Országgyűlés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- belpolitika
- parlament
- pártpolitika
- Fidesz
- MSZP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A tanúkihallgatást is ügyvéd nélkül oldaná meg a Fidesz
Ügyvéd jelenléte nélkül hallgathatnák ki a tanúkat a nyomozók a jövőben. A kormány javaslata eredetileg csak az úgynevezett kiemelt ügyekben zárta volna ki az ügyvédeket, de egy fideszes képviselő ezt tenné meg általános szabálynak. A kormányt képviselő államtitkár szerint a tanúknak kötelességük vallomást tenni, nincs szükségük ügyvéd jelenlétére.
Megtiltaná a képviselők frakcióból való kiválását Kövér
Kövér László házelnök megtiltaná a képviselőknek a frakcióból való kiválást, az LMP-t és a Jobbikot pedig komolytalannak tartja. Kövér a Hír TV műsorában azt mondta, nem kellene sokat foglalkozni azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban.
Áder bírósági rendszeréről vitázik a parlament
Megkezdődik az igazságszolgáltatást érintő kétharmados törvények általános vitája a parlamentben. Szó lesz a bírák jogállásáról, fizetéséről, szolgálati áthelyezéséről, valamint arról is, hogy hova kerül a januárban megszűnő katonai ügyészségek hatásköre.
Mégis megszűnhet az eva
A Fidesz egyik képviselője olyan módosító indítványt nyújtott be az adótörvényekhez, amely eltörölné az egyszerűsített vállalkozói adót (eva).
Késik a Kolontár-bizottság jelentése
A Magyar Alumínium Zrt. véleményét utolsó ülésnapján kapta meg a parlamenti bizottság, így elhalasztotta jelentése elfogadását.
Adótörvényekről és a korkedvezményes nyugdíjról tárgyal a parlament
A kormány javaslata szerint jövőre már nem állapíthatnának meg korhatár előtti nyugdíjat, az áfa felső kulcsa 27 százalékra emelkedne, a baleseti adót pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjának harminc százalékaként a biztosítók szednék be az autósoktól.
Falusi gyerekként adott tanácsot Orbán Vonának - Parlament percről percre
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a parlamenti nagyüzem, ugyanis az országgyűlés a következő nyolc munkanap mindegyikén ülésezik. A kérdések során Orbán Viktor Vona Gábort is kioktatta, amiért a Jobbik vezetője arról beszélt, "lemegy" vidékre.
Orbán napirend előtt számol be az EU-csúcsról
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlamenti nagyüzem, ugyanis az országgyűlés a következő nyolc munkanap mindegyikén ülésezik. Hétfőn tárgyalnak a hajléktalanok megbüntetését lehetővé tevő javaslat módosító indítványairól. A hétvégén megalakult Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója arra számít, hogy hétfőn már fel is szólalhatnak az országgyűlésben; a házszabály azonban nem egyértelmű ebben a kérdésben.
Nem titkos a miniszterelnök jegyzete az ombudsman szerint
Nem ütközik törvénybe a miniszterelnöki beszéd kéziratának lefotózása, illetve nyilvánosságra hozatala - közölte az [origo] megkeresésére az adatvédelmi biztos. Kövér László házelnök több napra kitiltotta a parlamentből az [origo] fotósait, mert felvételeket közöltünk Orbán Viktor parlamenti jegyzeteiről. Az ombudsman megállapításaiból az következik, hogy Orbán jogainak védelmére hivatkozva nem tilthatták volna ki a fotósokat.
Üldözőit gyengíti a Fidesz választási rendszere
Tovább erősíti a győztes pártot, gyengíti a középpártokat és érdemben nem befolyásolja a kis pártok erejét az [origo] számításai szerint a Fidesz által bemutatott új választási rendszer. Ha eszerint zajlott volna az utolsó két országgyűlési választás, akkor az MSZP 2006-ban az SZDSZ nélkül is tudott volna többségi kormányt alakítani, a Fidesznek pedig még nagyobb lenne a befolyása a mostani parlamentben, mint jelenleg.
Állandó magyarországi lakhelyhez kötné a választójogot az MSZP
A listás választási rendszer átláthatóvá tenné a jelenleg rendkívül bonyolult mandátumszámítást, az egyfordulós voksolás pedig gazdaságosabb lenne, mint a jelenlegi - többek között ezzel indokolta Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, hogy pártja miért támogatja az egyfordulós, arányos választási rendszert.
