olaj

címke rss

Sokáig a mélyben maradhat az olaj ára

Archívum2019.01.02, 13:28

Amennyiben az OPEC nem viszi végig a tervét, és nem csökkenti idén az olajkitermelést, akkor a Brent ára 2019-ben sem kapja meg a kellő támogatást az emelkedéshez – mondják a JPMorgan elemzői. Ez azt jelenti, hogy az olaj ára tartósan nyomott maradhat, ha a legnagyobb kitermelők nem lépnek érdemben.

Ezek lehetnek 2019 legjobb befektetési tippjei

Archívum2018.12.30, 09:26

A Wall Street őszi rossz hangulata kitarthat 2019-ben is – mondják a Bank of America technikai stratégái. Ennek fényében a banknál megfogalmaztak három olyan befektetési ötletet, amellyel szerintük előnyt lehet majd kovácsolni a félelmekből.

Összecsap a bika és a medve 2019-ben

Archívum2018.12.23, 13:01

A várakozások szerint a 2019-es év komoly kihívások elé állítja a világgazdaságot. A pesszimisták és az optimisták véleménye több kérdésben is eltér egymástól, azonban egyes területeken éles összecsapások várhatók a bika és a medve között.

Az olajfegyver bevetése örökre megváltoztatta a világgazdaságot

Gazdaság2018.12.22, 17:06

A hetvenes évek olajválsága, vagyis az 1973 október közepén kezdődött olajár-robbanás mélyreható változásokat idézett elő a világgazdaságban. Egyrészt a fejlett világot rákényszerítette arra, hogy gyökeresen átalakítsa az üzemanyag-ellátáshoz való viszonyát. Másrészt a krízis maga után vonta a kommunista országok eladósodását is; ezzel kezdődtek azok a folyamatok, amelyek később a keleti blokk összeroppanásához vezettek. Noha a kőolaj-exportáló országok által meghirdetett olajembargó nem érte el a kinyilatkoztatott politikai célját, viszont alapvetően átformálta a világott addig jellemző gazdasági viszonyokat.

Csak egy út áll a kőolaj előtt, az pedig lefelé visz

Archívum2018.12.20, 11:50

Az olaj árfolyama várhatóan a következő hetekben is tovább fog esni, ahogy a részvénypiaci szakadások összekapcsolódnak azokkal a félelmekkel, melyek szerint ez a piaci hangulat az olajat is még jobban el fogja kaszálni.

Ilyen még nem volt: magyarok találhatnak olajat a tenger alatt!

Itthon2018.12.15, 18:27

30 méteres hullámok és velőig hatoló fagyos szél közepette 12 órás műszakokban magyarok is dolgoznak a MOL északi-tengeri olajkutató platformján, hogy kiderítsék van-e alattuk több milliárdot érő olajmező. Alkalmi vezetőnk, István mutatta meg, milyen veszélyes és egyben izgalmas az a munka, amit végeznek.

Ilyen kiképzésen esnek át a tengeri olajkutató magyarok

Itthon2018.12.13, 12:50

Kollégánk kemény kiképzésen esett át, hogy a tenger kellős közepén lévő MOL olajkutató platformra juthasson. Egy szimulációban a tengerbe zuhant helikopterből kellett kijutnia, majd felkészítették arra az esetre is, ha tűz ütne ki, és porral, szén-dioxiddal vagy habbal kellene a lángok ellen küzdeni. Nézze meg, milyen felkészítésen vett részt!

Karácsonyi ajándék az autósoknak

Gazdaság2018.12.11, 20:42

Az olajkitermelő országok múlt héten elfogadott napi 1,2 millió hordós kitermeléscsökkentésének hatására az eddig zuhanó olajár újból megindult fölfelé, ennél sokkal többre azonban nem lehet számítani – tájékoztat a K&H Alapkezelő. A befektetőknek azonban nincs min aggódniuk, hiszen a stabilan alacsony olajár támogatóan hat a gazdasági növekedésre, az inflációcsökkentő hatása miatt pedig a Fed is lassabb kamatemelési ciklusra válthat – mindez a kockázatosabb eszközök felé mozdíthatja a megtakarítókat. Legjobban persze az autósok járnak, hiszen év végéig már nem várható drasztikus olajáremelkedés.

Megvan a megállapodás, kilőtt az olajár

Gazdaság2018.12.07, 17:11

Több mint öt százalékkal emelkedett a kőolaj világpiaci ára péntek délután, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) tagállamainak sikerült megállapodni a kitermelés korlátozásáról az olajpiac stabilitásának és az árak alátámasztásának érdekében.

Ez az ország lángra lobbanthatja az olajpiacot

Gazdaság2018.12.05, 16:09

Egy, a CNBC-nek nyilatkozó vezető energiaipari szakértő úgy véli, hogy Katar után Irak is kiléphet a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből, az OPEC-ből, amely csütörtökön, Bécsben tartja soron következő ülését. Ahogy az Origo beszámolt róla, Katar hétfőn jelentette be, hogy elhagyja a szervezetet.

