olaj

címke rss

Egy hónap múlva elkészül a gigantikus iráni olajvezeték, ami sok mindent megváltoztat

Gazdaság2021.02.19, 17:01

A geopolitikailag is igen fontos Goreh-Jask olajvezeték építése jelentősen előrehaladt, megkezdődtek a tenger alatti szakaszok munkálatai is, adja hírül az Oilprice.com. Előrejelzések szerint márciusra elkészül a teljes hálózat, ez pedig jelentős mérföldkő egy olyan vállalkozásban, amivel Irán felforgathatja a kőolaj világpiacának addig megszokott néhány fontos keretét.

A zöld energia több ezermilliárd dollárjába kerülhet az olajtermelő országoknak

Gazdaság2021.02.18, 09:22

A zöld energiára való áttérés rendkívüli módon meg fogja viselni az olajtermelő országokat. A Carbon Tracker elemzése szerint ezek az országok elveszíthetik addigi bevételeik akár 40 százalékát is, mely több ezer milliárd dollárt jelent. 2020-as árakon számolva az összes bevételkiesés 2040-re elérheti a 13.000 milliárd dollárt is. Ez a teljes olaj- és gázbevételek 46 százaléka.

Beütött a hideg, kilőtt az olajár

Gazdaság2021.02.16, 11:53

Újabb rali indult be az amerikai olajpiacon, ahogy kemény tél csapott le az Egyesült Államokra. A WTI típusú kőolaj a napokban tavaly január óta nem látott magasságba drágult.

Kiderült, mennyire maradtak értékesek a nagy olajipari márkák a járványban

Gazdaság2021.02.13, 12:39

A tavalyi év egyik nagy vesztese az olajipar volt, különösen az olajár tavaszi összeomlását követően. A legnagyobb vállalatok márkaértékeinek toplistája azonban alig változott, noha azon belül megfigyelhető némi átrendeződés.

Bár a kereslet még nem, de az olajárak visszakapaszkodtak a járvány előtti szintre

Gazdaság2021.02.08, 15:30

Bár tavaly minden idők mélypontján állt az olaj ára, az elmúlt hónapokban 50 százalékkal emelkedett és mára elérte a hordónkénti 60 dollárt, áll a BBC beszámolójában. 

Így védd magad a striáktól! - Otthon elkészíthető olajok, krémek

Life.hu2021.02.03, 19:30

A stirák a nők nagy ellenségei. A hirtelen hízás-fogyás, növekedés és a terhesség mind-mind nyomot hagy a bőrön. A kérdés csak, mennyire. Összegyűjtöttünk néhány hatásos, otthon elkészíthető krémet, olajat, amikkel megelőzheted a striák kialakulását, illetve kezelheted azokat.

Idén is Kína uralhatja a globális olajkeresletet

Gazdaság2021.01.29, 16:24

A növekvő finomítási kapacitások mellett Kína maradhat idén is a világ legfontosabb olajimportőre. Ezzel pedig az ázsiai óriás jelentősen megtámogathatja a nagy kitermelőket, illetve az egész olajpiacot is.

Beiktatták Joe Bident: mire számíthat tőle a világ és Magyarország a következő években?

Nagyvilág2021.01.20, 18:02

A botrányos amerikai választások után ma iktatják be Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét. A ceremóniát példátlan módon a Nemzeti Gárda 25 ezer tagja biztosítja, miután a baloldali vezetésű főváros irányítása alatt álló rendőrség a Capitolium ostromakor feltűnően tehetetlen volt. Biden hivatalba lépését egy 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomaggal kezdi, amely sok szakértő szerint az évek óta szárnyaló tőzsdék összeomlását eredményezheti, és veszélybe sodorhatja azokat a kiemelkedő gazdasági eredményeket, amelyeket Donald Trump alatt lehetett látni az Egyesült Államokban. Mindemellett számítani kell az egyébként is kkomoly ...

Lakása előtt kezdett autót bontani egy férfi Miskolcon

Itthon2021.01.18, 11:34

Egy férfi engedély nélkül kezdte szétbontani a lakása előtti földterületen az autót. Később sem akarta szakszerűen összegyűjteni és elvinni a megfelelő helyre a veszélyes hulladékokat.

Soha nem látott módon igényli a világ a nyersanyagokat

Gazdaság2021.01.17, 12:22

Az egész nyersanyagpiac fordulópont előtt áll a zöld energia lendületes terjedésével. Az új ipari forradalom ezzel egy olyan szuperciklust indíthat be, amely az energiapiacon és a fémeknél is teljesen új világot hozhat el.

Tíz hónapos csúcson az olajárak

Gazdaság2021.01.13, 11:03

Több hónapos csúcsra emelkedett a kőolaj ára, köszönhetően a dollár gyengülő árfolyamának, és a kitermelés visszafogásának hírére.

35 éve nem látott fordulat következett be a szaúdi olajkivitelben

Gazdaság2021.01.07, 13:26

35 éve nem történt olyan, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem importált szaúdi nyersolajat.

Új rekorddal kezdte az évet az orosz tőzsde

Gazdaság2021.01.05, 11:58

Mindenkori rekordot döntött hétfőn az orosz részvénypiac, amit jelentősen megtámogatott a rubel erősödése, köszönhetően az emelkedő olajárnak.

