önkormányzat

címke rss

Botka 40 milliós botránya: bíróság előtt a polgármester közvetlen munkatársai

Archívum2017.02.23, 21:45

Kijelölték a bíróságot a Botka László szegedi polgármester több közvetlen munkatársa ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított perben. Miután a szegedi bíróságok elfogultságot jelentettek, a Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet. A vádak szerint az önkormányzatnál éveken át - ahogy mondják - haveri alapon osztogatták a több százezer forintos parkolóbérleteket, ezzel pedig 40 milliós kárt okoztak a városnak - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora. A vádlottak közt van a parkolási cég több vezetője mellett Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor, Botka László sszemélyes ...

Beléphetnek az albérletpiacra az önkormányzatok

Archívum2017.02.15, 11:26

Várhatóan könnyebben tudják majd elcsábítani az ország más térségeiben élőket a munkaerőhiánnyal küzdő régiók és települések: a jövőben ugyanis elterjedhetnek a munkáshotelek. Ez pedig javíthat a lakhatási problémákon, ami a munkaerőpiaci mobilitás egyik gátja.

Januártól ingatlanadót kell fizetniük a salgótarjániaknak

Archívum2016.12.01, 11:00

Ingatlanadót kell fizetniük januártól Salgótarjánban azoknak a magánszemélyeknek – az egyedülálló nyugdíjasok kivételével – akik 140 négyzetméteresnél nagyobb lakásban élnek. Erről rendkívüli ülésen döntött kedden a nógrádi megyeszékhely közgyűlése.

Komoly pénz is ütheti a markát az építési szabályok változása miatt

Archívum2016.11.08, 16:35

Ha az építési szabályok megváltoztatása hátrányosan érint bennünket, kártalanítást igényelhetünk – hívja fel a figyelmet a kártalanítási szabályokra Karika Márton ügyvéd. A kártalanítás összege megegyezik az érintett ingatlannak a korábbi rendeltetése alapján megállapítható régi és az új szabályozás eredményeként megállapítható új forgalmi értéke közötti különbözettel. 

Húszmilliót utalt át magának az önkormányzati dolgozó

Archívum2016.09.30, 14:41

Több mint száz esetben utalt saját számlájára az abonyi intézmények pénzéből kisebb-nagyobb összegeket egy helyi önkormányzati alkalmazott. A nőt sikkasztással gyanúsítják.

Gyámság alá kerülhet Karácsony Gergely

Archívum2016.08.05, 11:43

Ha a következő hónapokban sem sikerül jegyzőt találnia a XIV. kerületnek, akkor a budapesti kormányhivatal vezetője nevezheti ki az új törvényességi felügyelőt. Ez a lépés jelentősen korlátozná a Karácsony Gergely által vezetett Zugló mozgásterét. A Párbeszéd Magyarországért által vezetett Zuglóban sorra távoznak a hivatali dolgozók, miközben egyre többen érkeznek a párt holdudvarából.

Önkormányzati sztrájk lesz szeptemberben

Archívum2016.07.27, 08:41

Szeptemberben egész napos munkabeszüntetést tartanak az önkormányzati köztisztviselők, akik továbbra is átlagosan 30 százalékos béremelést akarnak - mondta a Magyar Nemzetnek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Nem jegyezték be a pécsi önkormányzat Zsolnay-cégét

Archívum2016.07.12, 00:22

Elutasította első fokon a Kaposvári Törvényszék cégbírósága a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft. bejegyzés iránti kérelmét - közölte Matusik Gertrúd sajtószóvivő hétfőn az MTI-vel. A cég fellebbez a határozat ellen.

Blokkoló nincs, de detektor van a debreceni hivatali autókon

Archívum2016.06.03, 11:26

Lézerblokkolót gyanított a debreceni önkormányzat hivatali autóin egy helyi ellenzéki képviselő, de a városháza visszautasította a vádakat, mondván: az nem blokkoló, csak detektor, aminek használata törvényes - de így is kétszer megbüntették őket gyorshajtásért. Azt viszont már nem árulták el, hogy közpénzből vásárolták-e a szerkezeteket.

