteletdíj. Hatmillió forintot kér most az emberektől. Zuglóban közben egyre elégedetlenebbek a lakosok, hogy olyan képviselőjük van, aki nem dolgozik. Ráadásul Hadházy maga mondja el koldulós bejegyzésében, hogy a pénzt vidéki útjainak finanszírozására is fordítaná, vagyis láthatóan nem is akar többet foglalkozni Zuglóval.

Felhívták a családomat, hogy köszönjenek el tőlem, mert ha három nap alatt nem javul az állapotom, akkor vége

Itthon2021.07.10, 13:16

Nyolcvanöt napon át volt kómában, közben kétszer megállt a szíve, újra kellett éleszteni. Hatvannyolc napra műtüdőre került. Szinte mindenki lemondott róla. Bányai Gábor országgyűlési képviselő családját is felhívták telefonon, hogy menjenek be elköszönni tőle, mert nagy a baj, valószínűleg nem éli túl a koronavírus-fertőzést. A tüdejének tíz százaléka működött csupán. Aztán történt valami. Bányai Gábor állapota szinte napok alatt rohamosan javulni kezdett. A fideszes képviselő akkor tudta meg, hogy több százezer ember imádkozott érte, amikor magához tért a kómából. Azt mondta: hihetetlenül meghatotta, hogy ennyien aggódtak, még ismmeretlenül ...

Meghalt Horváth János volt parlamenti képviselő

Itthon2019.11.25, 11:34

Életének 99. évében, hétfő hajnalban Budapesten halt meg Horváth János volt fideszes országgyűlési képviselő - tájékoztatta a család az MTI-t.

Az MTVA kiáll a dolgozói mellett

Itthon2019.01.16, 20:26

Papp Dániel megbízott vezérigazgató az MTVA dolgozóinak eljuttatott körlevélben elnézést kért, amiért két országgyűlési képviselő sajnálatra méltó módon újabb törvénysértéssel tarkított akcióba kezdett az MTVA épületében, és közölte, a közmédia kiáll valamennyi dolgozója mellett.

Az elmúlt évek bérnövekedései után emelkedhetnek a képviselői fizetések is

Itthon2018.07.13, 17:15

Jóval a nemzetgazdasági átlag alatti mértékben emelkedhetnek a képviselői fizetések, ha megszavazza a parlament az erről szóló javaslatot. Miközben a gazdaság legtöbb ágazatában az elmúlt években több mint 50 százalékkal nőttek a fizetések, addig a képviselőké csak 18,5 százalékkal fog nőni. Az ellenzék is támogatja a képviselői fizetésemelést. A szakbizottságban a DK kivételével mindenki megszavazta, a teljes ellenzék, azaz, erős egyetértésben kerül a parlament elé. Az emelés után is a térségben kirívóan alacsony a magyar parlamenti képviselők fizetése, ebben a tekintetben most fogják elérni például Szlovákiát. Az egészségügyben, aaz ...

Időben leadták vagyonbevallásukat a képviselők

Itthon2016.01.31, 15:14

Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyerekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke.

Jött néhány keményen dolgozó nyugdíjas

Gazdaság2015.07.01, 00:20

Már két és fél éves a rezsicsökkentés - mondta Németh Szilárd a csepeli piacon. A Fidesz országgyűlési képviselője a „kézzel fogható rezsicsökkentésről” szóló eseményen szerepelt. Ezen néhány csepeli elmondta, mennyit keresett a rezsicsökkentéssel, de olyannal is találkoztunk, aki nem hisz benne.

Nyilatkoztak vagyonukról az országgyűlési képviselők

Itthon2015.01.31, 15:39

Valamennyi országgyűlési képviselő és a 13 nemzetiségi szószóló is leadta a december 31-i határidőre a saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke.

Két jogcímen vesz fel pénzt egy fideszes képviselő

Itthon2015.01.04, 09:19

Elvileg nem lehetne, a gyakorlatban mégis két helyről kap állami juttatást Tiffán Zsolt. A Fidesz országgyűlési képviselője egyben az Ős-Dráva Program miniszteri biztosa is. Bár vagyonnyilatkozata szerint kormánybiztos és a Miniszterelnökségen dolgozik.

Ha a saját pénzükről van szó, szeretik az OTP-t

Itthon2014.02.04, 08:46

Állampapírból bevásárolnak, a kedvenc bankjuk az OTP, tartanak maguknál egy kis eurót, a takarékbetétjüket pedig általában leépítik. Ha mégsem, akkor irdatlan összeget tartanak benne. Így gazdálkodnak a pénzükkel a magyar országgyűlési képviselők.

A gondoskodó állam

Vélemény2013.10.10, 19:57

Ha jövőre minden képviselői helyet a mostani kormánypártok nyernének, még az is hatvannal kevesebb lenne, mint a Fidesz és a KDNP jelenlegi együttes létszáma a parlamentben. Valójában persze többen esnek ki, és nem tud mindenki nyugdíjba menni vagy visszavonulni egy polgármesteri hivatalba. Bizonyára van egy lista azokról, akikről pártjuknak gondoskodnia kell, és ha néhány nevet ki lehet pipálni, az is eredmény. Ezért törvényt is érdemes módosítani.

Elismerte a kötekedést a szegedi jobbikos

Itthon2012.11.21, 14:50

Keresztúri Farkas Csaba a szegedi jogászbálon részegen zaklatott egy nőt, majd összeverekedett annak testvérével. A jobbikos képviselő azt mondta, nem ilyennek ismeri magát.