Többhavi csúcson a világpiaci olajárak

Gazdaság2021.01.04, 16:07

Többhavi csúcsra emelkedtek a világpiaci olajárak hétfőn azokra a várakozásokra, hogy a legnagyobb olajexportáló országokat tömörítő csoport a jelenlegi szinten hagyhatja a kitermelést februárban, a tömeges védőoltási kampányok pedig megfékezhetik a koronavírus-járványt, ezáltal lökést adva a világgazdaságnak.

Már 6500 liter olajszármazékot szállítottak el a szigetszentmiklósi szennyezés helyszínéről

Itthon2020.12.18, 13:18

Eddig mintegy 6500 liter olajszármazékot szállítottak el a szigetszentmiklósi szennyezés helyszínéről.

Így forradalmasítja a 3D nyomtatás az olajipart

Gazdaság2020.12.14, 13:19

Az elmúlt időszakban több különböző technológia kapcsán is felmerült, hogy megmentheti a szenvedő olaj- és gázipart. A legutóbbi ilyen technológia a 3D nyomtatás volt, amely talán nem olyan látványosan, de igen jelentős mértékben forradalmasíthatja a szektort.

Dánia 2050-re kivonul az Északi-tenger olajkitermeléséből

Gazdaság2020.12.07, 14:05

Dánia 2050-re teljesen leállítja az olajkitermelését az Északi-tengeren, közölte a dán kormány. A skandináv ország egyébként azt tervezi, hogy a gazdasága teljesen karbonsemleges az évszázad közepére.

Megmentheti az OPEC az olajárat a zuhanástól?

Gazdaság2020.12.04, 12:54

Januártól növelik az olajkitermelést az OPEC tagállamok és a külsős szövetségeseik. Erről állapodtak meg a felek, miután napokon keresztül feszült viták során próbálták összehangolni az álláspontokat. Ez tehát enyhítést jelent az eddigi kitermelés-csökkentésekhez képest. Mindazonáltal a döntés után olyan elemzői jóslatok érkeztek, melyek szerint érezhetően süllyedhet az olaj ára 2021-ben.

Kína csúcsra tör a globális energiapiacon

Gazdaság2020.12.01, 17:32

Ahogy a világ egyre inkább távolodik el a fosszilis energiahordozóktól a tiszta energia felé, úgy alakulnak át folyamatosan a globális energiapiaci viszonyok. Kína pedig ennek során igyekszik egyre nagyobb szerepet kiharcolni magának.

Szénerőművet helyeznek üzembe Dubajban

Gazdaság2020.11.29, 14:25

Az Egyesült Arab Emírségek lesz az első olyan állam az Öböl-menti arab országok sorában, amely szénből állít majd elő villamos energiát. Mivel a kormányok ugyanakkor erőteljesen szorgalmazzák a tisztább energiaforrások felé forduást, és ahogy a megújuló hordozókból nyert energia ára is csökken, valószínűleg ez egyúttal az utolsó ilyen létesítmény is lesz, írja a Bloomberg alapján a Mining.com.

Gigantikus ráfizetéssel végződhet, hogy tőzsdére vitték a világ legnagyobb olajvállalatát

Gazdaság2020.11.24, 14:50

Hatalmas sikerként könyvelte el a szaúdi vezetés, amikor 2019 decemberében megkezdődött a kereskedés a Saudi Aramco állami olajóriás részvényeivel. A cég irányítása mindent megtett, hogy magához csábítsa a nemzetközi befektetőket, beleértve a kiemelkedő osztalékfizetést is. Mára azonban a helyzet megváltozott, és a szaúdi állam számára milliárdos ráfizetést jelent az Aramco vonzereje.

Miért kell Kínának ennyi olaj?

Gazdaság2020.11.20, 09:44

Kína a világ legnagyobb olajimportőre és a legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátója is. Az ország olajéhsége csillapíthatatlan, bár folyamatosan zajlanak az új olaj- és gázmezők feltárásai.

A világ 2019-ben túljuthatott a szén-dioxid-kibocsátás csúcspontján

Gazdaság2020.11.17, 07:41

Alapvető átalakulásokon mehet keresztül a globális energiapiac a következő évtizedekben – derül ki egy friss, átfogó jelentésből. Mindez pedig arra utal, hogy nem csupán a vezetőknek és az energiapiaci vállalatoknak, hanem a befektetőknek is alkalmazkodniuk kell majd a változásokhoz.

Az ígéretes vakcinafejlesztések egyes részvényeket és az olaj árát is felfele húzzák

Gazdaság2020.11.10, 15:19

A Pfizer és a BioNTech gyógyszergyártók képviselői hétfőn bejelentették, hogy pozitív eredményeket értek el a COVID-19 vakcinakísérletükben. Ennek hatására több gyógyszer- és szórakoztatóipari vállalat részvényei is erősödtek, illetve az olajárak is emelkedtek.

