öröklődés

címke rss

Senki nem gondolta, hogy ezt is örökölhetjük

Archívum2013.12.19, 11:15

Egyes szerzett tulajdonságok mégis örökölhetők lehetnek új kutatások szerint, melyek igazolták, hogy emlékek adódhatnak át az utódoknak a DNS-ben. A mechanizmus magyarázhatja a fóbiák kialakulását.

Feldmár András: "Nem tart vissza a félelem"

Archívum2013.12.22, 06:26

Évek óta olvasom, ha tehetem az előadásaira is eljárok. Gondolkodtat, kételyeket ébreszt, és már nagyon régóta szerettem volna beszélgetni vele. November második felében, amikor itt járt – végre alkalom adódott arra, hogy ne csak hallgassam, hanem kérdezzem is a nemzetközileg ismert és elismert terapeutát – Feldmár Andrást.

Részeges apa - te miért nem bízol a férfiakban?

Archívum2013.06.04, 16:58

Hogy még jobban körüljárjuk olvasónk, Anett problémáját, levelét két szakértőnknek is továbbítottuk. Korábban Majsai László vizsgálta meg a 27 éves lány torz apaképét és a váláskor elszenvedett sérelmeit. A pszichopedagógus, nevelési tanácsadó és terapeuta válaszát most kiegészítjük S. Kállai Szilvia válaszával is. Szakértőnk energiagyógyász, aki a nőiség megélésével, a női szerepekkel és a női energiák elakadásának felismerésével foglalkozik.

Félelem a ráktól: a férfiak is csonkítják magukat

Archívum2013.05.22, 21:39

Angelina Jolie példáját követve egy 53 éves brit családapa és üzletember eltávolíttatta még egészséges prosztatáját, miután egy génelemzést követően megtudta, hogy az esetében meglehetősen magas a prosztatarák kialakulásának kockázata.

Aggódnom kell az epilepszia miatt?

Archívum2013.04.22, 23:23

Olvasónk és párja gyermeket terveznek, Rebeka azonban aggódik, hogy a kicsi örökölheti a nagyszülők betegségét. Kérdéseivel a Life.hu genetikus szakértőjéhez, dr. Nagy Zsolt biológushoz, a multidiszciplináris orvostudomány doktorához fordult segítségért.

Útravaló géntérkép gyermekvállaláshoz

Archívum2013.03.25, 12:48

Norina és a párja kisabát terveznek. Olvasónk viszont aggódik, hogy a kicsi örökölheti a papája színtévesztését. Ezért a Life.hu szakértőjéhez, Dr. Nagy Zsolt genetikus, biológushoz, a multidiszciplináris orvostudomány doktorához fordult, aki elkalauzolta őt az X- és Y-kromoszómák, valamint a génhibák vilgában.

Édesanyánk teste árulkodik a miénkről

Archívum2012.11.05, 04:20

A nők édesanyjuk testének kedvező és kevésbé előnyös vonásait egyaránt öröklik. A gyengébbik nem tagjainak életében központi szerep jut az úszógumi, a terhességi csíkok és az itt-ott vélt vagy valós zsírpárnák eltüntetésének, ám ezek egy része egyszerűen a genetikából ered.

Czeizel Endre: Perverzió a családban: Öröklődhet a baj? (18+)

Archívum2012.09.16, 20:40

Adott egy apuka, aki erektáló nemi szervével büszkélkedik internetes fórumokon. Adott egy aggódó feleség, aki fél, hogy gyermeke is örökölte az apuka perverz hajlamait. Egyáltalán örökölhető a szexuális devienciának ezen formája? A választ dr. Czeizel Endre adja meg a Videoklinika adásában.

Lehet örökölni a kövérséget? Az elhízás és a genetika összefüggései

Archívum2012.08.07, 22:34

Nagy Zsolt genetikus elmondása szerint 60 százalékban van megírva a génjeinkben, hogy el fogunk-e hízni vagy sem, de emellett még rengeteg dologtól függ, hogy életünkben milyen hangsúlyt kap a túlsúly. Buday Péter sztárszakács a Life.hu riporterének mesélt a szüleiről és mutogatott régi képeket fiatalkoráról.

Egyetlen különleges gén irányíthatja az új fajok keletkezését

Archívum2011.02.15, 17:56

Egyre több olyan bizonyíték lát napvilágot az utóbbi időben, amely arra utal, hogy a fajképződésben központi szerepet játszhat egy titokzatos gén is. A sterilitással összefüggő, nyilvánvalóan evolúciós szereppel bíró Prdm9 gén az állatvilág egyik leggyorsabban fejlődő génje.