Országgyűlés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- belpolitika
- parlament
- pártpolitika
- Fidesz
- MSZP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A koronavírus okozta veszélyhelyzet meghosszabbításáról vitáznak a képviselők
Az Országgyűlés hétfőn meghosszabbíthatja azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a hatályát, amelyeket a kormány vezetett be a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében és lehetővé teheti, hogy a kabinet további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkosson a veszélyhelyzet ideje alatt. Az Origo percről percre követi a szavazást és a szavazás előtti vitát.
- címkék:
- koronavírus
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Hétfőn dönthet a parlament a koronavírus-törvényről
Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizottság a kormánypárti képviselők szavazataival megteremtette ennek alkotmányos előfeltételét - nyilatkozta Hende Csaba, a testület fideszes elnöke.
Nemzeti összefogás helyett a politikai játszmákat választotta az ellenzék
Az ellenzéki pártok az Országgyűlés hétfői ülésén nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, amely megteremtette volna a szükséges jogi kereteket a járvány terjedésének lassításával összefüggő rendkívüli intézkedések fenntartására, illetve újabb biztonsági intézkedések bevezetésére. Kérdésként merül fel, hogy hogyan értékelhetjük e szorongatott helyzetben a vezető ellenzéki politikusok érveit, valamint az említett döntésük következményeit.
Halász János: Csak a kormánypártokra számíthatnak az emberek a vírus elleni küzdelemben
A koronavírus elleni küzdelemben csak a kormánypártokra számíthatnak az emberek, az ellenzék továbbra sem a vírus, hanem a kormány ellen akar küzdeni. A széthúzás helyett most összefogásra van szükség, hogy így több ember életét lehessen megmenteni – mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben.
Ezek az ellenzéki képviselők nem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását
Az ellenzék miatt nem lehet sürgősséggel tárgyalni a koronavírus okozta veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényt. Hiába volt óriási tét a védekezés szempontjából, az ellenzék nem volt hajlandó az együttműködésre a ma délutáni szavazáson: 137-en szavaztak igennel, 57-en nemmel, így nem lett meg a 4/5-ös többség. Összegyűjtöttük azoknak a képviselőknek a nevét, akik nemet mondtak a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítására.
- címkék:
- koronavírus
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Részlet Orbán Viktor parlamenti beszédéből - videó
Tizenkettedik nap. Magyar Országgyűlés - ezzel a címmel tett közzé videót Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.
Orbán Viktor: Politikai viták helyett összefogásra van szükség
A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben. A kormányfő részletesen ismertette az eddig meghozott intézkedéseket, így többek között azokat, amelyek jelentősen csökkentik a vállalkozók terheit. A kormányfő azt is elmondta, hogy az ellenzék nélkül is úrrá lesznek a válságon.
Alapjogokért Központ: Egy házszabálytól eltérés elé
Az ellenzék célja a koronavírus elleni törvényjavaslat gyors elfogadásának akadályozása, amellyel annyit tudnak pusztán elérni, hogy egyes, eddig meghozott veszélyhelyzeti intézkedések hatályukat veszthetik. Ugyanakkor a javaslat legkésőbb március 31-én történő elfogadását nem tudják megakadályozni, pláne azt nem, hogy a veszélyhelyzet továbbra is fennmaradjon, ugyanis az nem az Országgyűlés kompetenciája. A szerepzavarban toporzékoló ellenzék tehát a hatékony válságkezelés ellen szűklátókörű rosszindulatból követ el most egy értelmetlen merényletet.
A Jobbik és az MSZP mellébeszél, Gyurcsányék hallgatnak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról
Míg az LMP egyértelműen meg kívánja szavazni a veszélyhelyzet meghosszabbítását, addig az MSZP és a Jobbik nem fogalmazott egyértelműen, és kifogásokat keresve mellébeszélt. A DK és a Párbeszéd pedig nem válaszolt. Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője csütörtökön szólította fel a parlamenti pártokat, hogy jövő héten szavazzák meg a koronavírus-törvényt.
Orbán Viktor: Az éttermek, kávézók, üzletek 15 óráig maradhatnak nyitva holnaptól, kivéve az élelmiszerüzletek, drogériák, patikák
Lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől, az erről szóló nemzetközi egyeztetések folyamatban vannak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Magyarország területére csak magyar állampolgárok léphetnek majd be.
