Ökumenikus Segélyszervezet

címke rss

Nem hagyják kárba veszni az élelmiszert a magyarországi multi élelmiszerláncok

Itthon2023.11.10, 14:58

Nem csupán az infláció, hanem az élelmiszer-hulladék ellen is számos eszközzel harcolnak a hazánkban jelen lévő nemzetközi élelmiszer-kiskereskedők. A veszteséget automatizált rendelési rendszerekkel csökkentik minimálisra, a nap végén az üzletekben megmaradt és fogyasztásra alkalmas élelmiszer pedig kedvezményes áron a vásárlókhoz, illetve adományként a rászorulókhoz jut el. A multi áruházláncok a hulladék mennyiségének nyomon követésével, valamint szemléletformáló jó gyakorlatokkal egymást és a lakosságot is ösztönzik arra, hogy minél kevesebb feleslegesen kidobott étel végezze a kukában.

Hatalmas siker volt az Eurojackpot koncertje és több millió forint gyűlt össze a rászorulóknak

Nagyvilág2023.10.02, 09:42

Rekordösszeggel, 8,5 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját a Szerencsejáték Zrt. a Szuperkoncert résztvevőinek köszönhetően. A nemzeti lottótársaság idén harmadik alkalommal ajánlja fel a szerencsejátékok helyszíni értékesítéséből befolyt összeget a segélyszervezet javára.

HírTV reggeli Napindító ajánló

Itthon2023.09.03, 14:38

Összefoglaljuk a HírTV reggeli Napindító című műsorának holnapi tartalmát. Az adás segít képbe kerülni a legaktuálisabb közügyekkel.

Átadták az ország legmodernebb középiskoláját - galéria

Gazdaság2023.08.31, 11:17

Újabb oktatási beruházással lép szintet a Budapest agglomerációjához tartozó Pest vármegyei város, Biatorbágy. Az intézményben 21. századi környezetben, keresztény értékek mentén, a legfejlettebb digitális eszközökkel tanulhatnak a diákok.

Az Ökumenikus Segélyszervezet is segíti az olasz árvízkárosultakat

Nagyvilág2023.05.21, 11:33

Az Ökumenikus Segélyszervezet hárommillió forinttal támogatja az észak-olaszországi árvíz bajbajutottjainak segítését, a rendkívüli adománnyal Forli helyi közösségének humanitárius segítéséhez járulnak hozzá - közölte az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap az MTI-vel.

Sikeres a gyerekek felzárkóztatásában a hazai kezdeményezés

Techbázis2023.05.19, 17:11

Az Ökumenikus Segélyszervezet az E.ON támogatásával 2020-ban indította el a Kapaszkodó 2.0 programját, hogy valódi segítséget nyújtson a hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkóztatásában.

Fontos megállapodást kötött az Ökumenikus Segélyszervezettel a Provident

Itthon2023.03.13, 13:36

A Provident Pénzügyi Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet átfogó programot indít a pénzügyi szempontból legsérülékenyebb magyarországi társadalmi csoportok pénzügyi tudatosságának növelésére, esélyt adva ezáltal életkörülményeik javítására. A Provident anyagi támogatására és kollégáinak pénzügyi ismereteire alapozott kezdeményezés mintaprogramja Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében indul el idén az Ökumenikus Segélyszervezet intézményeiben.

Összefogás Budán: jótékonysági koncerttel segítették az Ökumenikus Segélyszervezetet

Itthon2022.12.16, 22:04

Péter Szabó Szilvia, Csík János és a Magyar Rhapsody Projekt részvételével rendezett jótékonysági koncertet csütörtökön Budapest II. kerületében a Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület és Dr. Gór Csaba. A rendezvény teljes bevételét az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlották fel.

Összefogás Budán: jótékonysági koncerttel segítik az Ökumenikus Segélyszervezetet

Itthon2022.12.07, 12:39

Péter Szabó Szilvia, Csík János és a Magyar Rhapsody Projekt részvételével rendez jótékonysági koncertet december 15-én Budapest II. kerületében a Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület és Dr. Gór Csaba. A rendezvény teljes bevételét az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlják fel.

Az Ügetőszilveszter a világ legnagyobb szilveszteri lóversenye

Itthon2022.12.02, 12:18

Az Ügetőszilveszter a világ legnagyobb szilveszteri lóversenye - mondta csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Kincsem Park igazgatója, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy idén először az eseményen a látogatók adományokkal segíthetik az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló családokat támogató munkáját.

Rekordot döntött a Szuperkoncert - közel 50 ezren voltak kíváncsiak a fellépőkre

Itthon2022.10.01, 23:04

A helyszínen mintegy 50 ezren követték végig a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncertet. Az esemény során a hazai zenei élet legfelkapottabb előadói léptek színpadra, akik koncertjeikkel megtöltötték a Puskás Aréna Szoborparkot. A fellépéseket több száz rakéta, tűzijáték, görögtűz, szikraeső és lézer kísérte. A helyszínen értékesített szerencsejáték termékekből befolyt összeget a nemzeti lottótársaság az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlotta fel, akik a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását célzó Kapaszkodó programon keresztül biztosítanak lehetőséget a többi közt fejlesztő képzésekre.