Lázár: Végleges a döntés az iskolák államosításáról

Archívum2016.06.02, 15:14

Véglegesnek nevezte a kormány döntését az iskolák állami fenntartásáról és működtetéséről Lázár János.

Kiakadtak a kéményseprők az egri polgármesterre

Archívum2016.05.03, 14:39

Szegény családoknak küldött szén-monoxid-jelző készüléket a kéményseprők országos szakszervezete, de egy köszönömöt sem kaptak válaszként az egri polgármestertől. A kéményseprők abban sem biztosak, hogy tényleg rászorulók kapták meg márkás készülékeket – az önkormányzat szerint célba ért az adomány.

A bankok elveszíthetik az önkormányzatokat

Archívum2016.04.28, 11:37

Varga Mihály azt mondta, a kormány már dolgozik rajta, hogy a jövőben minden önkormányzatnak a Magyar Államkincstárnál kelljen vezetnie a főszámláját, az állami támogatások és normatívák ide érkezzenek. Az önkormányzati intézmények és cégek jövőbeli számlavezetése még kérdéses. Varga Mihály szerint az Államkincstár példát mutat a közpénzek hatékony, takarékos elköltésében.

A Balatonon még nem tudják, örüljenek-e a boltzár eltörlésének

Archívum2016.04.11, 20:41

A Balatoni Szövetség korábban csak a módosítását kezdeményezte a vasárnapi pihenőnapról szóló törvénynek a balatoni főszezon miatt, ezért felemás érzéssel fogadja a teljes visszavonásáról szóló javaslatot - nyilatkozta Balassa Balázs, a szövetség elnöke.

Minél több az EU-s támogatás, annál több a korrupció

Archívum2016.04.08, 12:33

Az önkormányzatoknál növeli a korrupció kockázatát, hogy egyre magasabb az európai uniós támogatások felhasználásának aránya - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Az utat is eladták a lábuk alól

Archívum2016.02.11, 08:42

Állóháború zajlik egy aprócska budafoki zsákutcában. Az egyik lakó a teljes szomszédságnak mattot adott, amikor az önkormányzattól megvette a bevezető út közepét. Indulatok és rengeteg drótháló fogadott minket az Egri utcában.

A kéményseprés az önkormányzatok feladata marad

Archívum2016.01.17, 22:48

A parlamenti szavazás előtt kikerült a kéményseprőtörvényből az a kétharmadot igénylő paragrafus, ami kiszedte volna az önkormányzatok feladatai közül a kéményseprést. A kormány szerint ez nem probléma, mert a feladatokat a törvény nem előírja, csak lazán felsorolja. Ráadásul egyelőre és elvben a katasztrófavédelem és az önkormányzatok osztozni fognak a feladaton. Ha az önkormányzatok meglévő szerződései kifutnak, és már minden kéményseprő otthagyta a cégét, csak a katasztrófavédelem marad majd a piacon.

Tokajban betiltották a flakonos borokat

Archívum2016.01.07, 09:43

A tokaji önkormányzat rendelettel tiltja a tokaji bor műanyag palackban való árusítását a városi tulajdonú közterületeken, írta az Észak-Magyarország.

Hatalmas változás a kéményseprőknél

Archívum2015.12.21, 09:28

Nem kerülnek az utcára a kéményseprők, miután az ország bizonyos területein a katasztrófavédelemhez kerül a kémények ellenőrzésének és karbantartásának feladata. A katasztrófavédelem mindegyiküket a mostani bérüknél magasabb fizetésért foglalkoztatná. 

Húsz nőt választottak képviselőnek Szaúd-Arábiában

Archívum2015.12.13, 23:48

 Húsz nőt választottak be helyi önkormányzatok képviselőtestületeibe az ország különböző részein vasárnap az ultrakonzervatív muszlim királyságban, Szaúd-Arábiában tartott helyhatósági választásokon, amelyen első alkalommal indulhattak és egyben szavazhattak nők is - közölte a szaúdi belügyminisztérium.