Orbán Viktor is felszólal ma az Országgyűlésben - kövesse a fejleményeket tudósításunkban
Az Országgyűlés hétfői napirend előtti felszólalásaiban is a koronavírus van a középpontban. Orbán Viktor miniszterelnök is értékeli a helyzetet.
- címkék:
- koronavírus
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Gulyás Gergely a koronavírusról: A védekezésre kell összpontosítani
Egy olyan válsághelyzetben vagyunk, amikor a védekezésre kell összpontosítani, az ellenzék ne támadja az operatív törzs munkájában résztvevőket, hanem segítse őket – mondta az azonnali kérdések órájában Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője.
Dömötör Csaba: A koronavírus ügye nem lehet a pártpolitikai csatározások része
Az Országgyűlésben napirend előtt téma volt a koronavírus-helyzet, a migrációs válság, a nők helyzete és a klímavédelem is.
Kedden szavaznak a börtönbiznisz leállításáról és a kártérítések felfüggesztéséről
Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali hatállyal felfüggesztené a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését.
- címkék:
- börtönbiznisz
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Az ellenzék kivonult az Országgyűlésből, de a táskáikat bent hagyták
Kivonult az ellenzék, a Mi Hazánk képviselőit leszámítva az Országgyűlés hétfői üléséről. Mindezt azért tették, mert életbe lépett az új házszabály.
- címkék:
- ellenzék
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Hadházy Ákos ismét megpróbálta megzavarni a parlament ülését
Hadházy Ákos megpróbálta megzavarni az Országgyűlés ülését, de nem sikerült a célját elérnie. A volt LMP-s képviselő (most független) a fideszes képviselők és a kormány tagjainak felszólalásai alatt különféle táblákat lógatott be a házelnöki pulpitus fölé.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- zavar
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Átadták az Országgyűlés Szabad György nevét viselő irodaházát
Átadták az Országgyűlés Szabad György nevét viselő irodaházát a budapesti Kossuth téren szerdán. Avatóbeszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke kiemelte: Szabad György mindig tudta, miként lehet a történelmi lehetőségből történelmi valóságot építeni.
Minden országgyűlési képviselő leadta vagyonnyilatkozatát
Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az Országgyűlésről szóló 2012. évi törvény alapján - közölte Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke péntek este az MTI-vel.
Egyedülálló írás született az álparlamentarizmusról
Sajátos vállalkozásnak eredménye lett az Országház Könyvkiadó legújabb kiadványa, amely az 1949-1990-es időszak parlamentjét vette górcső alá. Az ominózus évtizedekben az Országgyűlés nem fejtett ki érdemi munkát, mégis egy 600 oldalas mű született erről az igazából álparlamenti időszakról.
Megszavazta a parlament a bírók és ügyészek béremelését
Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén elfogadta az egyfokú járási hivatalok kialakításáról, illetve a bírók 32, és az ügyészek 21 százalékos illetményemeléséről rendelkező törvényt. Az ellenzék ismételten nemet mondott a béremelésre, pedig korábban nagy hangon követelték a fizetések növelését.
Hollik István: Hazánkat erősítő döntéseket hoztak
Jelentős lépéseket tett a kormány az Országgyűlés őszi időszakában fő céljainak megvalósítása felé, tavasszal pedig a klímavédelem is a prioritások között lehet a családok, a kis- és közepes vállalkozások megerősítése, valamint a haderőfejlesztés mellett - mondta Hollik István kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek.
Áder János visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
Az államfő több ponton nem ért egyet az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő, az Országgyűlésben kedden megszavazott jogszabállyal, ezért megfontolásra visszaküldte azt a törvényhozásnak. Az erről szóló levél a parlament honlapján jelent meg csütörtökön.
- címkék:
- Áder János
- törvény
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Trágárkodás, üvöltözés, botránykeltés: ezentúl sokba kerülhet az ellenzéknek a cirkusz
Az elmúlt években hónapról hónapra egyre ocsmányabb akciókat hajtott végre a balliberális ellenzék az Országgyűlésben, éppen ezért fogadta el kedden a parlament azt az új jogszabályt, amelynek értelmében jelentősen szigorúbb szankciókkal kell számolniuk azoknak a képviselőknek, akik nem bírnak magukkal. Bár a balliberális képviselők valamifajta jogtiprásról beszélnek, a most elfogadott szabályozás lényegesen enyhébb szankciókat tartalmaz, mint több nyugat-európai ország hasonló jogszabálya.
Megszavazták: szigorúbban büntetik a rendzavaró parlamenti képviselőket
Az Országgyűlés elfogadta a Parlament működését érintő törvények módosítását, amely alapján a jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők.
