örökség

címke rss

Orbán a kormány ellen hangolja az EU-t

Itthon2006.10.25, 08:35

Az Európai Uniónak világossá kell tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak - jelentette ki kedden Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke.

Hamisítás a verespataki hatástanulmányban

Nagyvilág2006.09.06, 07:33

A beruházó szempontjából kedvező módon hamisították meg a verespataki aranybánya-beruházásra vonatkozó hatástanulmány egyik részét - írja a Népszabadság. A hatástanulmány összeállítói a település történelmi részén található kulturális és épített örökség megóvását célzó szakvélemény írták át. Erről a szakvéleményt eredetileg elkészítő szakemberek számoltak be, akik szerint ezzel rendkívül súlyos helyzet alakult ki.

Veteránautó-verseny Budapesten

Archívum2006.06.16, 13:39

A Mercedes-Benz Classics Magyarország Egyesület a tavalyi év sikerén felbuzdulva idén is megrendezi a Budapest Classic Grand Prix-t, a veterán autók budapesti, márkafüggetlen túraversenyét. A versenyben részt vevő több, mint száz oldtimer 2006. június 24-én délelőtt 10 órakor rajtol a városligeti Közlekedési Múzeum elől. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat hivatalos eseményének nyilvánította a Budapest Classic Grand Prix-t, kiemelve a rendezvényt a többi oldtimer verseny közül.

Harcolhat a milliókért Anna Nicole Smith

Nagyvilág2006.05.02, 06:59

Perelhet Anna Nicole Smith, egykori Playboy-modell, hogy dollármilliókat szerezzen meg néhai férje másfél milliárd dolláros örökségéből - így döntött az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága.

A királyok öröksége az új Settlersben

Techbázis2004.05.11, 16:18

Hivatalosan is bejelentette a UbiSoft, hogy Heritage of Kings alcímmel jelenik majd meg a Settlers ötödik epizódja. A program, mely ezúttal is egy középkori jellegű fantáziavilágba kalauzol el bennünket, az idei E3-on mutatkozik be a közönségnek, és várhatóan az év vége felé vásárolhatjuk meg.

A Természet Világa a magyar örökség része

Tudomány2004.03.26, 14:47

A Magyar Örökség és Európa Egyesület 2004. március 20-án a Magyar Örökség-díj kitüntető címet adományozta a Természet Világa című tudományos ismeretterjesztő folyóiratnak. A tekintélyes szakemberekből álló bizottságtól természettudományos lap eddig még nem kapott ilyen elismerést.

Vasilescu-gyűjtemény: peren kívüli egyezség

Itthon2003.01.13, 20:14

Vasilescu János műgyűjtő peren kívül megegyezett fiával, ifjabb Vasilescu Jánossal, aki - lemondva anyai örökségéről - a továbbiakban nem tart igényt a felbecsülhetetlen értékű kollekcióra.

A száznapos programról a Városligetben

Itthon2002.09.08, 20:02

A kormány első száz napjának eredményeiről számoltak be a miniszterek az érdeklődőknek vasárnap a Városligetben. Az MSZP és az SZDSZ "Kormány a tettek mezején" elnevezésű nagygyűlésén beszédet mondtak a kormánypártok elnökei, és a miniszterelnök is.

Elvis háza a legjobb üzlet

Archívum2002.08.16, 12:00

Elvis Presley, a rock and roll királya nem volt jó üzletember. Amikor 1977. augusztus 16-án meghalt, pénzügyei olyan siralmas állapotban voltak, hogy örökségének kezelői azon gondolkodtak, eladják memphisi, Graceland-nek nevezett, fehér oszlopos, amerikai mélydéli stílusban felépített villáját, mert túl költségesnek tartották fenntartását.

Üres kasszára panaszkodnak az új miniszterek

Itthon2002.05.29, 15:34

László Csaba pénzügyminiszter és Németh Imre földművelésügyi miniszter a legelégedetlenebbek azzal az örökséggel, amit a tárcáknál találtak. Más kormánytagok is panaszkodnak, elődeik túl sokat költöttek az elmúlt hónapokban az idei keretből.