oldtimer

címke rss
Megnyílt Magyarország egyik legkülönlegesebb oldtimer autós kiállítása

Megnyílt Magyarország egyik legkülönlegesebb oldtimer autós kiállítása

Új veterán autós kiállítás nyílt meg december elsején, igazi különlegességek is láthatók lesznek.

Második világháborús repüléstörténeti relikvia csapódott a földbe

Tudomány2019.10.03, 17:06

2019. október 2-án a második világháború egyik leghíresebb és repülőképesként fennmaradt Boeing B-17 típusú négymotoros nehézbombázója sétarepülésre indult a Bradley Nemzetközi Repülőtér betonjáról. A felszállás után a személyzet műszaki problémát észlelt, ezért úgy döntött, félbeszakítja a programot, és visszatér a repülőtérre. A leszállási manőver közben azonban a gép a földnek csapódott, és kigyulladt. A Boeing B-17, a legendás „Flying Fortress" vagyis a „repülőerőd" az egyik legnagyobb számban gyártott amerikai bombázógép volt, amely a második világháború csaknem valamennyi hadszínterén bevetésre került.

Kis francia forradalom - Citroën C4 (1929) menetpróba

Auto2019.09.01, 10:31

A Citroën kevéssel alapítása után, már az 1920-as évek közepére jelentős márkává nőtt. 1928-ban negyedik típusát mutatta be, két méretben: a ma is ismerősen csengő nevű C4 négy-, a C6 pedig hathengeres volt. Kipróbáltunk egy szép állapotú magyarországi példányt.

Legendás légi matuzsálemek parádéztak Budaörs egén

Tudomány2018.09.05, 13:45

Múlt és jelen adott egymásnak randevút a hazai aviatika szeptember első hétvégéjén megrendezett nagy seregszemléjén, a Budaörs Air Show 2018 légi parádén. A rendkívül nagy érdeklődéssel kísért légi és haditechnikai bemutató sztárjai – a sok különleges látnivaló mellett – kétségkívül azok a magasba emelkedett veterán repülőgépek voltak, amelyek ma már az egyetemes és hazai repüléstörténet egy-egy fontos korszaka eleven szimbólumainak számítanak.

Nemzeti színekben pompázó Delfin a Duna felett

Tudomány2018.08.19, 20:48

Talán nem véletlen, hogy pont augusztus 15.-én, a légierő napján vált jeles repüléstörténeti eseménnyé az egykori tököli katonai légi bázis betonja. Délután három óra előtt pár perccel felragyogtak a startengedélyre várakozó legendás gyakorló vadász, az Aero L-29 Delfin felszállófényei, és a gyönyörű kis fekete gépmadár, immár a HA-DLF magyar lajstromjellel az oldalán, sivító turbinával, az elszabaduló lóerők fülsiketítő dübörgése közepett végigszáguldott a betonon, majd méltóságteljesen felemelkedett a kék levegőóceánba. Öt év kemény munkájának eredményeként, ezzel valóra vált egy régi álom.

Világ körüli úton is lehet családot alapítani

Unikornis2017.03.21, 08:26

Az argentin Zapp családban minden gyerek másik országban született, állandó otthonuk egy 88 éves öreg autó, az utazás pedig az életformájuk. Négy kontinenst már bejártak, most épp az európai kalandjuk van soron. A távolról sem hétköznapi családdal még Budapesten találkoztunk.

A legszebb oldtimerek Balatonfüreden

Auto2016.05.07, 08:02

Ritka BMW-k, Jaguar- és Alfa Romeo-különlegességek is felvonulnak a pünkösdi hétvégén a Balatonfüred Concours d'Elegance elnevezésű autós rendezvényen.

Felújítás után lett totálkáros a gyönyörű oldtimer

Auto2015.08.08, 16:24

Hosszú hónapokba vagy évekbe telik, amíg elkészül egy kívül-belül teljesen felújított régi autó. Ezek után már csak élvezni kellene a munka gyümölcsét, de sajnos ebben az esetben rosszul sült el a dolog.

Egy verseny, ahol esélyünk sem volt 584 lóerővel

Auto2015.05.11, 09:24

Idén kilencedik alkalommal rendezte meg a Mercedes hazai importőre a semmihez sem fogható hangulatú Csillagtúrát, a márka veterános, hagyományőrző hosszú hétvégéjét. Mi is elindultunk rajta, de ezúttal nem régiséggel, hanem egy vadonatúj, bivalyerős S-osztállyal. 