- címkék:
- házszabály
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Dömötör Csaba: Gyurcsány az ellenzék vezére
Teljes cinizmus, hogy Gyurcsány Ferenc beszél demokráciáról, miközben nem kért senkitől bocsánatot a 2006-os rendőrterror miatt – így reagált Dömötör Csaba Gyurcsány Ferenc félperces napirend előtti felszólalására kedden az Országgyűlésben. Szijjártó Péter napirend előtt a NATO-csúcsot értékelve nagy eredménynek nevezte, hogy az illegális migráció és a terrorizmus közötti kapcsolatot egyre többen ismerik fel.
Szijjártó Péter: Magyarország megbízható NATO-szövetséges
Az Országgyűlés keddi ülésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt számolt be a múlt heti NATO-csúcson elfogadott nyilatkozatról, amely az első olyan dokumentum, amely a tömeges migrációt a biztonsági kockázatok között kezeli.
Mélyen hallgat a balliberális ellenzék Gothár szexuális zaklatásáról
A Marton-ügy kapcsán a teljes balliberális ellenzék petíciózott a szexuális zaklatás ellen, és követelték a fellépést, míg most Gothár Péter ügyében hallgatnak – minderről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt az Országgyűlésben. Szólt arról is, hogy a kulturális tárgyú törvénymódosítások révén átláthatóbb módon gazdálkodhatnak majd a színházak.
Hazudik az ellenzéki sajtó, nem szűnik meg az NKA - A törvényjavaslat az önkormányzati színházaknak ajánl közös finanszírozást
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
- címkék:
- Országgyűlés
- NKA
- Címkefelhő »
A botrányos ellenzéki viselkedés miatt van szükség házszabály-módosításra
Az Országgyűlés házszabályának tervezett módosításával nem veszik el szankcióként a képviselők szavazati jogát, így a választópolgárok továbbra is képviselve lesznek - hangsúlyozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Történelmi váltás: Az adóhivatal 2021-től elkészíti a vállalkozások adóbevallását, ha kérik
Megszavazta az Országgyűlés a vállalkozások és az ország versenyképességét még tovább javító, jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot, amely hozzájárul a magyar gazdaság további védelméhez és a versenyképesség javításához - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.
Gothár Péter szexuális zaklatása: miért falaz a teljes balliberális ellenzék a rendezőnek?
A budapesti balliberális vezetés megpróbálja eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát – többek között erről is szó volt az Országgyűlésben hétfőn, a napirend előtti felszólalásokban. A kormánypártok hiányolták a máskor hangos Vadai Ágnes, vagy éppen Kunhalmi Ágnes nyílt kiállását a bántalmazott nők mellett Gothár ügyében. Dömötör Csaba teljes körű vizsgálatot sürgetett.
Kövér László: Az 1919-es év Magyarország 20. századi felszámolási kísérlete volt
Magyarországot száz évvel ezelőtt, 1918. őszétől 1920. nyaráig, egy felszámolási kísérlet megbénította, önvédelemre képtelen volt - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke csütörtökön az Országházban a korszakról rendezett történettudományi konferencián.
Kocsis Máté: Az Országgyűlésben szerdán történtek is igazolják a fegyelmi változtatások szükségességét
A parlamentben szerdán történtek ismét világossá tették: szükség van az Országgyűlésről szóló törvény és a házszabály módosítására - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Orbán Viktor képviselői kérdésekre válaszol - élőben az Origón
Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszol a képviselői felvetésekre.
Nem hagyják, hogy az ellenzék harmadosztályú cirkuszt csináljon a parlamentből
Átlépte az 50 ezret a babaváró támogatást igénylők köre, valamint elérte a 20 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére jelentkezők köre is – jelentette be Novák Katalin, az Emmi államtitkára az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban elhangzott az is, hogy a kormánypártok nem hagyják, hogy az ellenzék cirkuszt csináljon a parlamentből.
Véget vetnek a hisztérikus ellenzéki cirkuszoknak
Szigorítás jön a parlamenti rendszabályokban, az ellenzék ugyanis rendre bebizonyítja, hogy nem tiszteli sem az Országgyűlést, sem pedig más állami intézményt. Hadházy Ákos ocsmány trágársága csak a jéghegy csúcsát jelenti, a balliberális politikusok munka helyett már hosszú ideje csak botrányt akarnak okozni. Mindennapos volt a botránykeltés, az ocsmány trágárkodás, a nevetséges fetrengés. Új törvény kell. Ezt nyújtotta be most 8 kormánypárti képviselő, a parlament rövidesen szavazhat a törvényről.