Széteshet az OPEC a katari bejelentés után

Gazdaság2018.12.03, 10:56

Katar januárban kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetétől (OPEC) - jelentette be Szaad al-Kaabi, Katar új energiaügyi minisztere. Ugyanakkor az olaj ára emelkedésnek indult, miután az Egyesült Államok a Kínával történt megállapodást követően bejelentette, hogy nem vezetik be január elsejétől a kínai árukra vonatkozó új amerikai vámokat.

Kik nyernek és kik veszítenek az olajár szakadásával?

Archívum2018.11.28, 14:25

Az olajár közelmúltbeli beszakadása igen különböző módon érinti a feltörekvő piaci gazdaságokat. Míg egyeseknek – különösen az importőröknek – előny, addig másoknak komoly hátrányt jelent a nyersanyag árának összeomlása.

A Saudi Aramco tíz év alatt 150 milliárd dollárt költ majd földgázra

Gazdaság2018.11.27, 12:05

Amin Nasser, a Saudi Aramco vezérigazgatója bejelentette, hogy növelni fogják a földgáz kitermelést, emellett pedig komoly befektetéseket is végrehajtanak ezen a területen az elkövetkező évtizedben.

Befuthatnak a nyersanyagárak

Archívum2018.11.26, 14:25

Az idei részvénypiaci eladási hullám nem törte le a Goldman Sachs optimizmusát, és az amerikai bank szerint a következő hónapokban nagyjából 17 százalékos izmosodás jöhet az eszközosztályban. A Goldman ugyanis úgy látja, a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, vagyis be kell következnie a fordulatnak.

Jó hír az autósoknak: további benzinárcsökkenés jöhet

Gazdaság2018.11.22, 12:59

Jó ideje elég hektikusan mozog az olajpiac. Az utóbbi hetekben jókora zuhanás következett be, és ha hinni lehet a tőzsdei indikátoroknak, akkor tovább folytatódhat a lejtmenet. Az olajárak csökkenésének köszönhetően pedig olcsóbbá válhatnak az üzemanyagok a benzinkutaknál, ami feltétlenül jó hír lehet az autósoknak.

Ide ruházna be Nagy-Britannia leggazdagabb embere

Archívum2018.11.20, 12:06

Hamarosan igen komoly részesedést szerezhet az északi-tengeri olajban Jim Ratcliff, aki egész Nagy-Britannia leggazdagabb emberének számít. Ratcliff egy jelentős vállalati felvásárláson keresztül növelné a befektetéseit.

Így omlott össze néhány hét alatt az olajár

Archívum2018.11.14, 12:22

Az elmúlt hat hétben lenyűgöző korrekciót hajtott végre a nyersolaj, ahogy az árfolyam mindössze hat hét alatt lebukott a mélybe. A nagy kérdés persze az, mi történt a világban, és az olajpiacon, ami miatt ez a látványos esés megtörténhetett. Viszont lehetséges, hogy szerdán megszakad a lejtmenet.

Megmondta a befektetési guru, hogy mit kell most venni

Archívum2018.11.12, 13:26

A feltörekvő piaci részvények mára annyira olcsók lettek, hogy elkezdtek vételi lehetőséget jelenteni a befektetőknek – mondja Mark Mobius, a legendás feltörekvő piaci guru. Az elmúlt időszak félelmei ugyanis eladási hullámot indítottak be a térségben, és Mobius szerint most érdemes lehet lecsapni a papírokra.

Visszafogja az OPEC a kitermelést

Gazdaság2018.11.12, 11:06

Az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb kitermelők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését – mondta Mohammed Hamad Al Rumhi ománi olajügyi miniszter.

Itt a fordulat, újra 60 dollár alatt a kőolaj ára

Archívum2018.11.09, 14:48

Bekopogtatott a medve az amerikai olajpiac ajtaján. A WTI típusú nyersolaj úgy csúszott bele a medvepiacba, hogy mindössze öt héttel ezelőtt még közel négyéves csúcson állt. Az elmúlt időszak kilengései azonban mélyre nyomták az árfolyamot.

A kókuszolaj nagy játékos, hízókúrákhoz remek alapanyag

Travelo2018.11.08, 15:23

A bőséges választék mellett ma már egyre nehezebb eldönteni, vajon melyik olajat mire, hogyan használjuk, és abból is mennyit tehetünk az ételhez. Dietetikusunk szerint azonban nagyon könnyen eligazodhatunk az olajok között, ha követünk néhány rém egyszerű szabályt. Kis olajkalauz a Travelón.

Washington beleegyezett, hogy nyolc országgal szemben enyhít az iráni szankciókon

Nagyvilág2018.11.02, 11:14

Az amerikai hatóságok beleegyeztek, hogy nyolc ország esetében enyhítenek az Iránnal szembeni szankciókon, hogy továbbra is vásárolhassanak iráni kőolajat - közölte egy meg nem nevezett amerikai kormányzati vezetőkre hivatkozva a Bloomberg.

A fogyasztókat is sújtja a magas olajár

Archívum2018.10.31, 11:01

A magas olajár nemcsak a fogyasztókat érinti kellemetlenül, de egyre súlyosabb hatásai vannak a kitermelőkre nézve is – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség héten közzétett jelentéséből.

Évtizedes csúcson az osztrák olajtársaság

Gazdaság2018.10.31, 18:31

Az osztrák OMV olajipari társaság is csatlakozott az elmúlt időszakban rekordokat döntögető olajcégekhez, hiszen megtisztított üzemi eredménye 31 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben. Ez pedig évtizedes viszonylatban is kiemelkedőnek számít.