Családjával maradhat a kilakoltatott agydaganatos asszony

Archívum2015.10.21, 17:57

Családok átmeneti otthonába került Lendvai Andrea és családja. Az agydaganatos asszonyt a múlt héten lakoltatták ki az önkormányzati lakásból, ahol 1984 óta élt. 

Öt falunak kell új hivatalt keresni

Archívum2015.09.10, 20:52

A Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a Zala Megyei Kormányhivatal azon döntését, amellyel Szentkozmadombja és további négy község önkormányzati hivatalát Söjtörhöz csatolta. Korábban az Alkotmánybíróság határozatával mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség miatt felszólította az Országgyűlést, hogy 2015. december 15-ig alkosson jogszabályt, amiben szabályozza, hogy a kormányhivatal vezetőjének milyen módon és rendben kell kikérnie a helyi önkormányzatok véleményét a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések kijelölése során.

Az önkormányzat szabja meg a vízdíjat Barcson

Archívum2015.08.13, 12:58

Vizsgálják, hogy lehet-e olcsóbb a vízszolgáltatás, ha rosszabb minőségű, de a vízdíjat nem ők, hanem a barcsi önkormányzat szabta meg - mondta az Origónak a Dunántúli Regionális Vízmű. A barcsi polgármester hétfőn elhajtotta az Origo újságíróját, amikor a fekáliával szennyezett vízről kérdeztük, amiért a lakosok ugyanúgy fizetik a vízdíjat, mint a tiszta vízért.

Menekültmenedzseri szakmát vezetnének be Németországban

Archívum2015.08.11, 20:06

Az egyik német önkormányzati szövetség elnöke menekültmenedzseri szakma bevezetését javasolja. Július végéig több mint 300 ezer menedékkérő érkezett az országba.

Egyre súlyosabb pénzügyi gondokkal küzd Oroszország

Archívum2015.07.20, 19:05

Oroszország régióinak és önkormányzatainak eladósodottsága 2012 óta majdnem megduplázódott, és jelenleg 42 milliárd dollárt tesz ki. A helyzet azóta kezd tarthatatlanná válni, hogy Oroszország ellen szankciókat vezettek be, és a nyugati pénzcsapok elapadtak.

Túlzsúfolt lakásban él? Akkor nem jár juttatás!

Archívum2015.07.14, 18:44

Márciusban megszűnt a központi lakhatási támogatás, azóta az önkormányzatok adhatnak ilyen juttatást a rászorulóknak. Egy tanulmány szerint ezzel a szegény nagycsaládok jártak rosszul, van, ahol például a túlzsúfolt lakásokban élők nem kaphatnak támogatást.

Az ÁSZ rászáll a helyi önkormányzatokra

Archívum2015.07.02, 11:35

Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László átadta a számvevőszék 2015. második félévi ellenőrzési tervét Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének. A terv szerint sor kerül egyebek mellett a Magyar Államkincstár hatósági tevékenységének, egyes adóbeszedési eljárásoknak, valamint egyes központi intézmények és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok ellenőrzésére.

Nem menekülnek az adósságtól a települések

Archívum2015.06.18, 08:51

Az állam az elmúlt években átvállalta az önkormányzatok adósságát, most mégis úgy tűnik, hogy 2016 végéig jelentősen nőni fog a települések tartozása. Szakértők az Origónak azt mondták: nem kell aggódni, ha a hitelfelvételek beruházásokra és fejlesztésekre mennek.

Bizalmas adatokat veszíthetnek el az önkormányzatok

Archívum2015.05.29, 13:02

Bizalmas adatok maradhatnak az önkormányzatoktól leselejtezett informatikai eszközökön. A Magyar Adatvédelmi és Adatbiztonsági Egyesület (MAVABE) szerint ennek oka a kellő szakértelem és erőforrások hiánya.