Kocsis Máté: A parlamentben ocsmány beszédnek, rendbontásnak nincs helye
A parlamenti képviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályok szigorítására tett javaslatot a Fidesz-KDNP - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Újabb kilenc évre Polt Pétert választották meg legfőbb ügyésznek
Polt Pétert választotta meg legfőbb ügyésznek az Országgyűlés. Az eddigi legfőbb ügyész kilenc évre nyerte el újabb mandátumát.
Németh Zsolt: Nem kérünk semmilyen migránskvótából
A törvényeket mindenkinek be kell tartania - mondta Dömötör Csaba Gréczy Zsolt azon felszólására, amiben a DK-s politikus a Varju László elleni eljárásokat kifogásolta. Németh Zsolt napirend előtt arról beszélt, hogy a régi brüsszeli vezetés továbbra is a kötelező kvóták mellett áll, de azt a Fidesz továbbra is teljes mértékben elutasítja. Több fontos személyi kérdésről dönt az Országgyűlés hétfőn kezdődő kéthetes ülésén.
Fontos szavazások előtt az Országgyűlés
Az Országgyűlés hétfőn kezdi következő kéthetes ülését. A képviselők az első ülésnapon újabb kilenc évvel meghosszabbíthatják a jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter megbízatását, valamint alkotmánybíróvá választhatják Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét. Két héttel ezelőtt egyébként az ellenzéki képviselők botrányosan viselkedtek.
A bukott ellenzék cirkuszt csinálna a parlamentből
Minden korábbinál botrányosabb és közönségesebb viselkedésről tettek tanúbizonyságot hétfőn az Országgyűlésben a balliberális politikusok. A parlamentben nem volt ritka a nyitónapon, hogy a kormánypárti felszólalások alatt végig üvöltöttek az ellenzéki politikusok. Kövér Lászlónak Jakab Pétertől, a Jobbik frakcióvezetőjétől egyszer el is kellett vennie a szót. Nem ez az első alkalom, hogy az ellenzéki képviselők botrányt csinálnak a parlamentben. Tavaly december 12-én megpróbálták a teljes ülésnapot káoszba fullasztani, de akciójuk nem járt sikerrel.
Megkezdődik a parlament őszi ülésszaka
Az Országgyűlés hétfőn délután 1 órától kéthetes üléssel kezdi meg őszi munkáját. Ennek egyik legfontosabb eleme lesz, hogy a kormánypártok tovább bővítenék a családtámogatási rendszert. Ezenkívül az európai, azon belül is főleg a német gazdaság lassulása miatt Magyarországnak újabb gazdaságvédelmi programot kell kidolgoznia és életbe léptetnie, hogy fenn tudja tartani a növekedés ütemét. Fontos a Magyar Falu Program is. A képviselők ezt követően csütörtökön kezdik tárgyalni a 2018-as költségvetés zárszámadását.
Komolytalan és szánalmas az ellenzék mai parlamenti akciója
Szánalmas kudarcba fulladt az ellenzék újabb parlamenti akciója. Az ellenzék rendkívüli ülést hívatott össze szerdára klímaügyben. A dologgal azonban csak egy bökkenő volt, hogy tavaly december 12-én már volt egy hasonló ülés. Akkor csak a Fidesz képviselői szólaltak fel, mivel az ellenzéki képviselők inkább az utcán őrjöngtek.
- címkék:
- rendkívüli ülés
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Fidesz: Az ellenzék kampánycélokból akarja összehívni az Országgyűlést
A Fidesz nem támogatja az Országgyűlés jövő szerdai rendkívüli ülését, mivel azt közönséges kampányakciónak tartja.
- címkék:
- Fidesz
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Egy hófehér vár, egy ufó és Mozart gyerekkori koncertjének háza
Nyüzsgő óváros, egykori főúri rezidenciák, az első szlovák hely, ahol bevezették az elektromos világítást és békebeli sztrapacska: ezt mind megtaláltuk a barokk és a rokokó városában, Pozsonyban, ahol egy viszonylag kicsi városmagban koncentrálódik a látnivalók többsége. Ebből adódóan aztán bármerre fordítjuk a fejünket, mindenütt találunk valami érdekeset.
