Országgyűlés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- belpolitika
- parlament
- pártpolitika
- Fidesz
- MSZP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kötelező kvóta: mostantól léphet a kormány
Sárdobálás a korrupciós vitanapon az Országgyűlésben
Ellenzéki összefogásnak köszönhetően került napirendre „a növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról” szóló vita az Országgyűlésben. A Fidesz a vitanapot az ellenzéki pártok korrupciós ügyeinek felsorolására használta ki. Az ellenzék szerint 2010 óta új lap nyílt a korrupció történetében Magyarországon: a törvényalkotással szentesített állami korrupció.
A korrupcióról vitatkoznak a parlamentben
Antikorrupciós vitanap lesz a hétfői a Jobbik kezdeményezésére.
- címkék:
- korrupció
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Dohánytermék lesz az elektronikus cigaretta
A Jobbik és az MSZP bírálta az egészségügyi államtitkárság előterjesztését, amely dohányterméknek minősítené az e-cigarettát. Érvelésük szerint a döntés az egészségvédelem ellen hat. A két pártnak a spermabankokkal kapcsolatban is egyezik a véleménye. Követtük a vezérszónoki felszólalásokat.
A kisboltokat is beáldozták, fizethetnek
Megszűnik az élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj 0 százalékos sávja, így a jövőben - uniós panaszok miatt - azt a kereskedelemben mindenkinek fizetnie kell.
Szelényi: Jogsértő marad az egyházügyi törvény
Szinte az egész Fidesz-KDNP jegyzi azt az előterjesztést, amely átfogóan módosítja a kétharmados egyházügyi törvényt. A módosítás célja az Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága által jogsértőnek talált rendelkezések megszüntetése. Az ellenzék szerint az egyházak közti diszkrimináció megmarad. Követtük a vitát.
Orbán Viktort a nemzeti minimumról kérdezték
Váratlanul Orbán Viktor is válaszolt képviselői kérdésekre az Országgyűlés plenáris ülésén. A miskolciaknak tett ígéretekről, a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról és a nemzeti minimumról kérdezték. A kormányzati álláspont az, hogy a Fidesz-KDNP tett legtöbbet a gyermekéhezés felszámolásáért, a program jobban haladt, amíg a pártok nem avatkoztak bele. Az Emmi kapta a legtöbb kérdést, de nem kímélték a földművelési tárcát sem. Lázár János kiállt Németh Lászlóné mellett.
Ritka pillanat az Országgyűlésben: terítéken az MNB gazdálkodása
Tiltott állami támogatás, közpénzpazarlás, felhatalmazás nélküli tevékenység. Árstabilitás, monetáris stabilitás és a gazdaságpolitika támogatása. Az ellenzék szereptévesztésként, Matolcsy György csodaként értékelte a megújult jegybank tevékenységét. A pártok vezérszónokai a Magyar Nemzeti Bank 2012 és 2014 közötti időszakának gazdálkodását tekintették át. Követtük a felszólalásokat.
Mindenkire kiterjesztik az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Megszűnik a nettó 500 millió forint árbevételig érvényesíthető 0%-os sáv, és már 2015-ben a mikro- és kisvállalkozásoknak is meg kell fizetniük a 0,1%-os mértékű felügyeleti díjat, vagy élhetnek az átalányválasztás lehetőségével. A napi fogyasztási cikkekre kivetett, progresszívan változó, sávos díjat az Európai Bizottság vizsgálta, a módosítás az Európai Bizottság elmarasztaló ítéletének megy elébe. A kormány az Európai Bíróságon tovább harcol igazáért, derült ki a parlamenti vitából.
A külföldi cégeknek is meg kell fizetni a termékdíjat
Egyszerűsödik az egyéni hulladékkezelést választók díjfizetése, a gépjárműgyártók és forgalmazók átalánydíjat fizethetnek és a külföldi gazdálkodóknak is fizetniük kell, ha díjköteles termékeiket online értékesítik magyarországi vevőnek.