Rászoruló gyermekeknek gyűjt pénzadományt az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2022.05.23, 15:30

Rászoruló, nélkülöző gyerekeknek gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet, a pénzadományokból 3000 rászoruló gyermek felzárkózását segítik és nyári táborokat szerveznek a segélyszervezet Kapaszkodó elnevezésű programjában.

A BDPST Group 200 millió forinttal támogatja a hátrányos helyzetű családokat

Itthon2022.04.26, 11:41

Stratégiai partnerséget kötött a BDPST Group az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek értelmében a cégcsoport teljes egészében finanszírozza egy térségfejlesztési központ létrehozását a Somogy megyei Kastélyosdombón. A 200 millió forintos beruházás által újabb egyedülálló elemmel bővülhet a segélyszervezet egy évtizede elindított, modellértékű programja, amelyben az értékmegőrzés és a hátrányos helyzetű családok felzárkózásának elősegítése találkoznak.

Ingyenes filmvetítés és koncert Ukrajnáért a Nemzeti Színházban

Kultúra2022.04.13, 19:45

Összefog a Nemzeti Színház és az Ökumenikus Segélyszervezet a háború elől menekülőkért. 2022. április 24-én a Nemzeti Színházban kihelyezett adománygyűjtő perselyekben valamint a Segélyszervezet bankkártyás termináljain keresztül lehet támogatást eljuttattatni a bajbajutottaknak.

24 órában működő segítőpontot hozott létre Beregsuránynál az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2022.02.28, 09:15

Éjjel-nappal működő segítőponttal segítik az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei a beregsurányi határátkelő ukrajnai oldalán várakozó menekülteket. Asztélynál fűtött pavilonnal, mosdóval, sátrakkal, étellel és itallal segítik a menekülteket. 

Útnak indult az Ökumenikus Segélyszervezet segélyszállítmánya Kárpátaljára

Itthon2022.02.26, 17:43

Útnak indult az Ökumenikus Segélyszervezet 28 tonnás segélyszállítmánya Kárpátaljára szombaton élelmiszerekkel, higiéniai cikkekkel megrakva; a jövőben további ilyen akciók következnek - mondta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szombaton Budapesten.

Megrázó kisfilmeket készített az Ökumenikus Segélyszervezet a verbális és lelki bántalmazásról

Itthon2022.02.16, 11:53

Online rövidfilmeket készített a verbális és lelki bántalmazásról az Ökumenikus Segélyszervezet. A szervezet arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az erőszaknak semmilyen formája nem elfogadható egy párkapcsolatban, és hogy az érintetteknek van hova fordulniuk segítségért.

4 millió forintot gyűjtöttek a Szuperkoncertezők az Ökumenikus Segélyszervezetnek

Kultúra2021.09.30, 10:32

Kiemelt érdeklődés mellett közel 35 ezren vettek részt a 30 éves Szerencsejáték Zrt. Szuperkoncertjén, amelyen a hazai könnyűzenei élet nagyágyúi léptek színpadra. A szórakozás mellett az eseményre kilátogatók egy jó ügyet is támogathattak, hiszen a nemzeti lottótársaság termékeiből a helyszíni értékesítés során befolyt összeget, 4 millió forintot a Szerencsejáték Zrt. 100%-ban felajánlotta az Ökumenikus Segélyszervezet részére.

Megható pillanatok: a gyerekek szeretettel és ragaszkodással hálálják meg a segítséget

Itthon2021.06.05, 12:46

Elindította a Felhőtlen gyermekkor nevű kampányát az Ökumenikus Segélyszervezet. A kampány célja, hogy segítsenek azokon a gyerekeken, akik eleve hátrányokkal, biztonságos otthon vagy családi háttér nélkül élték át a járvány hónapjait. A segélyszervezet segít a tanulásban, szakemberek segítségével fejlesztik a gyerekeket, és különböző játékos programokat is szerveznek.

Országos adománygyűjtést indít az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2021.05.19, 16:06

3000 gyermeket támogató országos programjára indított adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet. A cél esélyt adni a járvány alatt tovább halmozódó hátrányok ledolgozására, és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megtapasztalására - olvasható az Ökumenikus Segélyszervezet közleményében.

Segélyszervezetnél állt munkába Iszak Eszter és Gyurta Dani - videó

Itthon2021.04.16, 12:54

Iszak Eszter és Gyurta Dániel ellátogatott az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházába. A műsorvezető és az olimpiaibajnok sportoló a segélyszervezet elkötelezett önkénteseiként tevőlegesen is bekapcsolódttak a központ munkájába: egy háromgyermekes családhoz adománycsomagot szállítottak ki, online foglalkozást tartottak kisgyermekes családoknak, és ebédet is osztottak.

A menekülttáborokból hazatérő iraki családoknak indít gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2021.04.13, 13:59

„Esély a visszatérésre, esély a maradásra!" mottóval indít adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy hosszú távú humanitárius és fejlesztési programjaival a világjárvány idején minél több nélkülöző családot tudjon támogatni Irakban is - áll a szervezet sajtóközleményében.

Kétszer annyian kérnek segítséget a járványhelyzet miatt

Itthon2021.03.11, 09:45

Kétszer annyi kérés érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjába az elmúlt egy évben, mint az azt megelőző hasonló időszakban.

A horvátországi földrengés károsultjainak gyűjt adományt az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2021.01.03, 13:13

Az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap közleményben tudatta, hogy országos szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására.