Az olajárrobbanásoktól az olajháborúkon keresztül az olajpiaci válságokig

Gazdaság2020.11.09, 07:59

Hatvan évvel ezelőtt hozták létre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét, az OPEC-et (Organization of the Petroleum Exporting Countries), amelynek elsődleges célja a kezdetektől fogva a tagországok kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos politikájának koordinálása. A hat évtized alatt sok vihart megélt szervezet a hetvenes években még ármeghatározó szerepet töltött be az olaj világpiacán, mára azonban sokat veszített az erejéből.

Így omlott össze a világ egyik legnagyobb olajtartalékával rendelkező országa

Gazdaság2020.11.08, 16:28

Venezuela egykor Latin-Amerika vezető olajkitermelője volt, és a világ egyik meghatározó olajpiaci nagyhatalma. Mára azonban az évszázad legnagyobb gazdasági válsága sújtja az országot. Így omlott össze a nyersanyagpiaci óriás.

Megvan az első Öböl-menti állam, amely bevezeti az SZJA-t

Gazdaság2020.11.03, 15:43

Omán lesz az első olyan állam az Öböl-menti Együttműködési Tanács országai közül, amely bevezeti a személyi jövedelemadót. Az új, 2024-ig tartó gazdasági tervvel így Omán történelmi lépésre szánta el magát a nagy olajállamok körében.

Több száz méter hosszan olaj ömlött ki az úttestre Zirc és Nagyesztergár között, két autó is felborult

Itthon2020.10.31, 09:45

Egymástól függetlenül kicsúszott az úton, majd felborult két autó a Zircet és Nagyesztergárt összekötő úton, Zirctől ötven méterre - írta honlapján a Katasztrófavédelem. A baleset az útra kiömlött olaj miatt történhetett.

Már az utcán folyt az olaj, amikor felfedezték a luxemburgi illegális hulladéklerakót

Nagyvilág2020.10.11, 15:46

Nagy mennyiségű ásványi olaj szivárgott ki a luxemburgi Troisvierges melletti ipari telepen egy illegális hulladéklerakóból - közölte a luxemburgi rendőrség vasárnapra virradóra.

Mit érdemes vásárolni, ha kilő az olajár?

Gazdaság2020.10.09, 14:27

Az idei évben több iparág is komoly felfutást könyvelhetett el, miközben a világgazdaságot a mélybe rántotta a járvány. Az energiaszektor azonban eddig lemaradt, viszont egyes iparági vélemények szerint 2021-ben komoly fölpattanás jöhet az olaj piacán. Ez pedig bizonyos nagyvállalatok részvényeit is a magasba emelheti.

Egyre problémásabbá vált a világ egyik legnagyobb gazdasági projektje

Gazdaság2020.09.26, 19:18

Szaúd-Arábia 2030-ra teljesen átalakítaná a gazdaságát. A nagyszabású tervben olyan gigaberuházások szerepelnek, mint egy 500 milliárd dolláros okosváros, vagy egy 200 milliárdos napelem farm. Az átfogó terv célja, hogy az olajhatalom megpróbálja több lábon tartani tartani a gazdaságát, és leépíteni a nyersanyagfüggőségét. A maga nemében ráadásul ez a világ legnagyobb gazdasági projektje, amely azonban egyre kétségesebb.

Újabb trópusi vihar hajthatja fel az olaj árát

Gazdaság2020.09.14, 13:37

Megugrott hétfőn a kőolaj világpiaci ára, miután a Sally nevű trópusi vihar egyre erősebb a Mexikói-öbölben. Ezzel pedig néhány héten belül már a második komolyabb vihar fenyegeti az amerikai olajkitermelést.

A bizonytalanság befagyasztotta az olajpiacot

Gazdaság2020.09.08, 11:37

Igencsak bizonytalanok a kilátások az olajpiacon – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség igazgatója. A nyersanyag ezzel beszorult a stagnálás és a lassú talpra állás közé.

Majdnem napi egymillió hordóval nőtt az OPEC olajkitermelése

Gazdaság2020.09.03, 13:04

Megugrott az OPEC olajkitermelése augusztusban, miután a szervezet országai lazítottak a kibocsátás-csökkentési korlátozásokon. Az augusztusi növekedés közel napi 1 millió hordót tett ki.

Új földgázmezőt találtak egy olyan országban, amelynek 80 évre elegendő gázkészlete van

Gazdaság2020.09.01, 15:19

Új olaj- és földgázmezőket találtak Szaúd-Arábiában, egy olyan országban, amelynek gázkészletei közel 8 évtizedre elegendőek.

Mégis megépülhet a sivatagi szuperváros

Gazdaság2020.09.01, 14:55

Miután az elmúlt hónapokban felmerült annak lehetősége, hogy leállhat Szaúd-Arábia hatalmas okosváros projektje, most a szaúdi Energiaügyi Minisztérium bejelentette, beszáll az 500 milliárd dolláros beruházásba, hogy időben be lehessen fejezni Neom városának építését.

Kuvait példája mutatja, miért aggasztó, ha egy gazdaság olajfüggő

Gazdaság2020.08.29, 23:30

Kuvait elkezdett kifogyni a készpénzből, aminek következtében hamarosan már a közalkalmazottak fizetését sem fogja tudni kifizetni az állam. A pénzügyminiszter szerint az országnak nagy szüksége volna az olajár emelkedésére.

