Orbán-kormány

címke rss

Tavaly nőtt az állam mérete

Archívum2002.09.18, 16:25

Az államháztartás jövedelemcentralizációja 2001-ben 42,6 százalékról 42,7 százalékra nőtt, és az állami újraelosztás mértéke az MFB és az ÁPV Rt. figyelembe vételével bővült, vagyis nőtt az állam mérete - mondta a 2001-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvény beterjesztőjeként László Csaba pénzügyminiszter a parlamentben. A zárszámadást a Medgyessy-kormány terjesztette az Országgyűlés elé, de még az Orbán-kabinet készítette elő.

Fidesz: a metró az egyik legfontosabb

Itthon2002.09.14, 16:57

A fővárosi jobboldal bemutatta A változás ideje: az összefogás ideje címén a programját. Katona Kálmán, a Polgári Összefogás budapesti listavezetője, azt emelte ki: az új fővárosi irányításnak elsősorban új szemlélettel kell a kerületek és az agglomeráció felé fordulnia. A korábbi kormány közlekedési tárcájának vezetője a következő évek egyik legfontosabb feladatának a metróberuházást nevezte, amelynek megkezdése szavai szerint a korábbi években sem az Orbán-kormányon múlt.

Bogár László beperli Mécs Imrét

Itthon2002.09.12, 17:46

Az Antall- és Orbán-kormány államtitkára, Bogár László hozzájárul ahhoz, hogy a múltjáról szóló adatokat közzétegye a Mécs-bizottság. Az egykori államtitkár becsületsértésért vagy rágalmazásért fogja feljelenteni a bizottság elnökét. Bogárt a bizottság érintettnek találta, ő viszont azt állítja, hogy csak egy sikertelen beszervezési kísérletről lehet szó.

Ma dönt az MDF Boros Imréről

Itthon2002.09.06, 07:19

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ma dönt arról, kizárja-e Boros Imrét a frakcióból. Az Orbán-kormány PHARE-miniszterét azért kérték fel a távozásra, mert nem mondott igazat állambiztonsági múltját illetően. Boros nem távozik önként, azt kérte, titkos szavazás döntsön sorsáról.

Az MDF a héten dönt Boros sorsáról

Itthon2002.09.03, 10:27

Az MDF elnöksége várhatóan mai ülésén foglal állást Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-minisztere ügyében - tudta meg a Népszabadság. Bár Dávid Ibolya pártelnök korábban megvonta bizalmát Borostól, az elnökség egyes tagjai csak magánvéleménynek tekintik Dávid állásfoglalását. A lap információi szerint a párt elnökségének nagy része megkerülhetetlennek tartja a kérdés mai tárgyalását, mert bár Boros nem tagja a pártnak, parlamenti képviselőjeként megjeleníti az MDF-et.

MDF-jelszóval jellemezte kormányát Medgyessy

Itthon2002.09.02, 16:13

A Fidesz szerint a kormány korábbi ígéreteinek csak a felét teljesítette. Áder János frakcióvezető szerint amit ugyan teljesített a jelenlegi kormány, azt is csak az Orbán-kormány alatt elért gazdasági eredmények miatt tudta végrehajtani, a kormány "beült a készbe". Medgyessy Péter miniszterelnök viszont éppen azt hangoztatta, hogy a kormány szavahihető, mert maradéktalanul teljesítette az első 100 napra ígérteket. Közölte: a kormány a nyugodt erőt képviseli.

Pályázat az M7-es, M3-as folytatására

Itthon2002.08.28, 16:42

Megjelent a Közbeszerzési Értesítő szerdai számában a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. által négy autópályaszakasz megépítésére kiírt nyílt előminősítéses eljárás részvételi felhívása. Ezekre a szakaszokra korábban közbeszerzés nélküli zárt meghívásos tendert tett közzé a cég, de eredményt végül is nem hirdetett. A Vegyépszer, amely az Orbán-kormány ideje alatt közbeszerzés nélkül építhette az utakat, még nem döntött arról, hogy indul-e.

Aláírásgyűjtés Boros Imre mellett

Itthon2002.08.28, 21:45

A Vas és Zala megyei polgári körök találkozójának rendezősége aláírásgyűjtést kezdeményez Boros Imre MDF-es parlamenti képviselő, az Orbán-kormány PHARE-minisztere mellett.

Sok pénz jutott Tőkésnek Orbánéktól

Itthon2002.08.27, 11:35

Tőkés László királyhágómelléki református püspök egy rendezvényére 21 millió forinttal kapott nagyobb támogatást az Orbán-kormánytól, mint az erdélyi magyarságot segítő Illyés Közalapítvány éves költségvetése - írja a Népszabadság. A lap szerint az előző kabinet utolsó heteiben még százmilliókat osztogatott a hozzá közel álló erdélyi szervezeteknek.