Lévai Anikó: Lehet, hogy ez a karácsony más lesz, de ettől még igazi

Itthon2020.12.24, 13:39

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete a Vasárnap.hu-nak adott interjújában beszélt arról, hogy a járványhelyzet ellenére az ő feladatuk ugyanaz, segíteni a rászorulókon, hogy kitörhessenek a szegénységből. Emellett elmondta, hogy bár a koronavírus miatt kicsit más lesz az idei karácsony, de akkor is keresnünk kell a reményt.

A Századvég nagyra becsüli az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló családokat segítő programját

Itthon2020.12.22, 15:21

2020-ban a koronavírus-járvány alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat, melynek következtében nemcsak a gazdaság szereplői, de számos család is nehéz helyzetbe került. Az ádventi készülődés a jótékonyság, az elesettek megsegítésének kiemelt időszaka is, ezért a Századvég Alapítvány az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló családokat segítő egész éves munkáját 1 millió forinttal támogatja.

A járvány nem akadályoz meg minket abban, hogy segítsünk

Itthon2020.12.02, 18:57

A járvány miatt nehezebb körülmények között dolgozik az Ökumenikus Segélyszervezet: másként kell megszervezni a karácsonyi segélyakciókat, de adományokat sem lehet például a hagyományos, Bazilikánál felállított adventi adománypontnál adni, hiszen az idén nincs karácsonyi vásár. „A keretek változtak, de a cél nem: segítünk a rászorulókon, nemcsak advent idején, hanem egész évben. Persze szigorúan betartva a járványügyi szabályokat." - mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. Arról is beszélt, hogyan adományozhatnak az emberek az érintésmentes adományponton, vagy akár otthonról, és hogyan tervezik ...

Elindult Magyarország legnagyobb ünnepi összefogása a 1353-as adományvonalon

Itthon2020.11.29, 16:05

November 29-én, advent első vasárnapján 25. alkalommal hirdette meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Az ünnepi sajtótájékoztatót indító gyertyagyújtás időpontja 13 óra 53 perc idén is a Segélyszervezet adományvonalára utalt. Ahogy a felhívás jelmondata az 'ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!' is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből - írja az Ökumenikus Segélyszervezet a közleményében.  A járványhhelyzet ...

Lévai Anikó unokáival sütött mézeskalácsot, idén is részt vesz az adománygyűjtésben - videó

Itthon2020.11.21, 18:49

Orbán Viktor miniszterelnök felesége és egyben az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Lévai Anikó a kezdetektől minden évben bekapcsolódik az adományozóknak készülő mézeskalácsszívek készítésébe. Bár idén ez a hagyomány is csak „home office"-ban folytatódhatott, de üzenete változatlan: elindult az ünnepi összefogás!

100 Kárpátaljai gyerek futott együtt Kokóval - virtuálisan

Itthon2020.10.09, 09:04

Az akcióhoz 1353-as mezben futó hazai önkéntesek is csatlakoztak, hogy így hívják fel a figyelmet az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai rászorulókért indított gyűjtésére - olvasható a segélyszervezet sajtóközleményében.

Nagyon fontos ügy mellett áll ki Wolf Kati: megtapasztalta, milyen esélytelennek lenni

Life.hu2020.08.31, 08:03

Wolf Kati szívén viseli  a rászoruló gyerekek sorsát, ezért segíti az őket támogató ügyet már 9 éve. 

A Szerencsejáték Zrt. 50 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezetet

Gazdaság2020.06.10, 16:57

A nemzeti lottótársaság 50 millió forint értékű támogatást nyújt a segélyszervezet munkájához, a járvány okozta hatások enyhítésére a hátrányos helyzetű családoknál, elsősorban az érintett gyermekeknél. Az adományozás keretében 500 rászoruló család jut azonnali kríziscsomaghoz, mely élelmiszert, illetve higiénés eszközöket tartalmaz, valamint a felajánlással 600 nehéz körülmények között élő gyermek nyári táboroztatását és fejlesztését is támogatja országszerte a nemzeti lottótársaság.

Varga Judit a hátrányos helyzetű gyerekekért futott

Itthon2020.05.31, 13:41

Az Ökumenikus Segélyszervezet által elindított jótékonysági futáshoz az igazságügyi miniszter is hozzájárult, erről a közösségi oldalán osztott meg egy képet.

Iszak Eszter is részt vesz a kapcsolati erőszak elleni kampányban - Videó

Life.hu2020.02.19, 14:30

Az Ökumenikus Segélyszervezet országos kampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy van hova fordulni a kapcsolati erőszak áldozatainak.

Van hová fordulniuk a kapcsolati erőszak áldozatainak

Itthon2020.02.17, 14:36

Országos kampányt indít a kapcsolati erőszak áldozatainak védelmében az Ökumenikus Segélyszervezet. Arra akarják felhívni a figyelmet, hogy van hová fordulniuk a bántalmazottaknak - mondta Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

24 különleges és fontos terv az Ökumenikus Segélyszervezettől

Kultúra2019.12.18, 14:12

Családokon, gyerekeken segíthet az, aki választ egyet az Ökumenikus Segélyzervezet 24 célkitűzése, terve közül a Szeretetéhség oldalon. 

Napi ezer adag ételt oszt ki az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen

Itthon2019.12.17, 16:29

Napi ezer adag meleg ételt oszt ki Csepelen az Ökumenikus Segélyszervezet, a hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégségbe vasárnapig várják a rászorulókat - közölte a karitatív szervezet az MTI-vel.