Egy hétvégére feltámad a Merkúr-korszak

Auto2015.04.24, 13:07

Lada-tesztvezetéssel, könyvbemutatóval és sok-sok, zömében volt szocialista autóval nyitja meg kapuit a hétvégén a Retropartyzánok kiállítás. Belépőjegy idén sem lesz, a márkaklubok lelkesedése hajtja a rendezvényt. 

Ilyen autókkal járt a legvidámabb barakk

Auto2013.04.28, 12:51

Stílszerűen a Csepel Művekben gyűlt össze a KGST-korszak gépparkja egy kiállításon, ahol a belépőért egy fillért sem kérnek. A Zsigulik, Moszkvicsok és Trabantok társaságába néhány olyan korabeli autó is vegyült, amit gazdag nyugati nagybácsik ajándékozhattak volna a szegény keleti rokonoknak.

Feketeöves gentleman - Toyota Supra-teszt

Auto2012.12.13, 08:26

Bár a Supráról a többi Toyota sportautóhoz hasonlóan múlt időben beszélünk, nagyon is élénken viselkedik a mai forgalomban. Egy elegáns, harmadik generációs targa gazdája azonban semmit sem bízott a véletlenre, és megduplázta a turbók számát.

Határeset - Trabant Tramp-teszt

Auto2012.12.07, 08:47

Terepjárónak látszik, pedig sárban elakad, a papírjaguárok rendjébe sorolják, holott csak az A oszlopig duroplaszt, és miközben a KGST-autógyártás mókamestere, sötét múltja a berlini falhoz köti. Feltérképezzük a Trabant Tramp ellentmondásos egyéniségét.

Ék szerelem - Renault Alpine A310 V6-teszt

Auto2012.11.08, 09:34

Nem úgy indult, mint egy igazi lányregény. Zsembery Barnabás hosszú éveken keresztül csak messziről szemezett a 310-es Alpine-nal, aztán nemrégiben arra az elhatározásra jutott, hogy vesz egyet. A birtokába került példány kiváló alap, hogy egyszer majd historic-versenyautó épüljön belőle.

Nézze meg, milyen repülni a Kányával!

Techbázis2013.01.24, 11:15

A Rubik-kocka feltalálójának édesapja által tervezett siklórepülőket vontató Kánya majdnem fél évszázad után emelkedett ismét a levegőbe. A bemutatón ott volt a pilóta, aki ötven év után repülhetett újra a magyar gyártmányú legendás repülőgéppel.

Udo Brinkmann Golfja - Volkswagen Golf Cabriolet-teszt

Auto2012.10.27, 13:50

A klinika filmsorozat szőke szívtiprója fehér kabrióval járt. Ikertestvérét itthon vezettük.

Négyzetre emelve - Trabant 1.1-teszt

Auto2012.09.16, 13:29

Ne szakadjak ki belőle, és legyen rajta műszaki - ismertettem röviden elvárásaimat Balázs úrral, a karosszériaművésszel. "Megoldjuk" - nyugtatott meg a mindig optimista mester. "Ki kéne jönni megbeszélni" - hívott pár nappal később telefonon.

Boxerfelső - Porsche Carrera RS-teszt

Auto2012.09.11, 09:55

Mi lehet nagyobb elismerés egy magyar restaurátorműhely számára, mint ha Walter Röhrl szuperlatívuszokban beszél az elkészült autójukról. A németek kétszeres ralivilágbajnoka olyannyira elégedett volt ezzel a Porschéval, hogy még a kézjegyével is ellátta a tankbeömlő fedelét.

Kockaszemű idegen - Honda Prelude-teszt

Auto2012.09.11, 10:42

Ritkán látható mifelénk első szériás Honda Prelude. Az öt generációt megért kocsi egyik korai példányát Budapesten fedeztük fel.

Oldtimerek a Balaton-parton

Travelo2017.10.04, 16:26

Ötödször rendezik meg a Balaton Classic Ramada Grand Prix-t, az oldtimer autók seregszemléjét szombaton. Idén már hét település polgármestere, illetve jegyzője indul a versenyen.

Oldtimer-sokadalom Biatorbágyon

Travelo2017.10.09, 16:26

Oldtimer-sokadalom Biatorbágyon

Nemzetek ünnepe - Oldtimer Expo 2011-tudósítás

Auto2011.04.17, 15:40

Autók, melyek néhány évtizede meghatározták az utcaképet, nem létező japán gépek, ünneplő lengyelek, sosem látott különlegességek és négykerekű csodák, melyek örökre álmok maradtak, mind láthatók az ötödik alkalommal megrendezett Oldtimer Expón.

Előző
  • 1
Következő