A pornográf termékek különadójáról tárgyal a parlament
A nők közéleti részvételének erősítéséről tart vitanapot szerdán az országgyűlés. Tárgyalnak a képviselők arról a kormányzati javaslatról is, amelynek alapján néhány kivétellel minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kellene a jövőben. Vitáznak majd a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások járulékfizetési kötelezettségének visszaállításáról is.
Rábólintott az áfaemelésre a költségvetési bizottság
Parlamenti vitára alkalmasnak találta a költségvetési bizottsdág azokat a javaslatokat, amelyek többek között a jövő évi áfaemelést tartalmazzák.
Szerény lakásokat bérelne a képviselőknek Lázár
Átmeneti időre szállodákban biztosítanának lakást az erre jogosult képviselőknek, utána pedig 35-50 négyzetméteres lakásokat kínálnának nekik - ismertette a parlamenti képviselők javadalmazási rendszerének újabb lehetséges elemeit Lázár János fideszes frakcióvezető. Az alkotmányügyi bizottság albizottságot hozott létre az új rendszer kidolgozására.
Szemérmesen hallgatnak Gyurcsány csábításáról az MSZP-sek
Egymás között is alig beszélnek arról az MSZP-s parlamenti képviselők, hogy ki tartana a párt frakciójából való kilépést fontolgató Gyurcsány Ferenccel. Gyurcsány és nyolc képviselő távozását mindenki biztosra veszi, és ha még három ember vele tartana, az nagy pofon lenne az MSZP-nek, mert a Jobbiké lenne a legnagyobb ellenzéki frakció. Az MSZP vezetése békés válást akar és a Fidesz-KDNP együttműködés mintájára maga mellett tartaná a pártból menekülő Gyurcsányt.
Az Alkotmánybíróság hatásköréről tárgyal a parlament
Az Alkotmánybíróság 2012. január 1-jén megváltozó hatásköréről tárgyal hétfőn az országgyűlés. Az előterjesztés értelmében szűkül a törvények utólagos vizsgálatának kezdeményezésére jogosultak köre, és leáll azon ügyek tárgyalása, ahol a kérelmező nem személyesen érintett. A parlament kedden tárgyal az adónyomozók jogköreinek kibővítéséről is.
Felgyorsítják a jövőre nyugdíjba vonuló bírák pótlását
Az új alaptörvény bírói korhatárt érintő rendelkezése miatt átmenetileg változnak a bírói pályázati szabályok.
"Képviselőtársam olvasson kicsit, akkor okosabb lesz" - parlamenti tudósítás
A Jobbikból kizárt Pősze Lajos keményen kioktatta korábbi pártját, az MSZP pedig teljesen más költségvetést kért a kormánytól a parlament hétfői ülésén. Az országgyűlés megszavazta, hogy még este elfogadhassák a devizahiteleseket segítő újabb jogszabályokat, miközben több képviselő is Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter távozását sürgette. Szóba került a pedagógusok fizetése és a Tobin-adó is - tudósítás a hétfői ülésről.
Megszavazták a végtörlesztők körének bővítését
Elfogadták a képviselők azt a Rogán Antal által benyújtott törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a különböző árfolyamon, több részletben folyósított devizalapú hiteleket is kedvezményesen végtörleszthessék az adósok.
Alkotmánybírósági nem az ingatlanok ügyvéd nélküli adás-vételére
Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a népszavazásra feltenni kívánt kérdés nem kényszerítheti a jogalkotót az alkotmány módosítására, ezért nem lehetséges olyan népszavazás kiírása, amely arról döntene, hogy az ingatlan adásvételi szerződéseket ügyvéd, közjegyző, vagy jogtanácsos közreműködése nélkül is bejegyezhessék az ingatlan-nyilvántartásba - értesült az [origo] a Budapesti Ügyvédi Kamarától.
Devizahitelekről és tyúkketrecekről beszéltek a parlamentben
A kormányfő és a miniszterek távollétében Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár védte a kabinet politikáját az ellenzékkel szemben a parlament hétfői ülésén. Az ellenzéki képviselők bírálták a kormány adóterveit, a devizahitelesek megsegítésére szánt terveket, hiányolták a Nemzeti Eszközkezelő felállítását és tojótyúkok ketreceinek átalakítását is.
