önkényuralmi jelkép
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- vörös csillag
- ügyészség
- horogkereszt
- legfrissebb
- legrégebbi
A vörös csillagról kérdezi Strasbourg a kormányt
Januárig állást kell foglalnia a magyar kormánynak a vörös csillagról a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság kérésére - írta a Népszabadság. A Munkáspárt 2006 elnökhelyettesének ügyében döntött így a bíróság, a politikus ellen korábban önkényuralmi jelkép viselése miatt indult eljárás.
Megrongálták a kaposvári zsidó temetőt
Ismeretlen tettesek rongálták meg a kaposvári zsidó temető huszonnégy sírját. Az elkövetőek önkényuralmi jelképeket, valamint antiszemita jelszavakat fújtak a sírokra. Az elmúlt időszakban a megye több temetőjét ért hasonló támadás.
- címkék:
- önkényuralmi jelkép
- temető
- sír
- Címkefelhő »
Ismét a vörös csillag miatt állították elő Vajnai Attilát
Négy aktivistát, köztük Vajnai Attilát, a szervezet elnökét is előállították önkényuralmi jelkép használata miatt a Munkáspárt 2006 kapitalizmusellenes demonstrációján vasárnap. Vajnai előállítása előtt azt mondta, hogy joga van a vörös csillag használatához.
Felmentették a vörös csillagot viselő politikust
Megváltoztatta a jogerős ítéletet és felmentette kedden a Legfelsőbb Bíróság Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét. A politikust korábban azért ítélték el, mert vörös csillagot viselt.
Horogkereszt alakú tüzet gyújtottak Mendén
Horogkeresztet formázó tüzet gyújtottak ismeretlenek péntek hajnalban Mende cigányok lakta utcájában. A tűzben senki sem sérült meg, a rendőrség lefoglalt egy benzineskannát a helyszínen.