Olaszliszka
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olaszliszkai gyilkosság
- kékfény
- rendőrség
- lincselés
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szabadulna a lincselés emlékétől Olaszliszka
Az októberi lincselés óta a helyiek szerint Olaszliszkán helyreállt a nyugalom, bár a kívülről érkezőkkel adódnak konfliktusok. A falu érdekvédő egyesülete visszautasítja a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) vádjait, melyek rettegésről és rasszizmusról szólnak. Annak sem örülnek, hogy az RPA Olaszliszka nevével jelölt egy etnikai konfliktusokról szóló konferenciát.
Vizsgálják egy olaszliszkai ház leégését
Még nem tudni, hogy szándékosan gyújtottak-e fel egy házat Olaszliszkán, de a hatóságok nem zárják ki ennek a lehetőségét. A romák által lakott részen a tűzeset előtt állítólag kövekkel dobálták be az ablakokat, és egy sörétes puskával is lövéseket adtak le a házak felé. Októberben ezen a településen verték agyon azt a tanárt, aki autójával elsodort egy bicikliző roma kislányt.
Hiába hivatkozik a lincselésre a gázoló
Segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy házaspár, miután halálra gázoltak egy asszonyt egy kis Hajdú-Bihar megyei községben. Elmondásuk szerint azért, mert megijedtek, hogy úgy járnak, mint az a tanár, akit októberben Olaszliszkán lincseltek meg, amikor autójával elsodort egy lányt. A szociológus szerint ez az eset mélyen bevésődött a köztudatba, a jogász szerint viszont ez nem menti az elütött asszonyt cserbenhagyó sofőrt.
Hétre nőtt az olaszliszkai gyanúsítottak száma
Újabb három embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy részt vettek a tiszavasvári tanár agyonverésében Olaszliszkán. A rendőrség egy fiatalkorú fiút, egy férfit és egy nőt gyanúsít, velük együtt már hét ember van őrizetben a brutális gyilkosság miatt.
Újabb őrizetbe vétel az olaszliszkai lincselés ügyében
A nyomozás eredményeként egy 21 éves férfit is őrizetbe vett a rendőrség pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, az október közepén elkövetett brutális bűncselekménnyel kapcsolatban.
Önbíráskodástól óv a lincselés elemzője
El lehet-e választani az etnikai tényezőket az olaszliszkai tragédiától? A Deák Ferenc Közéleti Klub csütörtöki beszélgetésén kiderült, meg lehet ugyan próbálni, de úgy sem sikerül. Ladányi János szociológus szerint a helyzet egyre romlik, és csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem tört ki etnikai háború.
Megnyugodtak a kedélyek Olaszliszkán
Megnyugodtak a kedélyek, normalizálódott a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán - mérte fel a helyzetet Fekete Gyula, a település polgármestere. A rendőrség továbbra is folyamatosan jelen van a faluban.
Olaszliszkánál tüntetett a Jobbik
Több százan tüntettek Olaszliszkánál a Jobbik által szervezett demonstráción. A Jobbik a "Magyarországon egyre gyakoribb brutális bűncselekmények számának növekedése" ellen tüntetett. A tüntetés színhelyéről elmenekültek a romák. Olaszliszkán október 15-én helybeli romák vertek halálra egy tiszavasvári tanárt.
- címkék:
- Olaszliszka
- kékfény
- tüntetés
- Címkefelhő »
Eltemették a meglincselt tanárt
Szombaton vettek végső búcsút az Olaszliszkán meglincselt tanártól Tiszavasváriban. A temetésre több mint kétezren mentek el.
Előzetesben a lincselés három gyanúsítottja
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a három férfit, akit a tiszavasvári tanár agyonverésével gyanúsítanak. Lehetnek még további gyanúsítások a vasárnapi lincselés ügyében. Bár többen tartottak valamiféle bosszútól, nem történt atrocitás a faluban. Kedd este romák tartottak megemlékezést a lincselés helyszínén.
Gyújtogatással fenyegetik az olaszliszkai romákat
Közel ötvenszer ütötték meg az agyonvert tiszavasvári tanárt Olaszliszkán az elsődleges orvos szakértői vélemény szerint. Az ütések és rúgások főként az áldozat fejét érték. Még mindig három gyanúsított van, már előzetesben. Az olaszliszkai cigányok közül sokan elmenekültek a faluból, egy névtelen levélben a házak felgyújtásával fenyegetőznek. Emiatt még nem nyomoznak. Az elhunyt özvegye kedden elment az utcába, ahol a gyilkosság történt.
Szkinhedekről suttognak az olaszliszkai romák
Ennyit ér egy ember élete? - kérdezi az Olaszliszkán agyonvert tanár barátja. A falubeliek döbbentek, a romák a fenyegető levelek nyomán szkinhedekről suttognak. A tettesek az ottaniak szerint egy hét éve halott kislány miatt veszthették el a fejüket. A vérnyomok és az üvegszilánkok még látszanak az utcában. Az [origo] olaszliszkai riportja.
Három gyanúsítottja van az olaszliszkai lincselésnek
Három férfit vettek őrizetbe a vasárnapi olaszliszkai lincselés miatt. A gyanúsítottak között van a helyi cigány kisebbségi önkormányzat egyik képviselője, akinek a húga volt az elsodort 11 éves kislány. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője szerint azért szabadulhattak el az indulatok, mert ugyanebben a családban pár éve már elütöttek egy gyereket, aki a helyszínen meghalt.
Vascsővel vertek meg gyerekek egy férfit
Gyerekek vertek meg egy férfit vascsővel és karóval Olaszliszkán. Az összevert férfinak a kezét és a lábát is eltörték. A gyerekek fiatal koruk miatt nem büntethetők, ezért a sárospataki rendőrök intézeti elhelyezésüket kérték.
- címkék:
- Olaszliszka
- rendőr
- karó
- vascső
- rendőrség
- Címkefelhő »
Árvíz: újabb útlezárások
Az árvíz miatt kedd délután lezárták Budapest határa és Dunakeszi határa között a 2-es utat, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Sajó áradása miatt a Szegilong és Olaszliszka, valamint a Sárospatak és Apróhomok közötti alsóbb rendű utakat - közölte az Útinform diszpécsere. Kemenesy Judit elmondta, hogy másutt változatlan a helyzet, nem közelíthető meg Tahitótfalu, Pilismarót, Dömös, valamint a Szentendrei-sziget települései, a mohácsi komp is leállt.