Nőtt az amerikai aktív fúrótornyok száma

Gazdaság2020.08.24, 12:36

Január óta augusztus közepén fordult elő első alkalommal, hogy csökkenés helyett növekedett az aktív olaj- és gázfúró toronyok száma az USA-ban, írja az Oilprice.

Így próbálják meg a túlélést a legnagyobb olajcégek

Gazdaság2020.08.16, 09:49

Az idei év hatalmas felfordulást okozott az olajpiacon, ami a legnagyobb vállalatokat is súlyosan érintette. Mindazonáltal az elmúlt időszakban a cégek már elindultak egy csendes, de alapvető átalakulás útján. Napjainkra pedig sokak számára nem is az olajkitermelés jelenti a legnagyobb profitforrást.

Lassabban áll vissza a globális olajkereslet

Gazdaság2020.08.13, 20:48

Hónapok óta először csökkentette a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A szervezet ráadásul úgy számol, még jövőre is gyengélkedni fog a piac.

A hullámzó olajár miatt beszakadt a szaúdi olajóriás nyeresége

Gazdaság2020.08.10, 17:19

A Saudi Aramco olajóriás nyeresége 50 százalékkal csökkent az idei első félévben, ahogy a hatalmas olajpiaci volatilitás igen súlyosan hatott a szaúdi nagyvállalat eredményére is. Ezzel együtt a cég jelezte, nem függeszti föl az osztalékfizetését a részvényeseinek.

Rémisztő dolog derült ki a Vörös-tenger szellemhajójáról

Gazdaság2020.08.02, 15:21

Rettenetesen leromlott annak a hatalmas olajtankernek az állapota, amely egy ideje a Vörös-tengeren vesztegel elhagyatottan. Szakértők már régóta figyelmeztetnek, hogy a hajó akár fel is robbanhat, vagy ha nem, végzetesen elrothadhat a hajótest, aminek a vége az lesz, hogy az abban tárolt olaj a tengerbe ömlik. Ha ez megtörténik, az drámai természeti katasztrófát jelentene.

A várakozások felett teljesített az osztrák olajtársaság

Gazdaság2020.07.30, 11:07

Felülteljesítette az elemzői várakozásokat az OMV a második negyedévben.

Fordulóponthoz érkezhetett az olajpiac

Gazdaság2020.07.28, 14:18

Rég várt fordulóponthoz érkezhet a nemzetközi olajpiac. Az elemzők már hosszú ideje számítanak arra, hogy idővel tartósan elkezdhet csökkenni az olaj iránti globális kereslet, de most egyre inkább úgy tűnik, ez a folyamat felgyorsult, és akár már be is léphettünk a hosszú távú lejtmenet időszakába.

Augusztustól új világ jön az olajpiacon

Gazdaság2020.07.16, 13:13

Az OPEC és külsős szövetségesei augusztustól lazítanának a korábban meghatározott, rekordnak számító, olajkitermelés-csökkentésen – mondta Szaúd-Arábia energiaminisztere.

Hatalmas hajóflotta ostromolja a kínai partokat

Gazdaság2020.07.09, 10:12

Kína eddig sosem látott mennyiségben vásárolt fel nyersolajat az elmúlt hónapokban, a készletek egy része több tucat hatalmas olajtankeren a napokban érkezett meg a kínai partokhoz, és megkezdődött a szárazföldi tározókba való áttöltésük, ami azonban nem megy egyik napról a másikra, tekintve, hogy elképesztő volumenekről van szó. Így ezek a olajszállító tengeri monstrumok most - átmenetileg - afféle vízen úszó olajtározóként szolgálnak.

Ezek az országok most az olajpiac legnagyobb szereplői

Gazdaság2020.07.07, 11:56

Az Egyesült Államok tartósan a világ legnagyobb olajfogyasztója, és az új számítások szerint már a kitermelésben is globális éllovasnak számított 2019-ben. Mindeközben a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező Venezuela továbbra is szenved attól, hogy nem képes gazdaságosan kitermelni a nyersanyagot.

Harminc éve nem emelkedett annyit az olaj ára, mint a második negyedévben

Gazdaság2020.07.02, 16:11

Az elmúlt 30 év legnagyobb emelkedését produkálta az olaj az idei második három hónapban, miután az árfolyam tavasszal összeomlott. A 80 százalékos emelkedés ugyanis az öbölháború óta nem látott mértékű felívelés volt, noha a nyersanyag az idei év egészét tekintve még mindig mínuszban van.

Hamarabb állhat vissza az olaj iránti globális kereslet, mint gondolnánk

Gazdaság2020.07.02, 16:10

A Goldman Sachs bankház közgazdászai szerint az idén csökken, jövőre már emelkedik és 2022-re visszatér a krízis előtti szintre a világ olajkereslete.

Nagy-Britanniát is meghódítják az elektromos autók

Gazdaság2020.07.01, 14:50

Egyre gyorsabb ütemben terjednek az elektromos autók Nagy-Britanniában, aminek komoly piaci hatásai lesznek az évtized végére. Néhány évtizeden belül pedig az elektromos autók már a globális olajpiac egészét is átalakíthatják.