Álomeredmény a Moltól: robbant a profit

Gazdaság2018.10.31, 14:36

A Mol-csoport 708 millió dollár tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei harmadik negyedévben, 23 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, ez az utóbbi három év legjobb negyedéves eredménye - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Akkora lett a profit az olajóriásnál, hogy szinte maguk sem hiszik el

Gazdaság2018.10.31, 11:17

A magas olajáraknak és az új olajmezőkön lévő termelés felfutásának köszönhetően a brit British Petrol (BP) olajipari óriásvállalat profitja több mint a kétszeresére növekedett a harmadik negyedévben. Öt éve nem ment ilyen jól a cégnek.

Megcáfolt mítoszok

[origo] Gasztro2018.10.18, 09:19

Ön emlékszik még arra, amikor először sütött ki húst olajban? Vagy amikor először csinált rántott karfiolt? A kezdő szakácsok általában ennek is úgy indulnak neki, mint a rántottakészítésnek vagy a tésztafőzésnek: ez egyszerű! Ugyan ki ne tudná megcsinálni? És tényleg: ugyan ki ne tudna kisütni olajban pár hússzeletet. Az azonban már más dolog, ha az ember tényleg jól, sőt tökéletesen akarja csinálni. Mert akkor olyan dolgokra is figyelnie kell, amikre eddig még sosem. Például a megfelelő hőmérsékletre vagy a sóhasználatra. Főleg, hogy a hiedelemmel ellentétben nem a panír előtt kell megsózni a húst.

400 dolláros olajár és gazdasági összeomlás?

Gazdaság2018.10.15, 14:11

A napokban nyoma veszett Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírónak, akinek az eltűnése egyre nagyobb politikai viharokat kavar. Ha az ügy belátható időn belül nem rendeződik megnyugtatóan, akkor az USA gazdasági szankciókat is kivetne Szaúd-Arábiára, emellett magánbefektetők is megszakítják az üzleti kapcsolatokat a közel-keleti olajországgal. Mindennek hatására a rijádi tőzsde régen látott mértékű zuhanást szenvedett el. Egy időközben megjelent elemzői cikk pedig akár 400 dollárig emelkedő olajárakat és gazdasági katasztrófát vizionál.

Vörös zónába került az olajár

Archívum2018.10.10, 15:00

Egyre kockázatosabb állapotokkal nézünk szembe, az olajpiac pedig belépett a vörös zónába – dobta be a figyelmeztetést Faith Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója. Az emelkedő olajárak egyre több gazdaságot helyeznek nyomás alá, és ha ez így folytatódik, az idei év vége még súlyos kihívásokat tartogathat a globális energiapiacon.

Megvan, mikor kerül tőzsdére a világ legnagyobb olajvállalata

Gazdaság2018.10.08, 16:55

A Saudi Aramco szaúdi állami olajtársaság részvénykibocsátással történő tőzsdei bevezetésére (IPO) 2020 végén, legkésőbb 2021 elején kerül sor - mondta el Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös a Bloomberg hírügynökségnek.

Mol: fontos szinten az árfolyam

Gazdaság2018.10.06, 12:18

A Mol részvényei a nyári hónapokban mintegy 20 százalékot emelkedtek, és technikailag nézve az olajpapírt, a kép továbbra is kedvezőnek látszik. Ugyanakkor a társaság első féléves eredménye meglehetősen vegyesre sikeredett. 

Az ág is húzza a rekord-munkanélküliséggel küzdő szultanátust

Gazdaság2018.10.04, 10:52

Súlyos gazdasági nehézségek elé néz az ománi szultanátus, ahol a rekordmagasságokban járó munkanélküliség leginkább a képzett fiatalokat sújtja. Az Asia Times arról is ír, az ország kezd kifogyni a szomszédai készleteihez képest eleve kisebb szénhidrogén-tartalékából, és most üt vissza igazán az, hogy annak idején külföldieket kellett behívni a magasabb kvalifikációkat igénylő munkákhoz.

Újra forróvá válnak a nyersanyagok

Archívum2018.10.02, 16:58

Miközben a befektetők és az elemzők többsége a kereskedelmi háború veszélyeit latolgatja, kissé háttérbe szorultak a nyersanyagok. Bár egyes hírek szerint az olaj ára újra 100 dollár fölé emelkedhet, szép lassan a réz is visszatérhet a figyelem középpontjába. Ez utóbbi következtében pedig a bányacégek részvényei is előtérbe kerülhetnek.

Mégiscsak visszajöhet a 100 dolláros olajár

Archívum2018.09.24, 11:48

Nagyjából 2 százalékot ralizott hétfőn reggel a Brent típusú olaj, elsősorban az Irán elleni új amerikai szankcióknak köszönhetően. Ráadásul egyes elemzők belengették, hamarosan jöhet a 100 dolláros hordónkénti árfolyam. Mindeközben az OPEC is megkongatta vészharangot, és figyelmeztetett, komoly beruházási aktivitásra van szükség, ha a világ meg akar felelni a következő évtizedek keresletnövekedésének.