Boros: kényszerből működtem együtt

Itthon2002.08.26, 14:41

Zsarolással kényszerítettek arra, hogy együttműködjek az állambiztonsági szolgálatokkal - állítja Boros Imre, aki a Magyar Nemzeti Bank devizaosztályát vezette, amikor kirobbant VW-ügy, amely félmilliárd márkás kárt okozott az államnak. Boros is megúszta a büntetőeljárást, szerepét az ügyben sohasem tisztázták. Martonyi János az Orbán-kormány külügyminisztere tagadja, hogy együttműködött volna a titkosszolgálatokkal. Nem írtam alá semmit, nem adtam jelentéseket és nem kaptam semmilyen ellenszolgáltatást - jelentette ki Martonyi János, aki szintén szerepel az érintettek listáján.

Nógrádi László állítja: nem volt ügynök

Itthon2002.08.25, 10:02

"Soha nem voltam ügynök, jelentést soha senkiről nem írtam" - állítja Nógrádi László, az Orbán-kormány egyik volt közlekedési és vízügyi minisztere, fideszes országgyűlési képviselő. Nógrádi a szombaton megjelent lapértesülésekre reagált, melyek szerint ő is az érintettek listáján van.

Martonyi János is érintett az ügynökügyben

Itthon2002.08.24, 16:49

A Mécs-bizottság által érintettnek találtak listáját közli a Magyar Hírlap. Eszerint a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a titkosszolgálatokkal az Orbán-kormányból Martonyi János, Nógrádi László, Járai Zsigmond, Boros Imre és Bogár László, a Horn-kormányból Medgyessy Péter és Fazakas Szabolcs, az Antall-kormányból pedig Kádár Béla, Raffay Ernő, Rabár Ferenc és Sárossy László. A névsor azonban még bővülhet.

Rohamosan fogy a magyar népesség

Tudomány2002.08.22, 17:41

A KSH legfrissebb jelentése szerint ez év első felében húszezerrel lett kisebb Magyarország lakossága. 67 ezren haltak meg és csak 47 ezer gyermek jött világra. Az Orbán-kormány által létrehozott bizottság munkája nem folytatódott a választások után.

Iratok a D-8-ról: viták a valódiságukról

Itthon2002.08.21, 14:29

Az egykori állambiztonságiak szerint hitelesek a D8-asról megjelentetett dokumentumok, Boros Imre, az Orbán-kormány Phare-minisztere szerint viszont hamisítványok a Népszabadságban közölt iratok, ezért pert fontolgat a lap ellen. Eddig három érintett személy neve került nyilvánosságra: Medgyessy Péter kormányfőé és az Orbán-kormány két miniszteréé, Boros Imre Phare-miniszteré és Járai Zsigmondé.

Egykori állambiztonságiak szerint hitelesek a D-8-as iratok

Itthon2002.08.21, 08:42

A III. főcsoportfőnökség egykori tisztjei szerint hitelesek a Boros Imre, az Orbán-kabinet tárca nélküli minisztere szt-tiszti múltjáról szóló iratok, az azokon levő aláírások.

Boros Imre: hamisítvány a D-8-as irat

Itthon2002.08.19, 23:07

Tagadta Boros Imre, az Orbán-kormány volt minisztere a Magyar Nemzetnek adott újabb interjújában, hogy D-8-as titkos tisztként dolgozott volna az egykori III/II-es ügyosztálynak. Szerinte a Népszabadságban bemutatott iratokon szereplő több adat is bizonyítja, hogy hamisítványról van szó.

Boros Imre is beszél titkosszolgálati kapcsolatáról

Itthon2002.08.16, 09:26

Beismerte az Orbán-kormány tárca nélküli minisztere, hogy kapcsolatban állt a rendszerváltás előtt a titkosszolgálatokkal. Boros Imre kapcsolata a titkosrendőrökkel saját bevallása szerint egyetlen ügyre korlátozódott: az MNB osztályvezetőjeként egy nemzetközi pénzügyi botrány miatt keresték meg az ügynökök.

Már három név ismert az ügynöklistáról

Itthon2002.08.16, 14:40

A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai által nyilvánosságra hozott adatok szerint tíz volt és jelenlegi kormánytag állt kapcsolatban az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. Közülük Medgyessy Péter miniszterelnök, egykori pénzügyminiszter neve már a bizottság felállítása előtt ismert volt. A számok nyilvánosságra kerülése után elsőként Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, majd Boros Imre volt PHARE-pénzekért felelős tárca nélküli miniszter ismerte el, hogy együttműködött a titkosszolgálatokkal. Mindketten az Orbán-kormány tagjai voltak.