Tizenkét milliárd hordónyi olajkincsre bukkantak Afrika közepén

Gazdaság2020.07.01, 16:33

Miközben számos szakértő és előrejelzés az olaj és a földgáz iránti kereslet csökkenését vetíti előre hosszabb távon, mások egyáltalán nem osztják ezt a véleményt. Sőt, egyesek szerint a világ olajigénye a következő évtizedekben sem marad majd el lényegesen az eddigiektől. Ez persze nem azt jelenti, hogy az olajpiac struktúrája és működése marad a régiben. Az Oilprice figyelemre méltó elemezést közöl azzal kapcsolatban, hogy Afrikában, a Szaharától délre eső térségben akkora olajtartalék kitermelésére készülnek, amely a kontinens olajipari térképét könnyedén újrarajzolhatja - ezáltal pedig a nemzetközi színtéren is hozhat változásokat.

Tíz éven belül olajhiány lehet Európában

Gazdaság2020.06.28, 13:12

Európa egy évtizeden belül olajhiánnyal nézhet szembe, ahogy a kontinensen gyorsabban csökken a kitermelés, mint ahogy az országok átállnak más energiaforrások fogyasztására – derül ki egy friss jelentésből. Európa olajfüggése így évről évre egyre nagyobb kockázatot jelent.

Megkötötték 2020 eddigi legnagyobb energetikai megállapodását

Gazdaság2020.06.23, 14:00

A Közel-Kelet legnagyobb önálló, illetve 2020 eddigi legnagyobb értékű energetikai megállapodásának megkötéséről számol be a CNBC.

Jövőre a világ többet költhet megújulókra, mint olajra és gázra

Gazdaság2020.06.18, 15:25

Jövőre először fordulhat elő, hogy az energiapiaci beruházások területén a megújuló energiák lenyomják a hagyományos fosszilis energiaforrásokat, vagyis a világ többet költhet megújulókra, mint olajra és gázra – mondják a Goldman Sachs elemzői.

Még nincs vége az olajár csökkenésének

Gazdaság2020.06.11, 12:14

Noha az olajár az elmúlt időszakban jelentős emelkedést mutatott, a Goldman Sachs elemzői szerint még korai arra számítani, hogy tartós lesz a drágulás. Mi több, a banknál úgy vélik, hogy hamarosan akár 20 százalékos további esés várható. Ez pedig az amerikai palaolaj-termelőket is igen nehéz helyzetbe hozhatja.

Kínának sok olajra van szüksége, és ez jó jel

Gazdaság2020.06.04, 11:57

Növekszik az olaj iránti globális kereslet, és ebben Kína jár az élen - írja az Oilprice. A friss jelentések más, globálisan jelentős gazdaságok olajszükségletének növekedéséről is szólnak.

Története legerősebb hónapját zárhatja az olaj

Gazdaság2020.05.26, 16:11

Az elmúlt két hónapban hatalmas mozgásokat produkált a kőolajpiac, aminek következtében történelmi léptékű számokat ért el az amerikai nyersanyag. Miután áprilisban először fordult negatív tartományba az olajár, májusban már a valaha volt legerősebb hónapját zárhatja.

Az olajpiaci helyzet miatt egyesülhetnek az óriásvállalatok

Gazdaság2020.05.25, 14:09

Az olajár közelmúltbeli összeomlása hatalmas lehetőségeket is jelent a szektorban. Ilyen időszakban ugyanis végre lehet hajtani azokat az üzleteket, melyekre normális esetben kevésbé volna lehetőség. Igaz az energiaszektorra is, ahol egyes elemzők szerint igen különleges összeolvadások jöhetnek.

Kína élelmiszerből és olajból halmozott fel az elmúlt hónapokban

Gazdaság2020.05.20, 14:07

Kína jelentős tartalékokat halmozott fel idén élelmiszerből és olajból, ráadásul a világ második legnagyobb gazdasága már a járvány kitörése előtt is fokozatosan növelte a készleteit.

Rengeteget vásárolt az olcsó kőolajból Kína

Gazdaság2020.05.18, 21:11

Miközben a világ országainak jelentős része a járvány utáni nyitással van elfoglalva, Kína hatalmas lendülettel tankolt fel olcsó kőolajból. A világ második legnagyobb gazdaságában ugyanis megugrott a kereslet, aminek következtében Peking kihasználja a kedvező világpiaci helyzetet.

Visszaállhat az olajpiac egyensúlya?

Gazdaság2020.05.15, 14:15

Az olajpiac újra visszanyeri az egyensúlyát az elmúlt időszak összeomlása után, de az még igen bizonytalan, hogy a szektorban hogy néz majd ki pontosan az „új normális" állapot – mondta Abu-Dzabi állami olajvállalatának vezetője.

Újabb nehéz időszak várhat az olajpiacra

Gazdaság2020.05.14, 14:14

Az olajpiac kínálati oldala erőt tudott mutatni az elmúlt hetekben, azonban a koronavírus-járvány egy lehetséges második hulláma továbbra is kockázatokat jelent a szektorban – írja friss jelentésében a Nemzetközi Energia Ügynökség. Ezzel együtt egy amerikai piaci szabályozó szerv különös figyelmeztetést adott ki, amelyben jelezték, újra negatív tartományba fordulhat az olajár.