Orbán Viktor egy újabb képet posztolt a parlamentből
11.40 Országgyűlés, költségvetési zárószavazás – címen osztott meg képet Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Még egyszerűbb lesz 2020-ban az adózás
Az Országgyűlés pénteken a költségvetés mellett többek között elfogadta a jövő évi adótörvényeket, valamint módosult a közoktatási törvény is.
- címkék:
- adótörvény
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Óriási többség a családok és a biztonság költségvetése mellett
Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a 2020-as költségvetést pénteki ülésén. A 2020-as költségvetés a családok támogatásának költségvetése lesz – mondta még Varga Mihály a jövő évi költségvetés benyújtásakor. A pénzügyminiszter közölte, 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok támogatására. 2020-tól elérhető lesz a családvédelmi akcióterv minden intézkedése, amelyek egy része idén júliustól elindult. A büdzsé négy fő pillérének nevezte Varga a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a tovább csökkenő adókat és a tovább bővülő biztonsági kiadásokat.
Az Országházban reggelizett a miniszterelnök
Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban reggelizett, és erről képet és videót is megosztott a közösségi oldalán.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Szigorúbb büntetést kaphatnak az élelmiszer-bűnözők
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető személyekkel szembeni büntetőjogi fellépést. A törvénymódosítás értelmében szigorodik az élelmiszer-hamisítók büntetése, és nem tudnak többé a csalások után újabb és újabb cégek mögé rejtőzni.
Az Országgyűlés is elfogadta az október végéig kitolt banki adategyeztetést
Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással.
- címkék:
- bank
- adategyeztetés
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Rogán Antal: A gazdasági növekedés fenntartására kell összpontosítani
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt mondta csütörtökön az Országgyűlésben éves meghallgatásán, hogy a magyar gazdaság megfelelő ütemben bővül, ám a romló nemzetközi környezet miatt a növekedés fenntartására kell összpontosítani. A turisztikai szektor támogatását kiemelte, ugyanis az ágazat teljesítménye kétszer gyorsabban bővül, mint a magyar gazdaság egésze. Egy újabb nemzeti konzultációról is beszélt a miniszter.
Tovább csökken a bürokrácia: így döntött az Országgyűlés
Nemzetközi szerződéseket hirdetett ki, egyszerűsített bürokratikus eljárásokról döntött, új törvényt hozott az állattenyésztésről, és 2020-at a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította az Országgyűlés kedden. Az úzvölgyi temetőben történekről is beszéltek a képviselők napirend előtt.
- címkék:
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Az adócsökkentés és a családok költségvetése lesz a 2020-as
A jövő évi költségvetés és a közelgő önkormányzati választás is téma volt az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalásokban.
Az Országgyűlés megerősítette Handó Tündét
Az Országgyűlés megerősítette tisztségében Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét.
A 2020-as büdzsé biztosítja a családvédelmi akcióterv forrásait
A jövő évi költségvetés a családok és az ország biztonságának az erősítéséről szól - minderről Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt napirend előtt.
Dömötör: 13 évvel a szemkilövetés után Gyurcsány az úr a baloldalon
Nem ön tüntetett a röszkei határzárnál? Nem az önök kormánya idején engedték be az orosz titkosszolgálatokat a magyar szolgálatokhoz? – tette fel a kérdéseket Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség politikai államtitkára Gyurcsány Ferencnek. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy tizenhárom évvel a „szemkilövetés és az őszödi beszéd után” az a Gyurcsány Ferenc az úr a baloldal házában, aki majdnem szakadékba lökte az országot.
Orbán Viktor: Nagyobb támogatást kaptunk, mint egy éve
Megbíztak az emberek, hogy „Brüsszelben a változást képviseljük”, „munkát és feladatot” kaptunk, és mindent megteszünk, hogy az európai politikában eredményesen képviseljük a magyar választók akaratát – minderről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt napirend előtt a parlamentben. Az ellenzéki pártok ugyanazt a lemezt tették fel, mint a választás előtt, csak egy kevés gyalázkodásra futotta.
Nagyszülői gyed: megvannak a pontos részletek
A nagyszülői gyedet az a nagyszülő kaphatja meg, aki még dolgozik, de a munkát - ha csak nem az otthonában végzi - fel kell adnia a gyerekfelügyeletért cserébe - derül ki a kormány által benyújtott javaslatból.
Nagyon érdekes dolgok derültek ki Erdélyről
Igazán hiánypótló kiadványt jelentett meg az Országház Könyvkiadó azzal, hogy egy átfogó műben mutatják be a 16-17. századi erdélyi országgyűlések szerepét és helyét a magyar parlamentarizmus történetében.