Elindult Magyarország legnagyobb ünnepi összefogása

Itthon2019.12.02, 13:16

Advent első vasárnapján hirdette meg az Ökumenikus Segélyszervezet – immár 24. alkalommal – az országos adventi pénzadománygyűjtését. A felhívás jelmondata az „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek." Ez is azt mutatja, hogy az ünnepi összefogás nem csupán az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a segélyszervezet, hogy egész évben tudja segíteni a nélkülözőket, és hogy kitörési pontokat kínáljon a szegénységben élő családoknak. Az idén is sokféleképpen csatlakozhatnak az emberek a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez.

1353 darab mézeskalácsszívet készítettek a sztárok

Itthon2019.11.18, 18:58

Adventre készülve az Ökumenikus segélyszervezet önkéntesei közös mézeskalácsszív sütéssel készültek az adventi pénzadománygyűjtésre. A sütésbe az idén is bekapcsolódtak a sztárok: népszerű énekesek, sportolók, tévések díszítették a mézeskalácsszíveket, amelyeket az ünnepi időszakban az adományozók kapnak majd meg – köszönetként hozzájárulásukért az ünnepi összefogáshoz.

Adományokat gyűjt a kárpátaljai rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2019.09.24, 20:03

Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint két évtizede segíti Kárpátalján a legszegényebbeket élelmiszerrel, tűzifával, gyermekeket és időseket támogató programokkal. A háborús konfliktus nyomán mélyülő gazdasági nehézségek az elmúlt években sok családot sodortak nehéz helyzetbe Kárpátalján is. Most a nélkülözők számára legnehezebb téli hónapok előtt a segélyszervezet pénzadománygyűjtést indít a 1353-as adományvonalon, melyhez nagyszabású közösségi futóesemény, az ötödszörre megszervezett Beregszászi Jótékonysági Félmaraton is kapcsolódik, ahol Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó a jó ügy érdekében futóként áll rajtvonalhoz - írja az ...

Kárpátaljai rászorulók javára indít jótékonysági adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2019.09.24, 14:59

A legnehezebb téli hónapok előtt indítja útjára a kárpátaljai rászorulók javára jótékonysági adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet.

Menczer Tamás: A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális

Itthon2019.09.18, 12:37

A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, például a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Hetven rászoruló diák kapott tanszercsomagot az Ökumenikus Segélyszervezettől Kárpátalján

Nagyvilág2019.09.02, 15:43

Idén is hetven rászoruló kárpátaljai magyar kisdiáknak adott át az iskolakezdéshez szükséges tanszercsomagokat az Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn Beregszászon.

Együttműködési megállapodást kötött a Hungary Helps Ügynökség és az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2019.08.28, 16:12

Átfogó együttműködési megállapodást kötött a Hungary Helps Ügynökség és az Ökumenikus Segélyszervezet. A keretszerződést szerdán újságírók előtt írta alá Márki Gábor, az ügynökség vezérigazgatója és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója Budapesten. A megállapodás szerint új közös támogatási programot indítanak Irakban, illetve Ukrajnában.

Tanszercsomagokkal segíti a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2019.08.27, 16:11

Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet, melynek során a Magyar Posta mellett olyan önkéntesek is segítik a munkát, mint Wolf Kati énekes, a kampány arca, Kovács István egykori ökölvívó, a szervezet jószolgálati nagykövete vagy Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó.

Sztárok csomagolták a tanszereket

Itthon2019.08.24, 13:47

Az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójának második hetében megkezdődött az első adománycsomagok összeállítása. A segélyszervezet az idén is gyerekenként tízezer forint értékű, minőségi tanszerekből összeállított, személyre szabott csomagokkal szeretné támogatni a nehéz sorsú iskolásokat. Ezer gyereknek szeretnének segíteni, amelyhez még mindig várják az adományokat a 1353-as vonalon. Egy hívás esetén 250 forinttal lehet támogatni az akciót.

Gyerekrajzokat árvereztek Csopakon - videó

Itthon2019.08.02, 12:22

A Csopaki Művésztelep nyári táborának végén az Ökumenikus Segélyszervezet javára szerveztek jótékonysági aukciót. Azokat a festményeket, kollázsokat, grafikákat árverezték el, amelyeket a táborozó gyerekek készítettek. A nyári művésztáborban nemcsak magyarországi diákok, hanem Erdélyből, Felvidékről, Angliából, Németországból és Ausztriából érkező magyar fiatalok is részt vettek. Egy-egy kép kikiáltási ára 10 ezer forint volt, és a közönség licitált – a házigazda Gönczi Gábor, a TV2 Tények műsorvezetője volt. Összesen 440 ezer forint gyűlt össze az adománygyűjtő aukción, amelyből az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!" ...

Hatvanmillió forint adomány gyűlt össze hátrányos helyzetű gyerekekért

Itthon2019.07.02, 09:52

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol elmondta, hogy rekordnak számító összeg, hatvanmillió forint gyűlt össze a segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor nevű adománygyűjtésén, amelyet a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására indítottak májusban.

Egészségházat avattak Kastélyosdombón

Itthon2019.06.17, 15:58

Doktor Pont néven egészségházat adtak át a Somogy megyei Kastélyosdombón hétfőn. A fejlesztés egy, a települést és a térséget érintő, 2013 óta tartó felzárkózási program újabb eleme.