Negyedével csökkent a világ legnagyobb olajcégének profitja

Gazdaság2020.05.12, 14:06

Az idei első negyedévben 25 százalékkal csökkent a Saudi Aramco nyeresége, ahogy a világ legnagyobb olajvállalatát is elérték a drámai árcsökkenések és az olajkereslet globális beszakadása. Mindazonáltal az első negyedéves eredmények még nem tükrözik teljesen a piaci hatásokat. 

Meggazdagodhat egy szegény egykori brit gyarmat

Gazdaság2020.05.08, 18:53

A mostani járvány gazdasági vonatkozásait tekintve leginkább arra koncentrálnak az országok és a nemzetközi szervezetek, hogy miként tudnák mérsékelni a negatív hatásokat és minél gyorsabban visszaterelni az életet és a termelést a megszokott kerékvágásba. Eközben Dél-Amerikában egy kicsiny, gyarmati múltú, nagyon szegény ország arra készül, hogy idén szédületes növekedéssel, másfélszeresére növelje GDP-jét. Ennek hátterében pedig mi más, mint a közelmúltban felfedezett, hatalmas mennyiségű tengeri kőolajvagyon kitermelése áll.

Szaúd-Arábiának nagyon sokba kerülhet az olajpiaci felfordulás

Gazdaság2020.04.28, 14:55

Szaúd-Arábia a számítások szerint akár 58 milliárd dollárnyi hitel felvételére is kényszerülhet, hogy fedezni tudja a költségvetési kieséseit. Bár a királyság végső soron jól is járhat az olajár összeomlásával, Rijád nagy árat fizethet a győzelemért.

Ismét meredeken csökken az olaj ára

Gazdaság2020.04.27, 18:38

Meredeken csökkentek a határidős világpiaci olajárak a szűkös tárolási kapacitásokat és a világgazdasági helyzetet övező aggodalmak miatt.

Kalózok célpontjaivá váltak a tengeri olajtározók

Gazdaság2020.04.27, 18:18

Aggasztóan emelkedett a tengeri kalóztámadások száma az év első negyedévében. A jelenségnek különös színezetet ad a koronavírus-világjárvány. Az annak következtében felhalmozódó, felesleges kőolaj-készletek miatt, történelmi mélypontra zuhantak az olajárak. Az olaj egy részét már a tengereken tárolják, ám most megérkezett a figyelmeztetés: kalózok célpontjaivá válhatnak a hatalmas, vízen lebegő tározók, és nem csak az olaj miatt.

Újabb gazdaságvédelmi és családtámogatási intézkedésekről döntöttek a héten

Gazdaság2020.04.26, 12:03

A héten a bankok többségénél már közvetítették a vállalkozásoknak az új növekedési hitelprogramot. A kormány további családtámogatási lépésekről döntött, és az MFB Csoport 1500 milliárd forinttal segíti a gazdaság újraindítását. Emellett aláírták a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését, a nemzetközi olajpiacon pedig hihetetlen mélyre süllyedt a kőolaj ára. A hét gazdasági összefoglalója.  

Ki lehet a nyertese a mostani olajpiaci felfordulásnak?

Gazdaság2020.04.23, 14:02

Az elmúlt napok váratlan eseményei olyasmit eredményeztek az olajpiacon, amire még soha nem volt példa. A héten nemcsak hatalmas zuhanások voltak a tőzsdén, de a májusi jegyzésű amerikai WTI kőolaj árfolyama lement negatív tartományba is. A teljes felfordulás hatalmas változásokat hozhat a piacon, de fölmerül a kérdés: nyerhet-e egyáltalán valaki ezen az egészen?

Gyülekeznek a világ színültig töltött olajszállítói

Gazdaság2020.04.22, 19:02

Több tucat olajszállító tanker gyűlt össze Kalifornia állam partvidékén, arra várva, hogy megszabaduljanak terhüktől. Ez azonban most a kereslet szinte teljes visszaesése miatt, akár hetekig is eltarthat.

Rendkívüli videokonferenciát tartanak az OPEC+ országok

Gazdaság2020.04.21, 21:18

Rendkívüli videokonferenciát tart kedden néhány OPEC ország és szervezeten kívüli olajtermelő, de a legnagyobbak nem vesznek részt.

1999 óta nem volt ilyen alacsony az olajár Amerikában

Gazdaság2020.04.20, 09:13

Az amerikai olaj referenciaértéke, a West Texas Intermediate (WTI) hordó ára 14 százalékkal 15,65 dollárra (5 ezer forint) esett az ázsiai tőzsdén hétfőn – írja a BBC.

Tankerek tucatjai várakoznak a kikötőknél, csordultig vannak az olajtárolók

Gazdaság2020.04.17, 15:25

Hatalmas olajtankerek várakoznak Európa nagy kikötőinél, nem tudván megszabadulni rakományuktól. A szárazföldi tárolók ugyanis csordultig tele vannak, miután a koronavírus-járvány következtében kontinensszerte összeomlott az olaj iránti kereslet.