Fidesz-szavazók lepatkányozása: Bangónénak távoznia kell a közéletből
Egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen mértékben sértegesse a választókat, Bangóné Borbély Ildikónak távoznia kell az Országgyűlésből és a közéletből is – minderről Kocsis Máté beszélt, miután patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent. Ha önszántából nem távozik, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívja – mondta a Fidesz frakcióvezetője.
A családvédelmi akciótervről szavaznak a képviselők
Az Országgyűlés hétfőn szavaz a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról.
Nem a pártfegyelem a fontos, hanem a magyar emberek véleménye
Mi a magyar emberek véleménye alapján cselekszünk most is, nem a pártfegyelem a fontos, hanem a magyar emberek véleménye - hangoztatta Halász János. A Fidesz-frakció szóvivője jelezte, hogy Brüsszelben is a magyar emberek véleményét képviselik. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy hirdetőtáblákat fújtak le az ellenzéki képviselők a nyugdíjfolyósítóhoz vonulva az utcán.
Képmutatás: a Jobbik megszavazta magának a pénzt, majd kivonult
A Jobbik csak addig vonult ki a parlament hétfői üléséről, amíg nem a saját anyagi érdekei számítottak – jelentette ki Halász János. A Fidesz frakciószóvivője arról beszélt, hogy a náci párt azt megszavazta, ami számára kedvező anyagilag, majd pedig munka nélkül kivonultak.
- címkék:
- Jobbik
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Teljes bohózat: az ellenzék kivonult a parlamentből
Bohócot csinált magából ismételten a magyar ellenzék: kivonultak a hétfői ülésről. Bebizonyosodott, nincsen semmi mondanivalójuk az ország számára.
- címkék:
- ellenzék
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Képviselő is lesz Hollik István kormányszóvivő
Hollik István kormányszóvivő kapja meg a tavaly tavaszi parlamenti választáson a kormánypártok országos listájáról a parlamentbe kerülő Hirt Ferenc mandátumát. A képviselő tavaly december 6-án halt meg - jelentette be közleményében a Fidesz.
Totális kudarc, az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést
Az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg, hanem a saját maga által kezdeményezett ülésről is kivonult. A Jobbik összeállt Gyurcsány Ferenccel.
- címkék:
- ellenzék
- Fidesz
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Nem szavazta meg az ellenzék az otthonápolási díj emelését és a devizahitelesek megsegítését
Miközben az ellenzéki képviselők síppal, dobbal, konfettivel tiltakoztak, az Országgyűlésben a magyar emberek számára fontos törvényeket fogadtak el. Az ellenzék ezekből persze semmit sem támogatott. Ezen nem kell meglepődni, a mai ellenzék nem támogatta a rezsicsökkentést, a kerítés felépítését, sem az ország közjogi megvédését a migrációtól.
Gulyás Gergely: Szomorú és példátlan az ellenzék viselkedése
A legújabb béremelésekről és az Országgyűlésben történt ellenzéki provokációról is beszámolt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón.
Példátlan az ellenzék viselkedése az Országgyűlésben
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a rendszerváltás óta példátlan az, ahogy az ellenzék szerdán az Országgyűlésben viselkedett, ez megszervezett kísérlet volt a döntéshozatal megakadályozására.
Az ellenzék agresszív viselkedése nevetségességbe torkollott, bohócot csináltak magukból az Országgyűlésben
A magyar ellenzékiek bohócot csináltak magukból az Országgyűlésben, agresszív viselkedésük nevetségességbe torkollott - értékelte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a szerdai parlamenti történéseket újságíróknak.
Több mint negyven javaslatról dönt a parlament jövő héten
Az Országgyűlés hétfőtől csütörtökig tartó négynapos üléssel zárja aktuális ülésszakát. A képviselők szerdán több mint negyven javaslatról döntenek.
Szávay István azért adhatta el budapesti ingatlanát, hogy lakásbérletre legyen jogosult
Az antiszemitizmusa miatt az Országgyűlésből kibukott jobbikos politkus kihasználva az országgyűlési törvénynek a képiviselők budapesti lakhatásának feltételeit szabályozó rész gyenge pontjait, azért is adhatott túl fővárosi ingatlanán, hogy aztán az állam pénzéből béreltessen magának lakást. Magyarán Szávay egyrészt több millió forinttal megtömte a zsebét, másrészt ugyanezzel a lendülettel alaposan megcsapolta a magyar költségvetést. Úgy látszik, az antiszemitizmus mellé pitiánerség is jár a Jobbikban.