Elképesztő lépés három amerikai olajóriástól, ennek csak örülni lehet

Gazdaság2018.09.21, 15:24

Három nagy amerikai olaj- és gázipari vállalat, az Exxon, a Chevron és az Occidental (más néven: Oxy) bejelentette, hogy csatlakoznak az Oil and Gas Climate Initiative (OGCI) nevű klímavédelmi kezdeményezéshez - írja az Oilprice.

Bezuhanhat az amerikai olaj a következő hetekben

Archívum2018.09.20, 11:40

Az amerikai WTI típusú nyersolaj hordónkénti árfolyama akár 65 dollárig is süllyedhet ebben az évben, ahogy a finomítóknak extra munkát jelent majd az új szabályokra való felkészülés. Ez pedig visszafogja a finomítók nyersolaj iránti keresletét, lenyomva WTI árát. Hosszabb távon azonban tovább emelkedhet az amerikai olaj.

Több mint egymilliárd dolláros vesztegetési ügy az olajiparban

Gazdaság2018.09.18, 12:19

Kevés ilyen nagyságrendű vesztegetési ügyben folytattak eddig bírósági eljárást az olajiparban, mint most Milánóban a brit-holland Shell és az olasz Eni olajtársaság esetében. A napokban újabb bizonyítékok kerültek elő egy házkutatás során.

Már 80 dollár fölött a Brent olaj ára

Gazdaság2018.09.13, 10:35

Május 22. óta először került hordónként 80 dollár fölé a Brent olajfajta hordónkénti ára szerda délután.

Gigaberuházást jelentett be a Mol

Gazdaság2018.09.12, 14:06

Nagy horderejű megállapodást kötött a Mol-csoport a német ThyssenKrupp AG-val, amelynek keretében - jelentős állami támogatást is felhasználva - egy poliol-gyártó üzem létesül Tiszaújvárosban.

Equilor: pozitívak a világgazdasági kilátások

Gazdaság2018.09.12, 13:36

Továbbra is növekedés jellemzi a világgazdaságot, azonban a jövővel kapcsolatban egyre több a bizonytalanság és a kockázat az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. Miközben az Egyesült Államok egyre intenzívebb kereskedelmi háborúi a tengerentúli gazdaság növekedésére egyelőre nincsenek kifejezetten negatív hatással, ugyanez az Európai Unióra és a fejlődő térség piacaira nem mondható el.

Elmaradhat az olajár idei szárnyalása

Archívum2018.09.03, 14:48

A Közel-Kelet legnagyobb OPEC-en kívüli olajkitermelőjének minisztere szerint valószínűtlen, hogy az olaj hordónkénti árfolyama idén átlépje a 80 dolláros szintet. Az ománi kormánytag úgy látja, a jelenlegi árszínvonal korrektnek tekinthető.

Így lopnak ki milliárdokat az összeomló Venezuelából

Gazdaság2018.08.31, 08:48

Matthius Krull svájci bankár bűnösnek vallotta magát a bíróságon, miután kiderült, hogy a venezuelai nemzeti olajvállalattól csalások és vesztegetések által befolyt pénzt segített tisztára mosni az ország gazdasági összeomlása után.

Már formálódik a nagy dollárellenes koalíció

Archívum2018.08.28, 18:28

Az Egyesült Államok jelenleg gazdasági harcot vív a világ országainak nagyjából tizedével, melyek összlakossága együtt megközelíti a 2 milliárd főt, a kombinált gazdasági erejük pedig meghaladja a 15 ezer milliárd dollárt. Az ellenfelek ráadásul elkezdtek egy dollárellenes koalícióba tömörülni, ami végül akár az egész világot átalakíthatja.

Jókora meglepetés születhet az olajexportáló országok rangsorában

Gazdaság2018.08.28, 09:34

Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor hamarosan változás állhat be a világ legnagyobb olajexportáló országainak sorrendjében. Szaúd-Arábia és Oroszország mögé ugyanis felzárkózhat Texas állam.

Károsanyag-kibocsátást csökkent, és közben olajországgá válik Panama

Gazdaság2018.08.26, 10:17

A Panama-csatorna nemcsak a hajózási útvonal és a tengeren töltött idő lerövidüléséhez járul hozzá, hanem ezek révén a tengerjáró hajókhoz köthető emisszió csökkentéséhez is. A csatorna bővítésével az igazán nagy hajók számára is megnyílt a közvetlen óceáni átjáró, miközben Panamában abban bíznak, hamarosan olajkitermelő országgá válhatnak.

Leteszik a fegyvert az afrikai nindzsák, beindulhat a gazdaság

Gazdaság2018.08.24, 15:21

A Kongói Köztársaság (Kongó-Brazzaville) lázadói bejelentették, hajlandók beszüntetni az ellenállást és letenni a fegyvert. Ezzel régóta húzódó, súlyos áldozatokat és komoly gazdasági károkat okozó konfliktus lezárása jöhet el.

Teljes a csőd Venezuelában

Gazdaság2018.08.21, 14:55

Egyre rémisztőbb állapotok uralkodnak a gazdasági csőd szélén álló Venezuelában, ahol a szakértők szerint az év végén akár 1 millió százalékos lehet az infláció. A teljesen elértéktelenedett helyi pénznemből, a venezuelai bolivar végéről, öt nullát vágtak le most.