Homokanimációs mesefilm arról, hogyan segíti az Ökumenikus Segélyszervezet Irakban az újrakezdést

Itthon2019.06.14, 11:19

Rendkívüli tanórán vetítette le 120 diáknak az iraki segélyprogramját bemutató homokanimációs mesefilmjét az Ökumenikus Segélyszervezet. A mesét Lackfi János József Attila-díjas költő, író írta igaz történetek alapján, a homokanimációt Cakó Ferenc készítette, a mesélő pedig Rékasi Károly és Kamarás Iván. A kisfilm címe: Világzabáló és a visszacsinálók. Azt mutatja be, hogy hogyan segít az Ökumenikus Segélyszervezet Irakban a háború után az embereknek, hogy ott maradhassanak, vagy visszatérhessenek otthonukba.

Énekeltek, táncoltak, sportoltak és játszottak a gyerekek a sztárokkal - videó

Itthon2019.05.26, 10:04

Régen lehetett látni ennyi gyereket ilyen felhőtlenül, boldogan játszani – vidám gyerekzsivaj töltötte meg az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli intézményét, ahol csaknem 70 rászoruló gyereknek szerveztek előgyereknapot. Ráadásul a gyerekek találkozhattak kedvenc sztárjaikkal, akikkel együtt játszottak.

Sztárok játszottak a gyerekekkel az Ökumenikus Segélyszervezet gyereknapján

Itthon2019.05.25, 13:31

Felhőtlen, vidám délutánt szervezett rászoruló gyerekeknek az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A gyereknaphoz közeledve egymást érik a szervezet gyerekprogramjai. A segélyszervezet munkatársai egész évben segítik a rászoruló családokat – például átmeneti lakhatást biztosítanak otthonaikban, fejlesztő és játékos eseményeket rendeznek –, és a programokba az intézmények környezetében élő, nehéz sorsú családok gyerekeit is bevonják. Ebbe a sorba illeszkedett a pénteken tartott csepeli rendezvény, ahol mintegy 70 gyerek számára szerveztek egy vidám délutánt. Ismert emberek is csatlakoztak a programhoz, Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hhírigazgatója, ...

Előgyereknapot tart az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen

Itthon2019.05.24, 11:04

Előgyereknapot tart pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen, amellyel a gyerekek segítésének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet – közölte Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

260 millió forintot gyűjtött az Ökumenikus Segélyszervezet adományokból

Itthon2019.01.31, 11:59

Az adomány nagy részét a szociális és fejlesztő központjaikra fordítják, ahol egész évben segítik a rászorulókat.

Egymillió forinttal segíti a kollégiumtűz károsult diákjait az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2019.01.29, 14:55

Újabb 1 millió forintos támogatásról döntött az Ökumenikus Segélyszervezet a Ráday Kollégiumban történt tűzeset kapcsán. Néhány nappal ezelőtt a segélyszervezet egyszer már döntött egy egymillió forintos támogatásról, akkor a tűzeset halálos áldozatának családja javára. Most a diákok részére is felajánlást tettek, hogy a katasztrófában elvesztett ruháikat, tanuláshoz szükséges eszközeiket és személyes tárgyaikat minél hamarabb pótolni tudják. 

Személyesen köszönte meg Koko az adventi adományokat a gimnazistáknak

Itthon2019.01.23, 16:22

2018. decemberében egy megható történet jutott el az Ökumenikus Segélyszervezethez: a Fasori Evangélikus Gimnázium 7.a osztályának diákjai úgy döntöttek, ők is csatlakoznak az Országos Adventi Adománygyűjtshez, bizonyítva, hogy a jótékonyságot nem lehet elég korán kezdeni. A 29 fős osztály minden diákja egyedül elment és saját zsebpénzéből vásárolt egy-egy 250 forintos szeretet.éhség. adománykupont a közeli Tesco áruházban.

Négy telefonhívás: egy tál meleg étel a rászorulóknak

Itthon2018.12.21, 11:13

Az elmúlt napokban már több ezer meleg ételt osztottak ki az Ökumenikus Segélyszervezet fővárosi szeretetvendégségén, mely szombatig mindennap várja 11 órától a fővárosban a rászorulókat. Az ünnepi eseménysorozat e hó 18-án kezdődött – erről itt írtunk korábban –, és azóta sokan naponta keresik fel a csepeli helyszínt. Van, akinek a segélyszervezet ételosztása jelenti a karácsonyt és az ünnepi ebédet.

Rászoruló családok százait támogat tüzelővel az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2018.12.15, 12:08

Világbajnokok segítségével adta át az első adományt az Ökumenikus Segélyszervezet december 13-án, Budapesten.

A szívüket ajándékozzák - videó

Itthon2018.12.07, 13:02

A Bazilika előtti karácsonyi vásáron az Ökumenikus Segélyszervezet Adománypontja idén is két házikóból áll: az egyikben a működő mézeskalácsszív-sütödében egészen karácsonyig váltják majd egymást a mézeskalácsszíveket készítő önkéntesek. A kis szíveket azok az adományozók kapják majd köszönetként, akik a helyszínen adományoznak.