Felállították az ország karácsonyfáját Budapesten
Ma állították fel a budapesti Kossuth téren az Ország Karácsonyfáját, és hamarosan elkezdik a díszítést is.
Orbán Viktor: Macedónia megállította a migránsáradatot
Macedónia megállította a migránsáradatot, miközben a Soros-féle hálózat folyamatosan támadta őket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában hétfőn az Országgyűlésben.
Egy kanadai genderaktivista bohóckodott az Országház előtt - videó
Jordan Tannahill genderaktivista azzal szerette volna felhívni magára a figyelmet, hogy hét órán át olvasott fel egy „genderelméletről" szóló könyvet az Országgyűlés épülete előtt. A bohóckodására azonban senki sem volt kíváncsi, a magyarországi fake news médiát leszámítva.
- címkék:
- gender
- LMBTQ
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
2023 végéig meghosszabbodik a kedvezményes lakásáfa
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.
A Soros-hálózat legalizálni akarja az illegális migrációt
Az illegális migrációról volt szó kedden napirend előtt az Országgyűlésben. A Ház több törvényjavaslatról is döntött.
Demeter Mártának nincs keresnivalója a parlamentben sem
Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója - minderről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke beszélt az Országgyűlésben. Németh Zsolt szerint Demeter kisstílű politikai indíttatásból hozta nyilvánosságra egy ciprusi ENSZ-misszió egyes adatait, olyanokat, amelyeket harminc évig nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Az LMP társelnöknője személyes megtámadtatás révén ócska vagdalkozásba kezdett a Ház falai között, pedig dokumentumok bizonyítják, hogy hazudik. Demeter példája azt is világosan megmutatta, hogyan működnek a hazai Soros-féle álhírgyárak, akik minden kritika ...
Kocsis Máté: Demeter Márta azonnal távozzon a magyar Országgyűlésből!
A Fidesz-frakció felszólítja Demeter Mártát (LMP), hogy azonnal távozzon a magyar Országgyűlésből, miután nem nyilvános adatok közzétételével megszegte képviselői esküjét, és alaptalanul megrágalmazott ártatlan embereket - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Elsöprő többség a Soros-Sargentini jelentéssel szemben
Megszavazta a parlament a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a Sargentini-jelentés elleni határozatot. Döntött a parlament arról is, hogy kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. Bánki Erik szerint a lakástakarékok nem szolgálták eredményesen az otthonteremtési célokat. Az LMP az örökbefogadásról, a KDNP a hajléktalan embereknek nyújtott állami segítségről beszélt, a Fidesz pedig a postásokat köszöntötte napirend előtt.
Kemény választ küldött a Soros-Sargentini jelentésre a parlament
129 igen szavazat mellett fogadta el az Országgyűlés a Soros-Sargentini jelentés elleni határozatát.
Ma kiderül, kik Soros György leghűségesebb emberei a parlamentben
Kedden szavaznak az országgyűlési képviselők a Soros-Sargentini jelentés elleni határozattervezetről, így megtudjuk, hogy a magyar honatyák közül kik támogatják az amerikai bevándorláspárti tőzsdespekuláns által tollbamondott, hazugságoktól hemzsegő irományt. A jelentést még szeptember közepén csalással fogadták el, de azóta Magyarország mellett több állam is kiállt, és a kormány is az európai bírósághoz fordult. A dokumentum arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat.
Az Országgyűlés elé kerülhet a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat
Már tavasszal megválaszthatják a Közigazgatási Felsőbíróság elnökét. Erről Trócsányi László igazságügyi miniszter beszélt a Magyar Időknek. Ez azt jelenti, hogy hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat.
Soros-Sargentini jelentés: Magyarország nem változtat a bevándorláspolitikáján
Semmilyen európai parlamenti diktátum és vádirat nem tudja a magyar kormányt arra késztetni, hogy bevándorláspolitikáján változtasson – jelentette ki Gulyás Gergely szerdán az Országgyűlésben a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arról beszélt, a magyarok már népszavazáson, konzultációkon és a választáson is azt az egyértelmű üzenetet küldték, hogy fontos számukra az ország biztonsága és a keresztény kultúra védelme, nem szeretnék, ha jogköröket vennéének ...