Legalább 200 milliárd forintot érintene a kufárkodást tiltó törvény

Archívum2015.05.19, 10:02

200 milliárd forint olyan befektetése lehet az önkormányzatoknak, amit a jövőben már csak állampapírban tarthatnak, ha a kormány valóban jogszabályban korlátozza, milyen eszközökbe fektethetik az önkormányzatok és cégeik a pénzüket. A cégeknél további százmilliárdos összeget érinthet a korlátozás.

Nagycsaládosok: nem elég rugalmas a családtámogatási rendszer

Archívum2015.05.15, 11:43

Nem elég rugalmas a családsegítő rendszer, sok család kényszerpályán halad - nyilatkozta az M1-nek a Nagycsaládosok Országos Egyesületének munkatársa.

Óvoda-összevonás mindenáron? - egy elszánt anyuka levele a Life.hu szerkesztőségének

Archívum2015.05.08, 10:06

"Nem a változtatás ellen vagyunk, hanem az ellen, amit a mostani javaslat tartalmaz. Nem látjuk a hasznát, annál inkább a kockázatait" - Nóra, az eltökélt édesanya szerkesztőségünknek írt levelében több száz kétségbeesett szülő véleményét képviselte. A fővárosi óvoda-összevonások ellen tiltakozó anyukák és apukák minden eszközt megragadnak, hogy eltántorítsák az önkormányzatokat tervüktől. Egyelőre azonban nem sok sikerrel. 

Gyémántban fialtatta a település pénzét a jegyző

Archívum2015.04.28, 10:24

Gyémántot vett egy nógrádi település jegyzője a falu spórolt pénzéből. A fényesnek ígérkező befektetés sorsa kérdéses, felelőse nincs az ügynek. A veszteségről egyelőre nincs információ, de a kérdés jogos: kockáztathatják-e – és hogyan – a település pénzét a helyi vezetők?

A Költségvetési Tanács szerint nem gond a nagyobb hiány

Archívum2015.04.14, 13:09

A kormány módosítana az idei költségvetési törvényen: a javaslat a központi költségvetés kiadási főösszegét 61 milliárd forinttal, bevételi főösszegét 46 milliárd forinttal, így pénzforgalmi hiányát 15 milliárd forinttal növelné. A Költségvetési Tanács szerint a magasabb kiadásokkal is teljesíthető az idénre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiány. A pénz az Erste-részesedésre, a kurdisztáni misszióra, az önkormányzatok és a BKV adósságára, valamint a kéményseprésre kell.

Garantált jövedelmeket vágna meg a kormány

Archívum2015.04.09, 07:59

Emelés helyett inkább vágna a kabinet a kormányhivatali dolgozók fizetéséből, így egyenlítené ki a bérek szintjét. Az ezreket hátrányosan érintő kormányzati javaslat ellen hiába tiltakozott Áder János államfő és a szakszervezet, továbbra is csattog a bérolló, a közszolgálati életpályamodell pedig csak jövő nyárra várható.

Nem ússzuk meg, újabb adók jöhetnek

Archívum2015.04.07, 07:18

Jövőre akár a jelenleginél ötvenszer több település szánhatja rá magát különböző vagyoni típusú adók kivetésére. 

Új szerepet kaphat az államkincstár

Archívum2015.03.30, 09:47

Új szerepkört kaphat a Magyar Államkincstár. A kincstár még ebben a kormányzati ciklusban átvenné az önkormányzati számlavezetést a bankoktól. 

Az ellenzék megmentheti a kéményseprőket

Archívum2015.03.12, 14:33

Csak parlamenti kétharmaddal lehet államosítani a kéményseprést, a kormánypártoknak pedig csak akkor lehet kétharmaduk, ha fegyelmezettebbek az ellenzéknél. A kéményseprők szerint a javaslat szakmaiatlan, a katasztrófavédelem nem lesz képes az eddigi színvonalon fenntartani a szolgáltatást. Egyelőre senki sem tudja, mennyibe fog kerülni az állami kéményseprés. A kéményseprők nagy része nem akarja a katasztrófavédelemnél folytatni a munkát, kérdéses, hogy lesz-e elég szakember. Ha a törvényjavaslatot elfogadják, az államosítás 2016. január 1-jén lép életbe.