Feltankolt készpénzből az olajóriás

Gazdaság2020.04.15, 16:13

Lecsapott a kínálkozó lehetőségre az Exxon Mobil olajóriás, és gyorsan fölvett közel 10 milliárd dollárnyi hitelt. Az amerikai vállalat igyekezett kihasználni a lehetőséget, amíg a hitelpiacok még kedvező állapotban vannak.

Pozitív kezdés volt az európai tőzsdéken

Gazdaság2020.04.14, 10:14

Indexemelkedésre lehet számítani kedden, a hosszú hétvégét követő első kereskedési napon az európai értéktőzsdék nyitásakor a járványvédelmi korlátozások enyhítésének reményében.

A Mol Lub gyorsan átállt szélvédőmosóról fertőtlenítőszerre

Gazdaság2020.04.08, 13:53

A Mol Lub gyorsan átalakította a szélvédőmosó folyadék gyártósorát, hogy a koronavírus-járványban fertőtlenítőszert állítson elő - mondta az olajvállalat kenőanyagokat gyártó cégének ügyvezető igazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Fontos bejelentések a Moltól a járványhelyzet miatt

Gazdaság2020.04.08, 12:20

A Mol visszavonja a 2020-ra meghatározott EBIDTA célkitűzését; legalább 25 százalékkal, 1,5 milliárd dollár alá csökkenti beruházási költségeit idén, a nem alapvető beruházásokat pedig elhalasztja, és a helyzet normalizálódásáig visszatartja a 2019-ben keletkezett adózás utáni teljes nyereséget, hogy majd esetleges osztalékként - részben vagy egészben - fizesse ki később.

Megmozdultak az óriási olajcégek, és így segítik a járvány elleni küzdelmet

Gazdaság2020.04.07, 17:13

Egymás után lépnek a világ legnagyobb vállalatai: a koronavírus elleni harc jegyében átalakítják gyártásukat, illetve különöböző formában nyújtanak támogatást az egészégügynek. Az Oilprice összeszedte, hol tartanak most ezzel a "Big Oil", azaz a világ legnagyobb olajcégei.

Erősen indították a hetet a világ tőzsdéi

Gazdaság2020.04.06, 16:38

Éles emelkedéssel indították a hetet a világ tőzsdéi, mivel a befektetők optimistán fogadták a friss járványügyi adatokat – a halálesetek és az új megbetegedések száma is több országban csökkent. Az olajár azonban mínuszban forog, ahogy továbbra is fennállnak a túlkínálattal kapcsolatos piaci aggodalmak.

Későbbre halasztották az OPEC+ találkozót

Gazdaság2020.04.05, 11:55

Hétfőről csütörtökre halasztották a világ legnagyobb olajexportáló országait tömörítő OPEC+ csoport videókonferenciáját a termeléscsökkentésről, mivel a világ két legnagyobb olajtermelője, Szaúd-Arábia és Oroszország egyelőre egymást hibáztatja az olajár elmúlt hetekben tapasztalt zuhanásáért.

Miért forgatja föl Szaúd-Arábia az olajpiacot?

Gazdaság2020.04.03, 07:40

Noha az olajár beszakadása rövidtávon komoly nehézségeket okoz Szaúd-Arábia számára, az olajárháború végső soron kifizetődő lehet a királyságnak. A másik oldalról pedig egyre világosabb, az amerikai palaolaj-kitermelők a kialakult helyzet legnagyobb vesztesei lehetnek.

Csökkentek az élelmiszerek világkereskedelmi árai

Gazdaság2020.04.02, 12:19

Olcsóbbak lettek az élelmiszerek a nemzetközi kereskedelemben a COVID-19 világjárvány okozta keresletcsökkenés és az olajár-zuhanás miatt. Közrejátszott ebben az egészségügyi helyzet miatt hozott korlátozó intézkedések esetleges negatív gazdasági hatásától való félelem is, írja Origóhoz eljuttatott helyzetértékelésében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete, a FAO.

Évtizedek óta nem volt ilyen pocsék negyedévük a tőzsdéknek

Gazdaság2020.04.01, 15:58

Hatalmas veszteségeket szenvedtek el a világ részvénypiacai az idei első negyedévben, ahogy a koronavírus-járvány globálissá vált, és letarolta a tőzsdéket. Több nagy részvényindex 1987 óta nem látott gyenge negyedévet produkált. Közben az olaj piacán még rosszabb volt a helyzet, a nyersanyagnak ugyanis - története során - még soha nem volt ilyen rossz három hónapja.

Egy hordó kőolaj már olcsóbb, mint egy korsó sör

Gazdaság2020.03.31, 17:06

Ahogy az elmúlt hetekben teljesen felborult az olajpiac, egyes országokban már egészen különös állapotok alakultak ki. Kanadában például ma már egy hordó kőolaj kevesebbe kerül, mint egy korsó sör.

Tovább zuhan az olaj, már 17 éves mélyponton az árfolyam

Gazdaság2020.03.30, 15:53

Hétfőn újabb esésekkel kezdte a napot a kőolaj, aminek következtében az árfolyam több mint 17 éves mélypontra süllyedt. A koronavírus-járvány következményei, illetve a nem enyhülő olajárháború Szaúd-Arábia és Oroszország között ugyanis folyamatos negatív hatással van a nyersanyagra.