Tiltakoznak az Orbán- és Antall-kormány politikusai

Itthon2002.08.16, 18:13

"Mi, akik a demokrácia és a polgári szabadságjogok szolgálatában vállaltunk kormányzati felelősséget, növekvő aggodalommal látjuk, ahogyan kétséges jogállású vizsgálóbizottság keretében pártpolitikusok értékelik a más nézetű és pártállású volt kormánytagok előéletét." - írja közleményében tizenkét, az Antal-, illetve Orbán-kormányban szerepet vállalt miniszter és államtitkár. 

Járai szerint vállalható III/II-es múltja

Itthon2002.08.16, 08:37

Az Orbán-kormány tagjai közül elsőként számol be Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter a Kádár-rendszer titkosszolgálatával való kapcsolatáról. A jegybankelnök külföldi útjai során szerzett tapasztalatairól küldött jelentést a Belügyminisztériumnak.

Simicskó is vállalja múltja nyilvánosságra hozatalát

Itthon2002.08.15, 19:29

Simicskó István, az Orbán-kormány politikai államtitkára hozzájárul ahhoz, hogy a rendszerváltozás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság nyilvánosságra hozza a vele kapcsolatban keletkezett vagy esetlegesen rá vonatkozó információkat.

Kövér László ellenzi múltja feltárását

Itthon2002.08.15, 21:08

Kövér László, az Orbán-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztere nem járul hozzá, hogy a rendszerváltozás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság a személyével kapcsolatos bármiféle adatot nyilvánosságra hozzon.

Újraprivatizálnák az állami gazdaságokat

Itthon2002.08.15, 18:05

Az elmúlt egy évben bebizonyosodott, hogy a Fidesz-lenyúlások gyöngyszeme a 12 sikeresen működő állami gazdaság tavaly augusztusi privatizációja - jelentette ki a földművelésügyi államtitkár. Szanyi Tibor állítja: világosan kitűnik az utóbbi időben, hogy a dolgozók folyamatosan kiszorultak a vállalatokból, fokozatosan csökkent a tulajdoni hányaduk, noha az Orbán-kormány azért magánosította azokat, hogy az ott dolgozók kaphassanak részt a vállalatukból.

Hornt sikertelenül próbálták meg behálózni

Itthon2002.08.15, 15:15

Horn Gyula egykori miniszterelnök és az Orbán-kormányból két újabb miniszter is felhatalmazta a Mécs-bizottságot, hogy közzétegye a múltjukról szóló információkat. Már jóval több mint félszáz miniszter és államtitkár tette meg mindezt és mindössze ketten tiltakoztak ez ellen.

Nyilvános Orbán múltja

Itthon2002.08.14, 08:27

Orbán Viktor volt miniszterelnök hozzájárult ahhoz, hogy a Mécs-bizottság nyilvánosságra hozza a vele kapcsolatos adatokat. Az Orbán-kormány tagjai közül mindenki maga dönti el, hogy hozzájárul-e személyes adatai nyilvánossá tételéhez. Eddig Pusztai Erzsébet volt egészségügyi államtitkár, Stumpf István volt kancelláriaminiszter és Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter és Boross Péter, Orbán volt főtanácsadója járult hozzá személyes adatai közzétételéhez.

Járai és Várhegyi tiltakozik az eljárás ellen

Itthon2002.08.14, 17:40

A Medgyessy-kormány miniszterei és a Horn-kormány SZDSZ-es tagjai után egyre több egykori kormánytag és államtitkár adott ki közleményt, amelyben felhatalmazza a Mécs-bizottságot esetleges adataik kiadására. Eddig összesen 47-en vállalták múltjukat. Járai Zsigmond, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, a Magyar Nemzeti Bank elnöke viszont közleményben tiltakozott az ellen, hogy bárki adatokat szerezzen róla, illetve közzétegye azokat, ugyanezt fogalmazta meg Várhegyi Attila is.

Bogár László még nem reagált

Itthon2002.08.14, 16:26

A rendszerváltás óta hivalba lépett kormányok tagjai és államtitkárai közül tízen dolgoztak korábban valamely pártállami titkosszolgálatnak. Ketten közülük két kormány idején is dolgoztak 1990 után. Az egyikük az Antall (Boross)-kabinet, valamint az Orbán-kormány alatt is dolgozott. E szerint két politikus jöhet számításba, Pusztai Erzsébet, aki azt állítja, hogy nem érintett és minden adat nyilvánosságához hozzájárul, valamint Bogár László, akit kedd délután óta hiába keresünk.

