Örök tél

címke rss
Mire készül Csányi Sándor ezzel a sok menő nővel?

Mire készül Csányi Sándor ezzel a sok menő nővel?

Kedden délután, miközben a fél ország a Mindenki című magyar kisfilm Oscar-jelölését ünnepelte, egy titokzatos plakát bukkant fel az interneten. A poszter a Félvilágot és A berni követet jegyző Szász Attila-Köbli Norbert páros Örök tél című új filmjét hirdeti, amiben öt menő fiatal színésznő mellett Csányi Sándor is szerepelni fog. Mostanáig egy szót sem hallottunk erről a projektről, az alkotók némaságba burkolóznak, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy vad találgatásba kezdjünk.

Csányi Sándor szovjet munkatáborban lesz fülig szerelmes

Film2017.02.03, 23:03

November végén írtuk meg, hogy a Félvilág és A berni követ rendezője végre elkezdheti csinálni első mozifilmjét Apró mesék címmel, de pár hete kiderült, hogy Szász Attila ez előtt leforgat még egy második világháborús, szovjet munkatáboros filmet. Ez lesz az Örök tél, amelynek a részleteiről a produkció által szervezett, péntek délelőtti sajtótájékoztatón hullott le a lepel. Szóba került a film rendhagyó finanszírozása, beszélgettünk a többéves kihagyás után visszatérő Csányi Sándorral, és az alkotók arra is kitértek, lehet-e még újat mutatni a lágerfilmes témakörben a Saul fia után.

Majdnem belefagyott a színésznők lába a cipőbe

Film2017.04.09, 17:27

Februárban tudósítottunk arról, hogy Örök tél címmel magyar film készül, amely az ukrán munkatáborokba tömegesen elhurcolt, embertelen körülmények között robotra kényszerített nők ezreinek állít emléket. Márciusban kint jártunk Szász Attila történelmi filmjének forgatásán, és így testközelből is megnézhettük a borzalmak színhelyéül szolgáló barakkokat. Az alkotók meséltek a fizikailag és lelkileg megterhelő forgatásról, térdig hóban menetelésről és elfagyott lábujjakról, de az is szóba kerül, miért élvezi Csányi Sándor, hogy egy olyan karaktert játszhat, aki keveset mond, de azt mindig őszintén.

A végén bökte csak ki, hogy meztelennek kell lennem

Film2017.06.04, 13:26

Jövő ilyenkorra a fél ország ismerni fogja a nevét. Gera Marina játssza ugyanis Csányi Sándor szerelmét az Örök tél című, nemrég leforgott nagyszabású lágerfilmben. Hatalmas és nehéz szerep az övé, de egyből belendítheti a 32 éves színésznő mozis karrierjét. Eddig onnan ismerhették a legtöbben, hogy élve égett el egy autóban az Aranyélet második évadában. Gera Marina a Filmklub podcast adásában beszélt arról, miből fakad szerinte az erotikus kisugárzása, hogyan tudott az óriási szűz hóban az életéért futni, és újabban mit keres pszichopata kannibálcsajként egy horrorfilmben. A teljes beszélgetést a cikk végén hallgathatja meg.

Hamarosan látható a Csányi Sándorral készült megrázó gulágfilm

Film2018.01.30, 18:58

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, február 25-én mutatja be a közmédia Szász Attila Örök tél című filmjét, amely a szovjet Gupvi munkatáborok elhallgatott világát mutatja be.

Köbli Norbert, Szász Attila: A történelem szörnyűségei újra bekövetkezhetnek

Film2018.02.24, 12:04

Február 25-én, vasárnap 21 órától a Duna TV sugározza az Örök tél című filmet, ami az első magyar dráma a gulágok és gupvik világáról. 1944-ben játszódik, amikor Irént (Gera Marina) a szovjetek munkatáborba hurcolják, ahol egy szénbányában kell dolgoznia, itt találkozik Rajmunddal (Csányi Sándor), aki megtanítja neki, hogyan lehet a poklot túlélni. A málenkij robotról szóló filmet Köbli Norbert írta és Szász Attila rendezte, velük beszélgettünk a túlélés szabályairól, rázós forgatásokról, férfiakról és nőkről, múltról és jövőről.

Itt nézhető meg ingyen az első magyar gulágfilm

Film2018.02.27, 13:52

Az Örök tél című filmet vasárnap este mutatta be a Duna, de aki lemaradt róla, vagy szeretné újranézni, az egy hétig megteheti online a Mediaklikk.hu-n. 

Tovább nézhető meg ingyen az első magyar gulágfilm

Film2018.03.20, 15:39

A nagy érdeklődésre tekintettel március 26-ig meghosszabbították az Örök tél elérhetőségét a Médiaklikken. 

Montreal: Újabb elképesztő magyar filmes siker

Film2018.09.04, 17:19

Topolánszky Tamás Yván Kertész Mihályról szóló, Curtiz című filmje nyerte el a 42. montreali filmfesztivál fődíját. A legjobb rendezés díját Szász Attila kapta Örök tél című filmjéért.

Az Örök tél lett az év legjobb európai tévéfilmje

Film2018.10.20, 10:59

Az Örök tél elnyerte Berlinben az év Legjobb Európai Tévéfilmje díjat a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén. A hírt Köbli Norbert, a film egyik alkotója jelentette be a Facebookon.

Előző
Következő