Az ügyészség elé kerülhet a 2006-os zavargásokról szóló Balsai-jelentés
Az országgyűlés alkotmányügyi, emberi jogi, valamint rendészeti bizottsága is megtárgyalja jövő héten a 2006. őszi rendőri fellépésről szóló Balsai-jelentést Gulyás Gergely fideszes képviselő szerint. A Fidesz azt javasolja, hogy ezután az ügyészség minősítse büntetőjogi szempontból a jelentést.
Lehessen lemondani a mentelmi jogról! - javasolja a szakbizottság elnöke
A mentelmi jogról rendelkező törvény módosítását javasolja az országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke. Ebben megtiltaná például azt, hogy a képviselők e státusukat elhallgassák a hatóság képviselői előtt.
Lázár János: Decemberig elkészül az új kampányfinanszírozási törvény
A Fidesz frakcióvezetője szerint a mai gazdasági viszonyok között csökkenthető a pártok működésére fordított pénz.
Október végén szavazhatnak a képviselői fizetések új rendszeréről
A kormánypárti frakciók keddi ülésén támogatták Lázár János pénteken bejelentett javaslatát, amely átalakítaná a parlamenti képviselők javadalmazási rendszerét. Ennek értelmében a képviselők havi bruttó illetménye jövő szeptembertől bruttó 750 ezer forint lenne, ezen felül pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak.
Gyurcsány lenne Lázár János fizetésreformjának egyik nagy nyertese
Nagyjából két tucat képviselőnek emelkedne a fizetése, ha megvalósulna Lázár János fideszes frakcióvezető javaslata a képviselői juttatások átalakításáról. Gyurcsány Ferenc fizetése például majdnem megduplázódna, viszont van olyan kormánypárti képviselő is, akinek a felére eshet a tiszteletdíja. Lázár javaslatának több részlete nem ismert egyelőre, de úgy tűnik, lényegesen leegyszerűsítené a most alig átlátható, visszaélésekre lehetőséget adó rendszert.
Helyettes államtitkári fizetést adna Lázár a képviselőknek
Havi 750 ezer forintot kapnának a képviselők a Fidesz frakcióvezetőjének javaslata szerint.
Átalakítják a turizmus és a vendéglátás jogi környezetét
Még az ősszel az Országgyűlés elé kerül a turizmusról szóló új törvény, amely külön fejezetben foglalkozik a vendéglátóipar helyzetével, utóbbi kapcsán új kormányrendeletet is elfogadtak - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium által a vendéglátás helyzetét javító intézkedésekről szóló szerdai sajtótájékoztatón.
A tizenkét éves tolvajokat is bíróság elé állítaná a Jobbik
Leszállítaná a büntethetőség korhatárát a Jobbik két képviselője, akiknek javaslata szerint a 12 és 14 év közti gyerekeket is felelősségre lehetne vonni. A képviselők szerint erre azért van szükség, mert egyre több a gyerekkorú bűnöző, és egy 12 éves gyereknek már kialakult erkölcsi érzéke kell hogy legyen.
Kitiltották az [origo] fotósait az Országgyűlésből
Múlt hét hétfőn levélben tájékoztatta szerkesztőségünket az Országgyűlés sajtóirodája, hogy fotós munkatársaink a következő naptól, szeptember 13-ától nem léphetnek be az Országgyűlés és a Képviselői Irodaház épületébe, mivel megszegték azt az előírást, amely tiltja a képviselői felszólalások kéziratainak fényképezését.
- címkék:
- nyilvánosság
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
A 250 milliárdos áfa-visszatérítésről dönthetnek a parlamentben
A katasztrófavédelmi törvényről biztosan döntenek a parlament hétfői ülésén, a cégeknek járó 250 milliárdos áfa-visszatérítésről pedig az általános vita után akkor, ha négyötödös többséggel megszavazzák.
Orbán csak hallgatta a költségvetés körül kirobbant parlamenti vitát
Bár egy ideig jelen volt, a miniszterelnök nem szállt be a hétfői parlamenti vitába, amelyben már a jövő évi költségvetést, illetve a kormány tervezett intézkedéseit támadta az ellenzék. A Jobbik hozzájárulásával a kormánypártok eltérhetnek a házszabálytól, és soron kívül kerülhet napirendre a rögzített árfolyamú végtörlesztés, az MSZP képviselői minden felszólalásban Matolcsy György lemondását követelték.