Tíz érintettet talált a Mécs-bizottság

Itthon2002.08.13, 16:18

Az Antall-kormányban 5, a Horn-kormányban 2, az Orbán-kormányban 4, a Medgyessy-kormányban pedig egy érintettet találtak a Mécs-bizottság tagjai. Két átfedés van, így összesen 10 olyan miniszter és államtitkár volt hivatalban a bizottság adatai szerint, akik együttműködtek valamilyen formában az állampárti idők titkosszolgálataival. A bizottság kormánypárti tagjai úgy határoztak, hogy mindenképpen nyilvánosságra hozzák az érintettek neveit.

Titokban találkozik Mécs az érintett kormánytagokkal

Itthon2002.08.12, 10:43

Az RTL Klub információi szerint Mécs Imre, a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság elnöke már a jövő héten találkozna azzal a négy volt miniszterrel, akik érintettségük miatt jelentkeztek a testület elnökénél. A Magyar Hírlap információi szerint az állambiztonsági múlttal rendelkező rendszerváltás utáni kormánytagok száma tíznél kevesebb, de ötnél több lehet, legtöbben közülük az Orbán-kormányban tevékenykedtek.

Fedezet nélkül költött a Fidesz-kormány

Archívum2002.08.08, 17:08

A központi költségvetés általános tartalékából csaknem 33 milliárd forint felosztásáról döntött a kormány. A módosított tartalék jelentős részének felosztására azért volt szükség, mert az előző kormány sok kötelezettségvállalásához nem biztosította a szükséges anyagi fedezetet. Az országnak így 18 milliárd forint tartaléka marad - mondta el László Csaba pénzügyminiszter.

A kormány még 9 milliárdot költhet a tartalékból

Archívum2002.03.07, 08:05

Kilencmilliárd forintra zsugorodott az az összeg, amit az Orbán-kormány - ha indokoltnak tartja - még az első félévben elkölthet a költségvetés általános tartalékából. A kormány a 37,5 milliárd forintos tartalék 40 százalékának sorsáról dönthet június végéig, ám ebből 5,8 milliárdnak már korábban "talált helyet".

Ferihegy: 25 milliárdos kártérítést kérnek

Itthon2002.08.05, 07:15

Megindultak az első egyeztető tárgyalások a ferihegyi terminálok üzemeltetésének ügyében. Az Orbán-kormány által még tavaly decemberben felmondott koncessziós szerződés kárvallottja, a kanadai ADC cég a gazdasági miniszterhez írt levelében 88 millió dollár - majdnem 25 milliárd forint - kártérítést kér a januárban megszüntetett szerződés miatt.

Martonyi: Megpróbáltak beszervezni

Itthon2002.08.03, 11:48

Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere a Népszabadságnak adott interjújában elmondta, hogy 1979-ben őt is megpróbálták beszervezni a titkosszolgálatok, ám nemet mondott. A politikus erről annak kapcsán beszélt, hogy kiszivárgott információk szerint a rendszerváltás utáni kormányok tagjai között több mint tíz állt valamilyen kapcsolatban a III-as főcsoportfőnökséggel.

Az Orbán-kormányban lehetett a legtöbb ügynök

Itthon2002.07.31, 11:49

A Nemzetbiztonsági Hivatalban szereplő adatok szerint a rendszerváltás óta hét olyan személy volt kormánytag, aki korábban titkosszolgálati tevékenységet végzett - tudta meg az RTL Klub. A legtöbb érintett állítólag az Orbán-kormányban volt, szám szerint öten. A hivatal az SZDSZ-es Mécs Imre, az előző kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökének kérésére vizsgálódott.

Túlvállalta magát a volt sportminisztérium

Itthon2002.07.19, 14:08

Az Orbán-kormány sportminisztériuma összesen 8-9 milliárd forintnyi fedezet nélküli kötelezettséget vállalt, egy részét törvénytelenül - írja a Népszabadság. A fedezethiány miatt nem tudják fizetni a labdarúgó-stadionok elképzelt felújítását, és bizonytalanná vált s Héraklész-program sorsa is. Az új minisztériumi vezetés vizsgálatot indított.

Kétmilliárdért vizsgálták a zsebszerződéseket

Itthon2002.07.17, 17:59

Kétmilliárd forintot költött az Orbán-kormány a zsebszerződések kivizsgálására. Többek között 114 terepjárót és majdnem 40 ügyvédet vetettek be a külföldi földtulajdonosok kiszűrésére. Összesen 1500 ügyet ellenőriztek, de csak egy esetben indult ügyészségi eljárás.