Komáromnak nincs pénze az erőműre

Archívum2015.02.25, 12:50

Komárom lemond a hőellátást biztosító geotermikus erőmű megvalósításáról és visszaadja a beruházásra elnyert 465 millió forintos támogatást, mert nem tudja biztosítani a projekt 700 millió forintos önrészét, erről döntött a képviselő-testület.

Bíróságra vezet a Vörös Hadsereg útja

Archívum2015.02.11, 16:43

Megjárták azok a települések, ahol a törvény által előírt határidőre nem keresztelték át a „kommunista” utcaneveket. A megyei kormányhivatalok több kis község ellen is törvényességi eljárást indítottak, ha pedig az önkormányzatok erre sem lépnek, szigorú szankciókra számíthatnak. A néhány száz lakosú, egyetlen utcából álló falvaknak azonban ez hatalmas terhet jelent.

Településenként változó összegűek lehetnek a segélyek

Archívum2015.01.30, 15:45

Átalakul márciustól a segélyezés rendszere, a segélyek egy része az önkormányzatokhoz kerül, akik rendeletben dönthetnek arról, mennyit és kiknek fizetnek.

Hiába kért segítséget a szavazáshoz Juhász Péter

Archívum2015.01.30, 16:04

A Facebookon kért tanácsot csütörtökön Juhász Péter, hogyan szavazzon egy belvárosi ingatlan elővételi jogával kapcsolatban. Az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője szerint az önkormányzat közel kétszeres áron vásárolna vissza egy öt évvel ezelőtt eladott ingatlant. Az önkormányzat szerint Juhász Péter hazudik és törvényt sért.

Harmincezer forint büntetés járhat annak, aki nem jelenti be a kutyáját

Archívum2015.01.17, 07:39

Harmincezer forintos bírságra számíthat, aki nem jelenti be a kutyáját az önkormányzatnál. Hallottál már az ebösszeírásról?

Fideszes városok jól jártak, az ellenzékiek kevésbé

Archívum2014.12.19, 07:14

1175 önkormányzat kapott pénzt a Belügyminisztérium 12 milliárd 158 millió forintos rendkívüli támogatásából, hogy megőrizzék működőképességüket. Pécsre a teljes támogatás 10%-a jutott, lakoságarányosan Komló kapta a legtöbb pénzt. A nem fideszes vezetésű települések viszont az igényeltnél lényegesen kisebb összeghez jutottak.

Vannak városok, ahol nem számítanak a pártszínek

Archívum2014.12.06, 10:50

Az ország több települését összevetve felemásan alakul a nem azonos pártszínű polgármesterek és képviselő-testületek együttműködése: Ózdon még a bizottságok felállításáról sem sikerült dönteni, Szombathelyen a Fidesz-KDNP-nek egyeztetési kényszere van a független képviselővel, Szentesen, Gyöngyösön és Tapolcán viszont a pártérdekeken felülemelkedve tudják meghozni a döntéseket a képviselők.

Nem lesz falurombolás Magyarországon

Archívum2014.11.27, 09:31

A települések adósságállományának az átvételével csak az önkormányzati rendszer egyik problémája szűnt meg, mivel a finanszírozás területén még sok a kérdőjel, valamint az állami és a helyhatósági funkciók között is van némi átfedés. Az uniós fejlesztések bizonyos esetekben valóban új lendületet adhatnak majd.

ÁSZ: Az elmúlt négy év legjobb költségvetése

Archívum2014.11.11, 13:00

A kormány nagy, 300 milliárdos ráhagyással tervezte a 2015-ös költségvetést. Az Állami Számvevőszék szerint a büdzsé a jogszabályoknak megfelel, teljesíthető, és nincsenek benne nagy kockázatok. Viszont egyelőre nem látszik, lesz-e annyi adóbevétel, amennyit a kabinet vár.