Nemcsak mikuláskor szállít csomagokat az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2018.12.07, 10:34

500 doboznyi tartósélelmiszer összeállítását kezdte meg Miklós napján az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja. Az adománycsomagok összeállításában és az első csomag kiszállításában olyan ismert olimpikon legendák segítettek önkéntesként, mint Kovács Koko István, Gyurta Dániel valamint Kiss Gergely, akikhez csatlakozott Szabados Ágnes műsorvezető is.

Elindult Magyarország legnagyobb ünnepi összefogása

Itthon2018.12.03, 10:54

December 2-án, advent első vasárnapján 23. alkalommal hirdette meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Már az ünnepi sajtótájékoztatót indító gyertyagyújtás időpontja, 13:53 is a Segélyszervezet adományvonalára utalt. Ahogy a felhívás jelmondata az "ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!" is hangsúlyozza: az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.

Téli tüzelővel segíti a Kárpátalján élőket az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2018.11.30, 09:55

A hideg idő beköszöntével folytatódik a tüzelő segélyakció Beregszászban és a járásban élő rászoruló nagycsaládosok, fogyatékkal élők és egyedül élő nyugdíjasok számára

Nem csak a szép szavakra van szükség, a tettek a fontosak

Itthon2018.11.21, 11:47

Sokéves hagyomány, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet az adventet várva mézeskalácsszívek sütésével készül az adománygyűjtésre. November 19-én a budapesti Akvárium Klubban a segélyszervezet önkéntesei mellett a sütésbe idén is népszerű énekesek, sportolók és tévés személyek kapcsolódtak be. Pénzadománygyűjtésének jelképévé vált mézeskalácsszívek közös sütésének idén a figyelemfelhívás is a célja volt, hiszen az elkészült 1353-as szám kulcsfontosságú a szervezet gyűjtésében. Az adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal lehet csatlakozni a több mint két évtizede indult, mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává növekeddett ...

A kárpátaljai rászorulókat támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2018.09.18, 16:45

Az Ökumenikus Segélyszervezet két évtizede segíti Kárpátalján a legszegényebbeket élelmiszerrel, tűzifával, gyerekeket és időseket támogató programokkal. Most a legnehezebb téli hónapok előtt a segélyszervezet pénzadománygyűjtést indít a 1353-as adományvonalon, hogy minél több rászorulónak nyújthasson segítséget. 

Sztárok csomagolták a gyerekek tanszereit

Itthon2018.08.22, 19:44

Külön a felsősöknek és az alsósoknak, külön a kisfiúknak és a kislányoknak csomagolták a tanszereket a sztárok - sportolók és énekesek. Wolf Kati, Katus Attila, Vastag Csaba, Bárdosi Sándor és Növényi Norbert is segíti az Ökumenikus Segélyszervezet kampányát. A szervezet augusztus közepén kezdte az adománygyűjtést, az idén is gyermekenként tízezer forint értékben, minőségi tanszerekből összeállított, személyre szabott csomagokkal kívánja támogatni a nehéz sorsú iskolásokat.

Megkezdte a rászoruló családokat segítő tanszercsomagok összeállítását az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2018.08.22, 15:46

Az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójának 2. hetében megkezdődött az első adománycsomagok összeállítása. A Segélyszervezet idén is gyermekenként tízezer forint értékben, minőségi tanszerekből összeállított, személyre szabott csomagokkal kívánja támogatni a nehéz sorsú iskolásokat.

Rászoruló diákok javára indít országos akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2018.08.16, 16:49

Iskolakezdés együtt! címmel hetedjére hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyermek beiskolázásának támogatására. A Segélyszervezet idén is gyermekenként tízezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal szeretné támogatni a nehéz sorsú iskolásokat.

A nélkülöző gyerekekért hívnak összefogásra a sztárok

Itthon2018.05.24, 13:43

Elindult a Gyermekek hete az Ökumenikus Segélyszervezetnél. A karitatív szervezet ebben az időszakban nem csak gyerekprogramokat szervez rászoruló gyermekek számára, hanem adománygyűjtést is hirdet a 1353-as adományvonalon. Aki a 1353-at tárcsázza, most a nehéz sorsú gyermekek táboroztatásához járulhat hozzá hívásonként 250 forinttal.

Sosem látott összefogás a rászorulókért

Itthon2018.04.25, 20:23

Eddig nem látott összefogás övezi az idei Adok-Kapok Napok Adománygyűjtő akcióját, a rengeteg magánszemélyen kívül, egyre több sztár is fontosnak érzi, részt vegyen az akcióba. Idén Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Sasvári Sándor mellett többek között Gyurta Dani is belevetetette magát a munkába - tudatta közleményében az Ökumenikus Segélyszervezet.

Elindult az ország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő akciója

Itthon2018.04.17, 14:38

Hatodik alkalommal indult útjára hétvégén a Premier Outlet minőségi ruhagyűjtő akciója, melynek keretében az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva három hétig várják a jó minőségű használt, tiszta ruhákat és cipőket. Az első adományt az Adok-Kapok Napok védnöke, Wolf Kati ajánlotta fel.

Újra kezdetét veszi az ország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő akciója

Itthon2018.04.16, 10:18

Szombaton hatodik alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő programját, az Adok-Kapok Napokat. A Premier Outlet és az Ökumenikus Segélyszervezet közös jótékonysági akciója keretében három héten keresztül várják a jó állapotú, feleslegessé vált ruhákat, cipőket.