Jövő kedden nyílik a Sándor-palota

Itthon2002.07.10, 15:49

Hetente háromszor ingyen látogathatja a nagyközönség a Sándor-palotát jövő hét keddtől. Az épületet addig tartják nyitva, amíg a látogatást kizáró funkciót nem kap, ez pedig a köztársasági elnök hivatalának odaköltözése lehet. Mádl Ferenc hivatala eddig nem közölte, költöznek-e, és ha igen, mikor.

Feljelentés a Millenáris miatt

Itthon2002.06.21, 16:12

A Miniszterelnöki Hivatal pénteken feljelentést tett Bártfai Béla, az Orbán-kormány volt miniszterelnöki hivatali közigazgatási államtitkára és Berkecz Jánosné, a Millenáris Kht. korábbi ügyvezetője ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megállapítására.

Medgyessy: hamarosan költözik a kormány is

Itthon2002.06.18, 07:41

Szeptember elsejétől a köztársasági elnök rezidenciája lehet az Orbán-kormány idején miniszterelnöki rezidenciának felújított budavári Sándor-palota. Medgyessy Péter kormányfő egy lakossági fórumon elmondta: az a szándéka, hogy ne csak az államfő, hanem a kormány is költözzön ki rövid időn belül a parlament épületéből.

Hírtévét akar a Fidesz

Itthon2002.06.14, 08:22

Az Orbán-kormány szóvivőjének vezetésével új hírtelevízió szervezése kezdődött. A Fidesz-közeli csatorna a tervek szerint az Inforádió stílusára emlékeztetne, írja a Népszabadság. Az új adó körül bábáskodik a Filmmúzeum nevű csatorna főszerkesztője is.

Az MSZP a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetését tervezi

Archívum2002.05.29, 15:03

Távoztában 315 milliárd forintos éves kiadással járó intézkedéscsomagot csempészett egy gyors mozdulattal keddi ülésén a leköszönő Orbán-kormány utódja asztalára. A javaslatokat már nem terjesztik az új parlament elé, ám a szociális intézkedések kidolgozását a szakminisztériumok feladatává tették.

Vonza megtartotta állami szoláriumát

Itthon2002.06.12, 09:24

Vonza András, az Orbán-kormány földművelésügyi minisztere hivatala lejártával elvitte a minisztérium terepjáróját, hat mobiltelefonját, két laptopot és még néhány nagyobb értéktárgyat. A földművelésügyi tárca új vezetése visszaköveteli a 15 millió forint értékű eszközöket.

Húsz kormányhatározatot vonnának vissza

Itthon2002.06.12, 11:00

Százmilliárdos nagyságrendű, az Orbán-kormány által a választások első fordulóját követően vállalt állami garancia- és fedezetvállalástól szabadul meg a Medgyessy-kabinet, mely pénteki ülésén várhatóan húsz, az elődje által az elmúlt alig több mint egy hónapban hozott határozatot készül visszavonni - tudta meg a Világgazdaság. Korábban - az első hivatalos kormányülést követően - azt jelentették be, a Medgyessy-kabinet elődje 33 határozatát vizsgálja ki célszerűségi, jogi és egyéb szempontok alapján, hogy sorsukról dönteni lehessen.

Csak illegálisan adhatják el a gázüzletágat

Archívum2002.05.03, 08:21

A jogszabályok maradéktalan betartása esetén csekély az esélye annak, hogy teljesüljön az Orbán-kormány terve, s még a kormányváltás előtt az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tulajdonába kerüljön a Mol gázüzletága. Mint a Magyar Energia Hivatal (MEH) illetékesétől megtudtuk, nekik engedélyezniük kell a tranzakciót, ám kérés erre vonatokozóan nem futott be hozzájuk. Az államigazgatásról szóló törvény alapján 90 plusz 30 nap az elbírálás ideje: minimális időhatár ugyan nincs, ám a bankot alaposan át kell világítania a hivatalnak, teljesíti-e az ellátásbiztonság feltételeit.

A gázüzletág államosításának ára: 580 milliárd

Archívum2002.05.10, 08:27

A Magyar Fejlesztési Bank mégis tesz ajánlatot a Mol Rt. gázüzletágára. A Magyar Hírlap információi szerint az 580 milliárdos vételárjavaslat "középtájt" helyezkedik el, ám az ügylet nyélbe ütésére kevés esélye van az Orbán-kormánynak.

Az ÁSZ vizsgálhatja az állammal szerződő magáncégeket is

Archívum2002.06.11, 07:46

Az üvegzseb-politika működtetéséhez nyújt segítséget a pénzügyi kormányzatnak az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ugyanakkor jó lenne többet és pontosabbat tudni a közelmúltról, arról, hogy az Orbán-kormány idején a néhány "szent tehén" miként bánt az adófizetők pénzével - mondta Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke.

