Országgyűlés

címke rss

Fél nap alatt lezavarja az új adótörvények vitáját a parlament

Itthon2012.05.21, 08:31

Sürgősen el kell fogadnia a parlamentnek a médiatörvény módosítását, ezért a szokásos kettő helyett három napon át fog ülésezni ezen a héten. Már hétfőn eldőlhet a sokat vitatott szakképzési törvény sorsa, elveszik az önkormányzatoktól a szabálysértési bírságokat, és felhatalmazhatják a kormányt arra, hogy levelezzen az állampolgárokkal. Négy képviselő mentelmi ügye is a parlament elé kerül, de valószínűleg csak az ittasan vezető fideszesnek kell az igazságszolgáltatás elé állnia.

A telefonadóról dönt a parlament

Itthon2012.05.18, 11:43

Az Országgyűlés akár már pénteken dönthet a távközlési adó bevezetéséről, míg a médiaszabályozás változtatásáról szóló kormányzati javaslat esetében várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak. A Ház emellett pénteken kezdhet tárgyalni a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról, valamint a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukciójáról.

Most kiderül, le szabad-e lőni a tolvajt

Itthon2012.05.16, 07:45

Az új büntető törvénykönyvről szóló vitával kezdődik a parlament szerdai ülése, a képviselők arról vitáznak, meddig mehet el a polgár a bűnözőkkel szemben. Szó lesz négyszázhatvan törvényt megsemmisítéséről, valamint a piaci felügyeleti törvényről is, amelynek alapján az importőr és a forgalmazó sem hozhatna forgalomba a használójára veszélyt jelentő árut.

Napokon belül megszavazhatják a telefonadót

Itthon2012.05.13, 12:38

Az Országgyűlés akár már a jövő héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselők hétfőn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az erről szóló kormányzati előterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására. A Ház a hét utolsó munkanapján szavazhat a kabinet médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvénymódosító javaslatáról is, ezt megelőzően, szerdán pedig az új Büntető törvénykönyvről kezdődhet általános vita.

Az AB intelmei szerint módosítaná a kormány a médiatörvényt

Itthon2012.05.10, 22:20

Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben minősítette alkotmányellenesnek a médiatörvény több pontját. A csütörtökön benyújtott módosítás mindenben eleget tesz az Alkotmánybíróság kéréseinek, egy apró trükkel azonban azt a szabályt is megszüntetné a kormány, amely szerint politikusok nem vonhatják vissza nyilatkozatukat.

Az alaptörvény első módosításáról vitáznak a parlamentben

Itthon2012.05.08, 08:36

Az Országgyűlés keddi ülésén dönthet az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közvetlen állami tulajdonba vételéről, majd vitát kezdhet az év elején hatályba lépett új alaptörvény első módosításáról, illetve a jegybanktörvény ahhoz kapcsolódó változtatásáról.

Tették már lapátra Orbánt

Itthon2012.05.08, 09:07

Kétnapos ülésbe kezdett hétfőn a parlament: napirendre kerül az alaptörvény első módosítása, és a képviselők gyorsított eljárásban tárgyalják meg a Magyar Export-Import Bank államosításáról szóló javaslatot. A napirend előtti felszólalások többsége az új adókról és a Széll Kálmán-terv 2-ről szólt. Az LMP-s Vágó Gábor szerint ahol a Fidesz pénzt szagol, ott megszorít, Cséfalvay Zoltán államtitkárnak babérlevelet és fűszerpaprikát akart adni egy jobbikos, az ülést vezető Lezsák Sándor pedig kínosnak nevezte a képviselők viselkedését. Orbán Viktor egyik válaszában úgy fogalmazott: előfordulhat, hogy a választók lapátra teszik, hiszen eez ...

Vastaps és Székely himnusz az új köztársasági elnöknek

Itthon2012.05.02, 19:06

Egyetlen fordulóban lebonyolította az Országgyűlés az államfőválasztást, a plágiumügy miatt lemondott Schmitt Pál helyét nyolc nap múlva Áder János veheti át. Áder első beszédében a teljesítmény megbecsülésének fontosságáról beszélt, a képviselők vastapssal és a Székely himnusszal köszöntötték. Az ellenzék egy része részt sem vett a szavazáson, a szocialisták be sem mentek a terembe. A fogadáson Orbán Viktor nevetve dicsérte az Alkotmánybíróságot. Tudósítás percről percre.

Új Btk. harmincöt év után: alapvető változások a magyar büntetőjogban

Archívum2012.04.28, 10:38

Az 1978. évi IV. törvény, a jelenlegi Büntető törvénykönyv után harmincöt évvel, 2013-ban lehet Magyarországnak új büntetőjogi kódexe. Még a legfontosabb változásokat is nehéz felsorolni, de eddig a legnagyobb figyelmet az élet elleni bűncselekmények elkövetői büntethetőségi korhatárának leszállítása, a családon belüli lelki bántalmazás, illetve a gazdasági csalás új törvényi tényállása, a jogos védelmi helyzetben lévők jogainak növelése, a termőföld jogellenes megszerzésének büntetése, a hangsúlyosabbá vált természetvédelmi szabályok, a drogszabályok változásai kapták. Kiegészítik tovább a közúti veszélyeztetés tényállását, és új bbüntetési ...

Hetven kórház kerül állami kézbe

Itthon2012.04.23, 19:46

Az Országgyűlés hétfői döntése alapján május 1-jével összesen hetven egészségügyi intézmény kerül át az önkormányzatoktól az államhoz, közülük 54 kórháznak az állam lesz a tulajdonosa és a fenntartója is.