Tartsd életben a reményt!

Nagyvilág2018.02.26, 19:50

Folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet visszatelepülő keresztényeket segítő programja Irakban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta segélyprogramhoz a Magyarországi Evangélikus Egyház is csatlakozott.

209 millió forint adományt gyűjtött adventkor az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2018.02.02, 16:28

2017 adventjén az Ökumenikus Segélyszervezet 22. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A szeretet.éhség. mottóról és tört mézeskalácsszívről ismert felhívás hatására, a gyűjtés partnereinek és a médiának köszönhetően mintegy 630 ezren csatlakoztak a Segélyszervezet célkitűzéseihez.

Cserpes Laura rászoruló gyerekekért kampányol

Itthon2017.12.20, 11:49

30 rászoruló gyereket várt egy különleges délutánra az Ökumenikus Segélyszervezet. A foglalkozást önkéntesek is segítették, köztük Péter Szabó Szilvia és Cserpes Laura énekesnők, Barabás Éva és Gál Petra műsorvezetők.

Közel 70 millió forintot gyűjtött össze az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2017.12.19, 10:53

Az áruházakban több mint 50 millió, az adományvonalon körülbelül 18 millió forint gyűlt össze eddig az Ökumenikus Segélyszervezet országos adventi akciójában - közölte Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Tűzifát pakolt Gyurta Dániel és Kiss Gergely - sztárok segítettek egy családnak

Videó2017.12.18, 09:53

Olimpiai és világbajnok sportolók is hordták a tűzifát egy budapesti rászoruló családnál – az Ökumenikus Segélyszervezet adományozta a több hónapra elég  tűzifát. Amióta újra nagyon hideg van, egyre többen igényelnek a segélyszervezetnél fát, hogy fűteni tudják az otthonukat. 

Élménydélutánt szerveztek a rászoruló gyerekeknek

Itthon2017.12.10, 17:29

Kézműves foglalkozás, korcsolyázás, mézeskalácssütés, forró tea és finom uzsonna is része volt a vasárnapi vidám programnak, amelyet az Ökumenikus Segélyszervezet szervezett a rászoruló gyerekeknek.

Rászoruló családok kaptak ajándékcsomagot

Itthon2017.12.10, 11:40

A Budapest-Deák téri evangélikus gyülekezet tagjai és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai 60 rossz szociális körülmények között élő család, illetve hajléktalan számára adtak át tartósélelmiszerekből álló (tea, kávé, szaloncukor, húskészítmény, zacskós leves, zöldségkonzerv, kenyér, keksz) karácsonyi ajándékcsomagokat a Budapest Deák téri evangélikus templom udvarán szombat délután.

Sztárok segítségével jutott el a rászorulókhoz az adománycsomag

Itthon2017.12.07, 12:22

200 doboznyi tartósélelmiszer összeállítását kezdte meg december 6-án az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja. Az adománycsomagok összeállításában és az első csomag kiszállításában Wolf Kati, Katus Attila és Szabados Ági önkéntesek segítettek. 

Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtő akciója

Itthon2017.12.03, 18:51

Advent első vasárnapján elindult az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Adventi Pénzadománygyűjtő akciója, amelynek bevételéből egész évben segítik a rászorulókat.

Ajándékba adják a szívüket

Itthon2017.11.18, 17:15

Sztárok és önkéntesek egyetlen délelőtt alatt gyúrtak, sütöttek és díszítettek fel 1353 darab mézeskalács-szívecskét, hogy felhívják a figyelmet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtő akciójára. Azért éppen 1353 darabot készítettek, mert ez a szám a segélyszervezet telefonos adományvonalának száma. Ha ezt valaki felhívja, 250 forinttal járul hozzá az adománygyűjtő akcióhoz.

Észak-iraki keresztény családoknak küldött adománycsomagot az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2017.10.29, 10:28

Hatszáz észak-iraki keresztény családnak juttatott adománycsomagot az Ökumenikus Segélyszervezet - mondta el Bálint Gábor, a szervezet nemzetközi programjainak vezetője az M1 aktuális csatornán.

Wolf Kati hozta a tanszereket

Videó2017.08.25, 09:20

"Nem tudtam volna segítség nélkül megvásárolni a tanszereket" - Ezt mondta Horváth Judit, aki ma átvehette az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdési csomagját.  Ma kezdte el a tanszerekkel teli segélycsomagok átadását az Ökumenikus Segélyszervezet - Budapesten Wolf Kati segítette a munkát. 

Élőkép a Bazilika előtt a rászoruló gyerekekért

Videó2017.08.23, 12:26

A szegénység miatt sok gyermeknek már az első becsöngetés előtt rosszabbak az esélyei társainál, mert családja nem tudja biztosítai a szükséges tanszereket, ruhát, tornafelszerelést vagy cipőt. Az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdési akciót hirdetett. Ezer iskolatáskát töltenek meg szeptember elsejéig, és rászoruló családok gyerekeinek adják. 