Így menekülhet meg az olajpiac

Archívum2018.08.17, 16:35

Ha tartós marad az amerikai palaolaj-kitermelés növekedése, az ellensúlyozhatja a globális olajpiaci nehézségeket a következő hónapokban. Az USA ezzel egy időre stabilizálhatja a kitermelési gondokkal küszködő iparágat.

Egy egyszerű szerkezet, amellyel előbbre gördült a gazdaság szekere

Gazdaság2018.08.17, 13:15

Nem is gondolnánk, hogy egy olyan hétköznapinak tartott dolog, mint a hordó, milyen fontos szerepet tölt be mindmáig a gazdasági életben. Sok olyan anyag tárolására szolgált például, amelyek jelentős szerepet játszottak az ipari termelésben. S ha az eredeti tároló funkciója egyre inkább háttérbe szorul is, számos területen mind a mai napig mértékegységként használják.

Erkélyen vagy a kertben grillezne? Ezekre figyeljen!

Travelo2018.08.18, 11:40

A jó idő és a kert - vagy egy valamire is való erkély -, plusz némi grillrácsos alkalmatosság már jó alapot teremt egy családi, baráti összejövetelhez. A szabad levegőn falatozás és már maga a főzés, sütés is eleve jó közösségi élmény, amit a különleges aromájú ételek csak fokoznak. No, de hogyan grillezzünk, ha az ízek mellett az egészségünket is szeretnénk védeni? Dietetikusunk válaszol.

Olaj helyett sci-fi technológia

Archívum2018.08.13, 15:11

A világ legnagyobb olajexportőre igyekszik bebiztosítani a jövőjét, és már egy ideje törekszik arra, hogy leépítse a gazdasági növekedés nyersanyagfüggőségét. Szaúd-Arábia ezért az olaj helyett inkább a jövő technológiái felé fordítja a fejét.

Feltámadt hamvaiból az olajfőnix

Gazdaság2018.08.11, 21:05

2016 decemberében termelt ki Kuvait utoljára annyi olajat, mint idén augusztusának első napjaiban, írja az Oilprice. A parányi, de a fekete aranynak köszönhetően igen jómódú olajállamban elégedettek a júliusi OPEC-döntéssel, minek nyomán jelentősen növelni tudták a napi mennyiséget.

Itt szabadulhat el az újabb inflációs pokol

Gazdaság2018.08.06, 12:06

Június hónapban 63 százalék fölé kúszott az infláció mértéke Szudánban, Afrika és egyben a világ egyik legszegényebb országában. Az adatot a kartúmi központi statisztikai hivatal tettel közé, jelenti az Africanews.

Rekordmennyiségű olajat öntöttek a piacra

Gazdaság2018.07.31, 16:20

A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajtermelése júliusban elérte az idei évi csúcsát, miután a Perzsa-öböl menti országok a június végén kötött megállapodás értelmében növelték a kibocsátást. A bővülést az iráni és a líbiai kínálat csökkenése azonban mérsékelte.

Már 120 dolláros olajárra figyelmeztetnek az elemzők

Gazdaság2018.07.30, 14:24

Közel 7 százalékot gyengült ebben a hónapban a nyersolaj világpiaci ára, ami azonban inkább beszállási lehetőség lehet a vásárlóknak, mintsem a pánik jele. Ráadásul egyes elemzők arra számítanak, hogy az év végére az árfolyam átlépheti a 120 dolláros szintet is.

Egyre veszélyesebb az olajszállítás a jemeni partoknál

Gazdaság2018.07.30, 09:56

Szaúd-Arábia átmenetileg felfüggesztette az olajszállítást a Vörös-tengeren keresztül, miután az Iránnal szövetséges jemeni húti fegyveresek támadást intéztek két olajtanker ellen. Az itt található Bab al-Mandeb szoroson szállítják a Szuezi-csatornán keresztül az olajat Európába, valamint az Egyesült Államokba, és a világ egyik legfontosabb útvonalának számít az olajszállításban. A szaúdiak lépése éreztetheti hatását az olajárakban.

A szövetkezeti ország, amely néhány év alatt megtöbbszörözheti GDP-jét

Gazdaság2018.07.26, 04:36

Az egykori brit gyarmat, Guyana lehet Dél-Amerika új olajhatalma, a közelmúltban feltárt, gazdag tengeri lelőhelyek miatt. A New York Times helyszíni riportjából azonban kiderül, hiába kecsegtetnek a lelőhelyek azzal, hogy kitermelésükkel megtöbbszörözhető az ország GDP-je, több minden ellene szól annak, hogy a kontinens egyik legszegényebb országa gyorsan meggazdagodhasson.

Az év bombaüzlete: teával fizetnének olajért

Gazdaság2018.07.24, 18:48

Srí Lanka teával fizetne az olajért Iránnak. Az Irán elleni szankciók miatt, a szigetország egyelőre nem indíthat hagyományos pénzügyi kifizetéseket irányába, ezért szokatlan, de érthető ajánlatot tettek Teheránnak.

Egy ország a katasztrófa szélén, jöhet a végső összeomlás?

Gazdaság2018.07.24, 17:04

Az IMF prognózisa szerint Venezuelában az infláció az idén elérheti az egymillió százalékot. Ez az egyik legsúlyosabb hiperinflációs helyzetet idézné elő a modern kori történelemben.