Már a réz is jelez. Nagy baj lehet a világgazdaságban

Gazdaság2020.03.19, 21:28

A réz árfolyama összeomlott az elmúlt napokban, ahogy a befektetők egyre jobban pánikolnak a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt. A réz ára azonban kiemelten fontos, mert hagyományosan olyan fémről van szó, amely előrejelzi a világgazdaság teljesítményét.

Olaj és gázlelőhelyet talált a Mol az Északi-tengeren

Gazdaság2020.03.18, 09:42

A Mol-csoport tagja, a Mol Norge AS olajat és gázt talált Norvégia partjainál - közölte a magyar olajtársaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Brutális olajár jóslat érkezett

Gazdaság2020.03.17, 12:05

A Deutsche Bank elemzői szerint a Brent olajfajta hordónkénti átlagára 25 dollár lesz az idei második és harmadik negyedévben.

Már érződik a koronavírus-járvány komoly gazdasági hatása

Gazdaság2020.03.15, 19:17

A héten a koronavírus határozta meg a legfontosabb gazdasági eseményeket. A kormány bejelentette, hogy komoly támogatást adnak a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő iparágaknak, a világ tőzsdéi pedig rég nem látott zuhanást produkáltak. Komolyan esett az olaj ára is és a globális turizmus nagyon rossz időszak elé néz. A hét gazdasági összefoglalója.

Rendkívüli hír érkezett a rubelről

Gazdaság2020.03.11, 16:00

Világszerte megviselte a devizákat az olajár zuhanása: az orosz rubel, a román lej és a norvég korona történelmi mélypontján is megfordult, a dollár viszont hirtelen erőre kapott.

Váratlan fordulat történt az olajpiacon

Gazdaság2020.03.11, 13:43

Újra esni kezdtek az olajárak szerda délelőtt, miután a Saudi Aramco szaúdi állami többségű olajvállalat jelentette, hogy kitermelésének növelésére utasította az energetikai minisztérium. Ezzel még tovább fokozódik a napokban kialakult olajárháború.

Erre számíthatunk a hazai üzemanyagáraknál

Gazdaság2020.03.10, 13:28

Az olaj világpiacán zajló események hatással vannak a magyarországi üzemanyagok árára is, ezért biztosra vehető, hogy a benzin és a gázolaj ára jelentősen csökken idehaza a következő napokban – mondta a Magyar Nemzetnek Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj-szövetség főtitkára.

Letarolták hétfőn a világ tőzsdéit

Gazdaság2020.03.10, 09:03

A részvénypiacokat is elérte hétfőn az olajpánik, aminek eredményeként az olajárak 20-30 százalék közötti zuhanása mellett masszív eladási hullám uralta a tőzsdéket. Az európai börzék többsége 8-10 százalék közti mínuszban zárt, míg az USA-ban már a kereskedés is olyan hatalmas eséssel indult, hogy bekapcsolt az automatizmus, amely felfüggesztette a kereskedést.

Összeomlott az olajár, és 30 százalékos mínuszban kezdődött a hét

Gazdaság2020.03.09, 11:40

Egészen 30 százalékos mínuszban kezdte a hétfőt a korai ázsiai kereskedés során az olaj. Az árfolyam azt követően omlott össze, hogy a múlt hét végén az OPEC és Oroszország nem tudott megállapodni a kitermeléscsökkentésről. Mindez pedig összeadódott az egyébként is meglévő piaci pánikkal, ami teljesen megroppantotta a nyersanyagot. Egyes elemzők szerint az olaj ma már nagyobb piaci kockázatot jelent, mint a koronavírus, míg mások úgy látják, hamarosan jöhet a 20 dolláros olajár is.

Recseg-ropog a nagy olajpiaci összefogás

Gazdaság2020.03.04, 14:58

Nyomás alá kerülhet az OPEC és Oroszország olajpiaci szövetsége, ahogy a szervezet és partnerei csütörtökön és pénteken tanácskozást tartanak. A cél az volna, hogy a világ legnagyobb olajhatalmai megállapodjanak, milyen eszközökkel tudnák tompítani a koronavírus kedvezőtlen hatásait.

Koronavírus: ez történt szerdán a gazdaságban

Gazdaság2020.03.04, 15:53

Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és fejlemények a pénz világában.

A 2008-as válsághoz hasonló mélyrepülés a tőzsdéken a vírus miatt

Gazdaság2020.02.28, 12:48

Csütörtökön ismét hatalmasat zuhantak az amerikai részvényindexek, de pénteken Ázsiában, majd az európai nyitáskor is folytatódott a mélyrepülés. Közben az olajár tavaly január óta nem látott alacsony szintre zuhant. Egyre világosabb, hogy a koronavírussal kapcsolatos pánik komoly károkat okoz a pénzügyi piacokon.

Az OPEC sem menti meg az olajárat a zuhanástól

Gazdaság2020.02.27, 14:22

Még akkor is könnyedén a mélyben maradhat az olaj árfolyama, ha az OPEC tovább csökkenti a kitermelését – mondja az S&P Globak Platts elemzője. A szakértő szerint áprilisig nem várható a nyersanyag érdemi fölpattanása.