A celebség nem merülhet ki a magamutogatásban

Itthon2017.08.17, 11:03

„Egyre több a szülő, aki most is azon vacillál, hogy a lista elején a tanszer vagy a vacsi áll. A kérdés, hogy mire telik: ételre, vagy tolltartóra? Felszerelés nélkül nem móka a tornaóra." – ez egy részlet abból a versből, amelyet Bánki Beni slammer, youtuber írt. Talán ez a mondat jellemzi a legjobban azt, hogy a magyar családok csaknem felének gondot okoz az iskolakezdés – sokan saját erőből nem is tudják megvenni a gyereknek az iskolatáskát, tanszereket, vagy a cipőt, ünneplő ruhát. A 17 éves ifjú költő a versével arra hívja fel a figyelmet, hogy bárki segíthet a rászoruló családokon – Beni az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakkezdés ...

Akkor a legnehezebb az iskolatáska, ha üres

Itthon2017.08.15, 16:50

Iskolakezdés együtt! Ezzel a címmel hirdette meg hatodik alkalommal az országos pénzadománygyűjtési akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. A cél, hogy ezer gyerek beiskoláztását támogassák. Az idén is – mint ahogyan eddig minden évben – a gyerekek 10-10 ezer forint értékű, személyre szabott adományt kapnak a segélyszervezettől. Már előre felmérték a családoknál, hogy mire van szükség. Van, ahol cipőt, új ruhát kapnak majd a gyerekek, máshol pedig tanszerre és iskolatáskára nem futja a családoknak, és ebben segít az Ökumenikus Segélyszervezet. Aki segíteni szeretne a rászoruló családoknak, hívja az 1353-as adományvonalat – így mindeen ...

Megérkezett az Ökumenikus Segélyszervezet adománya Megyaszóra

Itthon2017.07.11, 15:53

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést júniusban súlyos viharkár érte, majdnem minden házban kárt okozott a jég.

Felismeri a párkapcsolati erőszakot?

Itthon2017.06.09, 14:55

Egészen biztos benne, hogy képes felismerni az erőszakot, ha a saját vagy valamelyik ismerőse párkapcsolatában történik? Mit értünk bántalmazás alatt, és mi az, ami még belefér egy kapcsolatba? Az Ökumenikus Segélyszervezet kampányt indított azért, hogy tisztába tegye a párkapcsolati erőszak fogalmát.

Rossz szokásnak hisszük a szerencsejáték-függőséget

Itthon2017.04.26, 15:32

A magyarok jelentős része még mindig csak rossz szokásként tekint a szerencsejáték-függőségre, pedig súlyos szenvedélybetegségről van szó. Az Ökumenikus Segélyszervezet és Szerencsejáték Zrt.-vel most információs pontokkal bővíti a Játék határokkal nevű programját.

Az interneten kérhetnek segítséget a kapcsolati erőszak áldozatai

Itthon2017.04.18, 14:55

Egyre többen keresnek rá az interneten a családon belüli erőszakkal kapcsolatos témákra, ám általában nem kapnak megbízható, szakértői tanácsokat problémájuk megoldásához. Ezért indította el az Ökumenikus Segélyszervezet a Meddigmehet.hu honlapot, ahol pszichológus, jogász és szociális munkás segít az érintetteknek.

Élelmet a munkáért – így segít Afganisztánban az Ökumenikus Segélyszervezet

Itthon2017.03.11, 11:09

Folytatatja Afganisztánban legnagyobb élelmezési programját az Ökumenikus Segélyszervezet, eddig több mint 212 ezer emberen segítettek. Nemcsak élelmiszert adnak a családoknak, hanem segítik is őket: megtanítják, hogyan kell élelmiszert termeszteni.

220 millió forintot gyűjtött az Ökumenikus Segélyszervezet az ünnepi összefogással

Itthon2017.02.03, 14:11

Kétszázhúszmillió forintot ajánlottak fel magánszemélyek és cégek az Ökumenikus Segélyszervezetnek a 2016-os adventi adománygyűjtésen.

Tíz nap alatt 70 millió forint gyűlt össze a busztragédiában érintett családoknak

Itthon2017.01.31, 13:03

A Verona közelében történt buszbaleset másnapján az Ökumenikus Segélyszervezet országos pénzadománygyűjtést hirdetett a sérültek és az áldozatok hozzátartozói javára. Az azóta eltelt időszakban egy emberként mozdult meg az ország, sokan fejezték ki szolidaritásukat és együttérzésüket pénzadományukkal.

Így segíthet a buszbalesetben érintett családoknak

Itthon2017.01.22, 21:52

Országos adománygyűjtést indított az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy ezzel is segítsék a veronai buszbaleset sérültjeit és az áldozatok családjait.

Egész nap nyitva lesz a melegedő

Itthon2017.01.07, 13:31

Éjszakára is megnyitja és fűtött sátorral bővíti nappali melegedőjét az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen. A vidéki intézmények is teljes kapacitással működnek.

Karácsony után is szükség van a segítségre

Itthon2016.12.23, 11:12

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 21. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A cél, hogy a rászorulóknak ne csak az ünnepek alatt, hanem az ünnepek után is segíteni tudjanak. Ehhez most ön is hozzájárulhat, és azt is megnézheti, a felajánlott összeget mire tudják fordítani.

Puskás Peti elárulta, hogyan segít karácsonykor a rászorulókon

Life.hu2016.12.22, 07:51

A karácsony mindenki számára mást jelent, mégis van közös pont: sokan szeretnek segíteni a rászorulókon, ahogy Puskás Peti is. Az énekes édesanyja minden karácsonykor adott, ez az élmény pedig meghatározta Peti gyerekkorát.

Előző
  • 1
  • 2
Következő