Menekülnek a koalíciós kényszertől a kormánypártok
Megnehezíti majd a politikai taktikázást, viszont várhatóan felszámol sok bonyolult szabályt a kormánypártok által körvonalazott új választási rendszer. Fontosabbak lesznek az egyéni körzetek, amivel a legerősebb párt bebiztosíthatja hatalmát, a kisebb pártoknak legfontosabb, őket erősítő részleteket azonban egyelőre homályban hagyták a kormánypártok.
Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról dönt a parlament
Kezdődik az újabb törvényhozási sorozat a parlamentben, az alaptörvény életbe lépéséig közel kéttucat sarkalatos törvényt kell megalkotni. A hétfői ülésen az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be Orbán Viktor. Emellett arról is dönt a parlament, hogy felfüggeszti-e Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát.
Nézze meg, mit húzott ki a beszédéből Orbán!
Az elhangzottaknál több dologról is beszélt volna Orbán Viktor hétfői, idénynyitó parlamenti beszédében, de néhány bekezdést vagy mondatot kihúzott az eredeti nyomtatott szövegből. Kimaradt a beszédből a szociális bolthálózat, illetve az a rész, amely arról szólt volna, hogy a rendőrök naponta kapjanak el egy uzsorást. Orbán stilisztikai módosításokat is végzett. Nézze meg, mit húzott ki a beszédéből a kormányfő, és mit írt át!
Sosemvolt híd és lézerfegyverek emlékét is törli a nagytakarítást kezdő kormány
Havi ezerforintos nyugdíjemelésről, soha meg nem épült budapesti hídról, vakító lézerfegyverekről és pornográf irodalom terjesztéséről szólnak többek között azok az országgyűlési határozatok, amelyeket el akar törölni az Igazságügyi Minisztérium. Összesen 865 határozatot helyeznének hatályon kívül a jelenleg érvényes 1719 közül, aztán rendet tesznek a törvények között is.
Módosították a társasházi kamerarendszerek működési szabályait
Az Országgyűlés közelmúltban hozott döntése alapján a társasházak elektronikus megfigyelő rendszerének létesítéséről és üzemeltetéséről a közgyűlés az összes tulajdoni hányad szerinti legalább négyötödös többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával dönthet.
NSZ: Kövér az utolsó pillanatban beadott módosítók miatt változtatna a házszabályon
A Népszabadság szerint Kövér László házelnök úgy módosítaná az országgyűlés házszabályát, hogy azoknak a zárószavazás előtti módosító indítványoknak elfogadására is jogszerűen kerülhessen sor, amelyek nem illeszkednek szigorúan a hivatkozásként használt, úgynevezett "koherenciazavar" passzushoz.
"A politikában a sunnyogásnál nagyobb bűn nem létezik" - interjú Lázár Jánossal
Hónapokon belül eldől, hogy a Fidesz-frakció tagjai közül kik pályázhatnak képviselőségre a következő ciklustól csökkenő létszámú parlamentben - mondta az [origo]-nak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Lázár szerint nem kell bocsánatot kérnie a Fidesznek a tempóért, amit az elmúlt egy évben diktált a törvényhozásban, de azt mondta, hogy a szükségszerűség néha felülírta a szépészeti kérdéseket. Szerinte antidemokrata, aki számon kéri, hogy miért nyújtanak be kormányzati ötleteket a hosszadalmas egyeztetési folyamatot kizáró képviselői indítványként.
A ciklus végéig ki kell költöztetni Orbánékat az Országházból
A ciklus végéig teljesen át kell alakítani a budapesti Kossuth teret egy hétfőn elfogadott parlamenti határozat alapján. A tér az állam tulajdonába és az országgyűlés vagyonkezelésébe kerül, mélygarázs épül, a Miniszterelnökség pedig kiköltözik az Országházból. A határozat szerint vissza kell állítani a tér arculatának 1944 előtti állapotát, de a Jobbik javasalatával szemben nem mondja ki, hogy el kell távolítani Károlyi szobrát.
Nem hívhatók be katonának az egyedülálló szülők az új honvédelmi törvény szerint
A nyári szünet előtti utolsó ülésén az Országgyűlés elfogadta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló új törvényt. A sarkalatos jogszabály az új alaptörvénnyel egy időben, 2012. január elsején lép életbe. Az új törvény szerint nem lehet behívni katonának azt, aki legalább három kiskorú gyermekről gondoskodik, vagy gyermekeit egyedül neveli.