A legfőbb iráni vallási vezető is támogatja az elnököt

Nagyvilág2018.07.21, 16:21

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szombaton támogatásáról biztosította Haszan Róháni iráni elnök javaslatát. E szerint elzárják az olajszállító tankhajók útját a Hormuzi-szorosban, amennyiben Washington megakadályozza Teherán olajeladásait.

Nincs megállás! Tovább szakadhatnak a nyersanyagok

Archívum2018.07.20, 15:16

Nem vetítenek előre túl sok jót az elemzések a nyersanyagpiaci árak tekintetében. Az elmúlt időszak összeomlása után is további esések jöhetnek, ha bejönnek a jóslatok. Mindössze két fontos szereplő tudja tartani magát az árral szemben.

Partizánként építi a világ legnagyobb olajfinomítóját ez az ország

Gazdaság2018.07.19, 18:06

Gőzerővel folynak a munkálatok Nigériában a világ legnagyobb olajfinomítójának építésén. A projektnek új lendületet adhat, hogy a beruházás mögött álló Aliko Dangote, Afrika leggazdagabb embere, saját személyes vagyonából is jelentős összeget csatornáz át a fejlesztésbe.

Kínán múlhat az olajpiac jövője

Gazdaság2018.07.18, 16:48

A következő hónapokban lelassulhat a világ legnagyobb olajkeresleti piacának számító Kína étvágya. Ez elsősorban az emelkedő olajárnak köszönhető, de a Peking által kivetett új adók is visszafoghatják az importot.

Súlyos energiaválság fenyegeti a világot

Archívum2018.07.17, 16:07

A harmadik egymást követő évben csökkent az energiaszektorba áramló tőke mennyisége. Emiatt pedig sokan aggódnak, hogy lesz-e elég rendelkezésre álló energia a jövőben, illetve hogy a világ képes lesz-e megbirkózni a klímaváltozással.

Zuhanórepülésbe kezdtek az olajárak

Gazdaság2018.07.17, 20:54

Az olaj hordónkénti ára a hét elején tovább esett, miután Steve Mnuchin, az amerikai pénzügyminiszter bejelentette, hogy lesznek kivételek és néhány olajfinomító vállalat engedélyt kap, hogy a szankciók ellenére is olajat vegyen Irántól.

Jövőre újra az USA lehet a világ vezető olajkitermelője

Gazdaság2018.07.16, 17:00

Az Egyesült Államok jövőre újból a világ vezető olajtermelőjévé válhat, miután a hetvenes évek közepén a Szovjetunió vette át az elsőséget.

Most Norvégia miatt drágul az olaj

Archívum2018.07.10, 11:52

További emelkedéseket mutatnak az olajárak a kínálati hiánnyal összefüggő aggodalmak miatt. Most éppen a norvég helyzet okoz fejfájást a befektetőknek, ahol több száz olajipari dolgozó készül sztrájkolni a sikertelen bértárgyalások miatt.

Újabb árrobbanás jöhet az olajpiacon?

Gazdaság2018.07.09, 14:09

Egyes prognózisok szerint az olajárak 150 dollár fölé is felmehetnek. Az árak még a 2008-as szinteket is meghaladhatják, ha az olajtársaságok nem változtatnak eddigi stratégiájukon.

Mégsem valósul meg minden idők legnagyobb tőzsdei ügylete?

Gazdaság2018.07.09, 11:18

Egyre nőnek a kétségek, hogy megvalósul-e az a hatalmas részvénykibocsátás, amelynek során a szaúd-arábiai olajóriás, a Saudi Aramco részvényeit lehetett volna lejegyezni. Pedig ez lett volna minden idők legnagyobb tőzsdei tranzakciója.

A kitermelés mérsékelt emelésében egyeztek meg az OPEC-tagállamok

Gazdaság2018.06.22, 20:30

A kitermelés mérsékelt emelésében állapodtak meg a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai Bécsben, a szokásos félévenkénti tanácskozásukon, miután Szaúd-Arábiának sikerült meggyőznie az együttműködésről az ősrivális Iránt.

Most dől el az olajpiac jövője

Archívum2018.06.22, 11:23

A következő órákban eldőlhet, merre indul majd az olajár a következő időszakban. Pénteken délután tartanak ugyanis sajtótájékoztatót az OPEC tagjai a bécsi ülésüket követően, majd szombaton az OPEC-en kívüli szövetségeseket is bevonják az egyeztetésbe. A piac arra számít, hogy a szervezet megemeli majd a kitermelését, azonban a nagy kérdés az, pontosan mennyivel. Nagy vita várható, a döntés pedig alapjaiban befolyásolhatja a világpiacot.

Nincs megállás? Újra 80 dollár fölé mehet az olajár

Archívum2018.06.19, 14:35

A Goldman Sachs továbbra is arra számít, hogy az olaj hordónkénti árfolyama visszakúszik a 80 dolláros szint fölé a következő hónapokban. Ez pedig annak ellenére is összejöhet, hogy a befektetők óvatos üzemmódba kapcsoltak az OPEC esetleges növekvő kitermelése, illetve a kereskedelmi háború miatt.

