Orbán-kormány

címke rss

Hiába puhák a Széll Kálmán-terv céljai, még azok sem mind teljesülnek

Gazdaság2011.06.24, 14:42

Egy hét múlva, július 1-jén lejár a Széll Kálmán-terv 11 pontjának megvalósítási határideje. Magyarország kedvező nemzetközi gazdasági megítélése részben abból fakadt az elmúlt hónapokban, hogy az elemzők bíztak a terv végrehajtásában. Hogy halad a kormány a teljesítéssel?

"Mosolyt varrtak" a magyar diákokkal beszélgető kínai kormányfő arcára

Itthon2011.06.24, 20:10

Laza volt, és közvetlen a kínai miniszterelnök azon a pénteki rendezvényen, ahol magyar diákokkal találkozott az ELTE épületében. A 24 év után első kínai miniszterelnökként Magyarországra látogató Ven Csia-pao rövid beszédében megemlítette Petőfit, azt mondta, hogy szerinte nehéz kirakni a Rubik-kockát, Kína gazdasága pedig azért dübörög szerinte, mert nyitottak más kultúrákra is.

"Érdemes lenne visszavenni az egóból!" - a német emberi jogi biztos a magyar kormányról

Itthon2011.06.22, 13:29

"Szégyen" - ez volt az első reakciója a német kormány emberi jogi biztosának arra a hírre, hogy Magyarország nem fogadja el a Velencei Bizottság kritikáját az új alkotmányról. Markus Löning szerint a magyar kormánynak le kellene ülnie tárgyalni az alkotmány problémás pontjairól, mint ahogyan a médiatörvény ügyében is meg kellene fontolnia a továbbra is érvényes bírálatokat. A liberális politikus a bonni Deutsche Welle Global Media Forumon nyilatkozott az [origo]-nak.

Orbán és a kormány távozásáért tüntetett az MSZP Miskolcon

Itthon2011.06.21, 21:09

El kell zavarni a kormányt - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azon a kedd esti demonstráción, amelyet Orbán Viktor és a kormány ellen szervezett a párt. A tüntetésen többek között az igazságosabb adórendszert és a munkahelyek teremtését kérte számon a kormányzó erő pártjaitól.

Nehéz lesz kibújni az állam által ajánlott munka alól

Itthon2011.06.20, 13:06

Magáncélra is bérbe lehetne venni a közmunkásokat, akik bizonyos feltételek megléte esetén nem is utasíthatnák vissza a nekik felajánlott munkát, különben elesnek az állami segélyektől. Ez várható a jövőben, ha megvalósulnak a kormány által kezdeményezett jogszabályokban, nyilatkozatokban és a Széll Kálmán-tervben megjelenő ötletek. A jelek szerint a kormány szigorúan szűrni fogja a szándékos munkakerülést, amiben még a nyugdíjból visszatérő rendőrök is hasznára lehetnek.

Bátorítást kért Orbán a lemondását felajánló államtitkárának

Itthon2011.06.20, 20:59

Orbán Viktor a szóvivője szerint még nem beszélt személyesen Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral arról, hogy az államtitkár miért ajánlotta fel lemondását egy levélben. Az ügyet ismerő kormányzati források ugyanakkor azt mondták az [origo]-nak, több embert is megkért, hogy beszéljenek az államtitkárral, és öntsenek bele lelket. A források szerint Orbán lelki problémának tekinti Hoffmann ügyét, az államtitkár viszont arra panaszkodik levelében, hogy nemtelen támadások érik, és szakmai támogatás nélkül nem tudja megoldani az oktatás problémáit.  

Bemutatták a fiatalokhoz iránymutatást adó kormányzati vitairatot

Itthon2011.06.18, 17:50

A kormány ifjúságpolitikai törekvéseinek első lépését jelenti a szombaton bemutatott, az Új nemzedék jövőjéért címet viselő vitaanyag.

Alvás nélkül bekkelte ki a reggelig tartó parlamenti ülést az államtitkár

Itthon2011.06.16, 18:08

Az igazságügyi államtitkár nem aludt, az LMP vezérszónoka pedig felszólása előtt a parlamentben bólintott egyet a szerda hajnalig tartó maratoni parlamenti ülés alatt. Az LMP-sek szerint abszurd, hogy a fontosabb javaslatokról hajnalban folyt a vita, a kormány szerint rendkívüli volt a helyzet, de nem példa nélküli.

A szociális kiadásokból csíphetik le az eszközkezelő költségét

Gazdaság2011.06.16, 18:38

Ősszel már működni fog a bedőlő hitelek fedezetéül szolgáló lakások felvásárlására hivatott eszközkezelő - nyilatkozta az MTI-nek a gazdasági minisztérium helyettes államtitkára, aki szerint lehet, hogy jövőre az erre fordítandó milliárdokat más szociális forrásokból csoportosítják majd át. Az árfolyamrögzítés következményeit folyamatosan figyeli majd a kormány, hogy szükség esetén beavatkozhasson a folyamatokba.

Ahol még Gyurcsány nyomja a sódert Orbánnal - kire szavaznak a határon túli magyarok?

Nagyvilág2011.06.15, 14:34

Orbán Viktor legnagyobb ellenfele a "nagy gazember" Gyurcsány, az LMP szinte nem is létezik, a Jobbikra pedig szükség van a cigányok és a magyar történelem tanítása miatt, de nem komolyak - az [origo] tapasztalatai szerint nagyjából így lehet összefoglalni, hogy mit gondolnak a kárpátaljai magyarok a magyar politikáról. A kormány szavazati jogot adna nekik. Sokan szívesen részt is vennének a magyar választáson, bár nem érzik rosszul magukat a bőrükben, és a magyarországi puhányokkal sincsenek kibékülve. Helyszíni riport.