Soros-Sargentini jelentés: Visszautasítják Magyarország megtámadását
Elkezdődött a Parlamentben a Soros-Sargentini jelentést elutasító kormánypárti határozat vitája. Október második hetében aztán várhatóan már szavazhatnak is a javaslatról a képviselők. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról címmel nyújtotta be a javaslatot. A kormány többek között ezzel a lépéssel reagált a politikai nyomásgyakorlás céljából született Soros-Sargentini jelentésre. A hazugságoktól hemzsegő jelentést még szeptemberben egyértelmű csalással fogadta el az Európai Parlament, azzt ...
Már készül a válasz a Soros-Sargentini jelentésre
Szerdán délelőtt kezdik el a Soros-Sargentini jelentést elutasító kormánypárti határozat vitáját a képviselők. Október második hetében aztán várhatóan már szavazhatnak is a javaslatról a képviselők. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról címmel nyújtotta be a javaslatot. A kormány többek között ezzel a lépéssel reagált a politikai nyomásgyakorlás céljából született Soros-Sargentini jelentésre. A hazugságoktól hemzsegő jelentést még szeptemberben egyértelmű csalással fogadta el az Európaii ...
Kemény válasz jön a Soros-Sargentini jelentésre
Judith Sargentini riportja a politikai bosszú és boszorkányüldözés eszköze – mondta Kovács Zoltán a Magyar Időknek. A kormányszóvivő szerint, ha valami kárt okoz az európai politikának, az Európa-projektnek, akkor az a számos hazugságot és valótlanságot tartalmazó Sargentini-jelentés. Az Országgyűlésben a héten tárgyalják a Soros-Sargentini jelentés elleni határozattervezet, amely kemény politikai válasz lesz a jelentésre, és jogi következményekkel is jár.
Színtiszta csalás volt a Soros-Sargentini jelentés Magyarországgal szemben
Az Országgyűlés európai ügyek bizottsága tegnapi ülésén támogatta a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló fideszes határozati javaslatot – írja a Magyar Idők.
Orbán Viktor képet posztolt a parlamenti nyitányról
Ha tudni akarja, hogyan indult az idei parlamenti szezon a magyar miniszterelnök szemszögéből, kattintson!
- címkék:
- Orbán Viktor
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Orbán Viktor beszédével indul a parlament
Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát, az első, háromnapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul.
Orbán Viktor beszéde nyitja hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszakát
Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát, az első, háromnapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul.
- címkék:
- Orbán Viktor
- beszéd
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Arnold Schwarzenegger a Parlament körül biciklizik - videó
A "Terminátor" az Instagramon mutatja meg, hogy mit érdemes csinálni Budapesten.
Több mint ötven törvényjavaslatról döntött az Országgyűlés a választás óta
Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az Országgyűlés május 8-i megalakulása óta.
- címkék:
- törvényhozás
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést
Varga Mihály pénzügyminiszter a biztonságos növekedés büdzséjeként jellemezte a jövő évi költségvetésről szóló törvényt.
Fidesz: Szigorúbb lesz a kampányfinanszírozás
Leginkább a választások lebonyolítására, a külhoni magyarok levélszavazataira és a kampányfinanszírozásra vonatkozó szabályokat kellett még pontosítani - így indokolta a választási eljárási törvény módosítását Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Így változik a választási törvény
Elfogadta az Országgyűlés a választásokkal kapcsolatos jogszabályok módosítását. Mindennek alapján mostantól, ha egy párt nem éri el az 1 százalékos küszöböt, akkor az adott szervezet összes jelöltje felel az állami kampánytámogatás visszafizetéséért. Arról is döntöttek a képviselők, hogy a helyi választási iroda vezetője fegyelmit kaphat, ha urnazárás után fél órával a szavazókörökben nem fejezték be a voksolást.
Jövő héten fogadja el a parlament a 2019-es költségvetést
Az Országgyűlés jövő pénteken dönt a 2019-es költségvetésről, a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatokról, valamint elfogadja az életvitelszerű közterületi tartózkodással összefüggő szabálysértési törvénymódosítást.
Az adótörvényekről és a költségvetésről tárgyalnak a képviselők
A képviselők ma kezdik tárgyalni az Országgyűlésben a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait.
- címkék:
- adó
- képviselő
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Az ellenzéknek Soros György érdekei fontosabbak a magyar érdekeknél
A Fidesz szerint az ellenzék jelentős részének Soros György érdekei fontosabbak a magyar érdekeknél - közölte Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.