A státustörvény módosítására készültek Orbánék

Itthon2002.06.07, 08:50

A státustörvény módosítását akarta elérni egyik utolsó javaslatában az Orbán-kormány - írta a Népszabadság. A változások elsősorban a hozzátartozói igazolványra , illetve az ajánló szervezetek jellegére vonatkoznak.

Alkotmánybíróság vizsgálja az M7-es felújítását

Itthon2002.06.06, 14:13

A Fővárosi Bíróság az Alkotmánybírósághoz fordul amiatt a kormányhatározat miatt, amely alapján közbeszerzési pályázat nélkül kaphatott autópálya-építési megbízást a Vegyépszer Rt. Ha az Alkotmánybíróság megalapozottnak találja az aggályokat, alkotmánysértőnek bizonyulhat az Orbán-kormány által követett pályáztatás nélküli beruházások gyakorlata.

Vádak milliárdokról és bosszúhadjáratról a Házban

Itthon2002.06.04, 12:54

A Parlamentben folytatódtak az elmúlt napok vitái az új kormány által végrehajtott személycserékről, Deutsch Tamás (Fidesz) szerint az MSZP bosszúhadjáratba kezdett. A szocialisták viszont újra indokolatlan kiadások sorozatával vádolták az Orbán-kormányt, megemlítve például Deutsch drága lakásbérletét is. Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter elmondta, hogy Orbán Viktor jogtalanul használta a nyugdíjasok címeit, amikor májusban levelet küldött nekik, megköszönve együttműködésüket. 

Személyi változások várhatók a honvédelmi tárcánál

Itthon2002.06.02, 12:35

Személyi változások lesznek a honvédelmi tárca felső vezetésében, az érintetteket a jövő hét elején értesítik - mondta el Juhász Ferenc Tiszavasváriban szombaton. A miniszter az Orbán-kormány egyik politikai baklövésének nevezte a svéd Gripen típusú vadászgépek beszerzését.

Szeptembertől 50 százalékos közalkalmazotti béremelés

Archívum2002.05.31, 17:56

Szeptember elsejétől átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közalkalmazottak bére és adómentessé válik a minimálbér a kormány döntése értelmében - jelentette be a kabinet pénteki ülése után Medgyessy Péter miniszterelnök. A kormány arról is döntött, hogy a nyugdíjasoknak júliusban egyszeri alkalommal, 19 ezer forintot folyósítanak. A kormány visszavonta az Orbán-kabinet döntését az állami földek eladásáról.

Mádlé lehet a Sándor-palota

Itthon2002.05.31, 13:41

A köztársasági elnök hivatalaként javasolja hasznosítani a Sándor-palotát az új kormányfő által felkért háromtagú testület. Glatz Ferenc, Katona Tamás és Ráday Mihály úgy véli, időnként a nagyközönség előtt is megnyithatnák az Orbán-kormány idején felújított palotát.

21 millióért vett szoláriumbérletet a MeH

Itthon2002.05.30, 14:13

A Miniszterelnöki Hivatal számára 21 millió forintért vásároltak szoláriumbérletet az utóbbi hónapokban - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerinte a leköszönő Orbán-kormány összesen 150 milliárddal lépte túl saját, kétéves költségvetését. Ennek ellenére az MSZP és az SZDSZ betartja korábbi ígéreteit.

Lemondott államtitkárok milliós végkielégítései

Itthon2002.05.29, 12:24

Az Orbán-kormány utolsó napjaiban lemondott kiemelt főtisztviselői címéről két kancellárián dolgozó államtitkár, akiket Orbán Viktor felmentett állásukból. Pál Lajos 3,5 millió forintot kapott végkielégítésül. Bártfai Béla - a Népszabadság információi szerint - pedig 13 millióval távozhatott.

Lemondott államtitkárok milliós végkielégítései

Itthon2002.05.29, 08:44

Az Orbán-kormány utolsó napjaiban lemondott kiemelt főtisztviselői címéről két kancellárián dolgozó államtitkár, akiket Orbán Viktor felmentett állásukból. Pál Lajos 3,5 millió forintot kapott végkielégítésül. Bártfai Béla - a Népszabadság információi szerint - pedig 13 millióval távozhatott.

Orbánék májusban 39 milliárd kezességet vállaltak

Archívum2002.05.28, 08:14

A már ügyvezető Orbán-kormány április 21-e után 39 milliárd forint értékben vállalt kezességet, s 2002-ben összesen 123 milliárdért. A sportcsarnokok építésére, a közszolgálati média működésére és a mezőgazdasági üzletrészek megvásárlására májusban nyújtott hitelek utáni több tízmilliárdos garanciákat nagy valószínűséggel elbukja az állam, e kiadásokat az adózóknak kell megfizetniük.