Ezeket imádják manapság az alapkezelők

Archívum2018.06.15, 11:49

Újra nagy népszerűségnek örvendenek az amerikai részvények, amit az is bizonyít, hogy az alapkezelők 15 hónapja nem látott mértékben súlyozzák felül az USA papírjait. A masszív profitkilátások igencsak fellendítik a vásárlási kedvet.

Mégsem kell pánikolni az olajártól?

Gazdaság2018.06.15, 12:29

Enyhülhet a következő időszakban az olajár drágulása – véli friss jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség. Ez pedig jó hír lehet, mivel megnyugtathatja azokat, akik attól féltek, a nyersanyag további felívelése akár negatívan is érintheti a globális gazdasági növekedést.

Ferenc pápa mérsékletességre intette az energetikai vállalatok vezetőit

Nagyvilág2018.06.09, 14:03

Az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt - mondta vasárnap Ferenc pápa a nagy olaj- és földgázipari vállalatoknak a Vatikánban összegyűlt vezetői előtt.

A hurrikánszezon odavág a nyersanyagpiacnak is

Archívum2018.06.04, 14:22

Még csak most kezdődött az idei atlanti hurrikánszezon, de a nyersanyagpiaci befektetők már megkongatták a vészharangot. Számos árut fenyeget ugyanis az időjárás, beleértve például az olajat, a földgázt, de a narancsot vagy a gyapotot is.

Az olajár felforgathatja az egész eurózónát

Gazdaság2018.05.31, 08:37

Bár az euróövezetben mért alacsony infláció visszafogta az Európai Központi Bank szigorításával kapcsolatos várakozásokat, az egyre emelkedő olajár igencsak felforgathatja a jelenlegi helyzetet. Vagyis az európai fogyasztói árak elkezdhetnek olyan ütemben emelkedni, hogy az eurójegybanknak a vártnál hamarabb vagy gyorsabb ütemben kell lépnie.

Kiszámolták, mennyit bukik az olajipar az elektromos autókon

Gazdaság2018.05.29, 16:12

Szinte nem telik el úgy hét, hogy valamelyik elemzőcég vagy tudósokból álló kutatócsoport ne adna közzé friss elemzést arról, hogy az elektromos meghajtású járművek terjedése miatt hogyan változnak meg a fosszilis energiahordozók kitermelésére épülő iparágak – írja az Oilprice. Most egy jó nevű brit társaság, az Aurora Energy Research jelentkezett új számításaival arról, mennyivel vágják meg az e-autók az olajipart.

Megint felfordulhat az olajpiac

Gazdaság2018.05.26, 08:52

Egyes források szerint Szaúd-Arábia és Oroszország arról tárgyal, hogy az OPEC és szövetségesei nagyjából napi 1 millió hordóval emeljék meg az olajkitermelést. Ezzel nem csupán a 17 hónapja tartó együttműködés vehet új irányt, de a nemzetközi olajpiac is érdekes helyzetbe kerülhet.

Egyre többet költ a lakosság üzemanyagra

Gazdaság2018.05.25, 10:24

Egyre többet költ a magyar lakosság üzemanyagokra, hiszen az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett az elkölthető jövedelem, alacsony az infláció, és az utóbbi hónapokban két számjegyű a keresetek növekedése – írja a Magyar Hírlap.

Moszkva az egész világnak bizonyítaná a sikerét

Archívum2018.05.22, 14:08

Oroszország nagyban készül rá, hogy vendégül lássa az üzleti és gazdasági élet nemzetközi vezetőit az idei Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF). Ez pedig igen fontos esemény lesz az orosz vezetés számára, mivel el kellene hitetni a világgal, Oroszország elég erősen tartja magát a nagy viharban is.

Elképesztő drágulást jósolnak a nyersanyagok terén

Gazdaság2018.05.21, 13:40

A Goldman Sachs figyelmeztette a nyersanyagpiaci pesszimistákat, mivel az amerikai nagybank szerint még további erősödés várható az eszközosztályban. Ráadásul a nyersanyagok idén a legjobban teljesítő csoporttá léptek elő.

Nyomoznak a szennyezett tejek miatt

Gazdaság2018.05.20, 14:43

A héten kiderült, hogy az Auchan áruházakban lehettek a szennyezett tejek és azt is megmutattuk, hogy melyik márkák lehetnek érintettek. Örömteli, hogy a magyar gazdaság továbbra is szárnyal és a KSH szerint 2014 óta nem látott GDP növekedést ért el az első negyedévben. Gondban van viszont az Air France, és Kongóban kitört az ebolajárvány.

Retteghetnek az autósok a benzinár miatt?

Gazdaság2018.05.17, 13:42

Az elmúlt hetekben látványosan dráguló olajár láttán egyre nagyobb az aggodalom, egyelőre azonban nem érdemes megrohamozni a benzinkutakat. A K&H szerint ugyanis az emelkedést a hirtelen megugró olajár miatt mérséklődő keresletnövekedés, az amerikai dollár erősödése, a Trump elnök iráni szankcióival szembeni európai és ázsiai ellenállás, és az OPEC soron következő ülésének várható kvótaemelése mind fékezheti.