Papírok nélkül hajtott be a tilosba Zagyva György Gyula

Itthon2012.11.08, 12:04

Jogosítvány és forgalmi nélkül, lejárt műszakijú kocsival kapták rajta a tilosban a rendőrök Zagyva György Gyula jobbikos képviselőt - írja a Bikk.hu. Zagyva a lapnak azt mondta, ki fogja fizetni a bírságot.

Törölték Soltészt és Spallert KDNP-ből

Itthon2012.10.08, 15:33

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára és Spaller Endre országgyűlési képviselő nem fizetett tagdíjat, ezért a párt 13. kerületi szervezete törölte őket a tagjai közül. Soltész szerint nem kell ezzel foglalkozni.

Szabadságuk alatt is kapják a juttatásokat a képviselők

Itthon2012.08.28, 06:41

Nem látszik az országgyűlési képviselők fizetésén, hogy szünetel a parlamenti munka: a két nyári hónapra nemcsak a fizetésüket kapják meg, hanem más, a képviselői munkához járó juttatásokat is - írja a Blikk.

Új országgyűlési képviselő érkezik a parlamentbe

Itthon2012.06.08, 21:24

Horváth Zoltán érkezik Bánki Erik megüresedő országgyűlési képviselői helyére. Bánki a köztársasági elnökké avanzsáló Áder Jánost váltja az Európai Parlamentben.

Az árvízre és a szocialistákra fogják a népszerűségvesztést a fideszesek

Itthon2012.05.31, 17:14

Nem ütötte szíven az [origo] által megkérdezett fideszes országgyűlési képviselőket a Tárki közvélemény-kutató legújabb jelentése, amely szerint a kormánypártok népszerűsége két évvel a kormányalakítás után az MSZP szintjén áll. A politikusok szinte egyöntetűen azt mondták: a szocialista kormányok öröksége után csoda, hogy Magyarország még nem jutott a görögök sorsára, a kormányt pedig az elmúlt két évben árvizek, aszály és az árfolyam-ingadozás is húzta. 

Csak fanyalogva mondanának le állásaikról a KDNP-sek

Itthon2012.04.10, 18:20

Nem tetszenek a KDNP-es képviselőknek azok a fideszes javaslatok, amelyek szerint a jövőben nem lehetne más kereső foglalkozásuk, fizetésüket pedig az államtitkárok keresetéhez kötnék. Mégis igennel szavaznak majd, mert megígérték nekik, hogy majd tovább módosítják a még meg nem szavazott módosítókat.

Italozás után ütközött egy fideszes képviselő

Itthon2012.02.23, 07:58

Tilki Attila még február 9-én, az M30-as autópályán ütközött a szalagkorlátnak.

Két jelöltje is van az LMP-nek Kaufer Virág helyére

Itthon2012.01.25, 14:39

Az LMP hétvégi kongresszusán döntenek majd arról, hogy Szél Bernadett és Hajdu Mária közül ki veszi át a január elején távozását bejelentő Kaufer Virág országgyűlési képviselői helyét.

Magyar Nemzet: Változhat az országgyűlési képviselők bérezése

Itthon2011.09.20, 14:39

Egy egyéni képviselői indítvány szerint az eddig 231 ezer forintos alaptiszteletdíj helyett az államtitkár-helyettesi besorolásnak megfelelő jövedelemhez jutnának a képviselők - értesült a Magyar Nemzet.

Ittas volt az Arnóth Sándor képviselő halálát okozó, forgalommal szemben haladó férfi

Itthon2011.07.25, 13:54

A tanúk és szakértők beszámolói szerint csak a vezetők éberségén múlt, hogy további személyi sérülés nem történt abban a márciusi balesetben, amiben életét vesztette Arnóth Sándor püspökladányi polgármester, a Fidesz országgyűlési képviselője. A vétkes sofőr ittas volt a balesetkor.

Népszabadság: A képviselőknek is kell majd különadót fizetniük

Itthon2011.05.05, 07:45

A Fidesz kezdeményezi a végkielégítéseket 98 százalékos adóval sújtó törvény módosítását, hogy az a parlamenti képviselőkre, valamint a távozó megyei közgyűlési elnökökre is vonatkozzon - értesült a Népszabadság.

Politikusok kedvezményét vonják meg

Itthon2011.05.04, 06:34

Év végéig megszűnhet a polgármesterek és a képviselők korkedvezményes nyugdíjazása. A kormány tervezett lépése nagyjából 360 főt érint a majd.

Blikk: Elveszíthetik a korkedvezményes nyugdíjukat a politikusok

Itthon2011.04.14, 08:06

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy a polgármesterek és a képviselők az átlagos munkavállalóhoz képest korábban vonulhatnak nyugdíjba - írja a Blikk.

Blikk: Több KDNP-s képviselőnek is saját rokona a parlamenti titkára

Itthon2011.04.08, 09:00

A 37 fős KDNP-frakcióban kilenc képviselő saját vagy kollégája rokonát foglalkoztatja parlamenti titkárként - értesült a Blikk.

Orbán is kitenné a polgármestereket a parlamentből

Itthon2011.03.30, 09:08

Orbán Viktor szerint egészségtelenül beszűkülne a politikai osztály, ha 50-100 polgármester ülne egy 200 fős parlamentben, ezért ő is a mellett van, hogy 2014-től ne lehessenek parlamenti képviselők a települések polgármesterei - mondta a miniszterelnök az MR1 180 perc című műsorában. Orbán a műsorban szégyenlős alkotmánynak nevezte a hatályos alaptörvényt.

Magyar Nemzet: 2014-től nem lehetnének képviselők a polgármesterek

Itthon2011.03.21, 13:32

Gulyás Gergely, az alkotmányszövegező bizottság fideszes tagja szerint az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosításával helyreállíthatnák az 1990 és 1994 közötti állapotokat.

Előző
  • 1
Következő