Olaszország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- koronavírus
- Róma
- Serie A
- Silvio Berlusconi
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Olaszországi nyaralók figyelem! Sztrájkra figyelmeztet a Wizz Air
Olaszországban nyaral az NBA két legendája, Jordan és Magic Johnson - videó
Olaszországban nyaral az NBA két legendás játékosa, Michael Jordan és Magic Johnson.
Az olasz–magyar Ecom Testvérek még 20 évesek sincsenek, és már sikertörténetet írtak
Fiatalok és idősebbek számára egyaránt példaértékű a torinói születésű, de anyai ágról félig magyar származású testvérpár útja, akik tizenhat, illetve tizenhét évesen a pandémia idején, a karantén alatt elkezdték felépíteni a saját vállalkozásukat. Kitartó tanulással, önfejlesztéssel időt, energiát és pénzt nem kímélve, iskolai tanulmányaik mellett sorra falták az üzleti kurzusokat, megállás nélkül gyűjtötték az ismereteket, hogy az e-kereskedelem területén saját céget építsenek.
Elviselhetetlen a hőség Olaszországban, vörös riasztást adtak ki
Negyven Celsius-fokos vagy annál is magasabb hőmérséklet várható keddtől Olaszország több városában, ahol az úgynevezett vörös, vagyis a legmagasabb fokozatú riasztást léptették életbe - közölte a polgári védelem.
- címkék:
- turista
- Olaszország
- időjárás
- riasztás
- hőség
- Címkefelhő »
Elképesztő botrány a Ryanair Budapestre tartó járatán
Furcsa esetről számolt be egy mozgássérült férfi, Singer Viktor. A férfi már többször utazott repülővel, amely utakra a kerekesszéke akkumulátorát is mindig magával vitte, ám most ezt nem engedélyezték neki, amikor a Ryanair járatával utazott Milánóból Budapestre.
Megadóztatnák a Facebook-regisztrációt
Az egész tech szektorra hatással lehet Olaszország adóvizsgálata, amit a Metával szemben folytat az adatok használata miatt.
- címkék:
- Olaszország
- tech
- Címkefelhő »
Brutális hőség érkezik Olaszországba
Szardínia és Szicília szigetén negyven fok fölé emelkedik a hőmérséklet, de az ország többi részén is hőséggel kell számolni, még az éjszakai órákban is - jelentette az olasz meteorológiai szolgálat csütörtökön.
- címkék:
- Olaszország
- nyár
- hőhullám
- kánikula
- meleg
- Címkefelhő »
Bocsánatot kért a Colosseum falát megrongáló férfi
Hasznos tudnivalók, ha idén nyáron az Amalfi-partot vesszük célba
Türkizkék víz, meredek partszakaszok, sziklába épült települések, vulkáni hamu alá temetett ókori titkok és egy nagyváros, amelynek vonzerejét nem klasszikus szépsége, sokkal inkább élénk, szenvedélyes, és egy kissé kaotikus hangulata adja. Nápoly és az Amalfi-part Olaszország egyik legnépszerűbb régiója.
A tangás fenekét mutogatja Zimány Linda - kép
Zimány Linda napok óta Olaszországban van, onnan ontja magáról a szexi képeket. Többek közt falatnyi tangában is fotózta magát, nem sokat takar tökéletes testéből a parányi bikinije. A rajongók nem csak őt, de a mögötte látható csodás tájat is dicsérik, sokan szívesen cserélnének vele.
- címkék:
- test
- Olaszország
- Zimány Linda
- Címkefelhő »