Kevés az olaj, tartós lehet a benzinár drágulása

Gazdaság2018.05.16, 14:52

Eltűnt a felesleges a kőolaj a világpiacról az OPEC legfrissebb havi jelentésének tanúsága szerint, ami részben a nagy olajexportáló országok 2017 januárja óta érvényes kitermelés-korlátozási megállapodásának és a globális kereslet gyors növekedésének köszönhető.

Jövőre már jöhet is a 100 dolláros olaj

Archívum2018.05.11, 15:33

Egyre többször merül fel manapság, hogy mennyire lehet reális az, hogy a nyersolaj hordónkénti ára újra elérje a 100 dolláros lélektani határt. Legújabban a Bank of America elemzői jelezték, már jövőre visszatérhet a 100 dolláros olaj.

Nem kell aggódni, a Közel-Kelet válságban is virágzik

Archívum2018.05.10, 15:11

A háborúk és a politikai konfliktusok eléggé megszokottak a Közel-Keleten, és ezzel együtt az Öböl menti államok még mindig képesek gazdasági virágzást produkálni – hangsúlyozták a térség miniszterei Bahreinben, egy befektetési találkozón.

Rukkolától a fejes salátáig: tavaszi salátakalauz

Travelo2018.05.10, 12:53

Amikor szóba kerül az egészségmegőrző étrend, sokaknak egyből a salátalevelek, vagy legalábbis a zöldséges ételek hosszú sora villan be. Nem véletlen, hiszen ezek a zöldek mindennapi táplálkozásunk elengedhetetlen kellékei. De vajon ismerjük ezeket eléggé? Mert az alábbiakban dietetikusunk igyekszik bizonyítani, hogy egyáltalán nem ízetlen és unalmas ételféleségről van szó.

Hasít az amerikai gazdaság, de bármikor beüthet egy újabb válság

Gazdaság2018.05.03, 10:16

Miközben az amerikai jegybank szerdán a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, és optimista hangot ütött meg, egy elemzés szerint mégsem érezheti magát teljes biztonságban az amerikai gazdaság. Akár egy újabb válság is leselkedhet a homályból.

Szórakoztatóvárost álmodott a sivatagba Szaúd-Arábia

Gazdaság2018.04.28, 16:57

Szaúd-Arábia, az OPEC vezető állama, a világ legnagyobb tőzsdei kibocsátására készülő konzervatív iszlám királyság, úgy tűnik, lépdel tovább a társadalmi megújulás, a gazdaság több lábra állítása, és a Nyugathoz való közeledés útján. Most épp egy saját, gigantikus szórakoztató negyed, vagy inkább kisváros megépítése a cél, amivel a Disneylandekkel is konkurálni kívánnak.

Nyakunkon a 100 dolláros olajár?

Gazdaság2018.04.27, 18:28

Miközben az olajár egyre lendületesebben áll talpra, az olajpiaci nagyvállalatok nyereségei pedig folyamatosan bővülnek, a Goldman Sachs szerint a szektor egy új korszakba léphet a beruházások terén.

Úgy tűnik, Szaúd-Arábia elhalasztja a szuperüzletet

Archívum2018.04.24, 15:42

Minden valószínűség szerint Szaúd-Arábia ki fogja tolni a sokak által nagyon várt szuperüzletet, és 2019-ig nem viszik tőzsdére a Saudi Aramco olajóriást. Az elemzők szerint ez teljesen racionális döntés lenne az olajállam részéről.

Felsrófolná az olajárat Szaúd-Arábia

Gazdaság2018.04.18, 15:41

Az OPEC legnagyobb olajtermelője, a Szaúd-arábiai Királyság 80-100 dolláros olajár elérésére törekszik a Reuters hírügynökséget tájékoztató olajipari források szerint, ami arra utal, hogy nem célja az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők között létrejött önkéntes termeléskorlátozási megállapodás feladása annak ellenére sem, hogy az már közel elérte kitűzött célját.

Újra csilloghat a fekete arany

Archívum2018.04.13, 17:07

Miközben a részvénypiacok jócskán próbára teszik a befektetők idegeit, az olaj árfolyama külön utakon jár. Ennek oka, hogy a világgazdasági bővülés érett szakaszba lépett, ami fokozza a nyersanyagok – így az olaj – iránti keresletet is. Az emelkedő olajár hatására természetesen a kitermelés növekedésére is számítani lehet, a K&H befektetési szakemberei szerint azonban a jelenlegi környezetben aranyat érhet egy olajpiaci befektetés.

Megszavazta a részvényenkénti osztalékot a Mol közgyűlése

Gazdaság2018.04.12, 15:59

Megszavazta 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2017-es eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 127,50 forint.

Mesés hozamokat tartogathat az energiaszektor

Archívum2018.04.11, 15:05

Egy oslói székhelyű hedge fund szerint az energiaszektor ma olyan kiváló lehetőséget kínál a befektetőknek, hogy a következő időszakban összehozhatnak akár 200 százalékos hozamot is.

Megnyílnak a szuperüzlet kapui a befektetők előtt

Gazdaság2018.04.09, 14:05

Noha sokáig arról volt szó, hogy Szaúd-Arábia a nemzetközi porondon viszi tőzsdére állami olajóriását, a Saudi Aramcót, idővel a vezetés bejelentette, először inkább a hazai börzét választják. Ez azonban nem tántorítja el a lehetőségtől a nemzetközi befektetőket.