Korrupciós vád van, feljelentés nincs

Itthon2002.05.24, 09:00

Nem tesznek feljelentést a rendőrségen, ennek ellenére korrupcióval vádolják a szocialisták a távozó Orbán-kormányt az utóbbi hetek döntései miatt, amelyeket - ígérik - felülvizsgálnak. Kormányhatározatból tömérdek született azóta, hogy kiderült: a Fidesz-MDF elveszítette a választásokat.

Korrupciós vád van, feljelentés nincs

Itthon2002.05.24, 14:08

Nem tesznek feljelentést a rendőrségen, ennek ellenére korrupcióval vádolják a szocialisták a távozó Orbán-kormányt az utóbbi hetek döntései miatt, amelyeket - ígérik - felülvizsgálnak. Kormányhatározatból tömérdek született azóta, hogy kiderült: a Fidesz-MDF elveszítette a választásokat.

MSZP: percenként 60 milliót költ a távozó kormány

Itthon2002.05.23, 11:18

Az MSZP frakcióvezetője élesen kritizálta az Orbán-kabinet költekezését hivatali idejének utolsó négy hetében. Lendvai Ildikó számításai szerint Orbánék a négy hét alatt 650 milliárdot, percenként 60 millió forintot költenek, a pénz jelentős része "korrupció-gyanúsan" a klientúrának jut.

Kormánykitüntetés a Sándor-palota felújítóinak

Itthon2002.05.23, 20:04

Az Orbán-kormány utolsó tanácskozásán, csütörtökön arról határozott, hogy szombattól megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Sándor-palota. Az utolsó kormányülést követően a leköszönő miniszterelnök kitüntetéseket adott át a felújításban részt vevő szakembereknek.

9,5 milliárdos sportberuházásról döntött a kormány

Itthon2002.05.22, 07:40

Összesen 9,654 milliárd forint sorsáról döntött a távozó Orbán-kormány - tudta meg a Népszabadság. A Deutsch Tamás vezette sporminisztériumban született tervek fedezetét már a Medgyessy-kormánynak kell megteremtenie.

Állami földek eladása: szakmai nonszensz

Archívum2002.05.16, 08:07

Elvileg az állam fizetne az Orbán-kormány által a választások után meghirdetett termőföldeladások némelyikében. Néhány esetben ugyanis erre lehet következtetni a földárverésekről szóló kormányrendeletben közölt képletek alapján. Ezt állítja legalábbis az egyik mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet vezetője.

Újabb főtisztviselőket nevez ki a távozó kormány

Itthon2002.05.21, 07:36

A leköszönő Orbán-kormány újabb 27 főtisztviselőt és 43 főtisztet akar kinevezni - értesült a Népszabadság. A kinevezésre váró főtisztviselők között vannak minisztériumi alkalmazottak, és az Országimázs Központ egy osztályvezetője is.

Visszaállamosítás félbillióért

Archívum2002.05.17, 07:47

Kényszerű és önként vállalt visszaállamosítások és az állami vagyon újraelosztása - így jellemezhető az Orbán-kormány négy éve. Újraosztották a feladatokat is: az ÁPV Rt. helyett inkább az MFB végezte a magánosítást. Mindeközben az állami vagyon szépen hízott: a különböző vagyonkezelő szervezeteknél 1998 vége óta 60 százalékkal két és fél ezer milliárd forintra növekedett az állami vagyon értéke.

Ma tartja az Orbán-kormány utolsó rendes ülését

Itthon2002.05.14, 08:51

Ma ülésezik utoljára az Orbán-kormány teljes jogkörben hivatalban lévő kabinetként. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt ugyanis az Országgyűlés május 15-i alakuló ülésén kormányalakítási megbízást kap Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. Ezután - a Medgyessy-kormány megalakulásáig - a most leköszönő kabinet már csak ügyvezetőként látja el feladatát.

Tömeges felülvizsgálatot ígérnek Medgyessyék

Itthon2002.05.14, 16:04

A választási veresége ismeretében is számos, a következő kormányt érintő döntést hozott az Orbán-kormány, több százmilliárd forint sorsáról határozva. Az MSZP elnöke korábban már kijelentette: minden választások után hozott kormánydöntést felülvizsgálnak. Ma Magyar Bálint, az oktatási tárca következő vezetője jelentette be, hogy felülvizsgálják az eddigi határozatokat.

