Orbán-kormány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- Fidesz
- Magyarország
- pártpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mit csinálnak? - a Nefmi nagy ügyei
A kormány törvényalkotási menetrendje ősszel 63 törvényjavaslat benyújtásával számol, közülük négyet terjesztene be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi). A javaslatok között több olyan jelentősebb tervezet is van, amely átalakítaná az egészségügyi, illetve az oktatási rendszert.
Csatatér Orbán alatt - a legnagyobb csúcsminisztérium titkai
Szándékosan választott az élére gyengekezű vezetőt, tudatosan terelte össze benne az egymással versenyző területeket, és azt sem bánja, hogy nyílt konfliktusok terepévé vált. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma lett az Orbán Viktor által létrehozott csúcsminisztériumi rendszer legnagyobb darabja, amelynek ügyeibe többször közvetlenül belenyúlt a kormányfő. Az [origo] utánajárt, mi zajlik a belharcoktól leghangosabb minisztérium színfalai mögött.
A devizahiteleseket segítő intézmény felállítását sürgeti az MSZP
Kilenc pontban foglalta össze a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó javaslatait hétfőn az MSZP, amely többek között arra sürgeti a kormányt, hogy állítsa fel a tavaly megígért Nemzeti Eszközkezelőt. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint a szocialisták elkéstek javaslataikkal, és személyes felelősségük van a kialakult helyzetért.
Az egység őrétől a genetikai térképészig - a Nefmi kulcsfigurái
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) öt ágazat - egészségügy, oktatás, kultúra, szociális ügyek, sport - összevonásával jött létre a Fidesz tavaly tavaszi választási győzelme után. A csúcsminisztérium több olyan területet is magába foglal, amelyek a korábbi kormányokban minisztériumi irányítás alatt működtek.
Magyar Nemzet: Orbán jóváhagyta Becsey menesztését
Becsey Zsoltnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkárának felmentését már a múlt héten jóváhagyta Orbán Viktor kormányfő - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a közeljövőben nem várhatóak további kormányzati átalakítások.
Devizahitelek: az MSZP és az LMP a kormányra, a Jobbik a pártelnökökre számít
Kormányzati válságtanácsot akar az MSZP és az LMP a devizahitelesek megsegítése érdekében. A két ellenzéki párt szerint a kormányfőnek meg kellene szakítania szabadságát. A Jobbik elnöke a pártok vezetőinek értekezletétől várna megoldást.
Szabadságok miatt van csendben a pénzügyi vihar közben a kormány
Alig kísérik kormányzati megnyilvánulások a frankárfolyam révén Magyarországra is hatással lévő nemzetközi pénzügyi zavarokat, és háttérben zajló munkáról sem tudni, miután több kormánytag is szabadságon van. Sajtófőnöke szerint a legutóbb múlt héten felcsúti házánál feltűnt Orbán Viktor miniszterelnök dolgozik, kormányülést azonban nem tartanak ezen a héten.
A Belvárost és a budai elitkerületeket kedvelik az albérletben élő államtikárok
Hét államtitkár kap havonta több százezer forintos lakásfenntartási támogatást a kormánytól és négy államtitkár lakik hivatali lakásban - derült ki csütörtökön a közigazgatási miniszter egyik szocialista képvislőnek adott írásos válaszából. A minisztériumok [origo]-nak küldött válaszai alapján a lakhatási támogatást kérő állami vezetők jellemzően a Belvárosban, vagy a budai elitkerületkeben bérelnek lakást. Az általunk megkérdezett ingatlanközvetítő cég szerint havonta 230 ezer forintért ötszobás lakást is lehet bérelni Pesten, de egy igazi luxuslakás havi hárommillióba is kerülhet.
- címkék:
- Orbán-kormány
- államtitkár
- lakhatás
- Címkefelhő »
Magyar Nemzet: Csak Semjén teljesítményét nem értékeli Orbán
A miniszterek közül egyedül Semjén Zsolt kormányfőhelyettes teljesítményét nem értékeli Orbán Viktor - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint azért, mert a két pártelnök egymáshoz való viszonya teljesen más, mint a kabinet többi tagjának.
Rövidnadrágban ment a kormányértékelésre Orbán Viktor
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel találkozott elsőként Felcsúton Orbán Viktor, hogy a kormány munkáját értékeljék. A kormányfő rövidnadrágban távozott otthonából, és egy Nissan terepjáró volánja mögé ült. Navracsics szerint a kormányfő elégedett volt a tárca munkájával, a következő fél év legnagyobb feladatának pedig a járások kialakítását nevezte.