Orbán is beszállt a vitába az utolsó nyári ülésnapon
Pintér Sándor hivatalosan is bejelentette a vörösiszap-katasztrófa miatt elrendelt veszélyhelyzet végét a parlament nyári szünet előtti utolsó ülésén, ahol többhetes várakozás után az ellenzéki képviselőknek lehetőségük volt személyesen Orbán Viktornak feltenni kérdéseiket. A miniszterelnök nem árult el részleteket terveiről, viszont keményen ütközött Harangozó Tamással és Vona Gáborral. Az országgyűlés zárásként tizennyolc törvényről szavaz.
Kisebb adóval ússzák meg az ételízesítők a hamburgeradót
Elfogadta a parlament a népegészségügyi termékadót, amelyet szeptember 1-től kell fizetni a cukrozott, sózott vagy koffeintartalmú ételek és italok után. Az ételízesítőkre kivetett magas adót az utolsó pillanatban egy olyan javaslat csökkentette kevesebb, mint felére, amelyet se a kromány, se az előterjesztő nem támogatott.
Kövér szabálykönyvvel regulázná meg az engedetlen képviselőket
Szabályzatot dolgoz ki Kövér László, az országgyűlés elnöke, amelyből kiderülne, hogyan szabad, és hogyan nem szabad viselkedni a parlamenti üléseken. A rosszul viselkedő képviselőket büntetnék is. Kövér, aki sokszor éles hangon utasítja rendre a képviselőket, akkor döntött a szabálykönyv megírása mellett, amikor egy jobbikos képviselő hangosbemondóval beszélt az ülésteremben.
A gyanúsítottak megpuhítására jó a szigorodó őrizet
Az utolsó pillanatban szigorított egy törvényjavaslatot Lázár János fideszes frakcióvezető, amely így lehetővé teszi, hogy 24 helyett 48 órán keresztül mindenkitől, még ügyvédjétől is távol tartsák egy ügy gyanúsítottját. Az [origo]-nak nyilatkozó jogászok és nyomozók szerint a szabályok szigorítása arra jó, hogy megpuhítsák, beismerő vallomásra vagy valamilyen alkura kényszerítsék a gyanúsítottakat. Ez azonban veszélyes taktika, a büntetéstől túlságosan félő gyanúsítottak vallomása ugyanis nem mindig megbízható.
Hétfőn válaszhat Ab-elnököt a parlament
Az országgyűlési képviselők hétfőn dönthetnek Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének újraválasztásáról, a büntetőeljárási törvény módosításáról, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanácsot felváltó Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról is.
Újraválasztották Paczolay Pétert az Alkotmánybíróság elnökének
Újraválasztotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének Paczolay Pétert az országgyűlés hétfőn. Paczolay Péter, aki letette az esküt a parlament ülésén, hivatali idejének végéig marad a testület vezetője. Az újraválasztott elnök a hétfő délelőtti meghallgatásán újfajta alkotmánybíráskodást ígért.
Mégis két napig tarthat az ügyvéd nélküli őrizet
Az utolsó pillanatban, a korábbi kompromisszumot is felülírva módosította Lázár János a büntetőeljárási törvénycsomagot. Javaslata alapján mégis 48 órán át lehetne elzárni a védőjétől az őrizetben lévő gyanúsítottat, viszont ha ez alatt ki is akarják hallgatni, akkor be kellene engedni az ügyvédet.
Konzultáció és házitészta a parlamentben
A szociális konzultáció eredményeiről beszélt Orbán Viktor a nyár utolsó előtti parlamenti ülésén, amelyen titkos szavazással ismét Paczolay Pétert választotta az Alktománybíróság elnökének. A képviselők várhatóan hajnalig szavaznak és vitatkoznak, többek közt a büntetőeljárási szabályok nagy vitát kiváltott szigorításáról, és emelkedhet többféle termék jövedéski adója is.
- címkék:
- törvényhozás
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülést szeretne az MSZP
Hétfőn 11 órára rendkívüli ülést hívott össze Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke, hogy a képviselők tájékoztatást kapjanak az elmúlt napokban történt, a titkosszolgálatokat érintő gyanúsításokról. Vadai szerint az ülésre elvárják a belügyminisztert, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját és a katonai főügyészt is.