ÁPV: jó üzlet az orosz adósság eladása

Archívum2002.05.13, 13:07

Nemzetközi összehasonlításban is kedvezőnek számít a 250 millió dollárnyi orosz államadósság 31 százalékon történt értékesítése - közölte hétfőn a privatizációs szervezet. Az erről szóló döntés hétfőn jelent meg a Határozatok Tárában. Burány Sándor szocialista képviselő szerint az Orbán-kabinet működésének utolsó néhány napján lázas sietséggel kótyavetyéli el a tartozást.

Az LB ma határoz a kastélyperben

Itthon2002.04.19, 06:43

Köteles-e visszafizetni a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Társaság azt a 300 millió forintos támogatást, amelyet még 1997-ben kapott a környezetvédelmi tárcától a Grassalkovich-kastély felújítására. Erről dönt ma a Legfelsőbb Bíróság (LB), ha a minisztérium meg nem szünteti a pert. A támogatást még Baja Ferenc idején ítélték oda, majd Pepó visszakövetelte. Közben az Orbán-kormány tavaly december 29-ei határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a kht. bankhitelt vegyen fel 1 milliárd 300 millió forintos állami kezességvállalással.

A költségvetés módosítására lehet szükség

Archívum2002.04.10, 09:48

A Napi Gazdaság számításai azt mutatják, hogy bármelyik nagy párt is alakítson kormányt a választások után, biztosnak tűnik, hogy a különböző ígéretek valóra váltása az államháztartás módosítása nélkül nehezen megvalósítható. Növeli a módosítás esélyét, hogy Medgyessy Péter is jó sok pénzt elígért a 100 napos tervben, aminek a felhasználására nem hagy teret a Fidesz-kormány kiköltekezése.

Útépítés: gyorsítás a finisben

Archívum2002.02.27, 10:40

Az ma már bizonyos, hogy 1990 óta az Orbán-kormány négy éve alatt épült a legkevesebb autópálya az országban: napjainkig ugyanis 90 kilométer fél autópálya felújítása történt meg az M7-esen, és 20 kilométer ugyancsak fél autópálya építése fejeződik be ugyanott. Ígéretekből viszont rekordokat döntöttek, vagyis ebben a ciklusban készült el a legtöbb koncepció, a legtöbb sztrádaépítési program.

Horn: Románia legyőzte a magyar kormányt

Itthon2001.12.28, 13:05

Nem képviselte Magyarország érdekeit az Orbán-kormány, amikor megkötette Bukaresttel azt a megállapodást, amelynek révén bármely román állampolgár munkát vállalhat Magyarországon évente három hónapra - jelentette ki Horn Gyula exminiszterelnök. Az SZDSZ felmérése szerint 1,2 millió olyan magyar munkahelyet veszélyeztethet az Orbán-Nastase megállapodás, ahol nincs szükség különösebb szak- és nyelvtudásra.

Ismét kormányhirdetés állami pénzből - az MSZP szerint

Itthon2001.12.07, 14:48

Négy év elvesztegetett időnek érzi a magyar gazdaságban az MSZP az Orbán-kabinet működési idejét. Pénteken bírálták a kormány 4,5 millió forintba kerülő, a családtámogatási rendszert reklámozó hirdetését.

Hetvenmilliárd forintot költöttek eddig autópálya-építésre

Itthon2001.12.04, 08:30

Noha az Orbán-kormány kezdettől nagy autópálya-építéseket ígért, sőt mandátumának második felében egyenesen grandiózus útépítési terveket vázolt fel, a gyakorlatban eddig csak az M7-es 73 kilométeres szakaszának felújításával és kiszélesítésével írta be magát a sztrádaépítés történetébe. Folytak ugyan tárgyalások és előkészületek, de a kormányzati ciklus első felében sztrádaépítés nem folyt. Tavaly megkezdődtek a felmérések és a talajmunkák az M3-ason, s az idén már építkeztek is: az autópálya-építő konzorcium november végéig körülbelül 70 milliárd forintot használt fel a sztrádaépítésre.

SZDSZ: program az egészségügyért

Itthon2001.11.24, 15:35

Az SZDSZ szerint megbukott a Fidesz-kormány, mivel nem végezték el az egészségügy és az oktatás reformját. Az ellenzéki párt programot dolgozott ki az egészségügy javítása érdekében.

Botrányok sorozata következik, ha a kormány sztrádához nyúl

Itthon2001.08.20, 15:47

Az Orbán-kormány működése alatt ahányszor autópályával kapcsolatos döntés született, annyiszor lett botrány belőle. Balhék vannak, de az 1998-ban megígért 600 km új autópályából csak egyszázaléknyi, 6 km készült el.

Előző
Következő